Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

t

f

Neüi a iieiy leve, a valósai szülte a Háry-legendát

Dr. Hadnagy Albert eddig ismeretlen dokumentumokra bukkant

Ott ültek, iddogáltak vecsernye óta már, keringett és fel is dőlt a bujdosó pohár:

Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán, Mint mennyit Háry János, az obsitos magán.

S volt is miért e nagy zaj, az éljen-háború.

Az obsitosnak párját nem látta hat falu,

A szem, a száj elállóit merész beszédein, Ország-világ csodálta vitézi tettein.

Most is kezébe kapván az öblös meszelyest, Kalandos életéből regét regére kezd:

Hol, s merre járt, mit látott, mit tett ő, s társai,

S hallgatva függtek rajta mindnyájok ajkai.

Ki ne ismerné a híres nagyot- mondót? Már gyermekkorunkban jót derültünk kalandos történetein, a furfangos diákkal mi is együtt „prüsszentettünk”. A jó öreg Háry olyan meggyőző erővel mesélte kitalált és képtelen történeteit, hogy végül maga is elhitte. Hallgatói persze nem hitték el és mi sem, akik most olvassuk, de valahányszor kezünkbe vesszük Garay remekművét, gyönyörködünk benne, újból és újból megkacagtat bennünket és a huszadik elolvasás után sem unjuk meg.

Szekszárdon született meg a Háry- história. A név mint a nagyotmon- dás, füllentés megtestesítője, bejárta az országot. Az évtizedek sem koptatták meg, inkább fényesítették, sőt közben elindult világhódító útjára is, a zene szárnyain. A tudományos kutatások során is mind többet foglalkoznak a história gyökereinek megismerésével. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint Háry János szekszárdi fazekasmester volt, és híres történetei kizárólag a szőlőtőkékből eredtek: azokat úgy találta ki, s mesélte el a társaság mu- lattatására borozgatás közben.

A kutatások most váratlan fordulatot vettek: dr. Hadnagy Albert, a Tolna megyei Levéltár vezetője olyan dokumentumokra bukkant, amelyek sok tekintetben megcáfolják az eddigi álláspontot. Ezek vitathatatlanul igazolják, hogy Háry történeteinek van valóságos gyökere. A mag, a lényeg igaz. A hősiesség nem Háry nevéhez, hanem a Tolna megyei huszárokhoz fűződik. Tetteiket magának tulajdonította, kiszínezte, költött hozzájuk. Ez ugyan nem csorbítja a nagyotmondó hírnevét, a történeti igazság azonban megkívánja, hogy az értékelésnél felhasználjuk a dokumentumokat.

Mit is tartalmaznak ezek?

A Napoleon-elleni küzdelem idején a császár sürgetésére Tolna megye is kiállított egy könnyűlovas századot 1813. őszén. Ez részt vett a Napoleon elleni hadjáratokban.

A levéltár anyagában megtalálták gróf Wartensleben császári tábornok levelét, amelyet a megye akkori főispánjának, gróf Majláth Györgynek küldött. Ebben így ír a Tolna megyei századról: „Hizelke- dés nélkül meg kell vallanom, hogy ezen szép Magyar Lovas Sereget kiki bámulva nézi és szép tartásukat csodálja, méltán is lehet tőle várni, hogy adandó alkalmatossággal ellenség előtt dicső magyar nemzetünknek hírét és becsületét új vitézi tettjei által növelni fogja."A vezérkar már a kezdet kezdetén felfigyelt a Tolna megyei lovasok vitézségére. Persze, nem volt megfelelő ruházatuk a téli hadjárathoz, s a tábornok kérte, hogy a megye azt egészítse ki. Teljesítették a tábornok kívánságát, megfelelő öltözéket küldtek, drága pénzen.

Ez tehát az első bizonyíték arra, hogy Szekszárdnak, illetve a megyének köze volt a Napoleon elleni hadjáratokhoz. A továbbiak szerint nem is akármilyen köze.

A Tolna megyei század kapitánya Csákány Károly volt. ö több levélben beszámolt a megyének arról, hol, merre jártak, milyen ütközetekben vettek részt. Első levele Lyonból szól, 1814. március 29-én írta. Itt komoly ütközetre került sor, s a Tolna megyei század itt volt. De azt is igazolja, hogy több generális „magasztalta a megyei sereget”. Egy idézet a levélből: „Igen őrvendek, hogy azon hazai áldozatja a tekintetes nemesi megyének dicsérettel fegyverkezve csak nevével és hírével is azon már egynéhány esztendő óta elhiresedett nemzetet megrettenti. Oly esetben voltunk március 18. napján, midőn mieink megütközvén Traveux nevű városnál, visszahúzták mieink magukat, mi éppen azon az úton menüén, három óra járásnyiról sebesen vittenek bennünket ellenek, azt hallván az ellenség, megfutott és Lyonig meg sem állott, mely várost is 20-án megvettük." Máshol ez áll a levélben: „Különös az is, amely különös örömmel megyen ezen ujjonc nép az ellenség ellen (A század egyébként 17—18 éves fiatal katonákból állt — a szerk. megjegyzése.) és nemhogy csökkenne, vagy megrettenne ereje, hanem oroszlányi erővel és bátorsággal rohan ellensége ellen úgy, hogy orozva kílesi, s bújja minden felöl ellenségét, s ezt tudván azon híres nemzet, s tapasztalván, síkon retten, s meg sem mer állani, hanem hegyek közé húzza magát."

Az obsitos győztes ütközetekről mesél: kedvenc fogása, hogy a magyarok hogyan futamítottálc meg a napóleoniakat.

„Es a diák újonta szörnyet

prü3szente rá,

De Háry ö beszédét tovább' is

1 olytatá;

Futottak már a francok, mint

szélben a katáng,

Utánuk a magyarság, hogy

szinte ,'nlladánkt

A történeti előzmények tehát nagy hason: óságot mutatnak Háry kiszínezett meséjének lényegével.

Csákány Károly követKező levele Voghera-ból szól. A rajta levő dátum 1814. június 24. Napoleon akkor már Elba szigetén volt száműzetésben, a Tolna megyei század pedig visszatérőben a harcmezőkről. Voghera egyébként Pádua — magyarosan Padova — tartományban van. Ez a helységnév ugyancsak lényeges, mert Garay az Obsitosban ezt írja Háry Jánosról:

„Elbeszélte nekünk: Franciaországban,

A tengerek partján, hogy járt Padovában.”

Háry nem véletlenül szőtte meséjébe ezt a nevet és ami ehhez kapcsolódik. Nem alaptalan az a rész sem, amelyik Napoleon elfogásával kapcsolatos. íme Csákány kapitány második levelének egy részlete:

,rAma győzhetetlennek tartatott francia nemzettel szemközt állván, az dicsőséges nyereségben reszesek voltunk, s bezártuk. (Vagyis Napoleon bekerítésében a Tolna megyeiek is részt vettek — a szerk. megjegyzése.) Ami pedig a legérdekesebb, azon nemzetnek császárját, s már némelyek által győzhetetlennek tartott vezérjét rab fészkébe kísérni szerencsénk volt, így tehát a szerencse is jobbjainknak kedvezvén, kiváltképpen én Karnis főhadnagy úrral és a tekintetes nemes vármegye kebléből kibocsájtott Moldoványi strázsamesterrel, kik egyedül mindezekben jelen voltunk, különös örömmel repülünk a tekintetes státusoknak és rendeknek különös örömünket csak ábráz vonásainkkal is megmutatni.’’

Erről az idézetről csak annyit: többen felismerték benne az Obsitossal való kapcsolatot, anélkül, hogy tudtak volna a kutatásról és a többi adatról.

Harmadik levelét Belényesről írta Csákányi. Ide irányították a századot pihenőre.

A Napoleon elleni győztes hadjáratban részt vevő században nem volt Háry János nevezetű katona. Az adatok mégis azt igazolják, hogy a nagy füllentő nem is volt olyan füllentő: igaz, úgy tüntette lei Magát, mint aki részt vett ebben a hadjáratban, és magának vallja a hősi tettek sorát, de azért mégis fel kell mentenünk egy kicsit, mert a történet lényege igaz.

A Háry-legendát tehát a Tolna megyei lovasszázad vitézsége alapozta meg, ebben, és nem a szőlőtőkékben gyökerezik. Hogyan szerzett minderről tudomást Háry János? És a következő kérdés: voltaképpen ki is volt Háry János? Ez egyelőre még tisztázatlan. A kutatások során több azonos név bukkant fel. Ezek jó részéről beigazolódott, hogy semmiképpen sem szolgálhatott az Obsitos hősének alanyául. Egyre inkább valószínűtlennek tűnik az is, hogy Háry János azzal a fazekasmesterrel azonos, akit eddig annak hittünk. Viszont egyre több adat igazolja, hogy az Obsitos Háryját Garay a báró Augusz család azonos nevű cselédjéről mintázta meg. Báró Augusz Antal a menyasszonyához írt levelében részletesen foglalkozik ezzel a különös, rendkívül színes, szeszélyes egyéniségű szolgávak

Feltehető, hogy akkoriban minden beszélgetésnél a napóleoni hadjárat volt a fő téma. Azt hallotta, megfigyelte Auguszék szolgája, s mesélte el később, mint saját kalandjait. Ez a rész persze egyelőre még nyitott kérdés, a dokumentáció csak részben igazolja, és későbbi kutatások derítenek majd fényt a teljes valóságra.

Az Obsitos eredetére vonatkozó dokumentumok — talán mondanom sem kell — dr. Hadnagy Albert, illetve a levéltár féltve őrzött kincsei közé tartoznak, és nagyjelentőségű irodalomtörténeti értéket képeznek.

BODA FERENC

PÄLYI LÁSZLÓ

DE ADDIG MINDIG

Nem tudom hányszor és hogyan fogom még életemben leírni, elmondani Neked, hogy szeretlek.

Vannak percek, amikor vulkán-szivemből fékezhetetlen lávaként tör fel az érzés: szeretlek; s vannak órák,

melyekben mint tisztásra érő csermely ömlik szét sejtjeimben a szó: szeretlek.

Szeretlek,

szeretlek,

szeretlek,

ismétlődik, lüktet bennem, mint órámban a ketyegés, s tudom: nem örökké,

de addig mindig amíg az Óra jár...

KISS DÉNES

SZERELEM

Szemed, arcod rajzával játszom menetközben az utcán, könyveim felett s a falak vásznára varázslóm emlékeimből a halk mozgóképeket: ismerlek már s előre látom egy-egy szavamra milyen idegvihar csendje kezd reszketni szádon s szemed egét széttöri apró villámaival. Számtalanszor ki is próbálom: madár-haragodban a régi vagy-e még? S összeötvözi valóság és álom szerelmed változhatni lan, tiszta lényegét.

l&yszeiü

Köp. köp, köp, köp... kipi-kop... Rozsdásodó bádogdobozban fehér faszögek, barna fatálkában nyúlós, sárga csiriz, bőrdarabok, mellettük reszelő, görbe fejű kalapács. Deszka-asztalka fölé hajol az öreg suszter. Egy kisasszonycipőt foltoz, hegyes kisasszonycipőt. mintha tű lenne, olyan a sarka, s olyan sovány a cipő. olyan elvénhedt, mint Aranka, az öreg kisasszony, aki a negyedik emeleten lakik, és csak egy foltos macskája van, senki más. Utána Lajoeka vaskos gyerekcipője .kap majd sarkot és foltot a talpra, nyüvi ez a huncut a lábbelit, de hogy nyüvi. Aztán a hivatalnok úr- izé.... a kartárs hétköznapija következik. két nagy flekk kell rá... kérem szépen, szombatig meglesz. A susztemé félrehúzza a foszló függönyt, amely a műhelyt a fülkétől elválasztja. Két politúros ágy van a fülkében, két nachtkasztli. — enni itt szoktak, az utcára nyíló műhelyben. a pulton, amelynek végében. kis cédulákkal őrizve, az elkészült javítások sorakoznak.

Bögrét hoz ki a susztemé. Kávét és kenyeret. A suszter leteszi s> kisasszonycipőt, megtörli foltos kezét és aprítja a kenyeret. Muszáj aprítani, mert foga nincs.

Felénél tart. félretolja.

— Miért nem eszel? — kérdi a susztemé. Fehér haja elöl sima, hátul apró. szerény kontybán. ö maga kövérkés. de nem mintha duzzadna az egészségtől. Víz puffasztja.

— Nem kell — feleli » suszter és lenyúl a kisasszony cipőért. Úgy ismeri már, mint a tenyerét, időnként odajár hozzá ez a cipő toldozásra-foldozásra, mint ahogy esztendők, sorjában a többiek is. a házból, a környékről. Lassan baktatnak a cipők, olcsó szandálok, s bakancsok is. kitaposva elnyűve — egy új kaptafa elszégyellné magát társaÉt ÉHÉQtt 4É

az élv&onyodott talpak alatt, mennyit futkostak ezek a lábbelik. Ide már fáradtan jönnek, öregen, elviselten. Még rájuk rak egy foltot, egy kaplit. megtoldja a ferdére koptatott sarkokat, még talpat is kap némelyik.

Persze az emberrel is így van ez valahogy — a suszter is most jött a kórházból. Milyen szép fehér ágyba tették, az orvosok nagy gonddal, úgy vizsgálták, mint ő a kisasszony cipőt.

— Hát csak szedje öreg ezt az orvosságot, ez majd segít- Persze magának már nem szabad dolgoznia—

— Edd meg ezt a kis kávét, hiszen csak estére főzök — rl- mánkodik a susztemé. Tanácstalanul tartja n bögrét.

A suszter nem felel. Ekkor jön a köhögés. Szárazon indul, mélyről: aztán elkapja az öregembert, rázza, rengeti, fojtogatja, s nehezen. hukkolva huzatja vele n levegőt.

Rohan a susztemé a csaphoz, a keze remeg. Mint a szomjan haló. úgy kap a suszter a víz után.

A susztemé hozzálépne, egészen közel. — ahogy az érzések mondják neki —. nagy szívbéli simogatással, köhögést kergető babusgatással. miként gyermekével tette az idők mélyén, mielőtt sorban elhaltak, itt a műhely mögött a napvilágtalan fülkében. Odasietne hozzá, és... elmondhatatlan, micsoda ember ez az 6 embere— ötven esztendeje immár, hogy soha egy nehéz szót nem mondott neki. csak csöndeset mindig, és most., ó. a szegény. A susztemé tudja, hogy nagy lázak égnek az öregben, megmondta a főorvos úr a kórház folyosóján, lázak és meszesedé ereiben ágaskodik az öreg vér— Nagyon magas a vérnyomás. kérem szépen.

— Pihenj hát egy kicsit — szól a susztemé. de csak a falnak, mert az öreg már keresgéli % foltnak valót, kis deszkán

Szombatra készen kell lenni.'

Sóhajt a susztemé. ötven esztendő. És csak foltok és flekkek. De régebben még annyit sem hozott a műhely, hogy — ijedten elhessegeti a gondolatot: ■ nem akar bűnözni. Uramisten, itt ez a beteg ember, maholnap már... jaj.

Nincs rosszabb, mint azt érezni, hogy tehetetlenek vagyunk. A susztemé. ha nem is gondolja el így. de így kell értelmezni érzését: lélekszakadva szaladna víztől puffadt lábával, hogy új tüdőt, fiatal ereket, friss izmot, egészséget szerezzen ennek az embernek, s hozzá komoly rendeléseket, finom cipőkre. elegáns gyíkbőrre, vastag, nagy talpakra, amelyeket szögezni. varrni nemcsak kiadós, hanem öröm és dicsőség. Készülő cipő. amely már formázás közben hirdeti a mester nevét.

De csak itt ül és bámulja a suszter sovány kezét. Csak ül, és érez. anélkül, hogy szavakba foglalhatná.

Akkor, erősen küszködve magával, s egyben legyőzve sajátmagát a nagy viaskodásban, végképp kifáradva, mint aki birkózás után csaknem leroskad, úgy szólt a suszter:

— Beadnék egy kérvényt... és ha elintézik, bemegyünk az öregek otthonába.

Nagyot lélegzett. Na, kimondta. Aztán hozzátette, szégyenkező mosollyal, mintha bocsánatot kéme:

— Láthatod... nem túrom tovább...

A susztemé rámeredt, a szeme óriáskerék, belefér a legesleg- nagyobb döbbenet.

Aztán szótlanul hátrament a függöny mögé és rábámult az ágyra a nachtkasztlikra, amelyek ötven éve laktak velük.

Kip, köp. köp... a suszter kint szögezte a kásasszonycipőt. hogy szombatra készen legyen.

BOO0 BÉLA