Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-18 / 65. szám

V r*” VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESQUFTEM A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS lAPJA XIV. évfolyam. 65. szám. ÄRA: 60 FILLÉR. Szerda, 1964. március 18. í n nseg I A Szolnok melletti vasúti szerencsétlenség ügye a bíróság előtt (3. o.) Családi kör a. o.) Társadalmi bíróságok — „munka nélkül“ t5. o.) V ________ ______ T öbb, mint hétmillió forint nyereségrészesedés a tanácsi vállalatoknál Befejezéshez közeledik a mérlegek felülvizsgálata Március vége, április eleje a múlt évi jó munka jutalmának, a nyereségrészesedés kifizetésé­nek ideje már évek óta a válla­latoknál. Felkerestük a megyei tanács pénzügyi osztályát, ahol Czenky Sándor csoportvezetőnél érdeklődtünk, mit mutatnak a tanácsi vállalatok múlt évi mér­legbeszámolói, hol számíthatnak a dolgozók nyereségrészesedésre. — A mérlegek felülvizsgálása befejezéshez közeledik — mond­ta Czenky Sándor. — A megye 23 tanácsi vállalata közül már csak kettő van vissza, a Simon- tornyai Vegyesipari Vállalat. és a Szekszárdi Vasipari Vállalat. E két vállalatnál is lesz nyere­ségrészesedés, csak még az nem tisztázódott, hogy pontosan mek­kora lesz az összeg. Egyébként néhány nap múlva már e két mérlegbeszámolóval is elkészü­lünk. mutatnak a mérlegek, hogyan gazdálkodtak a vállala­tok? — A tanácsi vállalatok a múlt évben több, mint hét- és félmil­lió forint terven felüli nyeresé­get értek el. A nyereségrészesedés megha­ladja a kétmillió forintot, néhány százezer forinttal több lesz, mint amennyit a múlt évben kifizettek a vállalatok. Az idén már teljes egészében érvényesül az az új rendelkezés, amely szerint nemcsak az el­múlt évi. hanem a megelőző évek eredménye • is számít. Washington (TASZSZ). Az Egyesült Államok hadügyminisz­tériuma hivatalosan bejelentette, hogy Iránban április 12-től 15-ig ..Delaware” fedőnév alatt ameri­kai—iráni közös hadgyakorlato­kat tartanak. A hadgyakorlatokban az ameri­kai fegyveres erők 6800 katonája és tisztje, 36 sugárhajtású vadász­gépe és 88 szállítórepülőgépe, a Perzsa-öbölben pedig az amerikai haditengerészeti erők alakulata vesz részt. Az UPI hírügynökség jelentése szerint a küszöbönálló gyakorla­tokat a Pentagonnak arra a fel- tételezésére építik, hogy „az Arai- tó térségében szovjet rakétakí­sérleti központok vannak. Amennyire ismeretes, Irán te­rületén első ízben rendeznek ilyenfajta hadgyakorlatot. Jellem­ző az is, hogy az iráni kormány ezideig egy szót sem ejtett ró’a, rábízta a közlésit a Pentagonra. Amikor Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke múlt év no­vemberében hivatalos látogatást tett Iránban, az iráni vezetők ar­ról biztosították a szovjet vendé­get, hogy készek baráti, jószom­szédi. kapcsolatokat kiépíteni a Szovjetunióval. Most pedig a Pentagon jelenti: Iránba amerikai fegyveres erő­Ugyanis amelyik vállalat az el­múlt esztendőben teljesítette eredménytervét, annak dolgozói a korábbi év nyereségrészesedé­sének húsz százalékát kapják a múlt év alapján esedékes össze­gen felül, az azelőtti évben kifi­zetett nyereségrészesedésnek pe­dig tíz százalékát. — Hol lesz a legmagasabb az egy dolgozóra jutó összeg? — A 23 vállalat közül 16 ért el terven felüli nyereséget, ugyanúgy, mint 1962-ben, azon­ban nem teljesen ugyanazok a vállalatok. A Szekszárdi Nyomdánál ta­valy 24 napi fizetésnek fe­lelt meg a nyereségrészese­dés összege, most itt 26 na­pot fizetnek. A Patyolat ugyanannyit, mint tavaly, 24 napot. A Népbolt Vállalat dolgozói tavaly 8 napot kap­tak, most 24 napi fizetésnek megfelelő összeget. Azonban a Dombóvári Fémtömegcikk­gyártó Vállalatnál, ahol évek óta a maximumot fizették, most a rossz eredmények miatt nem lesz nyereség- részesedés. A Szekszárdi Ruházati Ipari Vállalatnál már évek óta nem került sor nyereségrészesedés kifizetésére, itt most teljes havi fizetést kapnak e címen a dolgo­zók. Javult az eredmény több, a korábbi években hasonlókép­pen gyengén szereplő vállalatnál, így 12 napi fizetésnek megfelelő jutalmat kapnak a Vendéglátó Vállalat dolgozói is. Nem lesz két szállítanak, hogy részt vehes­senek ott a Szovjetunió ellen irányuló hadgyakorlatokban. Te­herán hivatalos körei viszont hallgatnak. New York (MTI). Zénón Rosz- szidesz, a ciprusi kormány fő ENSZ-küldötte hétfőn este levelet intézett a Biztonsági Tanácshoz. Ebben élesen tiltakozik amiatt, hogy a török parlament felhatal­mazta a kormányt, hogy szükség esetén csapatokat dobjon Cip­rusra. Rosszidesz később újságíróknak kijelentette, kormánya egyelőre nem akarja összehívni a Bizton­sági Tanácsot a török határozat megvitatása végett. Közben Törökországból olyan jelentések érkeznek, hogy Isken- derünben, a Ciprustól mintegy nyereségrészesedés a tanácsi épí­tőiparban és az építőanyagipar­ban, itt elsősorban a múlt évi kedvezőtlen időjárással magya­rázhatók a rossz eredmények. Javult a gazdálkodás a Faipari Vállalatnál, ahol 1962-ben közel 700 000 forint volt a veszteség, most éppen teljesítették az előírt alaprentabilitást, és a Mozi üzemi Vállalatnál. E két vállalatnál most nem fizetnek nyereségrészese­dést, mivel az a többletnyereség után jár, de ha a múlt évihez hasonló ütemű lesz a javulás, jö­vőre már jobbak a kilátások. / Végül azt kérdeztük meg, hogy mikor kezdik meg a nyereségré­szesedés kifizetését. — A hónap végéig elkészü­lünk az összesítéssel, visszaküld­jük — jóváhagyás után — a mér­legeket a vállalatoknak. A kifi­zetés időpontjának meghatározá­sa ezután már a vállalatok ve­zetőinek a dolgi., <J.) Norodom Szihamik sajtiértekezlete Phnom Penh (MTI). Norodom Szihanuk kambodzsai államfő sajtóértekezletet tartott. Megállapította, nem járt ered­ménnyel az a javaslaté, hogy az Egyesült Államok, Dél-Vietna'm és Thaiföld küldöttei Kambodzsa képviselőinek jelenlétében Phnom Pehhben tartsanak értekezletet Kambodzsa semlegességének sza­vatolására. Közölte azonban, hogy kormánya elküldi képviselőit az eredetileg Genfbe tervezett négy­hatalmi értekezletre, de csak ak­kor. ha ezt az értekezletet egy héten belül lehet megtartani. „Amennyiben a jövő hét hétfő­jéig nem ülünk le Genfben a tárgyalóasztalhoz. Kambodzsa nem vesz részt az értekezleten és sa-. ját maga gondoskodik védelmé­ről” — mondotta. városban a hét elején fokozódott a katonai tevékenység. A ki­kötőváros környékén a katonai szabadságolást teljesen megszün­tették. Hírek szerint a haditenge­részet 17 000 katonája áll készen arraj hogy hajókra szálljon. A török fegyveres erők egyik páncélos osztaga Iskenderün felé tart. Hétfőn a város fölött léglöké- ses repülőgépek zúgtak el. zárt alakulatban és a látóhatáron Ciprus irányában tűntek el. Is­kenderün kikötőjéből három rom­bolóhajó és két tengeralattjáró indult ismeretlen irányba. I TASZSZ szemleíréja az amerikai- iráni közös hadgyakorlatokról Milyen eljárás ez? Csak nem hiszik Teheránban, az iráni kor­mány úgy bizonyíthatja be törek­vését a jószomszédságra a Szov­jetunióval, hogy amerikai rész­vétellel hadgyakorlatokat rendez­nek az Aral-tó térsége ellen. Ugyanakkor bejelentette, ismét felvette az érintkezést a dél­vietnami kormányzattal — a Fülöp-szigetek és Japán tanácsá­ra. és hogy Saigon küldötte ked­den vagy szerdán érkezik Phnom Penhbe. Ciprusi tiltakozás a Biztonsági Tanácsnál 150 kilométernyire lévő kikötő­/«■ t|h SO^af Csütörtök reggel összeül a Hazafias Népfront III. kongresszusa Csütörtök reggel az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házá­ban összeül a Hazafias Nép­front III. kongresszusa. A ta­nácskozáson, amelyen összegezik az elmúlt négy esztendő mun­kájának tapasztalatait, eredmé­nyeit és sokoldalú véleménycsere alapján meghatározzák a soron következő tennivalókat, 817 kül­dött képviseli a városok és fal­vak lakóit. Ott lesznek a kül­döttek között a társadalom leg­különbözőbb rétegeinek képvise­lői, munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek, neves tudósok, a művészeti élet kiválóságai, egy­házi vezetők, pedagógusok, kis-1 iparosok, a ktsz-ek dolgozói. A Hazafias Népfront III. kong­resszusának küldöttei között van Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kor­mány elnöke, valamint az ország több más nagy tekintélyű veze­tője. A kongresszuson Kállai Gyu­la, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke terjeszti elő a mozgalom négyéves mun­kájáról szóló beszámolót, majd Szatmári Nagy Imre, az Orszá­gos Tanács titkára tesz javasla­tot a működési szabályzat mó­dosítására. A két előterjesztést vita követi* amelynek végeztével a küldöttek megválasztják a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csát és az Országos Tanács tiszti­karát. Á francia járási választások eredménye igazolta az FKP választási politikáját Párizs (MTI). Frey francia bel­ügyminiszter hétfőn lemondta sajtókonferenciáját, amelyen a vasárnapi járási választások eredményét kellett volna megma­gyaráznia. A baloldali erők vá- lu'ztási i><-‘' etségéne c győzelme annyira nyilvánvaló, hogy az eredményt leheiecl&i a kormány­párt sikereként feltüntetni. Az UNR-nek 21 parlamenti képvise­ltje és két minisztere bukott meg a járási választásokon, több fon­tos megyei tanácsban a baloldali erők kerültek túlsúlyba. A de- gaulleista Nation is kénytelen el­ismerni: „A vasárnapi szavazásra a kommunisták győzelme nyomta rá a bélyegét”. A lap új népfront­ról ír, és a „kommunista veszély” emlegetésével igyekszik az ellen­zéki pártokat az FKP-val va'ó együttműködéstől eltéríteni. A Francia Kommunista Párt. nyilatkozatában kiemeli, hogy a választók a lelépő ötven kommu­nista helyett most csaknem száz kommunistát küldtek a megyei tanácsokba és a kommunista sza­vazatok nagymértékben hozzájá­rultak a szocialista és más de­mokratikus jelöltek sikeréhez. A választások legfőbb tanulsága — hangoztatja az FKP nyilatkozata —, hogy a személyi hatalom el­lenfeleinek győzelme a demokra­tikus erők egységétől függ,. Véget ért a CDU kongresszusa Hannover (MTI). A CDU kong­resszusa kedden délben véget ért. A várakozásnak megfelelően ismét Adenauen választották meg a párt elnökévé. A párt ügyvezető elnöke ismét Josef Dufhues lett, a pártelnökség tagjai pedig Erhard kancellár, Von Hassel hadügyminiszter, Gerstenmaier parlamenti elnök és Blank munkaügyi miniszter, Krone tárcanélküli miniszter. A kongresszus után tartott saj­tóértekezleten a Pravda tudósító­ja ezt a kérdést intézte Erhard kancellárhoz: hajiandó-e a Szov­jetunióval való kapcsolatok min­den előfeltétel nélkül való meg­javítására? Erhardot, a kérdés láthatóan zavarba hozta. „Előbb tisztázni kellene, hogy miről is tárgyal­nánk. majd. mert nincs értelme azért utazni Moszkvába, hogy meghallgassuk. hogyan mond Hruscsov nemet” — mondotta. A kancellár e válaszából kitűnt hogy Erhard gyakorlatilag eluta­sítja a Szovjetunióval való vi­j szony megjavítását, hiszen felté­telként — mint ez kongresszusi I beszédéből világosan kitűnt —az ' NDK bekebelezésére vonatkozó követelés elfogadását támasztja, de közben maga is nagyon jól tudja, hogy a szovjet kormány erre természetesen nemet mond. Adenauer a sajtóértekezleten megismételte Angliához intézett ultimátum-szerű követeléséi, hogy a választások után adjon vi­lágos választ arra, hajlandó-e el­fogadni a közös piaci csatlakozás­hoz fűzött feltételeket vagy sein. Erhard a Közös Piaccal kap­csolatban azt hangoztatta, hogy ,jobban meg kell fegyelmezni" a közös piaci gépezetet és „nagyobb rendet” kell teremteni a Közös Piacon belül. Dufhues ügyvezető elnök egy kérdésre válaszolva kijelentette, a CDU továbbra is Lübke köz- társaságj elnök újraválasztása mellett foglal állást. (A köztár­sasági elnök megválasztására jú­lius elején kerül majd sor).

Next

/
Thumbnails
Contents