Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-13 / 36. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1964. 'chruár 13. Jár-e érte köszönet ? Ha úgy megfigyeli az ember a különféle munkahelyeket, akkor észreveszi: vannak emberek, akik reggel megkezdik, és estig abba se hagyják a munkát. Egyenletesen, erejükből telhetőén, becsületesen és precízen dolgoznak. Napról napra, minden körülmények között elvégzik azt, amit lelkiismeretük és öntudatuk diktál. Vannak viszont emberek, akik reggel is ráérnek, délelőtt is .ráérnek és délután is. Ritkán találni őket folyamatos és elmélyült munkában, belekezdenek ebbe is, abba is, de nem haladnak, az idő múlását lesik, azt figyelik, mikor rohanhatnak haza. Az is megfigyelhető azonban, hogy vannak olyanok, akiknek a nap 24 órája is kevés. Képesek megfeledkezni az ebédről, vacsoráról, mert akkora bennük a tenniakarás, az ügyszeretet, hogy számukra szórakozás a munka. Idetartozik az a rokonszenves típus, akinek ha este kell menni, akkor este megy, ha éjjel, akkor is szó nélkül felkel, és megy, dolgozik. A tsz-mozgalom, a megszilár- dítási munka számára ezek a legértékesebb emberek. Főként tanácsi szerveknél, patronáló üzemeknél, termeltető vállalatoknál vannak alkalmazva, s minden nap többet adnak a kötelességen felül, és amikor köszönetét kapnak, akkor még meg is sértődnek, hogy ugyan kérem, ezért nem jár köszönet. Pedig rájuk gondolt a dombóvári Alkotmány Tsz vezetősége is, amikor a zárszámadó közgyűlésen az elnök elvtárs valamennyi tag köszönetét tolmácsolta. S egy évben egyszer, ilyenkor zárszámadások idején talán róluk is szó eshet, hiszen ha igaz az, hogyha egy kicsit jobban dolgoznánk, már nem itt tartanánk, akkor az is igaz, hogy a megye termelő- szövetkezetei a kötelességnél jóval többet adó emberek nélkül még nem tartanának itt. Mert nézzük, a kötelességteljesítésért, , a,, munka maradéktalan teljesítéséért valóban nem jár köszönet. Annak sem jár, aki azt a bizonyos pluszt, ha mindjárt patroná- lás címén is, de pénzért adja. Ilyen esetben fogja a forintot és hallgasson. Az ilyen ember számára a tsz-mozgalom megszilárdítása nem más, mint üzlet. Ad, de kér is. Nincs ebben persze semmi kivetni való, de az ilyen segítségadás az mégis csak üzlet, legfeljebb tisztességes üzlet. A plusz azonbah más. Év közben, egy-egy nagy munka, fontos, nehéz munka időszakában á szövetkezeti gazdák érzik legjobban, hogy kitől kapnak a kötelességen felül sokkal többet. Emlékszem rá, tavaly ősszel, az éjszakai ellenőrzések során, volt olyan gépállomás! vezető — Bölcskén is például —, aki hétről hétre alig aludt néhány órát. Senki nem kívánta tőle, hogy szinte minden éjjel ellenőrizzen, és nappal is munkában legyen. Mégis megtette, mert személyes ügyének tartotta a minőséget és a mennyiséget. Adott pluszt? De még mennyire. Ugyanígy a termeltető vállalatok emberei nagyon sokszor többet tesznek, mint amennyit a hivatali beosztás megkívánna tőlük. A tanácsi dolgozók úgyszintén. Kevesen tudják például, hogy a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetője tavasztól’'’ késő őszig, legtöbbször reggel 5 órától 8-ig végzi az irodai munkát, nap közben az egyéb tennivalókat, és igen gyakran, késő éjjel ér haza családjához, egy-egy termelőszövetkezeti közgyűlésről, vagy járási megbeszélésről. A járási emberek. Számtalanszor fordul elő, hogy nem nézhetik meg a kedvükre való filmet, a színházi előadást, bár megnézhetnék, de erősebb bennük a hivatástudat, a felelősségérzet. Nekik igenis, köszönet jár. A zárszámadások néhány nap múlva befejeződnek, ha így marad az idő, a tervjóváhagyó közgyűlésekkel egyidőben ismét megkezdődik a földeken a munka. A szövetkezeti gazdák szorgalmát, helytállását bizony nagymértékben segítik éppen ők, a szerény, de szinte éjjel-nappal dolgozó tanácsi, vállalati, gépállomási, tömegszervezeti emberek. Sz. P. Törpevízmű Alsónyéken Alsónyéken nagy múltra tekint vissza a vízvezeték. Az első mély- furatú kutat még 1909-ben fúrta egy kovácsmester, és az artézi víz sokáig ellátta a falut. Az évek folyamán a kút teljesítménye egyre gyengült, úgyhogy a tavalyi évben már katasztrofálissá vált a vízkérdés Alsónyéken. A községben ugyanis nagyon kevés a fú- rott kút és elsősorban a vízvezeték látta el a lakosságot. 1963. augusztusában a község lakói vízmű-társulást alakítottak, és elhatározták, hogy új, sokkal nagyobb hálózatú vízvezetéket építenek. Az új kutat a megyei tanács furatja, s a vízmű összes költsége egymillió-háromszázezer forint. A lakosság a költségek csökkentésére 190 ezer forint társadalmi munkát ajánlott fel. A munkákat már megkezdték, előreláthatólag július végére elkészül Alsónyéken a 4,5 kilométer hosszú vízvezeték. Épül az új kenyérgyár Bonyhádon Két legény van a faluban Reggel mentünk lei Várdombra, úgy terveztük, fél napot szánunk a fiatalokkal való beszélgetésre. Hogyan élnek, mi a szórakozásuk, milyennek képzelik el a falu jövőjét, a maguk jövőjével együtt? Csak két fiatalembert találtunk. Pontosabban, rajtuk kívül másik három fiú is dolgozik a szövetkezetben, de ők még annyira fiatalt. Varga Mihály lók, hogy szinte most léptek ki a gyerekkorból. A két legény: K. •Varga Mihály, és ifjabb Valacsay János. Mindkettő traktoros, és tsz-tag. Otthon találtuk őket, mert most holtszezon van, többet pihennek, mint dolgoznak. Varga Mihály 20 éves, özvegy édesanyjával él. Eddigi keresetét a házuk javítására költötte, ezután pedig szobabútort akar venni. Számára egyelőre ez a jövő. Mást nem tud mondani. A munkáját szereti, Zetorral jár, és ha majd leszerel, a katonaságtól, akkor is traktoros lesz a tsz-ben. Szórakozás? Arra nincs ideje. Tanul. Amikor mulatságot rendeznek a faluban, oda elmegy, mert mindenki ott van. Valacsay János négy évvel idősebb, és körülbelül ennyivel határozottabb is, mint Varga Mihály. Ügy él, mint a barátja, ő is keveset szórakozik, az a terve, hogy vesz egy motorkerékpárt. „Legalább furikázik egy kicsit az ember, ha ráér” — mondja. \ A tanácselnök, Fábián János elmélyülten gépel csendes irodájában. Két újjal veri a billentyűket, és amikor befejez egy mondatot, vagy egy sort, elégedetten elmosolyodik. Sokáig párttitkár volt a faluban, és azt mondja, nagyon szeret az emberekkel foglalkozni, de a hivatali munkát nem kedveli. — Hol vannak a várdombi fiatalok? — kérdezem tőle. — Szekszárdon, meg, más helyeken. Gépállomáson, állami gazdaságban dolgoznak. — Milyen szórakozási lehetőség adódik itt? — Az nem igen van. A művelődési ház leégett három éve, de nem is ért sokat. Kis parasztház volt. Mozi nincs. Nem is volt soha. Nyáron szabadtéri vetítést látunk. Az egyetlen, ami szóba jöhet, a presszó. De nem külön épület, hanem a kocsma egyik szobája... Most kezdődik majd nálunk taz élet. Még az idén felépül a mű- ! velődési ház, nagy könyvtár-szo- | bával. A színházterem egyúttal Mnozi is lesz, és tornaterem is. Szereltetünk: bele bordásfalat, gyűrűt, hadd erősödjön az ifjúság. Azt akarjuk, hogy ez az ifjúság háza legyen. Persze, nem úgy értem, hogy csak a fiatalok járjanak oda rendszeresen, de mégis jó volna, ha ők állandó vendégei lennének a kultúrháznak. Vannak már biztató jelek. A KISZ- szervezet feléledt az utóbbi hónapokban. A falubeliek azt beszélték, hogy Várdombon nincs is fiatalság, de most nagyon jól ösz- szejöttek. Az iskolában tartják „A világ térképe előtt” című foglalkozásokat és utána táncolnak. Harmincán is eljárnak erre. Úgy tudom, van két lemezjátszójuk, vagy magnetofonjuk, egyik Molf ■■ -W/ - ; I t t nár Etelkáé. Ő a KISZ-titkár, aki egyébként ápolónő Szekszárdon. A tanácselnök behívja a titkárt, 1 Várhegyi Pált Ö többet tud mon- ! dani a sportkörről. Mert már az ‘is van. Sohase volt, legalább is amióta ők ismerik a falut, de tavaly megalakult, és egyre erősödik. „Negyven fizető' tagja van már.” — Sakkozással kezdték — meséli Várhegyi Pál. — Igen jó sakkozó a sportköri elnök. Talán ismeri is Bendés Ferencet. Borbély Szekszárdon, bejár a központi ktsz-hez. — Azt hiszem, a múltkor ő vágta a hajamat — mondom, — mert közben sakkozott. Az ellenfele mindig odaszólt neki, hogy mit lépett, és akkor a borbély a szék mellől, „fejben” áttekintette a helyzetet a sakktáblán. Megmondta a partnerének, mit akar lépni. — Ö az. De már nemcsak sakkoznak, tanulgatják a röplabdázást, az asztaliteniszt, és tavasz- szal versenyezni akarnak. A művelődési ház, a nagyterem sokat segít majd nekik jövő télen a felkészülésben. Az alapja már elkészült, reméljük, sikerül még az idén birtokba venni. Kicsi a falu, kevés a pénzünk, előbb nem tudtuk megépíttetni. De szép lesz. Modern megoldású az olvasóterem egyik fala, elmozdítható, és akkor ez a terem kibővíti a nagytermet, Tehát, ha olyan rendezvényre kerül sor, hogy az egész falu eljön, egyszerűen csak félretoljuk a válaszfalat. Molnár Etelkát, a várdombi KlSZ-titkárt Szekszárdon kerestem meg, a kórházban. A portás lehívta telefonon, és diszkréten kiment a portásfülkéből, az ajtó előtt álldogált, amíg beszélgettünk. Pedig mondtam, hogy hivatalos ügy. Mit lehet mondani? Kezdjem el a portásnak, hogy kénytelen vagyok Szekszárdon keresni a várdombi ifjúságot? — Nagyon kell sietnem, a legrosszabbkor jött. Sok a munkánk. Most a laborban vagyok. — Csak azt mondja meg: milyennek képzeli el a faluja jövőjét a fiatalok szemével, vágyaival? Milyen legyen Várdomb néhány év múlva? — Nem tudom. Megmondom őszintén, ezen nem is gondolkoztam, mert a tavasszal, elmegyek Várdombról. — Lesz megfelelő utódja? KISZ-titkár, a tagok közül? — Mit mondjak? Nehezen. — Hallottam, hogy szépen erősödik a termelőszövetkezet, épül a művelődési ház, és sportkör is alakult. Maga szerint ezek után várható-e, hogy hazamegy a faluba néhány fiú, lány, és ott dolgozik? — Nehéz erre válaszolni. Aligha válnak meg mostani munkahelyüktől, mert mind olyan helyen dolgoznak, hogy ott általában gyökeret ver az ember. De az egészen fiatalok, akik most kerültek, vagy kerülnek ki az általános iskolából, azok közül talán... Most is tanul Lengyelben, a mezőgazdasági iskolán hat fiú. Derűs, energikus, igazán életvidám teremtés, látszik rajta, hogy tele van tervekkel, szövögeti magában a jövőt. De ezek a tervek már nem tartoznak Várdombra. Elmegy onnan végképp... Szabó József Bonyhádon kétmillió-háromszázezer forint beruházással épül az új kenyérgyár. A Komlói Építőipari Vállalat a tervek szerint még ebben az évben átadja rendeltetésének a 21 helyiségből álló épületet, felvételünk a kőműves-brigád munkája közben készült. ALKU A kékballonos fiatalember szerényen ócsorog az ajtó előtt. Még nem érnek rá vele foglalkozni. Az öreg Ja- kus, a portás, meg nem leigazoltatta? Utána- szaladt, mert ő úgy szokásból, csak intett a portaablak előtt, s jött kényelmesen befele! Na végre, kijött ez az ürge, most mehet ő. — Tessék — mondja a tisztviselő. — Visszajönnék ide dolgozni — mondja halkan, szinte szégyenlősen. a fiú. A tisztviselő összené szemben ülő kollégájával, mintha mondaná, hogy na, ez is itt van, már megint egy. A másik, a vezető tisztviselő őt figyeli, szeretné leolvasni a vonásairól, örömmel, mosolyogva fogadja-e a jelentkező szakmunkást, vagy csak úgy módjával, semmit el nem sietve, éreztetve, hogy lehetséges éppen visszajönnie, bár olyan nagyon nem örülnek neki. A fiú szerényen viselkedik, mintha valami bűn lenne a sarkában, amit ezek, az íróasztal- mellettiek ismernek, s ennélfogva hiába kell az üzemnek szakember, neki nem nagyon örülnek. Ajánlkozni magában se kedvére való. így meg egyenesen bajos. Szaggatottan beszél ped!g ismeri jól a, két embert a személyzeti osztályon, már az ipari- tanuló-szerződését is ők intézték. De ettől még nehezebb az ajánlko- zás. Nagy János, a vezető szól végül, a vizsgáztató csend után, — Jöhetsz fiam, de csak azzal az órabérrel, amivel kiléptél. Megint csend, a fiú egűik lábáról a másikra áll, tanakodóan húzza előre a kezét, leteszi a nagy sportszatyrot magamellé. Ugyanazzal az órabérrel? Épp a hét forint miatt lépett ki. Odaát. Tolnán most nyolcat kap. Igaz, többet kell utazni, korábban kell kelni, aztán darabbérben jön ki a nyolc forint. És mindig ugyanaz a szár a megy a gépén, nem érzi azt a befejezettséget, mint itt, a szerszámműhelyben, Zoli bácsi mellett. Itt a fiúk, az ismerősök között jó volt dolgozni. Erezhelte az ember, hogy szép a szakma. Csinált valamit, amit más üzemben, de ugyanitt, a vállalatnál használtak fel. Mégis más volt ez, mint a mostani rohammunkája, amit idegen meós vesz át tőle, akii csak az érdekel, szabványos-e a. munkadarab. Zoli bácsi, ő tudta, ki mire képes a tanítványai közül, neki más volt leadni az elkészült munkát. Persze, ezek itt. azt hiszik, ő valami fiatal suhanc. akit meg kell leckéztetni. Elment a jó helyről, most meg alig három hónap után visszajönne.., Ezek csak
