Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-02 / 257. szám
TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1903. november 2. Köszönetét érdemelnek! Jó munkái végeztek a katona traktorosok Nyolcvan katona gyülekezett össze tegnap a megyei tanács udvarán. A megye különböző részeiből hozták a kisebb- nagyobb csapatokat a gépállomások járművei. Az utcán már saját gépkocsijaik álltak, hogy a köszönő, elismerő szavak után egységeikhez vigyék őket. Július 20-án jöttek, hogy traktorra ülve segítsenek megyénkben a mezőgazdasági munkákban. A gépállomások megyei igazgatósága helyezte el őket a legnagyobb körzetű gépállomásokon. A jelentés nem fukarkodik dicsérő jelzőkben. Igaz. hogy eleinte kissé akadozott, nehezen ment a munka, de néhány nap múlva magukra találtak a fiúk. Különösen az éjszakai munkában lehetett őket jól alkalmazni, mindig hiánytalanul végrehajtották a feladatukat. Bár számtalan alkalom kínálkozott volna, mégsem történt különösebb fegyelemsértés. Eredményes munkájukat dicséri az is, hogy a nyolcvan katona közel 190 ezer forint értékű munkát végzett a három hónap alatt. A kihelyezés határideje lejárt: elbúcsúztak a megyétől. Ha visszatérnek állomáshelyükre, jogos büszkeséggel mondhatják bajtársaiknak: — Mi segítettünk. hogy Tolna megye határidőre befejezhesse a vetést! Zsigovics Ferenc elvtárs. a gépállomások megyei igazgatóságának vezetője is csak dicséretet tud mondani róluk. Nem volt olyan eset. hogy az éjjeli ellenőrzés alkalmával valakit ne találtak volna a helyén. Nagyon becsületes, lelkiismeretes munkát végeztek. Az elismerést fa« Ián leajobban bizonyítják Zsigovics elvtárs szavai: — Szeretném, ha még egy hónapig itt tarthatnánk őket Harminc újítással Ionnak a zominc- gyáriak a decesniiari kiállításra Korábban közöltük már lapunkban, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa rendezésében az idén — a szokáshoz híven — ismét megrendezi Tolna megye újítóinak kiállítását. Az idén december 9-én nyílik a kiállítás. Ezekben a napokban már lázas készülődés folyik megyeszerte. Üzemekben, vállalatoknál, állami gazdaságokban a dolgozók- már készítik újításaik modelljeit, leírásait, hogy a kiállítás rendező bizottságának időben 'át tudják adni. Jó hírek érkeznek a tolnai üzemekből, szemléltető módon mutatják be egyes újítások várható és már tapasztalt gazdasági eredményeit, megtakarításait. Minden bizonnyal a Bonyhádi Zománcgyár lesz az egyik leggazdagabban felvonuló gyár a decemberi újító-kiállításon. Ebből az üzemből előreláthatólag harminc munkával jönnek Szekszárdra, hogy reprezentálják a gyár immár több mint évtizedes nagyszerű újítómozgalmát. Mezőgazdasági üzemekben, gépállomásokon is készülnek az újítók. Számos munkát azonban nem tudnak eredetiben bemutatni — helyszűke miatt, ugyanis a kiállítást a múzeumban rendezik meg —, szóba került egy olyan lehetőség is, hogy a nagyméretű mezőgazdasági és ipari újításokat, amennyiben a ter- jmelő munkából való kiemelés lehetséges — a múzeum előtti parkrészben mutatják be a közönségnek. Az üzemek szakszervezeti bizottságai pedig hozzáfogtak az újítókiállítás látogatóinak szervezéséhez, ugyanis azt tervezik, hogy egy-egy gyárból csoportosan jönnek a megyeszékhelyre megnézni, tanulni legjobb újítóink munkáiból. Négyszemközt a művelődési tervekkel TOLNA MEGYÉBEN szinte minden községben elkészültek már az idei művelődési tervek. Rögzítődtek azok az elképzelések, amelyek szerint egy újabb lépést tesznek előre községeink a művelődés korántsem rögmentes útján. Milyenek ezek az elképzelések, megfelelnek-e azoknak a reális követelményeknek, amelyeket a művelődéspolitikai irányelvek méltán támasztanak. Egészében elmondhatjuk: a tervek reálisak. Pontosan mérik fel az igényeket, amelyek a falvakban lépten nyomon fellelhetők. Nem kell azzal sem számolnunk, hogy túlteng bennük a szórakozás. Inkább arról számolhatunk be, hogy a tavalyi évadhoz képest jobban megfogalmazott, elmélyültebb és sokoldalúbb terveket produkáltak a községekben. Nem törekedtek fellengzős módon a világ megváltására, inkább a türelmes munkát tűzték ki célul. Ennél fogva a tavalyinál nagyobb helyet kapott a tervekben az iskolai és iskolánkívüli népművelés, az ismeretterjesztés különböző formái, az akadémiák és az előadássorozatok. Ez alkalommal nem az egész megye, csak egy járás, a tamási körzetbe tartozó községek terveivel „ültünk le” s fogtuk őket val- latóra „négyszemközt”. Nem számítva az elmaradókat, 27 tervet volt módunkban átvizsgálni, s mivel ez a többség, így általános képet is kaphatunk a járás művelődési otthonainak tervezőmunkájáról. Az első, amit igen jól- esően vettünk tudomásul: növekedett az alaposság a tervezésben! A tavalyiaknál lényegesen átgondoltabb, szélesebb rétegeket felölelőek az idei tervek. S ami még talán ennél is fontosabb: jól illeszkednek bele abba a programba, amit a megyei pártbizottság annak idején meghatározott. Tehát a tervek immáron a művelődési otthon igazgatójának ügyéből ipözüggyé léptek elő. Az általános kulturális tevékenységgel e cikk keretében nem foglalkozunk, az öntevékeny művészeti munkát is későbbre hagyjuk. Fontossági sorrendbe véve a közvetlen iskolai, vagy az iskolánkívüli tanulást nézzük elsősorban. Ez annál is inkább fontos, mert a tamási járásban az 1960-as népszámlálás adatai szerint közel 20 ezerre tehető azoknak a száma. akik nem rendelkeznek megítélő általános iskolai végzettséggel. A népszámlálás óta természetesen ez a szám már csökkent, de tennivaló azért mindig kerül. Ahol ezt jól felismerték, már a korábbi években munkához láttak. Nézzünk egy községet, Iregszemcsét. Nem túlzás, ha azt mondjuk: itt sikerült úgy megtervezni korábban a munkát, hogy az idén már a meglévő eredményekre úgy támaszkodhatnak, mint szilárd alapokra. Egy kis felsorolás: működik a dolgozók esti iskolája, a mezőgazdasági technikum kihelyezett osztályát, valamint a gépészeti technikumét a megyében a legjobbak között emlegetik. De a szervezett oktatás mellett rendeztek 16 úgynevezett szórt előadást, amit közel 2 ezer falubeli hallgatott meg. Sikerrel zárult a nők akadémiája, az ifjúsági előadássorozat és a szülők iskolája is. Hasznos lenne, ha a járásban módszertani levél keretében terjesztenék az ireg- szemcsei tapasztalatokat. A TAPASZTALATOK TERJESZTÉSE azért is fontos lenne, mert bár a tervek jobbak a tavalyiaknál, még sem ölelik fel úgy a községek problémáit, mint az iregszemcsei. Nem számítva az iregszemcsei eredményeket, a járásban 2 alapfokú tanfolyam, egy előkészítő, 10 dolgozók iskolája és 7 kihelyezett technikumi osztály működésére lehet számítani. Ez 26 községet, illetve művelődési centrumot véve alapul, kevésnek látszik. Még kevesebbnek, ha hozzátesszük, hogy olyan községekben, mint Miszla, Ujireg, Szakadát, Belecska, s olyan pusztai településeken mint Miszla- Bikád, Döbrente, Adorján szó sem esik a tervekben a dolgozók iskolai képzéséről. Az iskolák körzetesítés a helyzetet kissé komplikálja. De azokon a helyeken, ahol megszűnt az általános iskolák felső tagozata, elképzelhető valamiféle konzultációs csoport. Talán ebben az irányban kellene az említett helyeken elindítani egy kezdeményezést. A mezőgazdasági szakoktatásban a helyzet valamivel jobbnak látszik a tervek szerint. Ireg- szemcsét leszámítva a járásban 7 kihelyezett technikumi osztály kezdi meg működését az idei évadban. Ez a mennyiség elegendő. Többet talán nem is bírnának el a községek. Amin azonban segíteni kellene, az a mezőgazdasági szakmunkásképzés. A tervekben végeredményben három fajtájával találkoztunk: a három éves szakmunkásképzővel, szakkörökkel és termelőszövetkezeti akadémiával. A számszerűséggel nincs baj. Azzal viszont igen, hogy olyan községek, mint Belecska, Értény, Fürgéd, Kesző- hidegkút, Kisszékely, Nagyszékely, Ozora és mások terveiből teljesen kiszorult a mezőgazdasági szakmunkások képzése. A dolog jelentőségéről máskor már szóltunk, s azokat nem ismételjük el. De meggyőződésűnk, hogy az említett községek termelőszövetkezetei kénytelenek lesznek a saját kárukon tanulni. A szakmunkások képzésének elmulasztásából később majd a nagyüzemi gazdálkodás szenved károkat. „MEGKÉRDEZTÜK” A TERVEKET a megye egyik legnagyobb járásában. A válaszokat a fentiekben közöltük, s belőlük lehet következtetéseket levonni. A legfontosabb talán az, hogy most már, a tavalyinál sikeresebb előkészítés után minden községben lássanak hozzá a végrehajtáshoz. Sz. I. Diákokból alakult Önkéntes vagonkirakó brigádok segítik az őszi csúcsforgalmat A MÁV alig győzi elszállítani a felkínált árut. A pécsi vasút- igazgatóság területén naponta több mint kétezer vagont kellene megrakni, s kirakni, hogy az árut szállíthassák. Sajnos azonban a vagonok ki- és berakása nem a kivánt ütemben történik. Sok az állás-díj, a fuvaroztatók Akik százhúszezer embernek sütnek kenyeret Jubilál a Szekszárd-Körzeti Sütőipari V állalat K eveset hallani róluk. Inkább csak akkor, ha valami nincs rendben a kenyér körül, ha egyik-másik üzletbe nem érkezik meg időben, vagy a minőséggel van baj. És mivel az utóbbi időben ez ritkán fordul elő, az emberek jóformán nem is gondolnak a pétiekre. Természetes, hogy reggelre ott n. friss kenyér, a ropogós kifli az üzletek polcain. Teherautók, oldalkocsis motor- kerékpárok és — ahova a gépjármű nem mindig tud eljutni, — lovas kocsik indulnak hajnalonként a sütőüzemekből, megrakva kenyérrel, süteménnyel. Elviszik a legeldugottabb faluba, pusztára is. Bolti kenyeret fogyaszt ma már csaknem mindenki. Jubilál a megye sütőipara, tíz évvel ezelőtt. 1953 őszén kerültek tanácsi kezelésbe a sütőipari üzemek, akkor alakultak meg a sütőipari vállalatok. Ma ünnepli a tízéves jubileumot a Szekszárd- Körzeti Sütőipari Vállalat száz- kilencven dolgozója. Az elmúlt évtizedről és a jövőről beszélgetünk Boldizsár Sándor igazgatóval és Dombi Lajossal, a vállalat egyik legrégibb dolgozójával. Hannát indultak. és hova tartanak? — Dunaföldvártól Várdombig mi látjuk el a lakosságot kenyérrel és péksüteménnyel. Mintegy százhúszezer embert — mondja az igazgató. — Ilyenkor, évfordulón bizony nem árt beszélni arról, milyen fejlődésen ment keresztül a vállalat. Az első évben alig volt néhány gépünk. Mindössze öt dagasztógép és hat kiflisodró gép volt az üzemekben. A kemencéket rizsével. fával, majd szénnel fűtöttük. Ma húsz dagasztógépünk van, kiflisodró gép is tizenhat. Harminckilenc üzemünk közül harmincháromban n. korszerűbb, tisztább és főleg gazdaságosabb olajtüzelést alkalmazzuk. Kön y- nyebb lett a pékek munkája. — Dagasztanak még kézzel is? — Igen. ott. ahol nincs helye a gépnek, vagy nem is érdemes beállítani, csak egv-két mázsa a napi dagasztanivalóí — Sok ez. vagy kevés? — Hát kérem — kapcsolódik a beszélgetésbe Dombi bácsi —, ez soknak semmiképp sem nevezhető. Annak idején volt olyan nap. hogy huszonhét mázsát is megdagasztottam, nézze, ezzel a két kezemmel. — Mitől vékonyodott így el a jegygyűrűje? — A tészta koptatta el. De én még szerencsésebb voltam, mint az egyik kolléga. Az én aranygyűrűm csak fokozatosan ment át a kenyérbe. De ő egyszer da- gasztás közben felkiáltott: Oda a gyűrűm. gyertek, keressük meg. A tészta lehúzta az ujjárói. Hiába kerestük, a több mázsányl tésztában nyomaveszett. Arra gondoltunk, majd visszahozza, aki megtalálja. — Aztán visszahozták? — Ki olyan bolond, hogy egy aranygyűrűt visszahoz? — De hoztak valamit — veti közbe nevetve az igazgató. — Igen. egy hét múlva egy szöget. Hogy dagasztás közben került-e a kenyérbe, vagy utólag szúrták bele. nem tudom, de nagy botrány lett belőle. Persze, az sem csoda, ha itt sütöttük bele. mert úgy nézett ki ez az üzem. mint a kovácsműhely. Újra a gépesítés kerül szóba. Hogy ma mennyivel könnyebb, mint azelőtt. A kemencemunkán kívül már mindent gépesítettek, a legtöbb üzemben vízvezeték van. sőt melegvíz is. A múltkor éppen arról beszélgettek a ka posvári iparitanuló-iskolán — otf tanulnak a megye sütői vari tanulói —. hogy kevesebb idői kell fordítani n dagasztás. meg a kiflisodrás gyakorlására, inkáb több gépészeti szakismeretre van szükségük a fiataloknak. Persze, mint megtudom, a gépesítés se ment simán. Amikor megkapták az első zsemleformá- zót, már a lerakásnál eltörött. Minden valószínűség szerint — noha bizonyítani nem lehetett -r, szándékosság okozta a „balesetet”. Két évig hevert használatlanul a gép. Többen féltették a keresetüket, kenyerüket tőle. Ma már?... Akkor van a legnagyobb baj. ha egyik-másik gép meghibásodik és kézzel kell helyette dolgozni. — A jövő útja a további gépesítés — mondja Boldizsár elvtárs. — A következő években felépítendő paksi és dunaföld- vári üzemet olyanra tervezzük, hogy már az ősi pékszerszámra, a lapátra se legyen szükség. — És a közelebbi tervek? — Arról talán Lajos bácsi beszéljen. Van-e valami a tarsolyban a holtszezonra? — Gondolkodtam már rajta. December és január nekünk az uborkaszezon, akkor fogy a legkevesebb kenyér és sütemény. De ha újdonsággal jövünk lei. abból talán többet lehet eladni. Csinálunk kuglófot, kiirtösk^lá- csot. sőt talán sikerül megszerettetni a paprikáskiflit is... (J) inkább fizetnek a MÁV-nak büntetést, mintsem túlórával, vasárnapi munkával rakatnák ki a vagonokat, annak ellenére, hogy rendeletek teszik lehetővé, e célokra a túlórák felhasználását Megyénk területén a vagonok ki- és berakásával nincs különösebb probléma. Ettől függetlenül jól jön az a segítség az őszi csúcsforgalomban, amit a fiatalok, KISZ-szervezetek felajánlottak. Szinte mozgalommá vált már a megyében, hogy diákok mennek szabad idejükben vagonokat kirakni. A KISZ Központi Bizottságának felhívása nyomán megyénkben is alakultak ilyen vagonrakó brigádok. A dombóvári Gőgös Ignác és az Apáczai Csere János gimnázium tanulói már szinte rendszeres vagonrakóknak számítanak. Legutóbb hatvannégy fő vett részt egy ilyen akcióban, amikor is tanáraik felügyelete mellett 1980 mázsa szenet raktak ki. Máté Szabolcs István, Dömös Géza és Kelemen Elemér KISZ- vezetőségi tagok nemcsak szervezték a fiatalok munkáját, hanem példát is mutattak a munkában. Bonyhádon, a gimnazisták körében ugyancsak népszerű ez a vagonkirakási mozgalom. Mert nemcsak hasznos időtöltés, segítés az őszi csúcsforgalomban a fiúk munkája, hanem a vagonkirakásért kapott pénz jól egészíti ki a hazulról kapott zsebpénzt. A bonyhádi gimnazisták közül legutóbb Darázs Tibor és három társa volt szenet kirakni. 160 mázsa szenet rakott ki a négy fiú. Készenlétben áll több brigád Dombóváron és Bonyhádon. hogy I ha szükség lesz rá, azonnal se- ' gítsenek. Bizonyára e két községben elismeréssel fogadják a tömegszervezeti vezetők a diákok önkéntes segítségét, az őszi csúcs- forgalom gyors lebonyolítása érdekében.