Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-11 / 34. szám

8 •tolna tvrrovET népújság 1964. február lí. Sági István a DÉDÁSZ szárdi üzletigazgatóságának lanyszenelője az elmúlt év gusztus 29-én reggel azt az tást kapta, hogy Lőrincz , ipari tanulóvad menjenek ki községbe a bejelentett hibá javítására, és a kiégett közv tásd lámpáógők kicserélésére. Mintegy 750 millió köbméter vizet lehetne tartalékolni a hazai dombvidékek völgyeiben Több mint 40 víztároló épült eddig az országban. Rövidesen megkezdi már a vízgyűjtést a Toka-patak völgyében épített. 18 méter magas gát is, amely majd 300 000 köbméter víziét tart vissza a gyöng^ösoroszi ércelőkészítő­mű részére. Az utolsó simításo­kat végzik most a Vízügyi Építő Vállalat munkásai. A legnagyobb hidegben is dolgoztak, hogy a nagy hóolvadás idejére készen fogadhassa a vizet az új tó med­re. A várható erős hullámverés miatt 22 000 betonlappal kell megvédeni a 85 méter hosszá gát vízfelöli oldalát. A védőbur­kolat elhelyezése mindössze egy­hetes munka, mégis ez a fel­adat most a legnagyobb gond, mert ha nem kapnak gyors se­gítséget a MÁV-tól. akkor a be­tonlapok szállítási késése miatt elszalasztják a vízgyűjtésre leg­kedvezőbb alkalmat, a tavaszi olvadást. A vízügyi szakemberek vizsgá­latai szerint a dombvidékeken még több mint 170 millió köb- ' méter vízhez jutna az ország. , Ezekben a tavakban egyenként átlagosan 3 millió köbméter vi­zet tárolnának, de 7 helyen 10— 110 millió, a Bodva völgyében pe- j dig 90 millió köbméter vizet le- jhethe összegyűjteni. Az idén hét, i 1—3 millió köbméteres tó épül, s elkészül az ország második j legnagyobb dombvidéki víztáro­lójának. a hatmillió köbméteres berhidai tónak a terve is. A Séd völgyét lezáró. 11 méter magas gáttal duzzaszt ják fel a patak vi­zét. Elsősorban a mezőgazdaságot segítik az új tóval, amely mint­egy 5 ezer holdnak ad majd lö öntözővizet, a száraz évszakok­ban. (MTI) Afrikai ládagyártó kisüzem — báta»%éhi mintára A Bátaszéki Kádár és Fatömeg­cikkgyártó Ktsz ládái keresettek külföldön. Tavaly például 167 ezer déligyümöcsládát szállítottak Bátaszékről Görögországba és Iz­raelbe; az idén Görögországba 170 ezer ,,Florida”-típyg£,t izraeli megrendelésre pedig ‘százezer „Bruce’-típusú narancsládát ké­szít a szövetkezet. Mintegy há­rommillió darab fa-cémaorsót is gyártanak kivitelre. A bátaszéki ktsz jó munkájá­nak elismerése az is. hogy a szövetkezet készíti el egy láda­gyártó kisüzem építésének ter­vét az egyik felszabadult afrikai ország részére is. az idén. A szö­vetkezet szakemberei személye­sen is részt vősznek az afrikai üzem felállításának és gépi be­rendezésének irányításában. s betanítják majd az ottani mun­kásokat a ládák készítésére, cso­magolására és szállítására. & IKKEINKRE VÁLASZOLNAK A lap 1964. január 26-i száma- zárlat van. amit csak most. az ban „Miért nem kap időben új- enyhébb idő beálltával tudunk Ságot több ezer olvasó?" címmel megjavítani. Ugyanis a kábel megjelent cikkben foglaltakra a anyaga a hideg időben olyan ri- Magyar Államvasutak Pécsi Igaz- deg. hogy azzal törés nélkül dol­ga (óságának vezetője, Tóth Já- gozni nem lehet, nos az alábbiakat válaszolta; Egyben közöljük, hogy meg­„A mozgó-postakocsiinak ez el- kezdtük Szekszárd város egész múlt hetekben esetenként történt területén a közvilágítási lámpák késedelmes továbbítása a kedve- felülvizsgálatát, illetőleg javítá- zőtlen időjárás okozta üzemi ne- sát. hézségeink miatt fordult elő. Déldunántúli Áramszolgáltató A posta kívánságára ezért ez- Vállalat Üzletigazgatósága, év január 28-tól a mozgó-posta- Szekszárd kocsi továbbítási rendjét meg-VJ_t_r>_(_> változtattuk. A kocsi jelenleg nem ‘ PuSztaszabolcsról, hanem Sár­bogárdiról indul, illetve fordul, s így a postatovábbítási probléma megszűnt”. — oOo — A Béla téri közvilágítási lám­pákkal kapcsolatos panaszra kö­zöljük, hogy azoknál földkábel­es a Bakonyban A Gyulaji Állami Vadgazda­ságban megkezdődött a szarvasok élve elfogása, vérfelfrissítésre. Kelet-Berlinbe négy gímszarvast, egy bikát, és három sutát vittek gyorsteherautón, nagy ládákban, a Bakonyba pedig dámsutákat szállítottak a nemes vadállo­mányból. A vadgazdaságnak az NSZK-ba mintegy öt élő gímszarvast, az NDK-ba egy dámbikát, két tehe­net és egy borját kellene még el­küldeni, és dámszarvasokat kér tőle a veszprémi Kittenberger Kálmán állatkert, valamint a pé­csi mecseki park is. A mostani enyhe időjárásban azonban igen nehéz szarvasokat foglyul ejteni, ilyenkor ritkábban keresik fel az etetőket. Ezért a kérések teljesí­tése csak akkor válik lehetővé, ha zordabbra fordul az idő. Virágzik Kurdon az amerikai szegfű Nyolcezer tő amerikai szegfűt honosított meg Kurdon Bodrogi Ottó, a helyi Uj Élet Termelőszö-. vetkezet főkertésze, aki a Buda­pest, XI., Sasad Tsz-ből költözött a Tolna megyei községbe. A kur­di szövetkezet új üvegházában ja­vában nyílik a novembertől má- jus végéig virágzó téli, óriás szeg­fűfajta, s eddig mintegy tízezer piros, fehér, és rózsaszínű virág­szálat szállítottak Budapestre és Pécsre. A fél méteres szárú és 7—8 centiméter átmérőjű virá­gokból jelenleg 300 szálat szed­nek hetenként, de a jobb idő be­köszöntései mind több nyílik. A kurdi Uj Élet Tsz tízezer muskátlit is küld a tavaszra a fővárosba, ezeket most ültetik át nagyobb cserepekbe. Felhős, szeles idő. Várható időjárás ma estig; vál­tozó felhőzet, többfelé hózápor, havas eső, eső. Mérsékelt, időnként élénk északi, holnap délnyugat felé forduló szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet mí­nusz 1, plusz 3 fok között Sokat kellett állni eddig a vagonoknak, mire kirakodásra kerültek. Az AKÜV Szovjetunióból kapott új daruskocsija segítségével most már sokkal rövidebb idő alatt kiüríthetik a kocsikat. Még ez a né­hány órás előny is sokat számít a vasútforgalomban. Az új darus­kocsi elsősorban az állomásos teljesít szolgálatot. (Foto: Zsiga.) Nem vigyázott beosztottjára —■ 1 évi börtön szelt- vü­azt az utasí- János ki Harc ki­Mentik a fát a dunai árterület­ről. A Gerjeni Állami Gazdaság fakitermelő brigádja lófogattal és kézierővel menti a kitermelt fát az árterületről. A minap 14 ür- méter hasábfát és 70 kéve ágfát helyeztek biztonságba a töltés túl­só oldalán; — 360 000 forint segélyt utalt ki betegei részére egy év alatt a me­gyei TBC-gondozó intézet. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Pi índex-szám; 25 98%, Kiütéssel győzött! iA Die WeltbőU — Hatezer literrel több tejet szállítanak és dolgoznak fel na­ponta a Dombóvári Tejüzemben, mint egy évvel ezelőtt: — Nagyüzem a Paksi Konzerv­gyár kereskedelmi osztályán. Na­ponta mintegy tíz vagon árut szállítanak ki a gyár raktáraiból. A szállítások jelentős része kül­földre irányul: egyedül a Szovjet­unióba naponta több vagon za- kuszkát indítanak útnak: — Döbröközön és Gyulajon járt a Magyar Televízió stábja. A ter­melőszövetkezetek életéről készí­tettek felvételeket. — A dombóvári III. sütőipari telepet az idén másfél millió forin­tos költséggel felújítják. Három automata elektromos kemencét építenek be, s így naponta 80 má­zsa kenyeret tudnak sütni. A fel­újítási munkát, amely három régi korszerűtlen műhely felszámolását teszi lehetővé, a második negyed­évben fejezik be; — A Televízió műsora; 17.20: Hírek. 17.30: Tapasztalatok — ta­nulságok; 17.40: Nyílt tárgyalás a fiatalok üzemi baleseteinek el­hárításáról. Utána: Ki miben tu­dós? 18.40: íme, az ember. Cseh­szlovák kisfilm. 18.55: A magyar ipar termékei öt földrészen. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Kulturális szemle. 20.20: Vissza­térek... Magyarul beszélő jugo­szláv film. (Csak 14 éven felüliek­nek!) 21.45: Fiatal zeneművészek hangversenye. 22.20: Hírek.. Tv- híradó. (Ism,.) Az égők kicserélésére déÜSS- bam került sor. amikor Sági a ta­nácsházán bekapcsolta az ára­mot, hogy lássák, melyik égő nem ég. Ezzel egyidejűleg a tsz iroda­helyisége előtt áBó villanyoszlo­pán a vezetékek lekötését, úgyne­vezett amegázását Lőrincz János­ra bízta, és nem kapcsolta ki az 'áramok Ekkor Sági eltávozott,. Lőrincz pedig hozzáfogott a mun­kához. Felügyelet nem lévén kö­rülötte, maga is szabálytalanul fogott hozzá. A mentőövet a leg­alsó harangszágetekí alá kötötte, így aztán, amikor szabálytalan ruházatban, a fedetlen lábaszára hozzáért az árammal telített ve­zetékhez, elengedte a kezében lé­vő vezetéket, s hátralendült, aka­dálytalanul csúszhatott le a föld­re. Közben azonban fejjel lefelé fordult, s feje az oszlop beton­gyámjához vágódott Lőrincz Já­nos a baleset után nem sokkal belehalt sérülésedbe. Sági, mikor tudomására jutott a baleset mo­torján a tanácsházára ment, és kikapcsolta az áramot. A tárgyalás alatt Sági tagadta bűnösségét, tagadta azt is, hogy a vezeték áram alatt lett volna. A szakértők és tanúk azonban bi­zonyították ennek ellenkezőjét. Végieredményben a baleset azért következett be, mert Sági István az üzemi szabályzatban foglaltak ellenére nem gondoskodott a ve­zetékek áramtalanításáról, ami­kor a hozzá beosztott és felügye­letére bízott ipari tanulót az ome- gázással megbízta. A baleset be­következtében hibás volt Lőrincz János is, egyrészt az áramtalaní- tás, másrészt a szabályzatban foglaltak ellenére történő bizton­sági öv és ruházat-használat te­kintetében. Mindezek figyelembevételével mondotta ki bűnösnek a szek­szárdi járásbíróság Sági Istvánt, foglalkozás körében elkövetett ha­lált okozó gondatlan veszélyezte­tés bűntettében. Ezért egy évi szabadságvesztésre ítélte, vala­mint egy évre eltiltotta a villany- szerelő foglalkozástól. (sz-e) Cyulaji szarvasok Berlinben Gyorsabb lesz a rakodás (

Next

/
Thumbnails
Contents