Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-29 / 279. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. november 29. Tíz perc szünet A GIMNÁZIUMBAN A politechnikai munka után jólesik egy kis pihenés. Az I. d. osztály tanulói uzsonnázás közben beszélgetéssel töltik az időt a szekszárdi Garay gimnáziumban. A tiz perc alatt a virágok ápolására is jut idő. Szabó Erzsébet és Miklós Julianna öntözik a növényeket. __________________________________ Foto: Zsiga G yermekszakkörök Simontornyán Nyolcvanhat gyerek jár állandóan a Simontornyai Bőrgyár művelődési házának szakköreibe. A lányok kedden délutánonként varrnak és hímeznek, minden csütörtökön pedig kézimunkáznak nevelőik irányításával. Külön szakkörökben tanulják a könyvek kötését a fiúk főleg barkácsolnak, repülő- és hajómodel- leket építenek. A művelődési ház zeneiskolájában hatvan gyereket tanítanak kö^ilük tizenhat tagú úttörő fúvószenekart alakítottak, amely műsorral készül a helyi ünnepségekre és a kulturális szemlére. 29. — Hallgatom, őrnagy elvtárs — szólt —, s természetesen válaszolok, amire csak tudok. — Amit most elmondok, a legszigorúbb titoktartásra kötelezi önt... — De őrnagy elvtárs ... tudja, hogy hol dolgozom ... — Rendben van ... Ügynököt dobták át hozzánk. Ütját jól, rendkívül ' precízen előkészítették. Egész hálózat áll a rendelkezésére. Mi minden lépését figyeljük. Jelenleg itt tartózkodik Lillafüreden, a Palota-szállóban ... Nyilván valahol itt a környéken kell végrehajtania feladatát. Ügy látszik, alaposan kiképezték. Tökéletes felszereléssel érkezett. Nagyon veszélyes fegyverek vannak nála ... Feltevésünk szerint a hálózat feje is valahol itt tartózkodik a környéken, sőt, az ügynök közvetlen közelében ... Ami pedig önt illeti: már odakint előkészítették, hogy az ügynök az üdülőben megismerkedjen az ön húgával! — Micsoda? — kiáltott Fe- renczi. — Halkabban százados elvtárs!. .. Igen, sajnos már nagyon is jóban vannak ... — De őrnágy elvtárs! Ezt kikérem magamnak a húgom nevében! — Félreért engem, százados elvtárs ... Csoda agyafúrtan dolgoznak ... Megtudták, hogy a húga itt fog üdülni, s erre építették fel a tervüket! Ebből következik, hogy a kémfeladat önhöz kapcsolódik, ön rakétaegységnél dolgozik, a legtitkosabb iratok vannak a birtokában ... Ismeri és őrzi a még titkosabb hajtóanyag-mintákat ... — Valami mászkál a lábunk alatt — szólt közbe Istvánfi. — Mi az, csak nem fél a békáktól? — Itt kobrakígyók is vannak — figyelmeztetett a százados. — Ugyan, ne vicceljen már . . . Talán viperák... Az a kérdésem, Ferenczi elvtárs — fordult ismét a honvédszázadoshoz Pálos —, hogy egységüknél a beosztottak ismerik-e a rakétahajtóanyag összetételét? — Csak a parancsnok és a parancsnokhelyettes. Az egyik én vagyok... — Kezelés közben hozzájuthatnak-e a katonák a hajtóanyaghoz? — Semmiképpen! A rakéta hajtóanyaga be van építve a rakétába. A tartalék hajtóanyagot többszörös biztonsággal őrizzük. Egyszerűen kizárt dolog, hogy bárki is hozzáférjen anélkül, hogy tizenhat-tizenyolc embert be ne avatna a titkába. De még így is valószínűtlen, hogy bejussanak, mert a páncélterem kulcsai nálunk vannak. Csak hárman léphetünk be. — És a mintát hol őrzik? — Nálam, a páncélszekrényben. — No és be lehet jutni a hivatali szobájába? — Állandóan zárva tartom. Duplazáras, és speciális lakat van rajta. — Milyen a páncélszekrénye? — Tizenöt centi vastag, erre a célra készített páncélszekrény ... — Tehát azt állítja, hogy nem lehet hozzáférni. Az ön megítéPINTÉR ISTVÁN • SZABÓ LÁSZLÓ • 1(0 l lése szerint mire építhették, hogyan akarják megszerezni az ön által őrzött titkokat? Mert minden jel arra mutat, hogy a hajtóanyag mintáját vagy leírását akarják megszerezni. — Fogalmam sincs . . . — Otthon a lakáson szokott dolgozni? — Igen. — Odahaza őriz titkos iratokat? — Semmit ... De a húgomról mondjon már valamit őrnagy elv- táns ... — Várjon csak . . . Az édesapját is Ferenczi Józsefnek hívják7 — Igen. Miért? — Él még? — Igen. — Önök « nem sátoraljaújhelyiek? — De igen ... — Édesapja ezerkilencszáz- negyvennégyben partizán volt. . . Aztán lecsukták a sátoraljaújhelyi börtönbe ... Ugye? — Ismeri az apámat? önnek is elmesélte mór? — De mennyire ... Hasba lőtték. Vitéz Kertes! Ugye? — mondta egyre izgatottabban az őrnagy. — Vitéz Kertes! A tarkólövések specialistája! Honnan ismeri? — Onnan, hogy 45—46-ban én is nyomoztam utána. Kihallgattam az ön édesapját is... Ez roppant érdekes . . . Igen .. . Hm ... No, de térjünk vissza a tárgyra. Majd aztán beszélgetünk erről... Ez a fickó, ahogyan mondani szokták, erősen rászállt az ön húgára, ő meg, úgy látom, máris beleesett . .. — Azonnal hazaviszem! — Sajnos, most már ki kell várni a végét... Tudom, hogy nagy csalódás lesz majd a lánynak, de remélem, megérti, miről van szó... Olyan kémhálózattal állunk szemben, amellyel én, őszintén szólva, eddig még nem találkoztam . . . Mikor döntötték el, hogy a húga idejön üdülni? — Egy hónapja^ Ügy volt, hogy Moszkvába megyünk mind a ketten, s ott töltjük a szabadságunkat, de én aztán parancsot kaptam, hogy januárig nem vehetem ki a szabadságomat. Éva viszont nagyon fáradt volt már. pihennie kellett. Ezért, választottuk az augusztust. — Eleve ide akarta küldeni, Lillafüredre? — Nem, nem ide, a Balatonra... De már olyan későn döntöttünk. hogy máshová nem kaptunk beutalót. — Tudták mások is. hogy Lillafüredre megy Éva? — A környezetünk tudta . .. Éva munkahelyén is. nálunk is tudták. .. Most hol van a húgom ? — Odafönn táncol az ügynökkel .. . — őrnagy elvtárs, segítsen, hogy hazavihessem ... Szörnyű még rágondolni is, hogy ki kell Wld&dJuU ábrándulnia .. . Ismerem a húgomat, tudom, hogy még sohasem volt szerelmes ... Nem tehetjük ezt vele! — fogta könyörgőre Ferenczi. — Hiába, a sors így hozta . .. Semmiképpen sem lehet! A sors, vagy inkább. .. — Hát ez rettenetes! Az őrnagy hallgatott, de őszintén együttérzett Ferenczi századossal. — Inkább azon törjük a fejünket, hogy tudnánk ezt a csúnya és nagyon veszélyes históriát mielőbb lezárni, önnek feltétlenül segítenie kell nekünk ... Pálos őrnagy fejtegetni kezdte terveit a honvédszázadosnak, Istvánfi pedig kiment Liszkai főhadnagyhoz, aki lassan már egy órája ott ücsörgött, nem messze a barlang nyílásától. Nekitámasztotta hátát a sziklafalnak, s szemmel tartotta a bejáratot. — Nincs semmi? — kérdezte a százados Liszkaitól. — Csönd van. — Tudja, hogy itt viperák is vannak? — Viperák? — rázkódott össze a fiatal főhadnagy. — Még egy tőr sincs nálunk, pedig csak azzal lehet védekezni ellenük ... — Köszönöm szépen, ha a lábikrámba mar .. Jobb helyet is választhattunk volna a találkozóra . .. — Nem mehettünk messzire, mert vissza kell térnünk, mielőtt, még vége a mulatságnak. — Hogy viselkedik a fickó? — kérdezte Istvánfi. — Sipos? Erősen udvarol... Szerintem amióta megérkezett, tulajdonképpen még semmit sem csinált, csak a lányt ostromolta. Ügy látszik, ez erősen benne van a haditervükben . .. — Hallom, hogy a lány beleesett. Ügy fest a dolog. Elhallgattak. Liszkai fáradt és álmos vol\ pedig még csak két napja!... Mi lesz két hét múlva? De hát mit csináljon? O maga választotta ezt a hivatást, senki sem erőszakolta rá. Mindig nyomozó akart lenni, most aztán csinálhatja ... Igaz, hogy inkább testőr, mint nyomozó ezekben a napokban, de az is igaz, hogy sokat tanulhat Pálos őrnagytól. Komoly szaktudású ember... Néha micsoda gondolatai vannak! Alig tudja követni. És micsoda szeme ... Olykor mintha csakugyan igazi zenetanár volna, úgy bele tudja élni magát a szerepébe. A hangjában is alig lehet felismerni az igazit... — Istvánfi elvtárs, kísérje vissza Ferenczi elvtársat — jelent meg Pálos és Ferenczi a barlang bejáratában. — Mindent megbeszéltünk... (Folytatjuk.) 4 SZ4RMV4K4T EUEGfTHETtK! S24RNY4IM LOBOGTAK M43D, - 4ZTÉM ELHAMVADTAK, DE 4 KEPOLES ESZMÉDÉ TOVÁBB IZZIK ÉS ÉH BITÓM BEMME, ROGY AZ EMBER ELŐBB. VAGY UTÓBB, MEGHÓDÍTJA MAJD 4 MAGASSÁGOT. REPUL- ' *" EOG MINT 42 ÉOI MADÁR, ISTEN DfCSÖSÉ- 6ÉRE' > M M410011 VE RES KIASTROM IS MECSZÜMT LETETNI. 4 SZERZETESEK SíÉTSZÉlEOTEK , PRÁTER ev/>Kl4N - 4 MAGYAR IKARUS - NEVE 4 EEÍEOES
