Tolna Megyei Népújság, 1963. december (13. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-19 / 296. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. december 1». Védekezés o fényvakítás — a „sötét űr" ellen ff Kétségtelen tény, hagy esti, éjszakai vezetés közben a szembejövő gépjárművek reflektora által okozott fényvakítás rengeteg szerencsétlenségnek, rokkantságnak, halálnak és anyagi kárnak okozója. (Az éjszakai közúti balesetek több mint tíz százaléka fényvakításból származik). Az autóközlekedés, szállítás nagymérvű emelkedése hazánkban is előtérbe helyezte a fényvakítás elleni védekezés jelentőségét. A fényvakság az autóközlekedésben világszerte nagy problémát okoz, s a legkülönbözőbb módon próbálták meg eddig is a védekezést ellene. A gépkocsivezetők orvosi javaslatra A, B, C- vitaminok fogyasztásával kísérleteztek. Franciaországban bevezették a sárga fényt, amely kevésbé vakít, és a ködön is jobban átm ■ // világít. Ny ugat-Németországban és másutt a reflektorok fénycsóvájának polarizációjával próbálkoztak. Talán e téren is eddig legtöbbet az emberség jelentett. A KRESZ betartása, a reflektor- fény előírásszerű, emberséges kezelése. Mindezek, bár segítettek valamit, a problémát korántsem oldották meg tökéletesen. I Most nemrég jött a hír, hogy ' Egerben dr. Varga Béla megyei ' szemészfőorvos hosszú, több évig tartó kísérletezés után érdekes és figyelemre méltó megállapításra jutott. Miután gyorsítani a szem alkalmazkodását nem lehet, el kell érni, hogy a szem ne akkor 1 alkalmazkodjék, amikor sürgősen j van rá szükség, hanem már elő- 1 zőleg alkalmazkodásban, „műkö- \ désre kész” állapotban maradjon. Hogyan? Egy segítségével Miből indult ki dr. Varga Béla főorvos? Ismert tény, hogy ha a szemünk egy pontra ránéz, a két szem látótere nagyrészben fedi egymást. A két látóteret tehát külön-külön is fel lehet használni a védekezésre. Az is tudott dolog, hogy a sötét-adaptáció (a sötétben való alkalmazkodás, a i'hodopsin fotokémiai keletkezése) ott helyben, a szemben zajlik le, vagyis a fényinger agyközponti vezérlés nélkül, ott helyben hat a reakcióra. Kevésbé ismert, hogy egy ember két szemében egymástól függetlenül, külön-külön zajlik le az adaptáció folyamata. Lezajlik a jobb szemben, és esetleg ugyanakkor nem zajjjk te a, bal szemben, ha megfelelő 'VMőkörül- ményeket biztosítunk. Mint ahogy egy tál előhívó folyadékban egyszerre két képet is előhívhatunk, de azok egymástól függetlenül jelennek meg. Viszont, ha az egyik képet nem exponáljuk fényre, akkor ez a kép nem keletkezik. Hasonlóan: ugyanabban az emberi szervezetben, ha az egyik szemet nem „exponáljuk fényre” akkor abban a szemben nem bomlik le a rhodopsin,. a sötétben a szem látóideghártyáján keletkező bíborvörös festékanyag. lehat az egyik szemet fel tudjuk használni védekezésre. Alig ismert tény, de bizonyítható, hogy nemcsak az egyik és a másik szemben zajlik le külön- külön az említett folyamat, hanem még az egyik szemen belül is részekre osztható. Az előbbi hasonlattal: ha az egyik fényképet úgy exponálom, hogy a filmnek csak egyik részére engedem a fényt, másik felét takarom, akkor az előhívóban az egyik kép egészen, a másik kép csak részben, például fele területen keletkezik. Tehát, ha a látóhártyának csak egy részére esik fény, akkor a fotokémiai folyamat csak ott, azőn a részen játszódik le. Az ismertetett fenti tények alapján dr. Varga a fényvakííás- sal szembeni védekezést úgy látja megoldottnak, hogy az egyik szemnek csak a látótér egyik része elé alkalmazzunk fényvédelmet, és csak átmenetileg, csak addig, amíg a reflektor-fényzavarás tart. Nálunk, Magyarországon, ahol jobbrahajtásos közlekedés van, a zavaró reflektor fénycsóvája a baloldalon halad, tehát a bal szem védelme a célszerű. A vakítés-mentesítő szemüveg elve A bal szem előtti üvegen, sumák I a közép-vízszintesétől számított felső részén, kevesebb területen, mint egyharmada, takarást alkalmazunk. Ez a takarás lehet többféle megoldású. Ez már csak technikai kérdés. Lehet teljesen fényt át nem eresztő anyaggal, lehet olyannak ami csak kevés fényt ereszt át, különböző erősségű foncsorozással, műanyaggal, stb. Kell egy olyan változatot is készíteni, amit az amúgy is látószemüveget (dioptriás üveget) viselők saját szemüvegükre alkalmazhatnak. Kell külön két nullás üvegre alkalmazni a dioptriás üveget nem viselők számára. A vakítás-mentesítő szemüveget sötétség beálltakor országúton, vezetés közben állandóan viselni kell. Előrenézéskor, vagyis a szokványos vezetési helyzetben a szemüveg, mivel csak a bal szem látóterének felső kis részét takarja el, gyakorlatilag semmit sem takar. Amit takar, annak is nagy részét a jobb szem látótere pótolja. Tehát a szemüveg semmit sem zavar, csak készenléti helyzetben van a szemen. A szembejövő reflektoros jármű közeledésekor a helyzet marad. A reflektor messziről nem zavar, különben is védi ellenük a bal szemet az eddig említett takart fesz, mert ez a rész esik a belátandó úttestre, annak távolabbi részére. Ha a reflektor zavaró közelségbe érkezett, és ott halad felénk, amellett, hogy állandóan előre nézünk, természetesen — fejünket egy kissé lehajtjuk. Ezzel a kis mozdulattal elérjük, hogy a közeledő reflektor a bal szem látóterében állandóan takarva marad. A bal szóm nem „vakul” el tőle. A fejhajtás igen kicsi, alig egy-két centimétert hajlik előre a homlok vonala. Viszont ez alatt is láthatjuk az egész teljes látóteret a jobb szemmel, a reflektort is. Semmi tájékozódási nehézségünk nincs. Amikor a reflektor a bal oldalunkon elhalad mellettünk, abban a pillanatban fejünk rendes állásba kerül, mindkét szemmel, a ballal is látjuk az úttestet. A bal szem adaptálva marad, tehát teljes élességgel látja, úgy mint a reflektorozás előtt az előtte lévő útszakaszt. Azt, hogy a jobb szemet érte a reflektor, észre sem vesszük. A jobb szemnek van ideje vissza- adaptálnj a sötétre. Gyakorlatilag ez a védekezési mód igen egyszerű, a vezető észre sem veszi, nem is érzékeli, hogy „vakítási zónán” haladt át. Természetesen a mentesítő üveg viselése nem zárhatja ki azt a szabályt, hogy a reflektorfényt csökkenteni kell. A KRESZ be tartása továbbra is kötelező. SVHA ANDOR 43. Reggel hat óráig vártak, amikor a telefon ismét felberreget). Pálos kapott a kagyló után. — Nos? Halljam ... Igen ... Igen... Azonnal fejtsék meg. várok... — mondta kissé izgatottan, majd a többiekhez fordult: — Vették az adás végét. Két mondat lehet az egész, most fejtik... Ugyanazzal a code-dal jött. mint a korábbiak. Csend lett. A barlang mélyébe beszűrődött a friss, reggeli madárdal. Néhány perc múlva a vonal túlsó végén ismét megszólalt egy hang: — Őrnagy elvtárs, olvasom a szöveget: „Fecske nem repül többé. A bőröndök tartalmát eltüntetni.” Ennyi. — Köszönöm. Maradjon a vonalban! Pálos közölte a három rendőrtiszttel a hírt. — Ez várható volt. Sípost, elteszik láb alól. Úgy látszik, hogy a szakaszvezető nem tudta értesíteni a B. 26-ost a letartóztatás körülményeiről. Pálos nem láthatta a többiek arcát, s olyan érzése támadt, mintha a süket falaknak beszélne. Pedig mindhárom nyomozó olyan éberen figyelt, mintha az életük függött volna tőle, hogy megértenek-e minden szót. Mozgósítani kell még embereket? De hogyan? — töprengett, mintegy magának beszélve az őrnagy. — Már reggel van... De bem jöhetnek . .. Halló! — szólt ismét a telefonba. — Beleznay őrnagy vezetésével azonnal indítsanak útnak egy helikoptert. Legyenek vele rádiókapcsolatban Valahol itt a közelben, a hegyek között szálljon le, hogy szükség esetén azonnal a szállóhoz röpíthesse az embereket. Lehet, hogy körül kell majd kerítenünk a Palota-szállót. Poláris lámpa, jelzőrakéta legyen. Mindenkit automata puskával szereljenek fel. Kétnapi hideg élelemmel, lássák el őket. Fél órán belül induljanak. . . Végeztem. - .»? Az őrnagy letette a kagylót. — Hallották.. . Délelőtt még lejövök... Ha valami baj van, Liszkait küldöm. Most körülnézek odafenn ... Az őrnagy megkereste a sötétben sétabo-tját, aztán elbúcsúzott. — Ha hír érkezik újabb adásról, tegyék ki a megbeszélt jelet... Pálos kibotorkált a barlang szájához, megállt egy pillanatra és kilesett. Egy lélek sem mutatkozott a közelben. Kilépett az arányló napsugárba, s meg kellett dörzsölnie a szemét, annyira elvakította a fény. Komótosan leereszkedett az útra, és sikerült úgy bejutnia PINTÉR ISTVÁN* SZABÓ LÁSZLÓ • kO ÖNÖS a hallba, hogy senkivel sem találkozott. Pálos egyenesen a folyosóról nyíló fürdőszobához ment. Kettőt koppintott az ajtón, aztán hármat számolt magában, és ismét kopogott kettőt. A fürdőszoba ajtaja kinyílt. A főhadnagy karikás szemmel nézett a parancsnokára — Volt valami? — kérdezte Pálos, miután magukra zárták az ajtót. — Semmi . .. Illetve egész éjjel a rádióval vacakolt. Valószínűleg elromlott, mert- dolgozott rajta. Pálos elvette Liszkaitól a kis lehallgatókészüléket. Két gumicsövét bedugta a fülébe, aztán a gumipámás szerkezetet a falhoz tapasztotta. Csak egy vékony rabicfal választotta el Sipos szobájától. Semmi zajt nem hallott. — Nyilván alszik — súgta oda a főhadnagynak. — Igen, már körülbelül két órája csend van ... — Maradjon itt és figyeljen. Ha Sipos felkel, jöjjön ki a folyosóra... De ha fél hétig nem ébredne, akkor is hagyja el a fürdőszobát, mert jönnek a vendégek... Én bemegyek Évához .. . A főhadnagy kérdőn nézett Pálosra, — Igen, bemegyek. Ezt alanyt sürgősen el kell innen tüntetni. — őrnagy elvtárs. mondhatok valamit? — Rajta. — Őrnagy elvtárs, én azt hiszem, hógy így nem tudjuk eh kapni 3 B. 26-ost. Le kellene tartóztatni ezt az iígyüöfcöt. — Szó sincs róla . .. Legalábbis egyelőre... Nos, figyeljen csak tovább ... Tartsa nyitva a szemét, mert Sípost el akarják tenni láb alól! Liszkai várta, hogy Pálos többet is mond neki. de az őrnagy az ajtóhoz lépett. Halkan kinyitotta, hallgatózott néhány pillanatig, aztán kisurrant a folyosóra. Éva szobájához ment. Ismét körülnézett, majd. anélkül hogy kopogott volna, lenyomta a kilincset. Jól számított, az ajtó kinyílt. Egy szempillantás alatt bezárta maga mögött Éva leeresztett kombi néban állt a mosdó előtt. Ijedten felsikoltott. — Azonnal takarodjon ki! e Páios 1í1U.Cch<oU.j jcU <1 szájára helyezte, jelezve, hogy csendet kér. Éva csak most eszmélt fel, hogy kombinéban, meztelen mellekkel áll a hivatlan férfivendég előtt, s mindkét kezét a melle elé kapta. — Csend legyen kislány! Halálosan komoly ügyben jöttem! — Tanár úr, nem gondolja, hogy szokatlan az időpont, és a hely? Máris elfordultam, kapjon magára valamit, de nagyon gyorsan. Évát olyan váratlanul érte mindez, hogy szó nélkül a szekrényhez lépett, és kivette egyik ruháját. — De mit akar tulajdonképpen? — kérdezte öltözködés közben. — Maga rendes iány! Tudom, hogy amit most mondani fogok, nem fecsegi el senkinek. A legszigorúbb államtitokról van szó! — suttogta Pálos. — Röviden beszélek, mert senki sem láthatja meg, hogy itt jártam. — Ne tessék már velem viccelni, tanár úr! — szólt kételkedőén Éva. Hangja azonban bizonytalanul csengett, s ez elárulta, hogy tulajdonképpen maga sem tudja, igazat mond-e a zenetanár vagy sem. — Beszéltem a bátyjával, a közeli rakétaegység műszaki-vegyvédelmi parancsnokával... A lány közben már magára rántotta pirospettyes ruháját, de még a villámzárat is elfelejtette felhúzni, annyira elámult a zenetanár szavain. — Magának, Éva, még ma reg- •gfél haza kell mennie Miskolcra. Sőt, azt is javasolnám, hogy három-négy napra utazzon fel Pestre. Vannak rokonai? — Csak ismerőseim. De miért? Csak nem szakítom félbe az üdülést? — Nem mondhatom meg, hogy miért. Szereti a bátyját? — Hogy kérdezhet ilyet? — Hát akkor sürgősen el kell utaznia. Egy percet sem maradhat itt tovább. Mondja azt hogy valakije beteg, ezért megy el... — De nem megyek! Hogy jön, maga ahhoz, hogy nekem parancsoljon? — toppantott dacosan a lány. —• Nem megyek, és nem megyek! (Folytatjuk) Hárman ültünk a keskeny fülkében, a Keleti pályaudvar üvegboltíve alatt, unatkozva, egymásnak idegenül. Nem beszéltünk. Egy-két perccel a vonat indulása előtt félrehúzta az ajtót egy fiatalember és beköszönt: — Adjisten! A szemünkbe nézett, mosolygott, azután bejött, visszahúzta az ajtót és leült. — Na. Most már elballaghatunk. —■ Hátradőlt. a lábát szétrakta támaszkodó helyzetbe, a kezét kétoldalt leejtette és nagyokat pislogott. Látszott rajta, hogy ivott, és most szédül, melege van. — Vesse le a kabátját! — szólt neki óvatosan az asz- szony, és magyarázkodva hozzátette: — Nagyon fűtik a kocsit. A legény felállt, kigombolta télikabátját, de levetni nem tudta, csak a karjait nyújtogatta hátrafelé. A férfival odaléptünk hozzá és kibújtáttuk. — Köszönöm, fiúk, hony gondoskodtak rólam... Nagyon £ örülök, hogy megismertele!: J benneteket, > Osszemosolyodúnk az idegen J öregúrral és kíváncsian figyel- + tűk a spicces fiatalembert. Ro- f konszenvesnek találtuk mindXedéh/ej ketten. Körülbelül 26 éves, a közepesnél valamivel magasabb, erős tenyerű fiú volt, sötét hajjal, világoskék szemmel. Ismét nekivetette lábát a pad támlájának, és halkan dúdolni kezdett egy táncdalt. d szövegből csak ezt ismételgette: „Szeretni kell, ennyi az egész”. Jól énekelt, nem hamisan. Később megint , előrehajolt és külön-külön megnézett mindegyikünket. — Vessük le a kiskabátot is. Muszáj, mert én is be fűtöttem. Három fél barack, meg két meggy, nagy a kalóriája Ha meggondoljuk, nagyobb mint a szenecskének. Amit előszedünk a sitten. Hozzálépünk, hogy vetkőz- tessük, de a zakóját egyedül is le tudta vetni. Fújt egyet és megkérdezte: — Nektek nincs melegetek? — Mi már előbb levetkőztünk — feleltem gyorsan, mert láttam, hogy az asszony zavarban van a tegezés miatt. A férfi felállt. — Egy kis friss levegő sose árt — mondta és keskeny rést nyitotí az, ablakon. Azután odafordult a közvetlen modorú utitárshoz. — Barátom, amit az előbb mondtál, nem értettem egészen, Talán bányász vagy? — Nyolc éve, Jajám! Vájár, Te mi vagy? — Körzeti villanyszerelő. Mesélj nekünk a bányáról! Milyen? — Milyen? Hát sötét. Aztán meg a szén egyik helyen vékonyabb, máshol vastagabb. De mi rendesen kiszedjük mindenhonnan. Ne higgyétek, hogy csak úgy pakocsából kapjuk a három és felet. — Mit kaptok ? — Három és fél ezret. Persze. nem mindenki, de én megkeresem. A villanyszerelő rátelte a kezét a vájár vállára, kicsit megveregette és mosolyogva kérdeztem
