Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-09 / 236. szám

2

ÍOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

i#63. október ».

Selyem lesz a gubából

A Magyar Selyemipari Vállalat Tolnai Fonógyára az egyedüli selyemgubó-feldolgozó az országban. Idén 100 ezer kilogramm gp- bóból mintegy 30 ezer kilogramm selyem készül itt, aminek 30—40 százalékát a gyár dolgozza fel, a többit más üzemek és iparágak.

A képen 95 fokos vízben főzik ki a gubók ragasztó anyagát.

Legombolyítják a szálat a gubókról.

Hetrlch Istvánné leszedi a gépről a gubókról gombolyított selyem motringokat, (Erb János képriportja.}

a tavak

tanácsháza és az iskola kivételé■falu

Nem bábáskodtam tésénél.

Tizenöt évvel ezelőtt Bel-Fürged, Kül-Fürged, Horhi, Potoly és Júlia pusztákból alakult ki a mai Fürgéd. A lexikonban tehát hiába keresné az olvasó. Ámha elindul, hogy a valóságban felkeresse, akkor még most induljon, mert ha az esős idő megjön, aligha tudja megközelíteni. A vonat ugyan elviszi az állomásra, de ott feltétlenül váltson cipőt: a faluig vezető út férfias erőt, s még erősebb bakancsot kíván.

Mégse gondolja azonban senki Fürgédét sötét falunak, mert nem az. Olyan község, amelyiknek életében szinte egy csomóban megtalálhatja mindazt, ami fal- v&inkat jellemzi.

Mint említettem az idén tizenöt éves: 1948-tól számítják önálló történetét. S az elképzelt történelemkönyv lapjain egyformán találunk mindent. Szépet és jót, csúnyát és rosszat. Szép, hogy másfél évtized alatt életre kapott a község, s most az alkotó emberi munka eleven példájaként terül el a fennsíkon. Egyik oldalról halastavak övezik, másik oldalról viszont alföldnek is beillő rónaság, termékeny, hasznot hozó földekkel. Rossz viszont a képzelt historikus-könyv lapjain, hogy Fürgédét elkerüli a kövesút, s jó vizet is csak a falu egyik végén lehet inni, a másikon még mindig az ásottkút vize járja.

Engem a kíváncsiság vitt el a faluba. Azt szerettem volna megtudakolni, hogy az emberi fogalmak szerint még gyermekkorát élő Fürgéd, felnőtt-e már? Erről faggattam Meilinger Gyulát a községi tanács titkárát. Diplomata embert ismertem meg benne, aki egy kicsit közel áll a góbésághoz: eltitkolja ami van, arra számolva, hogy lehet még belőle több is. S ha meggondoljuk, hogy ő a falu „pénzügyminisztere”, feltétlenül igazat kell adnunk neki, hiszen köztudott: kevésből csak keveset lehet csinálni.

Így kérdeztem Meilinger Gyulát: mit hozott ez a 15 év Fürgédnek? S ő így válaszolt:

— Amit az emberek teremtettek maguknak. Nálunk ugyanis a

vei minden úgy lett és olyan, ahogy és amilyennek a falubeliek csinálták . ..

S hogy milyennek és hogyan csinálták arról egy rövidke kép. Elöljáróban: szép a község, levegős, tágas utcák, villany a legtöbb házban, hogy a rádiót már ne is említsem. Van sok, régi múltra visszatekintő községünk. Ha azonban összehasonlítom velük Fürgédét, az ő javára kell szavaznom. Csak egy példa: sáros a környék, de nem sáros a gyalogjaié. Tizenöt év alatt minden Utca egyik oldalára jutott betonjárda. De talán sokat is mondtam az idővel, mert az ugrásszerű fejlődés tulajdonképpen azóta indult meg, amióta közösen gazdálkodnak a fürgediek.

Hogy mi volt azelőtt,

A memória azonban híven őrzi, hogy se mozi, se színház nem mehetett hozzájuk, mert nem volt hova. A fiatalok viszont mentek a községből, mert nekik volt hova. Hívta őket a város, a kulturáltabb életkörülmény. Az ötlet ebből az időből származik, s hogy honnan indult el, azt már jószerint nem is tudják. A magva ez volt: kell valami, ahol helyet kap a mozi, a színház, a fiatalok és mindenki, aki vágyik a szépre, a jóra, Gyűlések követték egymást és viták.

— Nincs épület, — érveltek gondok között az egyik oldalról.

— Tengernyi pénz kell hozzá — aggályoskodott más.

— Bírjuk-e erővel? — folytatta a sort a harmadik tábor,

A megoldás az ajtón kopogtatott. Megszűnt az állami gazdaság üzemegysége a Montenuovo- kastélyban. S a termelőszövetkezetben, amelyik egy kicsit mindennek a központja lett, összedugták a fejükét.

— Itt az alkalom — vélekedtek a vezetőségi ülésen. — Soha jobbat nem találunk, ha ezt el- szalajtjuk ...

— Igen, igen, de honnan vesz- szük a pénzt-.. >

— Mi bízunk a falubeliekben — válaszolták a tanácsnál.

— Ha ti bíztok, mi adunk pénzt — helyezkedett egységes álláspontra a termelőszövetkezet

vezetősége.

S adtak is. Első évben jártak, de 150 ezer forintot mégsem sajnáltak. A jó példa hatott, mert a falubeliek sem maradtak el egyenként sem: 80 ezer forint értékű társadalmi munkával támogatták a kezdeményezést. így épült meg a művelődési otthon, amelyik most esti központja a nappal szorgalmasan dolgozó für- gedieknek. A titkár azt mondja: mára körülbelül 500 ezer forintot ér az otthonunk. Valójában azonban sokkal értékesebb, mert a benne folyó munka értékére talán még a milliós nagyságrend is csak megközelítő pontosságú lesz Ijolnap, holnapután a műveltebb falusi emberek világában.

Mindenként megalapozott a helyzet a tavak mellett fekvő kis községben. A termelőszövetkezet és a tanács ugyanis tovább ment annál, amit a kezdetnél tettek. Ismét'egy szám: közgyűlési határozat rögzíti, hogy évenként 15 ezer forinttal támogatja a művelődési otthon tevékenységét a termelőszövetkezet. A tanács pedig az idén is 20 ezer forintot adott a költségvetésből.

Azt beszélik a faluban:

kicsi már a művelődési otthon, emelet kellene rá. Arról is szó esik viszont, hogy hasznos lenne, ha minden házba eljutna az egészséges artézi-víz. S talán ez volna a fontosabb. De Fürgéd erejét a vízhálózat megépítése már meghaladja. Községfejle»z- tési bevételük évente 160 ezer forint, a vízműhöz pedig becslések szerint 3 millió forint kellene. Ezt a pénzt nehéz előteremteni, de azért egy törpeví*mű- társulás életrehívása segítene valamit. Hiszem azonban, hogy erre a fürgediek is hamarosan rájönnek, ahogy rájöttek arra is, mire képesek, ha igazán akarnak valamit csinálni.

Szolnoki István

Milyen a tsz-elnökfeleség élete ?

Három kérdés — három felelet

Asszonyokkal hozott össze a véletlen. A megye más táján élő tsz-elnökfeleségekkel. Egy kérdésre kértem választ.

— Milyen a tsz-elnökfeleség élete?

elnökfelség, fiatal asszony, nevezzük Rózsikénak, kapásból válaszol:

— Mint a többi asszonyé.

— Talán mégsem — vetem közbe. — Úgy gondolom, egy nagy gazdaság vezetésének gondjaiból jut az itthon valóknak is?

— Ha Ilyen oldalról nézzük, előfordul, hogy haza is kerül a közös gondokból, bár nehéz válaszvonalat húzni; ettől—eddig a család gondja, s innét—eddig a közösségé. Ha úgy látom, hogy férjein gondterhelten jön haza, nem faggatom. Várom, hogy a maga jószántából mondja el, amit jónak lát.

— Férje elfoglalt ember, s ez együtt jár a késői hazatérésekkel. Emiatt nincs családi perpatvar?

— Nincs, mert kölcsönösen megbízunk egymásban. Ha történetesen nem érkezik haza a megbeszélt időre, tudom, hogy valami közbejöhetett. Különben nem szokott elmaradni. Igyekszik haza, mert esténként tanul. Gazdaságvezető munkája mellett, a mezőgazdasági technikumot végzi.

Rózsika, az elnök felesége,

zúgolódás nélkül beszél, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy férje keveset van otthon, és ha otthon van, tanul. A vizsgák előtt együtt izgul férjével, a vizsgák eredményességéért.

Pedig van bőven gondja. Reá hárul két fiú nevelésének gondja. A háztáji gazdaságban jószágot nevel. Megkönnyíti munkáját az, hogy férje szüleivel egy fedél alatt Iáknak. A szülők is tsz-tagok, s naponta dolgozni járna*. Rózsika mos, főz, takarít a hattagú családra. Mindezek mellett közvetve segíti férje munkáját. Lelke a közös tsz-rendezvényeknek. Nyáron kétszer mentek a tsz- tagokkal harkányi kirándulásra, s ennek megszervezését a fiatal- asszony vállalta magára.

A télre külön programot állított össze. A tsz központjában klubesteket rendeznek, s az idén először tartanak oktatást is, a tsz-aikadémia megszervezésével.

— Kis dolgok, de szívesen csinálom ezeket. Úgy érzem, férjem munkáját segítem — mondta.

elnökfeleség — nevezzük Ju___________liskának —, 30

é

v körüli asszony. A „Milyen a tsz-elnökfeleség élete?” kérdésre némi gondolkodás után válaszol,

— Elég nehéz. Különben sem érdemes az én személyemmel foglalkozni. Az idén kevés munkaegységet teljesítettem, az újság számára pedig az olyan tsz-asszony az érdekes, akinek sok a munkaegysége.

Azután, hogy tisztáztuk, „nemcsak” a munkaegysége érdekel, hanem mindennapi gondja — feloldódott.

— Nehéz eltalálni a tsz-tagok kedvét. Ez a legnagyobb baj. Azt is kifogásolják, ha dolgozom a tsz-ben, s azt is, ha nem. Az idén kora tavasztól kezdve minden nap jelentkeztem munkára. Voltak, akik úgy vélekedtek:

— Mire való így harácsolni? Felhánytorgatték, hogy mások elől elveszem a munkalehetőséget. Arról persze senki sem beszélt, mennyit dolgoztunk a kapott járandóságért. Amikor nem mentem, úgy beszéltek:

— Az elnökék most már megszedték magukat. Lám. a felesége a tsz tájára sem néz.

A falun sokféle véleménnyel találkozik az ember. Az elnökfeleségektől — férjük vezető beosztása után — elvárják a tsz-tagok, hogy segítsék a közöst. Megszokták egyéni korukban. hogy a feleség naponta együtt dolgozott férjével.

A szemlélet ebből fakad, de nem árt beszélni arról, mikor,

Az első

A második