Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-12 / 35. szám
4 t'ÖLN V «EGTET NßPtTSÄG ma. feönsüi m KELL A SZAKEMBER Lacikám, mivel pillanatnyilag vines más dolgom, átmásolom ezt a tervet. Legalább ezekkel a dolgokkal is megismerkedem — nyúlánk, barna fiatalember mutatja a papírokat Fülöp Lászlónak, a bátai termelőszövetkezet főagro- nómusának. — Jól van, csak csináld. Hátha ii vizsgákon is hasznát veszed. — Soha nem lehet tudni... Már nem bánnám, ha túljutottam vol- na a vizsgán, de majd csak eltelik ez a néhány hónap, és akkor jövök. —- Csak igyekezz — mondja az asztal túlsó végéről a noteszában böngésző Bajnok Sándor párttitkár. Lesz itt munka bőven, elkel a friss erő. A fiatalember, Mészáros Gyula utolsó éves agráregyetemi hallgató. A szövetkezet ösztöndíjasa. — Júniusban befejeződik az év, utána lejövök, és munkába állok. Ide költözünk a feleségemmel is, mert nem csak átszállót akarok váltani ide, a szövetkezetbe, hanem véglegesen megtelepedni. A tsz nyilván azért segítette ösztöndíjjal a tanulásomat, mert szüksége van szakemberre. Ezért amikor lehetőség adódik, lejövök, ismerkedni az emberekkel, a gazdálkodással. hogy majd amikor munkába állok, ne legyek ismeretlen, új ember. — Bizony, szükségünk van a szakemberekre — mondja Bajnok Sándor bácsi. —- Egyetemet, és más iskolákat végzett emberek kellenek, minél nagyobb számmal, mert a gazdálkodás így kívánja meg. Ezért kell tanulni a! tagjainknak is. I — Hányán tanulnak a tagok közül? — Ketten tanulnak Zsámbékon, két tagunk pártiskolán van, két lányunk, a Holler Erzsi, és a Szabó Katica kétéves baromfitenyésztő szakiskolán, tizenhárom asszonyunk baromfitenyésztő-tanfolyamon, huszonhárom fő pedig traktoros-tanfolyamon. — Ennyi baromfitenyésztőt tudnak majd foglalkoztatni? — Többet is... Ha meglesz a baromfikombinátunk, az a raktárosokkal együtt 31 főt foglalkoztat. A jövő évben lesz meg a negyvenezres tojóházunk — a Bárt Állami Gazdaságból kapjuk a törzsállományt —, és mire elkészül, gondoskodnunk kell a szakmunkásokról. — De más szakmákban is szükségünk van szakemberekre. Katona János mellé kellene még egy öntözőgépész. Aztán iparosemberek is kellenének... — Igen, kellenének — helyesel a főagronómus is. — Kellene három mezőgazdasági gépszerelő, egy elektromosberendezés-sze- relő, 14 mezőgazdasági gépész, öt öntözéses növénytermesztő, egy lótenyésztő, egy géplakatos, és egy általános lakatos. Az általános iskolából kikerülő fiatalokból ennyi tanulót tudna foglalkoztatni a szövetkezet. — Azelőtt az eke szarvát olyan is megfoghatta, aki legfeljebb a nevét tudta leírni — veszi át a szót újra Bajnok Sándor bácsi —, de a mostani gépekhez — mert egyre több. és újabb kerül a mezőgazdaságba. már szakemberek ! kellenek. Nyolcszázhetvenezerrel több naposcsibét kapnak a háztáji gazdaságok, mint az elmúlt évben Az idén a Tolna megyei keltetőállomások mintegy hárommillió naposcsirkét tudnak a termelő üzemek rendelkezésére bocsátani. A naposcsirke-elosztás- nál az idén is az az elv érvényesül. hogy elsősorban a nagyüzemi baromfitenyésztéssel foglalkozó termelőszövetkezet ak igényét elégítik ki. Ezt már a megyei szervek ismerik, tudják azt is. hogy mi várható. így hozzávetőlegesen tiszta kép van arról is, hogy központi készletből mennyi naposcsirke jut a háztáji gazdaságoknak. Az előzetes számítások szerint a földművesszövetkezetek mintegy nyolcszázhetvenezerrel több naposcsirkét hoznak forgalomba, mint tavaly, amit kizárólag magántermelők felé értékesíthetnek. Ennek még az elmúlt évben megteremtették a szükséges feltételeit. Elkészült ugyanis Dombóvárott a baromfiAz £M. Építőipari Szállítási Vállalat Pécsi Szállítási Üzemegysége pécsi munkahelyre felvesz vagon- és gépkocsirakodókat Szállást, étkezést biztosítunk, i Tanácsi igazolás szükséges. | Útiköltséget nem térítünk. Jelentkezés: Pécs, Megyeri ; u. 50. (31) keltető üzem. ahol rövidesen megkezdik a termelést. Négy nagy teljesítményű keltetőgéppel bővítették a dunaszentgyörgyi üzemet is, ahol hetenként 10 ezerrel töota naposcsirke lát napvilágot, mint tavaly. A bővített dunaszentgyörgyi és az új dombóvári keltető üzembe helyezése annyit jelent, hogy az első félévben ki tudják szállítani a földművesszövetkezeteknek a fentebb említett nyolcszázhetvenezerrel több naposcsirkét. A háztáji gazdaságok napos- csirke-igényét a földművesszövetkezetek az elmúlt hetekben felmérték. Eszerint még mindig többet kémek a központi készletből. mint ami rendelkezésre áll. S ebből az következik, hogy a háziasszonyoknak még az idén is kell hagyományos módon csirkéket keltetni, hogy a húsáru- és tojástermelés magasabb legyen. mint tavaly volt. Az elmúlt évben — főleg januárban és februárban — gondot okozott a baromfikeltető üzemek folyamatos tojásellátása is, ami egyik oka volt annak, hogy február végén és márciusiban — amikor a legnagyobb igény jelentkezik —, még annál is kevesebbet tudtak szállítani, mint amire kifogástalan tojásellátás esetén egyébként lehetőség lett volna. Az idén, — legalább is eddig — ilyen gond egyik keltetőüzemben sincs. A szakemberek ugyanis tavaly a korábbi négy helyett hat községben végezték el a háztáji gazdaságok baromfiállomá- njrának vérvételezését, ahonnét a tojástermeléssed foglalkozó termelőszövetkezetekkel együtt el tudják látni tenyésztojással a megyénkben működő keltetőüzemeket. S mivel január végén enyhült a tél, ugrásszerűen emelkedett a tojáshozam, amit a keltetőüzemek ki is használnak. Ez idő szerint ugyanis teljes kapacitással üzemel mind a tolnai, mind a dunaszentgyörgyi csirkekeltető. Ennek eredményeként már e héten megkezdik szállítani a háztáji gazdaságok részére is a naposcsirkéket. R, É. ammam pintér istvan: JüdosoH, zsarol, Htel Fejezetek a termonukleáris bombák történetéből 4. A különleges csoport néhány tagja nehezen bírja idegekkel ezt a helyzetet. IdegcsUlapítókat szednek, de Claude Eatherlynek nincs szüksége ilyesmire. Mindig jókedvű, feladatait pontosan teljesíti. mintaképe a kitűnő pilótának. Elöljárói büszkék rá. És ugyancsak jól vélekedik róla Lansdale ezredes, akit ugyan a pilóta nem ismer, de aki állandóan szemmeltartja őt. Lansdale ezredes ugyanis a„Manhattan Dist- rict”-vállalkozás „biztonsági felelőse'’. Több száz titkos rendőr- ügynök figyeli a pilótákat, akik részt vesznek az „Ezüst Tál Operációban”, vagyis bekerültek azok közé, akik kioldják majd az első atombombákat. Az ezredes egyre nagyobb figyelmet szentel a pilóták és az atomtudósok kommunista és antifasiszta kapcsolatainak. Göbbels a sánta ördög, a Harmadik Birodalom propaganda-minisztere ugyan szüntelenül üvöltözik a „csodafegyverről", de egyre inkább nyilvánvaló, hogy a Harmadik Birodalom, ha eddig nem készült el az atombombával, már elvesztette a versenyt. A nácik ördögi birodalma agonizál. 1945 január 12-én a Vörös Hadsereg nagy és eredményes offenzívat indít Dél-Lengyel- országban. Elérik a német határt és gyűrűbe zárják a Kelei- Poroszországban lévő csapatokat Felszabadul Varsó. A szovjet csapatok befejezik Litvánia, felszabadítását. Február 2-án a szovjet csapatok Küstrin'nél elérik az Oderát és 50 kilométerre Berlintől erődöt építenek ki. És egyre diadalmasabban törnek előre, Berlin felé. Sikeres az amerikai I és angol csapatok támadása is. amely a kudarcot vallott arde- nesi német offenzívát követte. Már csak hetek kérdése és a hitleri Németország térdre kény szerül. És aztán elérkezik a boldog nap. Április 30-án vörös zászló leng a berlini Reichstagon. Egy héttel később a győzelem napját ünnepli a világ Roosevelt, aki Albert Einstein levele nyomán megteremtette az első lehetőségeket az atomkutatási program megindítására, már nem éri meg ezt a napot. Nem egészen két hónappal azután, hogy negyedszer is beiktatják az Amerikai Egyesült Államok székébe. 1945 április 12-én meghal. Utóda az elnöki székben Harry Truman. A Pentagon, jóllehet Európában már befejeződött a háború, s többé nem fenyeget az a veszély, hogy a nácik kezébe kerül az atomtitok és az atombomba. egyre nagyobb tempót diktál Los Alamosban. A tudósok megrettennek, de végzik tovább munkájukat. És 1945 nyarán a washingtoni Pentagonban Henry Stimpson hadügyminiszter patétikus hangon nyitja meg azt az értekezletet, amely tízezrek életéről határoz: — Uraim! Vállainkra nagy felelősség nehezedik. Olyan határozatot kell hoznunk, amely a civilizáció fordulópontjává lehet... Feltételezhető, hogy az új fegyver folytán mindenkinél hatalmasabbak leszünk, kötelességünk, hogy ezt a hatalmat a legnagyobb bölcsességgel használjuk. Ezek szerint most a legfontosabb kérdés: hogyan ítéltetik meg e fegyver alkalmazása történelmi távlatban? A hadügyminiszter mellett — szimbolikus jelentőségű! — ott ül G. L. Harrison, a New York-i életbiztosító intézet elnöke, a hadsereg képviseletében Marshall tábornok, a vezérkar főröke. Groves tábornok, a „Manhattani ÍDistrict”-akció katonai vezetője, a tudósok közül Oppenheimer, Fermi és a kutatásokban még két oroszlánrészt vállalt tudós foglal helyet a tárgyalóasztal kőiül. Vajon mi lesz a döntés? És vajon valóban ezen az értekezleten születik-e meg9 A „Thin Man" és a „Fat Man" Abban a bizottságban, amely 1945. június 1-én határoz az atombomba alkalmazásáról, nem a tudósoké, hanem a katonáké és az üzletembereké a döntő szó. Groves tábornok, aki a ..Manhattan District” katonai parancsnoka, egyszerűen ostobaságnak tartja, hogy a bombát, amelyre annyi pénzt költöttek, és amelyen annyit dolgoztak, ne használják fel. Groves nem árul zsákbamacskát: elmondja, hogy szerinte miért kell az atombombát Japánra ledobni: — Már nem a Japán felett aratandó győzelemről van szó, hanem arról, ki előtt kapitulál a sárga birodalom és egyébként is helyesnek látszik, ha kissé megijesztik a „nagy szövetségest” — mondja. A katonák és Harrison, aki a Du Pont konszern bizalmi embere, hiszen a New York-j életbiztosító intézet a Morgan bankház, a Du Pontok egyik érdekeltségének leányvállalata, jól értik, hogy arról van szó: az atombomba a Szovjetunió elleni zsarolás eszköze lehet. De Groves tábornok tovább beszél — talán azért, hogy a jelenlevő tudósok előtt elkenje hozzászólása lényegének élét — és hosszú bonyolult további fejtegetésekbe kezd. Eszerint az atombomba „megkönnyíti a Mi- kádó, a japán császár számára a fegyverletételt és nyomást gyakorol a hadügyminiszterre, akit vallási skrupulusai mindeddig visszatartanak ettől a lépéstől”. Oppenheimer professzor az első felszólaló a tudósok közül. Elmondja, hogy a nukleáris robbanás legalább húszezer embert pusztítana el, s erre nézete szerint most már nincs szükség, mert a háború amúgy is eldőlt. Most jön azonban Marshall tábornok, a „hazafias” érvvel: — Az atombomba Japánra történő ledobása megrövidítené a háborút és ezzel számos katona életét kímélné meg ... Harrison is csatlakozik azokhoz, akik a bomba felhasználása mellett foglalnak állást. Az ő lelki szemei előtt kétségtelenül az lebeg, hogy az a hatezer dollár, amelyet Albert Einstein levele nyomán 1940-ben dr. Szilárd Leó és tudóstársai rendelkezésére állt az atombomba megvalósítására, most már évi kétmilliárd dollárra emelkedett. A Du Pont konszernnek jut ebből az oroszlánfész, s a „Big Bussiness” csak akkor folytatódik, ha a bombát felhasználják és azután továbbra is gyártják. Oppenheimert és társait zavarba hozzák a politikában sokkal járatosabb ellenfelei. Oppenheimer azt javasolja, hogy ha már mindenképpen le kell dobni a bombát, akkor valamelyik város közelében tegyék ezt, s ezzel hozzák tudomására Japánnak az amerikai túlerőt és így kényszerítsék ki a kapitulációt. Stimpson hadügyminiszter, aki természetesen szintén a bomba felhasználását javasolja, másnap így tájékoztatja kormányát a tudósok nézetéről: „Tudományos kollégáinknak e fegyver alkalmazásával kapcsolatos nézetei nem egyhangúak: a tisztára technikai demonstráció javaslatától egészen katonai alkalmazásig terjednek — amely a legmegfelelőbbnek látszik a kapituláció eléréséhez. A tisztán műszaki demonstráció pártján állók az atomfegyver nemzetközi betiltását szeretnék elérni és attól félnek, hogy a tárgyalásokon élvezett helyzetünk a bomba ledobása esetén veszélyeztetve lenne.’’ De hogy mit jelent a tudósok véleménye a hadügyminiszter számára, az kiderül a jelentés utolsó mondatából: „ ... A közvetlen katonai fel- használáson kívül mi más elfogadható alternatívát nem látunk.” A tudósok nagy része kétségbeesetten értesül a helyzetről. Ismét dr. Szilárd Leó, — aki 1939- ben leginkább látta, hogy mit jelent a szabadság és demokrácia tábora számára, ha az atomtitok feltárásában megelőzik a nácikat — ismerte fel a helyzet következményeit. Most már nem volt szükség rá, hogy Albert Einstein, vagy más valaki közbejárását kérje az Amerikai Egyesült Államok elnökénél, hiszen óriási érdemeket szerzett az atombomba megteremtésében Szilárd levelet írt az Egyesült Államok elnökéhez. Ebben megjósolta: „Ez a bomba sokkal kevésbé erős lesz, mint azok, amelyeket — mint már most is tudjuk —. meg lehetne csinálni és amilyeneket minden valószínűség szerint a későbbiekben készíteni is fogunk. Mégis, az első Japán felett robbantott bomba elég látványos lesz ahhoz, hogy atomfegyverkezési versenyt indítson közöttünk és más nemzetek között.’' Harry Truman, az Egyesült Államok elnöke azonban még válaszra sem méltatta a kiváló tudóst. Szilárd ekkor tudóstársaihoz fordul, s felhívja őket: segítsenek, hogy útját állják az atombombával való visszaélésnek. így születik meg a ehikágói atomlaborató- riutnban dolgozó tudósoknak Washingtonba küldendő petíciója. Az első aláíró: James Franki a veterán, Németországból emigrált Nobel-díjas fizikus. A Frankjelentésben ezek a megrendítő szavak olvashatók: „Annak a népnek, amely az újonnan felfedezett természeti erőnek háborús célokra való fel- használásával precedenst teremt, talán a történelem előtt is vállalnia kell a felelősséget, hogy megnyitotta a pusztítás soha nem sejtett szakaszát.” A jelentés máshelyütt azt írja: „Ha egy nemzet képes volt arra, hogy hirtelen bevessen egy új fegyvert, amely ugyanolyan vakon pusztít, mint a rakétabomba, de ezerszer pusztítóbb hatású annál, úgy aligha várhatja, hogy a világ higgyen neki, amikor azt a kívánságát hangoztatja, hogy nemzetközi egyezmény útján tiltsák el az ilyen fegyvereket.” A kiváló tudósok, akik három esztendő nappalait és éjszakáit áldozták az atombomba létrehozására, látnoki szavakkal írják le az atombomba felhasználásának következményeit: „Az atombomba felhasználása azzal a következménnyel járna, hogy a világ elveszítené bizalmát, a rémület és undor hulláma szá- guldana végig a földön, s talán még nálunk is két táborra szakadna a közvélemény . . . Ha az Egyesült Államok elsőként vetné be a tömegpusztításnak ezt az új fegyverét, lemondana az egész világ közvéleményének támogatásáról, siettetné a fegyverkezési versenyt és hátráltatná az ilyen fegyverek jövőbeni ellenőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény létrehozásának lehetőségét.” (Folytatjuk.)
