Tolna Megyei Népújság, 1964. február (14. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-18 / 40. szám
TÖL*A SEGIH NÉPÚJSÁG lá<*4. február 18. A HaUlyi népfront-bízottHivatalos személveket akart mesveszteietii Még a bíróság előtt, jó bárom hónappal a bűncselekmény elkövetése után Is zavart, ideges a vádlott, Ambrus László kereskedelmi alkalmazott, dunaújvárosi lakos. És méltán, hiszen amit elkövetett, a mi világunkban a törvényekkel összeegyeztethetetlen: hivatali személyeket akart megvesztegetni, hogy ezáltal saját magának biztosítson előnyt. Nem mondhatjuk, hogy e módszer általános, napjainkban-egyre kevesebb precedens akad rá, s arra meg pláne, hogy egyesek ezekét áz ajánlatokat el is fogadnák. Hogyan is történt? Ambrus Lászlónak Pincehelyen van egy háza. A felszabadulás után ebben volt üzlete is. Aztán a Tamási Sütőipari Vállalatnak adta ki, sütőüzem céljára. Mostanában azonban szüksége lévén pénzre, a házát el szerette volna adni. Beszélt a Tamási Sütőipari Vállalat vezetőjével, hogy vegyék meg a házéit. Ott azonban elutasító választ kapottakkor a megyei tanács ipari osztályának vezetőjét kereste fel a házvétel ügyében, kérte, javasolják, vagy intézzék el, hogy a vállalat vegye meg a házat Dr. Kelemen Sándor közölte Ambrus Lászlóval, hogy a sütőipar korszerűsítésére megvannak --a -távlati tervek. Ezek szerint egy-egy körzeti, „Jáö?pontban modem, a legkorszerűbb igényeket is kielégítő üzemek épülnek a következő ^vekben. Elvnek során a régi üzemek feleslegiessé válnak. Pincehelyen nem kerülhet sor a ház- vételre, mert ez a távlati tervekben nincs benne. Egyébként is a pincehelyi üzemre még szükség van, de a fejlesztéshez, a korszerű kapacitás elhelyezésére már kicsi, alkalmatlan az épület. ázó szót követett, jó félórai vita után sem akarta megérteni Ambrus, hogy a hivatalos szervek képviselői nem tehetnek kivételt senkivel, a házat nem lehet megvenni sütőipari célra, nem járóinak hozzá. Ekkor ajánlotta fel, hogy 5000—6000 forintot nem sajnál adni dr. Kelemen Sándornak és a tanács még egy másik előadójának, ha elintézik a házvételt. Az ajánlatra természetesen felháborodott dr. Kelemen Sándor. Ezt látva ijedt meg először Ambrus. Ideges volt, ötölt-hatolt akkor is amikor dr. Kelemen Sándor két másik munkatársát Is behívta az eset rögzítésére. Ekkor már arról beszélt, hogy ő nem úgy gondolta, hanem á > vételárból akart annyit engedni.:; Ugyanezt a Védekezést hajtogatja izgatottan most is a szekszárdi járáspiróság előtt Csak akkor bizonytalankodik, amikor egy fültón ú Tóth János az egész beszélgetést elmondja. — Nem eynlék- szem, hogy ilyet mondtam, ért nem úgy gondoltam — mondja " A tagadás azonban mit sem se gíí^ a..bíróság bűnösnek mondja ki Ambrus Lászlót és 10 stézalé- kos bércsökkentéssel 4 hónapi Javító-nevelő munkára ítéli. Ahol ismeretlen a »»ivhaj Kenya határvidékén, szórnál! mán csak állati zsiradékkal táp- nomádok között teljesen ismeret- 1 álkoznak, vérükben tehát a kőiének a szívbetegségek. Állítólag leszterul-tartaioninak igen rnagat- ez á világ egyetlen embercsoport- nak kell lennie. Életkörülményeik ja, ahol szívbetegség sohasem for- igen nyomorúságosak: a puszta dal elő. V ' - földön alusznak, nagy vízhiány* Pedig a nomád törzsek jói or- ban szenvednek, rengeteg port „ ----------L— szívnék a tüdejükbe és á hőmérs ékleti ingadozások eien a vidékén. különösen négyük. Mindebből cspk azt a következtetésé vonhatjuk le, hogy a (Ztivb^; «kosárban civilizációé mejébétagpdós.-s! NMrtrijUrt a rtHesiettter mtív*lődési kázboa A docsi járási művelődési házban az ismeretterjesztés új módszerével próbálkoznak, amelynek körétében Változatos programú előadássorozatot indítanak, „ismerkedjünk a művészetekkel” címmel. A bevezető előadás ' — amely a )ó ízlés problémájával foglalkozik, a mindennapi öltözködésen keresztül - betekintést nyújt a' formatervezésbe. a divattal kapcsolatos iparművészeti munkákba. Az előadást műsoros esttel s divatbemutatóval kapcsolják egybe. Ezt követően a filmművészet történetéről és a filmgyártás kulisszatitkairól hangzik el ismertetés, amelyet az Aki szelet vet című nagysikerű íilrh illusztrál. A jazz története című harmadik előadás a zene- művészettel vajó ismerkedés első lépcsőjét jelenti majd. A sorozat első három előadását még februárban megtartják a decsi járási művelődési házban. Népfrontgyűiés Hőgyészen Hogy észen február 14-én este a Hazafias Népfront falugyűlést rendezett. A mintegy 200 érdeklődő előtt igen értékes beszámolót tartott Kaszás Imre ország- gyűlési képviselő. Ezután Lőnyai Dezső, a Hazafias Népfrhnt helyi titkára ismertette a községi népfront-bizottság 4 éves munkáját és a további feladatokat. Ezután megválasztották a községi népfront-bizottság új elnökségét. Elnöknek Folkmann Komrádöt, titkárnak Galambos Ferencet választatták. ' , TRICK FERENC levelező Február 21-én, pénteken este fél 8 órakor a zeneiskolában: ' Husek Rezső zongoraestje " " \{ Az 1963—64. évi szekszárdi hangversenyévad hatodik hangversenyére pénteken este fél 8 órai kezdettel kerül sor a zeneiskola nagytermében. A hangverseny műsorát az alábbiakban közöljük: 1. Haydn: D-dur szonáta. 1 Beethoven: d-moll szonáta. 3. Ravel: Oiseaux tristes. 4. Ravel: Jeux d’ Eau. 5. Liszt: h-moli szonáta. A hangversenyt a zeneiskolai tanujók és szülőik számára vasárnap este fél 6 órai kezdettel'megismétlik. Mindkét hangverseny jegyeit a zeneiskola gondnoka árusítja. Nem könnyű munka a marás. A dunaföldvári cipész ktsz-ben mégis asszonyok végzik, mert a gumicsizma-gyártásnak ehhez a folyamatához könnyű, finom kéz ek kellenek. Felvitel a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikám nappali tagozatúnak 1964 65-ös tanévire A szekszárdi Felsőfokú Mező- gazdasági Technikumban növény- termesztési szak működik, melyre olyan érettségi, vagy képesítő bizonyítvánnyal rendelkező futtatok jelentkezhetnek, akik 30. életévüket még nem töltötték be. Tanulmányi idő két év. melynek elteltével a hallgatók államvizsgát tesznek és szaktechnikusi oklevelet nyernek. A szakáé# február 14-én a községi művelődési házban falugyűlést hivott ö$sze, — írja Sárréti Gyula levelezőnk —, amelyen megválasztották- a községi népfront- bizottságot és elnökségét. A falugyűlésen részt vett Hunyadi Károly országgyűlési képviselő, a Hazafias íiépfront Tolna megyei Bizottságának titkára. — Elkészült a fadd—dombod vMtendtetop kialakításának tanulmányterve. A tanulmánytervet a szekszárdi járási tanács vb NapritotláÉsal a világűrben A Tamási Vegyesipari ütsz gyakorlattal rendelkező aitászerelit « ; f _ » A Szovjet Tudűtöóttycis Akadémia számitó központjának munkatársai kifiááfnitüt'lák. hotfcy „napvjtprtévaT’ '— speciális sU- gárv issza verő felülettel rendelkező szputryvklml — el léhét jutni naprendszerünk bolygóira. A „napvitütóh” segítséglével a Marsra '1?2 nap, a Vénuszra 104 nap. a Meriuinn körülbelül 290 TOLNA MEGYÉI NÉTŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna tbegyei Bizottsága és a Megyéi Tanács lapja Főszerkesztő: PBTftlTS FIMKBC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN HUBS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártúfok tere Vt-Yi. , Telefon: , Szerkesztőség: a»-u Kiadóhivatal: ab-tt keres felvételre. (81) Készül a Szekszárdi Nyomaiban Széchenyi Utca, 44. Telefon:'áí-a, 25-?3 Felelás vezető: Száll István Terjeszti a litagjaf Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és Kézbesítek--« Előfizetési d<} egy hónapra 13 Ft Index-szám: as«*. tumuszra 17 év és az Uránusara 49 év leiane az út ‘Elvben miár Konsztanlyin Ciol- kovs2^tij. az űrhajózási elmélet megteremtője vizsgálta azt a kjénöést, hogy miként használható fel a napsugarak nyomása kozmikus berendezés továbbításéra. Az utóbbi években számos rpvjhkja ideírt meg érről a témából. amelyek kiemelték a .napvilaria” előnyeit a hajtóművekkel szemben. így többek közt R ,,'napvitorláson" nincs szükség nagymennyiségű üzemanyagra és hehéz hajtóműre, amely az űrhajó jelentős részéi elfoglalja. HAVAS ESŐ, ESŐ Várható időjárás ma estig: felhős, pár^s idő, több felé havazás, hávaséső, eső. Mérsékelt, helyenként élénk délkeleti, déli, majd Nyugat felé forduló sgél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—6 brit között. VCgCbV* első munkaértedélután tartották Szabópál vb elnöke réa ta- megye mezőhelyzetével, s a-------—™ alakulásával, majd a népgazdasági tervből adódó feladatokkal foglalkozott, — A tamási járási tanács vb legközelebbi ülésén a tervek szerint megvizsgálják a községek kulturális terveinek végrehajtását és az ipari tanulók helyzetét. ■— Művelődési ház épül a Dal- mandi Állatni Gazdaság központjában három és félmillió forintos költséggel. A hatszáz személyt befogadó művelődési ház — amelynek építéséhez már hozzáfogtak —' ez év júliusában kerül átadásra, — Szilvás! Lajos író és Tornai Lajos költő, találkozik olvasóival február- 19-én, széf dán esté hat órakor, Szekszárdin a Városi Művelődési Házban. A találkozót a városi nőtanács kulturális bizottsága és a megyei könyvtár közösen rendezi. Az író és költő dedikált könyveit a helyszínen meg lehet vásárolni. — Szülő—pedagógus ismerkedési estet tartottak vasárnap Nagydorogon. A jól sikerült est bevételét az iskola céljaira fordítják. — A Televízió műsora: 17.45: Hírek. 17.55: Kukkantó. 18.35: Őszintén — önmagunkról. Riport- film a döbröközi és á gyulaji tsz- ről. 18.55: Költészet. Petőfi: A négy ökrös szekér. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Beszéljünk róla ... 19.50: A Sinecor- ügy. Tv-játék. (Csak 10 éven felülieknek!) 21:10: Hol tart ma az orvostudomány? Hallásjavító mlkröműtét. 21.40: Hírek. Tv- hírádó. (IsHfcj technikusok a mezőgazdasági termelő üzemek üzemvezető mező- gazdasági mérnökei mellett egy- egy részterület’, irányítását végzik. Jelentkezési lapot annál a középiskolánál keli benyújtani a tanulóknak, amelynél az érettségi, illetve képesítő oklevélét megszerezték. Három évnél régebben végzettek közvetlenül a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum címére küldjék meg jelentkezésüket. a munkaadó javaslatát mellékelve. Csatolandó okmányok: érettségig vagy képesítő bizonyítvány, középiskolai értesítő (mind a négy osztályról), önéletrajz, születési anyakönyvi kivonat, hatósági orvosi bizonyítvány. Korlátozott létszámban olyan 25 évnél idősebb, érettségivel nem rendelkező mezőgazdasági dolgozók is felvételt nyerhetnek, akiknek szakmunkás-bizonyítványuk van. és az előkészítő tanfolyamot elvégezték. Az előkészítő tanfolyam minden év február havában indul, és tíz hónapig tart. Pótlólagos jelentkezést február 29-ig elfogadunk. A nappali tagozatra szóló jelentkezési lap beszerezhető a nyomtatványboltokban, vagy az intézet tanulmányi hivatalától igényelhető. Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, Szék szárd- Palánk, Két év helyett négy év tanulmányi idő a gyors- és gépíróképzésnél A Művelődésügyi Minisztérium illetékesei tervet dolgoztak ki a gyors- és gépíróképzés színvonalának emelésére. A már jóváhagyott tervek szerint a köz- gazdasági szakközépiskolákban különleges osztályokat szerveznek, amelyeknek tanulói négy évig — az általános műveltséget nyújtó tananyaggal együtt — gyors- és gépírást is tanulna]-: majd. A követelmény az. hogy a diákok négy év után gyorsírásból legalább percenként 200, gépírásból pedig 80 szótagos sebességet érjenek el. A jelenleg működő kétéves gyors- és gépíróiskolák egy részét — a tárgyi és személyi feltételektől függően — ilyen szakközépiskolákká szervezik át Másik, kisebb részét q jövőben is fenntartják — főként á felnőttek képzésére, illetve továbbképzésére. — Megkezdődött az analfabéták tanítása a tamási járásban. A községekben 164, többségükben cigány felnőtt kezdte meg pedagógusok és középiskolás diákok segítségével az írás—olvasás elsajátítását«