Tolna Megyei Népújság, 1964. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-14 / 10. szám
2 Tr!Tv’' in'f'm w^nf re^ó 1061. január V. EZ A HELYZET... Válassféle néhány kérdésre Nem kielégítő a munka védelem Tegnap a szakszervezeti székFiatalabb évjáratú ismerőseim hetetlen. Egyrészt azért, mert \ közül többen a szememre vetet- sok áruról van szó, másrészt vi- \ ték már, hogy túlzottan opti- szont azért, mert nemcsak Bátamista vagyok. Néha olyan dolog- széken vásárolnak az említett _____ _ ____________ n ak is jelentőséget tulajdonítok, hat község lakosai, hanem Szék- házban "tartotta idei első ülését amely valójában nem is jelentős, szárdon, Pécsett, s a fővárosban csupán az élet egyszerű meg- is. Nekünk tehát az maradt, nyilvánulása. És tovább: a fejlő- amit a földművesszövetkezet bolt dés, a változás egy-egy jelen- jaiban vettek. Ez is valami. Kü- ségs tőlem már úgy megy to- Ionosén akkor, ha így nézzük: vább, hogy azok lényegesen 1962-ben mosógépet, rádiót, tele a megye üzemeiben, gazdaságaiban 1963-han emelkedett a balesetek száma Különösen súlyos hiányosságok vannak a termelőszövetkezetekben esetben adtak a munkavédel- feliigyelők szakvéleményt és két alkalommal rendeltek el üzemrészleállítást, az SZMT munkavédelmi bízó tsága. Ezúttal az 1963-as gazdasági év munkavédelmi tapasztala- . ... . , „ , fait összesítették, és meghatároz- a biztonságos munka félte- ian8á,gából 386 ipari baleset forték a szakszervezeti és vállalati te!ei nem voltak mcS' Hatvanöt m " ,Ä ,n ______ — A baleseteit okainak vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy legtöbb a dolgozók hibájából ered. Az okok közül érdemes néhányat feljegyezni: a dolgozó vigyázatmunkavédelmi gépet állítottak le, mert e gépedult elő, 29 alkalommal muhkahozzájuk. s a magam módján forintért vásároltak ebben a kör- értékelem őket, ahogy azt tő- zetben. Egy év után azt várná lem már megszokták. az ember, hogy bizonyos érteA fentiekben körvonalazott lemben megleltek a háztartások, alapállás késztette őket arra, Nem így áll a dolog. A tavalyi hogy néhány kérdést tegyenek év ritka jelenségek éve volt. fel. így például azt: mi a véle- Mert ebben az 1933-as esztendőmenyem a mai helyzetről, ar- ben, ugyanabban a körzetben ról. ami az ország határain be- már 3 millió 509 ezer forintot ltavédelem alakulására, da korant- lül kialakult. költöttek tartós fogyasztási cik- sem a várt eredményt hozta. Nem áll módomban, hogy a kekre. S ami még többet mond: Mert 1963-ban, az 1962-es év ada- válasz kedvéért most beutazzam nem olyan cikkeket vásároltak faihoz hasonlítva, jelentősen nőtt az egész országot. így hát be- csupán, amelyek a háztartások- a balesetek száma. vezetőként elmondom: a mai ban nélkülözhetetlenek, hanem jgéhánv üzemben eredményehelyzc.ről alkotott véleményem nagyobb többségében a munka működik a munkavédelmi mindenként optimista. S hogy könnyítését, vagy eppen a mu- ez az egyébként általános válasz velődés céljait szolgáló készülé- ne lógjon a levegőben, megnéz- keket. tem hat Tolna megyei községet: És itt elérkeztünk mindjárt Bátaszékct, Alsónánát. Alsó- egy másik kérdéshez. Így hangnyéket, Bátát, Sárpilist és Vár- zott: kimerültek a falusi lakosdombot. Hogy miért éppen eze- rág tartalékai, hogyan képzelem munkavédelmi őrségek szervező két? Azért, mert úgy érzem: el tehát az életnívó olyan ütemű ellenőrzésére, és segítésére. bennük tükröződik mindaz a emelkedését. ameh/nck eddig Ta ’ ztalat az is, hogy csak akprobléma, ami szinte hazák ősz- szemtanúi voltunk? 1 foglalkoztak mélyrehatóbban szes falujára jellemző. Sőt: né- Mindjárt leszögezem: nem me- Kor ve2etői a munkavémelyik közülük igazi sárközi rültek ki a tartalékok. Erről az u ze, - ‘ , ha , napirenközség. szokványos gondokkal és Pólyák László, a Bátaszék és delmi . „Aidául a múlt év örökségekkel. Az itt élő embe- környékén, vagyis az említett den volt, lg. ta. területen működő takarékszövet- középen is féléién ...... . . . . , szervezési hiba. II esetben mutnunkavegzes eletveszelyes , . ... , , , ,, ... szaki hiba es csak két alkalommal volt a baleset oka a védőbalesetek száma az 1963. év- berendezés hiánya az 1003 közül, gyei Tanacsa munkavédelmi ben több mint 19 százalékkal nőtt, A tíz halálos baleset közül há- fcl ügyelőjének vitaindító eloadá- 1962. évhez viszonyítva. Míg 1962- .■.>m a vasút területén tolatás sót. Bevezetőül Fodor litván em ben 8.37 üzemi baleset volt, addig ££oen . törtein, lékeztetett arra, hogy a múlt év- 1963-ban 1003 esetet jegyezlek . , _____, . . , . „űriben számos jelentős kormány fel. E szám azonban nem teljes, * ™ if ™ h atározat, megyei1 jelentőségű in- hisz a közlekedési vállalatok, a n 1 tézkedés jó hatással volt a mun DÉDÁSZ, és más nem Tolna meőrség, s az ilyen munkahelyeken csökken a baleset, de a szakszervezeti bizottságok a jó tapasztalatokat nem terjesztik, nem fordítottak kellő gondot a pasztalatok értékelésével hatágyének'j^n^ötel«^váll'ala't roztakmeRa SOI'on ^vetkező felada“- Megánapították a tae vállalatoknál összesen több mint háromszáz baleset volt. Az előbb említett 1003 baleset következtében 17 129 munkanap esett ki. Sokkal súlyosabb a helyzet a termelőszövet kezetekben. A bejelentések szerint 1963- ban 927 termelőszövetkezeti dolgozót ért üzemi baleset és huszonnyolcezer munkanapkiesés volt. a tokát rendelkezésemre. Saját sza- párt megyei ------ .................................................. Tdna ««ve «•«**» rohammunka í védelmi helvz&tet. rek azonban sokat változtak. termeten munoao ta/coreícszovei- -----.. például P éldául úgy is rengeteget, mint kezet ügyvezetője bocsátott oda- pasztalhato, amiKor i ; vásárlók. Majtény Miklósné, a tokát rendelkezésemre. Saját sza-' rt megyei bizottsága ■ , Bátaszék és Vidéke Körzeti vai szerint: huszonkét éve ban FöldmÜves^zovetkezetből az egyik kos, de soha még olyat nem ta legszavahihevább tanúm. erre. paiszfa.it. -mint tavaly. Nem érte ’ tQV,b időszakában Vele vetettünk össze két esz- még olyan, hogy az esztendő vojt As elfeledkeztek a biztonsátendőt. hogy lemérjük: mi is a második felében emelkedjen a ! ’ munkiafeltctelck megtersmté' helyzet most ezekben a közsé- 'betétállomány. S tavaly emelke- gl . ^porodt-k a balgekben. Nem várt eredmények- dett, pedig aszály is volt. i t L a' közlekedési Vállare bukkantunk. Majtényiné igy Az említett év augusztusától i foglalta össze tapasztalatait: ..Te'- kezdve az év végéig hónapról at£k"al es a MÁV-nál. Előbbre jesen átalakult a vásárlás rend- hónapra emelkedett a betétálio-, k<?*‘ ■ lepni a biztonsági s*ml«V ____PH _________ _ ^ a biztonsági szemlék j e. Még a hagyományos élelmi- mány. S az év végére 1962-höz ^tartásában is. Az a tapasztalat szerekből sem úgy vásárolnak, képest 2.2 millió forinttal ke- [ ugyanis, hogy formálisakká vál- mint régen. Nem a kenyér és zeltek többet. S mindjárt hozzá- nak ezek. Az SZMT munkavédelmi felt ele vízióra, és szalonna, hanem inkább a vaj, tette, hogy ezt amellett sikerült a péksütemény, a gyári készít- elérni, hogy a lakosság takaré- mények kerültek sorra...” kossága célirányos Egyre többen A ruháról csak slágvórtokban Gyűjtik a pénzüket tartós fo beszéltünk, mert úgy voltunk gyasztási c vele: a nyitott szemmel járó hutoszekrenyre, mosógépre ember mondás nélkül is meg- egyebekre. És, bár a vásárlás fo- látja mennyire másként öltöz- kozódott, nem csökkent a betétnek most a falusiak, mint né- állomány sem Bataszéken pát-i hány évvel korábban. A divat daul 14.i0 lakóhazat tartanaiig betört a falvakba, s nem szól- nyilván. Becslesek szerint minnak meg senkit azért, mert olyan deniitt van takarékkönyv. ^tpontiát A Hazafias Népfront me városiak ezek mindegyikében atlagban 3 . ponlJat- a riazaiias ropnom me- ' ezer 44 forint található. És ab-í Syei irodájában. találkoztunk, ban az esztendőben, amelyikben^hogy kocsiba üljünk és elindul- Icgtöbben csökkenést ráríaíc,ó-íurik faluról falura. ügyelőségc a múlt évben 314 ellenőrzést tartott ipari és mezőgazdasági üzemekben, és több mint háromezer észrevételt, javaslatot tett a munkavédelem javítására, 276 Megbeszéltük a találkozás időrésztvevők, hogy van lehetőség a munkavédelem tökélesítésére, csak szükséges, hogy mindenki, — gazdasági vezetők és dolgozók, szakszervezeti és más funkcionáriusok — betartsa a rendeleteket, ezek megvalósítását elősegítse. Horváth József, az SZMT titkára figyelmeztette a jelenlévő munkavédelmi felügyelőket, társadalmi aktívákat, jogaik érvényesítésére. A Tolna megyei fodrászok versenye és farsangja Dombóváron Hódító „Nappali fantázia" Tolna megye fodrászai tavaly elsők lettek a dél-dunántúli megyék fodrászainak versenyében. Éppen ezért nagy érdeklődés kísérte az idei mJgyei fqplrászver- senyt, amelyet — részben a továbbképzés serkentésére — vasárnap ' détetán “héhdeífek még* á dombóvári járási művelődési házban. S2íekszárdról százhúsz utassal három különautóbuszt indítottak ebből az alkalomból. A vetélkedőn nyolcvan fodrász és kozmetikus, valamint ipari tanuló nyolc versenyszámban mutatta be szakmai ügyességét, fri- zuraalkotási és szépítő művészetét. A közönséget vonzó fodrászversenyen jól szerepelt az ifjúság is: Holik Katalin simontornyai ipari tanuló első lett a női víz- hullámkészítésben, az ipari tanulók versenyében nagy sikert aratott „Nappali fantázia" nevű frizurájával A nézők között szép számban Voltak férfiak is, akik* nemcsak á fodrászok remekműveit, hanem g cjiva.tos frizurák viselőit, a csinos modelleket is megcsodálták. A versenyszámok első három helyezettjét — összesen 24 legjobban szereplőt - ajándéktárggyal jutalmaztak meg. Közülük választják ki Tolna megye tizenkét legjobb fodrászát, kozmetikusát és ipari tanulóját, akik részt vesznek majd a dél-dunántúli megyék fodrászainak idei versenyén Zalaegerszegen. Az esti eredményhirdetést a megye fodrászainak farsangi bálja követte. öltözstban jár. mint a Teheti, ha még nem is kedve szerint, de jobban mint korábban. Viszont a vásárlásnak iián egy olyan területe, amelyik nem a A képwiseíő nyitott szemelc előtt játszódik le natkozásAban, a _____ _________ _____, „ v agyis tavaly, az év elejéhez<► Hunyadi Károly országgyűlési is biztosítani tudják a gyermek Az utcán mindenki köszön a képest 900 forinttal emelkedettxkepviselő meg is érkezett a meg- részére, szerintem jó lenne meg- képviselőnek, mindenki ismerős- betétek összege egy könyv ro-7beszélt időpontba^, így el_is in- adni ezt a lehetőséget. ként üdvözli, így aztán a 100 méA tartós fogyasztási cikkekre gondolok. Olyanokra, amelyeket megvásárol a falusi ember, s ^dúlhattunk volna időben. De hát A beszélgetés során kiderül, teres út legalább 10 percig tart. aztán az bekerül a lakásba, szán- ^ VáMsT adZ^k Nem folytatom tovább. Azt hl-«a kapuban vártákj két asszony hogy remény van a házasság visz- pedig Hunyadi Károly szem. az adatok meggyőző bizq-|állt eléje, mondván, hogy pana- szaállítására, annak ellenére, kott sosem Tamásiban. nyítékok. s igazolnak sok mitt-^sz' nem laf£„,Ügy»!n az. apa is’.anya is elé®8é Elindulunk Kocsolára, a képvi“.i”"?* «Äffig-fi? aasTTJ^SKT.8as.¥S SÍ.ÄSras s l“Sikh£™ía1i‘““y'' lom mindenekelőtt kötelez, még- előadó, s a képviselő is'próbál- csoport tű£k fel eev pedig arra. hogy a válaszlópolgá- ja majd alkalomadtán jobb be- szón?^és lény Ä rok minden gondjában osztoznia látásra bírni a szülőket. Addig büjvy, kipiruly 'keli- pedig, amíg, eldől, hogy a szülök redett úriakkal A két asszony elköszön, mi ko- kibékülnek-e, vagy sem, az apá- , £ csiba ülünk és. elindulunk Tamási nak lehetőséget tudnak adni ar- . . Aiijunk csak meg — szól a az életnívó emelkedését, mérnivaló bőven van. Mindenfelsorolni persze véleményem ^os’ egész Országban ez a helyzet... le- SZOLNOKI ISTVÁN ~ Him/r iarrÁn fcsiba ülünk és. elindulunk Tamási nak lehetőséget tudnak adni ar- "VJ caalt V" V CíCÍCSCTpQSOK CT jL^LUlCf J©y ©H Jfelé. Bekopogtatunk a járási párt- ra, hogy több napra is magához kePvlsel° a sofőrnek. Vasárnapra az elmúlt napok- belihez képest négy centiméterrel növekedett, 22 centiméternyire vastagodott a Duna jege a Tolna megyei szakaszon. A szilárdabbá vált jégen szinte vad- karaván-utakat tapostak ki a gyakran csapatosan átkelő szarvasok, őzek, vaddisznók és nyulak. Borsi Imre. a Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének gondnoka mintegy harminc állatból összeverődött gím- szarvzs-r-orda áthaladásának lehetett szemtanúja a gemenci erdő környékén. A borrévi gátőr„ háznál is szarvasfalkák, őzesapátok és vaddisznók mentek Sión Ernő bácsi rálép a fékre, s a kocsi megáll. — Két személynek van hebizottságra. Itt egy személyi vigye Zsuzsikát, ha ezt írásban át aXügyet kell a képviselőnek meg- kéri. 1 Vasárnap is több .szarvas,őbeszélnie. Pár perc alatt végzünk, A járási népfront-irodán sza- őz és vadkan kelt át a jegesj,s irány a járási tanács, ahol a kályi asszonyokkal találkoztunk, lyünk, kettőjüket szívesen elviszúton, egyik napról a másikra a'Z»gyámügyi előadót keressük fel. A képviselő régi ismerősként üd- szűk — így a képviselő ártéri erdőségek mentén. Az ál-£ Érdeklődni szeretnénk T. Zsuzsi vözli őket. Az egyiktől mindjárt A csonortbm kimente latok részben élelem után jár-ÍUtán. A szülők külön élnek, bár azt kérdi: kopottban kuncogás támad nak, a szántóföldeken maradt ku-^törvényesen nem váltak él. Zsu- — Hogy van a Dávid bácsi, koricakupacokat keresik fel, részr^zsi az édesanyjánál van, Köp- nem tud véletlenül valamit róla? ben azért mennek a folyók je-épányszá lton, az apának, aki Baleset érte az egyik szakályi __ g ére, mert ott könnyebben mo-|Szakoson él, engedélyezték, hogy tsz-fagot, és segélyezésével kap- 77 mKaDb az Mozoghatnak, mint a magas hóvaléhavonta egy napra elvigye magá- csolatban a képviselőhöz fordul- sebbeket> ok biztosan jobban fázborított erdőben. Jhoz a gyereket. Az apa és az apai tak, - nakSzerencsére, emberek eddig nem 4 n a £íy ns a ír. a azzal a kéréssel jött most összenéznek: — Ti menjetek, ti vagytok a lányok. Nem, nem, inkább az idő- : biztc Látják, hogy komoly emberrel ^77-7tönTka Duna átkelésének Jhoz7'ám’ hogy szeretnék több nap- hogy érdeklődjön hogy léte felől ^an dolguk pillanatok alatt be is Vol„ .zto.tak ji Duna atkel.senejf|ra magukhoz VPnni a gyermeket. Nem feledkezett meg róla az- 1 két idősebb asszony. 1..............■*' ......................... ' — Honnan jönnek? — A csemetekertből. A megmegragadta az alkalmat, ezt a rövidebb, de tilos és veszé-*isjagVon szeretik, vágyódnak utá- zal, hogy ügyében megtette a hidelmes útját. *na, s a megfelelő körülményeket vatalos lépéseket.