Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-04 / 283. szám

8 TOLNA MEC5TFI VfíPŰJSAC 1983. december 4. Jogerős ítélet a Joósz Első fokon a szekszárdi járás- bíróság még 1963. szeptember 6-án hozott ítéletet a tolnai ktsz volt vezetői, Joósz Ferenc és tár­sai bűnperében. Mint akkoriban megírtuk, Joósz Ferenc és társai szabálytalanul kezeltek pénzeket, közel 300 ezer forintot. Másrészről a forgalmi adó elvonásával károsították meg az államot. Ezt a bűncselekményt háromféle módon követték el. Egyrészt a felnőttéipőket gyer­mekcipőként számlázták. Ezért nem fizettek 33 százalékos for­galmi adót. hanem még ők kap­tak árkiegészítést. A javítási blokkokkal való manipulációval 162 ezer forintot vontak el az adózásból és a bőrkabátok eseté­ben is több mint 20 000 forintot. Joósznak volt még 14 fiktív számlája is, közel 10 000 forint­ról, amelyből csak 1000 forintot tudott igazolni. Ezenkívül három esetben a szövetkezettől anyag­árban vett kabátot, cipőt adott a neki privát munkát végzőknek. A december 2-án megtartott tárgyaláson a megyei bíróság má­sodfokon jogerőre emelte a já­rásbíróság ítéletét. Ezek szerint: Joósz Ferenc bűnös a társadalmi tulajdon sérelmére hűtlen keze­léssel, csalással elkövetett, külö­nösen nagy kárt okozó bűntett­ben, valamint adócsalás és két­rendbeli hamis tanúzásra való rábírás bűntettében. Ezért 5 évi-perben börtönre ítélték és eltiltották a közügyekől szintén öt évre. Schalli József bűnös a társadal­mi tulajdon sérelmére hűtlen ke­zeléssel elkövetett bűntettben, mely különösen nagy kárt oko­zott, részben mint bűnös, részben mint bűnsegéd. Ugyanígy bűnös az adócsalásban is. Ezért 3 év és 6 hónapi szabadságvesztésre ítél­ték és három évre eltiltották a közügyektől. Schalli József né a társadalmi tulajdon sérelmére hűtlen keze­léssel elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűntettben, bűnös részben, mint tettes, részben mint bűnsegéd és adócsalásban, mint tettes és bűnsegéd. Két évi bör­tönre ítélték és eltiltották 2 évre a közügyektől. Szauter György bűnös a társa­dalmi tulajdon sérelmére folyta­tólagosan elkövetett sikkasztás és egyrendbeli magánokirathamisí­tás bűntettében. Egy év és 6 hó­napi szabadságvesztésre ítélték. Az ötödrendű vádlott esetében módosult az ítélet. Bűnös ugyan a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett hűtlen kezelés bűn­tettében, s ezért egy évi szabad­ságvesztésre ítélték, de ez végre­hajtási kegyelem alá esett. Az ítélet rendelkezik arról is, hogy a vádlottak bűnösségükhöz mérten, milyen kár, illetve bűn­ügyi költség megfizetésére köte­lesek. Az ítélet jogerős. Befejeződik a „Topliis-tó akció" Alaptalan várakozások, vagy elkésett kutatás ? Bécs (MTI). Az osztrák belügy­minisztérium közlése szerint még ezen a héten, december 6-án be­fejezik a kutatásokat a Toplitz tónál. Megbízható forrásból szár­mazó értesülések szerint ez a „Toplitz-tó akció” teljes befeje­zését jelenti. A hír meglepetést okozott bécsi sajtókörökben. Néhány hét­tel ezelőtt még arról volt szó, hogy a kutatásokat télen, az idő­járás okozta nehézségek miatt szüneteltetik, de tavasszal újra kezdik. A feltárás folytatása an­nál is inkább indokolt, mivel — amint a szocialista Arbeiter Zeitung megírta — a tófenék­nek a legutóbbi időkig csak kö­rülbelül egynegyedét vizsgálták át a különleges műszerekkel fel­szerelt búvárok. Mint ismeretes, a kutatás ed­digi eredményei nem feleltek meg a várakozásnak. Általános vélemény szerint az egykori hit­leri birodalmi biztonsági főhiva­tal titkos aktáit süllyesztették itt el a nácik, amelyek egyrészt a Svájcban elhelyezett rablóit kin­csekhez adnak kulcsot, másrészt egyes, ma is élő, egykori vezető nácik viselt dolgaira vethetnek fényt. Ezzel szemben az október 28-a óta folyt kutatások ered­ményeként csak a náci koncent­rációs táborokban hamisított font-bankjegyek és a 40-es évek­ben a tónál működött német haditenger észeti kutatóállomas felszerelésének maradványai ke­rültek felszínre. Hamis pénzzel teli ládákat egyébként már 1959-ben kiemelt egy nyugat­német képeslap kutatócsoportja. Bécsi politikai megfigyelők rá­mutatnak: nehéz elképzelni, hogy a nácik ne süllyesztettek volna mást is a Toplitz tóba, hiszen a háború befejezése óta a volt fasiszta tisztségviselőkből alakult „Toplitz tói kutató- csoport” tagjai, illetve megbízot­tai nem egyszer kísérelték meg, 1 hogy az elsüllyesztett ládákhoz I jussanak. Néhány hónappal ez­előtt két Nyugat-Németországban élő egykori náci vezető meg­bízásából egy müncheni béka­ember merült le a tóba, s éle­tét vesztette. Végső soron ez a tragédia indította az osztrák hatóságokat arra. hogy szigorú felügyelet alatt, a nemzetközi sajtó képviselőinek jelenlétében kutassák át a tavat. Ha tehát az érdekeltek IS éven át pénzt, fáradságot és em­beréletet sem sajnálva kutattak, valaminek kell — vagy kellett — lennie. Elképzelhető ugyanis, hogy az évek során bizonyos „magán” kutatások sikerrel jár­tak, s egyes személyek későbbi szenzációba jhászó „leleplezései” szándékosan csak akkor hívták fel ismét a figyelmet az ügyre, amikor ez az érdekeltekre már veszélytelen volt. Magyar szempontból minden­esetre hasznosnak bizonyult a Toplitz-tó akció: e kutatások kap­csán ismét ráirányult a nemzet­közi sajtó figyelme a közeli Bad Aussee-i sóbányában g háború befejezése óta heverő 1150 ma­gyar festményre, s képeinknek legalább is egy kis részét — 135-öt — a közelmúltban sike­rült. iá&szakapnunk-. Harminesgytzer hold új gyümölcsöst, 25 ezer hold szőlőt ültettek az idén a tsz-ek és az állami gazdaságok Kodály Zoltán a Szovjetunióba utazott Kodály Zoltán kedden Moszk­vába utazott. Búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent a Művelődésügyi Minisztérium és zene életünk több képviselője. Kodály Zoltán a Szovjet Zene­szerzők Szövetségének és a Szta- nyiszlavszkijról elnevezett Nye- mirovics Dancsenko színháznak a meghívására látogat el a Szovjet­unióba. Moszkvából először Le- ningrádba, majd onnan az Észt SZSZK-ba utazik. A Magyár Ze­neművészek Szövetsége és a Szov­jet Zeneszerzők Szövetsége közös találkozót rendez amelynek célja, hogy meghallgassák és megvitas­sák a két ország elmúlt évi zenei alkotásait. Kodály Zoltán a szov­jet követség meghívására lesz je­len a tanácskozáson. A Földművelésügyi Miniszté­rium-kertészeti főosztályán tájé­koztatásul közölték, hogy a gyű- mölcsfafélékből az idén novem­ber végéig több mint 31 000 holdat telepítettek a termelőszövetkeze­tek és az állami gazdaságok. Ez az évi előirányzat kereken 120 százalékos teljesítésének felel meg. A szőlőtelepítésnél ugyancsak kimagasló eredmények születtek. Az évi előirányzat 18100 hold volt, s november végére országo­san 25 000 holdat ültétteK be sző. lővel, vagyis több mint 39 száza­lékkal teljesítették túl az évi elő­irányzatot. Különösen jó munkát végeztek a gyümölcstelepítésben a Pest megyei termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok, viszont Szabolcs-Szatmár megyében na­gyobb elmaradás mutatkozik. A telepítés fokozódó ütemére jellemző, hogy az ötéves terv el­ső esztendejében 12 700, a máso­dikban 16 800, s most, a harma­dik évben több mint 31 000 hold­dal növelték az ország gyümöl­csöskertjeit. A szőlőtelepítésnél viszonylag még nagyobbak a „lépcsőfokok”: 1961-ben 6900, ta­valy 10 900, az idén pedig 25 000 holdat ültettek be. A telepítési idény befejeztével most a minisztérium szakemberei arra hívják fel a termelőüzeme­ket, hogy a kiszállított, de el nem telepített facsemetéket, oltványo­kat mielőbb gondosan raktároz­zák el, fagymentes pincékbe, vagy vermeljék el vastagon, mert a mí­nusz 5 fokos fagyok már elron­csolják a gyökérzetet. A gazdasá­gok egyúttal gondoskodjanak ar­ról is, hogy az elraktározott cse­metéket, oltványokat megvédjék 'a nyúlrágás ellen. (MTI). 1/» »»• J" Késői napfurdo — Újabb 3 komplex brigádot alakíthatnak a megye gépállomá­sai, mert a napokban 9 szerves- trágyaszóró kocsi érkezett. Az új gépekkel meg tudják gyorsítani a talajerő visszapótlását. — A lakosság 23 százaléka tagja a kajdacsi könyvtárnak. A beirat­kozott 444 olvasó közül 278 a 14 évnél idősebb. —A Népfront-kongresszus elő­készületeiről tanácskozik decem­ber 9-i ülésén a Hazafias Nép­front megyei elnöksége. Az ülé­sen megvitatják a munkatervet is. — 1500 pár olajálló csizmát és 1000 pár kohászbakancsot gyárt év végéig a Dunaföldvári Cipész Ktsz gumicsizma-üzeme. Mindkét cikk gyártását az idén kezdték meg. — Bővíti a javító-szolgáltató tevékenységét a Paksi Építőipari Ktsz. A tavasz óta működő tele­víziójavító részlegnél bevezetik a háztartási kisgépek javítását is. —- A film összetettségéről szól a bonyhádi filmbarátok körének december 5-i előadása, melyen a Mater Johanna című lengyel filmet vetítik le. Télapó-ajándék a sárközi táncosoknak — Egy hetes, bentlakásos tan- folyamot szerveznek a télen a Fornádi Állami Gazdaságban. Az SZMT és a megyei tanács mező- gazdasági osztálya által szervezett tanfolyamon a termelőszövetkeze­tek biztonsági megbízottjai vesz­nek részt. Műsorváltozás a szekszárdi Ga« ray moziban.* December 4-én, szerdán este 6 és 8 órakor — a közönség kíván­ságára — a „Rangon alul” c. magyar fUmvígjáték kerül ismét bemutatássá. • — A Televízió műsora: 9.30: Mezőgazdasági szaki ilm-műsoi. 10.00: Tv-híradó. (Ism.) 10.15: Hány szó kell a szerelemhez? Magyarul beszélő csehszlovák film. (Ism.) 11.40: Város a Na­szály tövében. Kisfilm. (Ism.) 17.40: Hírek. 17.50: Tényekről — képekben. 18.10: A Magyar Hir­dető műsora. 18.20: Lányok — asszonyok. 18.40: Tv-híradó. 18.55: Szép álmokat, gyerekek! 19.05: Kodály: Háry János. Daljáték 4 kalandban, elő és utójátékkal. Kb. 22.15: Hírefc Tv-híradó. (Ism.) A Szekszárdi Soós Sándor Vá­rosi Művelődési Ház Sárközi Tánc- együttesét negyvenezer forint ér­tékű vadonatúj táncruhával aján­dékozta meg a Tolna megyei Ta­nács és a városi tanács művelő­dési osztályának Télapója. Az eredeti népviselethez hűen hasonlító ruhákat a budapesti népművészeti szövetkezetben varr- I ták. A lányok egy tucat színpam- pás sárközi ruhát és piros csiz­mát, a fiúk 12 kapuvári népvise­letet kaptak, fekete csizmával. A diák és munkásfiatalokból álló együttes az új jelmezben mutatja be Hétmérföldes táncos­csizma című, táncos, dalos, zenés műsorát, Tolna megye több köz­ségében az ünnep előtti hetekben. Szeles, felhős idő Szabadnapon a borbély (Erb János rajza) Várható időjárás ma estig: élénkülő déli szél. Lassan növek­vő felhőzet, főként délnyugaton helyenként hószállingózás, vagy kevés eső. A szélvédettebb helye­ken köd. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 2 plusz 6 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalaté Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkerztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—VI. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető o helyi po?tahivatalokná és kézbesítőknél Előfizetés': díj egy hónapra 13 Ft Inder.-szám: 25 059, l I

Next

/
Thumbnails
Contents