Tolna Megyei Népújság, 1963. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-23 / 274. szám

1963. november- 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Üdvözöljük a megyei testnevelési és sportszövetség konferenciáját Megyénk sportja nagy naphoz érkezett: Ma tartja a me­gyei testnevelési és sportszövetség alakuló konferenciáját. Mi tette szükségessé a magyar sport átszervezését és a sport tár­sadalmi alapokra helyezését? Társadalmunk jelentős fejlődésen ment keresztül. Fejlő­dött gazdasági életünk és ennek megfelelően . fejlődött társa­dalmunk kultúrája és sportja is. Éppen ezért került előtérbe a sportmozgalmunk tartalmi és szervezeti kereteinek megvál­toztatása, hogy előnyösebben tudjon visszahatni a gazdasági élet fejlődésére. Szocialista társadalmunk fejlődésében elérkeztünk addig, hogy a sportmozgalmat széles társadalmi alapokra rak­hatjuk. Megértek a feltételek a sport-'tömegszervezet létreho­zására, az eddig állami feladatként kezelt sportmozgalom tár­sadalmasítására. Az új testnevelési és sportszövetség szervezeteiben meg­valósul a társadalmi erők széles körű összefogása. Az MTS különböző szintű vezető szervei működési területén a legfőbb szinten irányítja, szervezi és ellenőrzi a testnevelési és sporti mozgalmat. A mai konferencián a megye legjobb sportvezetői, sporto­lói — mint küldöttek — képviselik megyénk egész sporttársa­dalmát. Gazdag tapasztalataikkal hozzásegítik a konferenciát, hogy munkáját eredményesen végezhesse. Kívánjuk, hogy a küldöttkonferencia jó munkát végezzen és a küldöttek a min­dennapi életben is segítsék az új sporttömegszervezetet célkitű­zésének végrehajtásában. _______________________ S AKK Megyék közötti csapatverseny Tolna megye válogatott sakk­csapata (12 felnőtt férfi és 2 fiú ifjúsági) november 23—24-én Esz­tergomban mérkőzik Komárom megye válogatottjával. A csapat »zombaton hajnalban utazik a verseny színhelyére, ahol még Szombaton egyéni villámtorna lesz, s vasárnap délelőtt kerül sor a 14 táblás küzdelemre. Ez- eel párhuzamosan kezdődik to­vábbi 12 táblán Esztergom—Szek- szárd úttörőválogatott csapat- mérkőzése is. A 6 lányból és a 6 fiúból álló úttörőcsapatunk még további 2 napot tölt a városban és újabb 3 napot pedig Tatabá­nyán, ahol szintén úttörőkkel versenyeznek. A terv szerint, úttö­rőink útjukat megszakítják még Pusztaszabölcsön is, ahol a helyi úttörő sakkozókkal mérkőznek. • A megyei csapatbajnokságban november 10-én megkezdődött a csapatok között a küzdelem. Az első forduló eredményei: Tamási —Majos 13,5:0,5, Máza—Sz. Spar­tacus 5,5:8,5, Sz. Petőfi—Bonyhád 11,5:2,5. Második forduló: Tolna —Tamási 9:5, Sz. Spartacus—Sz. Petőfi 6:8, Máza—Bonyhád 12:2. A bajnokságban az Sz. Petőfi ve­zet 19,5 ponttal, mögötte Tamási van, 18,5, és Máza 17,5 ponttal.-«r Az Alisca Kupáért folyik a verseny második szakasza. Az él­csoport állása az ötödik forduló után: Pékár 3,5 pont, Fehérvári és Tamási 3—3 pont és 1—1 füg­gő, Majnai és ifj. Mechtl 2,5—2,5, valamint 1—1 függőjátszma. A Petőfi győzött első mérkőzésén A Szekszárdi Petőfi kosárlabda­csapata tegnap délelőtt játszotta első mérkőzését az NB II-be ju­tásért. A rajt jól sikerült, a szek­szárdi csapat 54:46 arányban győzött Salgótarján ellen. Vasárnapi labdarúgó-műsor Megyei bajnokság Ger jen—Kisdorog 13,36 V: Németh K. (Zsigmond, Bencze), Szekszárdi Gépjavító—Cikó 14,00 V: Pető (Váradi, Paczolai), Tolna ►-Fadd 14,00 V: Pogány (Schnie- rer. Nagy), Simontornya—Dombó­vár 14,00 V: Ligeti (Streer, Gál- íi), Bonyhád—Dunaszentgyörgy 14,00 V: Paár (Kimle, Majoros), Tamási—Bátaszék 14,00 V: Sipos (Völgyesi, Kovács), Dunaföldvár —Paks 14.00 V: Kleiber (Paulai, Dudás). Megyei II. osztály Iregszemcse—Döbrököz 13.00 V: Horváth (Teierling). . Járási bajnokság Medina-—Alsóhidvég 14,00 V: Bihari, Báta—Kajniád 13,30 V: Nyakas, Sz.-szőlőhegy—Pörböly 13.30 V: Varga, Palánk—Tolna II. 10.00 V: Banga, Sárpilis— Kistormás 14,00 V: Gabi. Csendélet a starthelyen As idei őszi időjárás kedvezett a repülősöknek. A repülőklub ki is használta a verőfényes őszi napokat, sok felszállást hajtottak Végre. Felvételünk egy ilyen jelenetet örökit meg: Felszállásra készülnek a klub tagjai. Ahol már, hagyományai vannak a dolgozók esti iskolájának A dolgozók esti iskolájának Zombán már hagyományai van­nak. Az első csoport 1949-ben kezdte meg az általános iskola ötödik-hatodik osztályának tanul­mányait, közel 30 résztvevővel. Ök voltak az első fecskék. Ké­sőbb, az ötvenes évek második felében egyszerre 25 férfi és nő tette le külön engedély alapján a VII. osztályból az osztályozó vizsgát, s ezek azonnal át is lép­tek az esti Iskola VIII. osztályá­ba. Ettől kezdve évről évre folya­matosan, állandó jelleggel folyik a VII. és VIII. osztályokban a felnőttoktatás. Lassan már el­fogy azoknak a száma, akik 40—50 éves korukig nem végez­ték volna el az általános iskola nyolc osztályát. Jelenleg 20 felnőtt — ebből 11 nő — jár a dolgozók esti iskolá­jának hetedik osztályába. Több­ségük 30—40 éves. A tanulók többsége távoli munkahelyekről jár be, de egyetlen tanítási estén sem mulasztanak. Az elmúlt két évben például a Rückers-házas- pár az öt kilométerre lévő Nagy tormásról járt az esti isko­lába, egyetlen napot sem mulasz­tottak, pedig sokszor sárban, hó­viharban kellett bejönniük Zom- bára. Mindketten eredményesen vizsgáztak. A dolgozók esti iskolájának szervezését elsősorban a nevelők végzik. Különösen dicsérendő Boros Béla tanár ez irányú mun­kája, aki kezdettől fogva szer­vezi irányítja ezt a munkát. Hi­vatásszerű, fáradságot nem Is­merő tevékenységében tisztelet övezi, hiszen mór túlhaladta a nyugdíj-korhatárt. Abrahám Béla ált. isk. igazgató A művelődési ház programjában: a mezőgazdasági szakmunkásképzés Már az elmúlt évben is gon­dolkoztunk azon, hogyan lehetne megoldani községünkben a mező­gazdasági szakmunkásképzést. Az idén azonban már megszervez­tük a mezőgazdasági szakkört, októberben kezdte meg működé­sét. Az a célja, hogy a tagok mezőgazdasági elméleti és gya­korlati ismereteket szerezzenek, A szakkör előre elkészített egy­éves program alapján működik. A téli időszakban főleg elméleti kérdésekkel foglalkoznak, gya­korlati munkát csak az állattar­tással kapcsolatosan végeznek. A tavasz folyamán pedig kijelölt területeken kísérleti növényeket termesztenek, főleg olyanokat, amelyekkel a termelőszövetkezet­nek a jövőben termesztési tervei vannak, azonban jelenleg még nincsenek tapasztalataik a helyi talaj- és éghajlati viszonyokról. A szakkört agrármérnök vezeti, így a szakkör tagjai megfelelő szakképzést kapnak. Ezenkívül a községben működő termelőszövetkezetekben növény- termesztési szakon szakmunkás- képző tanfolyamot kívánunk a tél folyamán beindítani. Az őszi munkák miatt a beindítást csak decemberre tervezzük. A művelődési ház egyik leg­fontosabb feladatának tartja a mezőgazdasági szakismeret-ter­jesztést, a termelőszövetkezetek tagjainak szakmunkássá nevelé­sét. A programunkban szerepel még egy munkásakadémia előadássoro­zat a községben működő Tűszetep- üzem dolgozói részére. Az első előadás már megvolt, ahol egész­ségügyi problémákat beszéltünk meg. Általában műszaki témájú előadásokat tartunk. Molnár Márton a művelődési ház igazgatója Gyünk A Sportfogadási és Lottóigazgatóság a 48. játékheti lottósorsolást november 29-én délelőtt 10 órakor Bátaszéken, a Petőfi Művelődési Otthonban tartja. A sorsolás előtt 9 órától a Bátaszék és Vidéke Földmű vessző vetkezet műsoros divatbemutatót tart. Műsorban fellépnek: bétái tánccsoport, Vörös Sári és Dóri József rnagyamóta-énekesek. kísér Sár­közi János és zenekara. Belépés díjtalan! Mindenkit szere­tettel vár a Sportfogadási és Lottóigazgatóság valamint a Bgtaszék és Vidéke Földművesszövetkezet. (135) Villamos gépek tekercselését és javítását, átszervezett tekercselő-üzemében rövid határidőre vállaljuk. Állami vállalatokkal állami gazdaságokkal stb. karban­tartási szerződéseket vállalunk. Somogy megyei Finom­mechanikai és Gépjavító Vállalat, Kaposvár. Május 1. u. 30. (121) HÖGYÉSZRE pénzügyi, könyvelői gyakorlattal ren­delkező, érettségizett dolgozót keres vezető beosztású mun­kakörbe az Országos Taka­rékpénztár Tolna megyei Fiókja. (123) Szeretett feleségem TÓTH PALNÉ temetésén megjelentek­nek, kik fájdalmunkat enyhí­tették koszorúval, virággal, részvéttel, köszönetemet feje­zem ki. Kiilön mondok köszö­netét Csorba Géza zenekará­nak. Tóth Pál, Szekszárd. (138) ▼ A Tolna megyei Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező és technikusokat, valamint lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán. Szekszárd, Keselyűsi út. (110) A SZIM Esztergomi Maró­gépgyára azonnali belépés­re keres forgácsoló és lakatos szakmunkásokat, valamint ásókat Munkásszállást biztosítunk. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (118) A Sárközi Népművészeti HTSZ szekszárdi lakosú ta­gokat felvesz hímző­munkára Jelentkezés Decsen, Kos­suth u. 34. sz. alatt az el­nöknél. (122) •Apróhirdetések-.. Kétszemélyes re komlók, garnitúrák, fotelágyak fi­zetési kedvezménnyel. Ro­mán kárpitos, Budapest, Nagymező 66. Kérjen díj­mentes árjegyzéket. (13) Beköltözhetően eladó 2 szoba, 2 konyha, fürdő­szoba, mellékhelyiségekből álló ház. Ugyanott ház­hely eladó. Bonyhád, Bu­dai Nagy Antal u. 41. (101) Számológépek, összeadó­gépek tsz-ek részére ga­ranciával, készpénzért el­ad ó k1Tel1^ 336--8(19) Volkswagen autózománc eladó, 5 kg csontfehér hí­gítóval. Vámolási papír van. Bonyhád, Perczel u. 77. Simon. (128) A Középdunántúli Víz­ügyi Igazgatóság szek- szárd-paiánki műhelytelep­re hálózati- és moto'rvll- lany-szerelésben jártas vil­lanyszerelőt és segédmun­kást azonnali belépésre felvesz. Jelentkezni a mű­helytelepen (Sió-híd) kell. ______________________(132) E ladó 120 basszusos tan- góharmpnika. Megtekint­hető: Csabainál, Decsi­hegy 13. (139) Alig használt hálószoba­bútor eladó. Cím a kiadó­ban. (143) A Szokszárdi Vasipari Vállalat szolgáltató-részle­ge (Rákóczi u. 13. sz.) ..Mekalor” és, „Fükalor" olajkályha garanciális és garancián túli javítását vállalja. Hívásra vidékre is kiszállunk. (144) Kisgyermeket nappali gondozásra vállalnék. Cím: Szekszárdi Hirdetőben. ________________________(143) K étszoba összkomfortos családi ház 744 öles tel­ken azonnal beköltözhe­tően eladó. Szekszárd, Bartino u. 28. (142) Eladó öcsény, Bartók u. 1. sz. ház. Vasútállomás mellett. Bódi. (141) Eladó kis szőlő 50 db franciabarockfával, tanya beköltözhető padlás szobá­val, , ref. templomtól 5 percre. Érdeklődni lehet: Németh Antal, Szekszárd, Széehenyi u. 32. (140) Eladók: álló óra, ebéd- lőszekrény, asztal és szé­kek. Szekszárd, Lehel u. 7. ________________________036) A z É. M. 44. sz. Építő­ipari Vállalat azonnal fel­vesz budapesti munkahe­lyekre nyugdíjas kőműve­seket fizetéskorlátozás nél­kül (nyugdíj meghagyásá­val), az idevonatkozó új rendelet értelmében, to­vábbá kőműveseket, épí­tőipari könnyűgépkezelő­ket és férfi segédmunká­sokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biz­tosítunk. Vidékieknek ta­nács-igazolás, szakmunká­soknak szerszám szüksé­ges. Munkaruhát 6 hóna­pig nem adunk. Jelentke­zés: Budapest, V., Kossuth L. tér 13—15. földsz. Mun­kaerőgazdálkodás. (1) Azonnal beköltözhetően eladó 2 szoba összkomfor­tos, nyárikonyás, pincés téglaház, nagy telekkel, gyümölcsössel. Tolna, Ba­lassa utca 8. (129) Eladó szalagfűrész és gyalugép. Tolna, Szekszár­di u. 12. (130) A Tamási és Vidéke Körzeti Földművesszövetke­zet Póriban üzemelő havi 30 000 Ft forgalmú ital­boltjába üzletvezetőt keres. Jelentkezés az fmsz. köz­ponti irodájában. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Szakképzettséggel rendel­kező vendéglátóipari elő­adót felveszünk. Útikölt­séget felvétel esetén térí­tünk. (124) 500-as Ariel motorkerék­pár oldalkocsival, primp állapotban eladó. Érdek­lődni lehet minden nap 16 óra után. Cím: Buda Ferenc, Medina-szőlőhegy. (137;

Next

/
Thumbnails
Contents