Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-08 / 235. szám
4 TOLNA MEGYEI VÉPCJSAG 1962. október i. Almaszüret Madocsán A madocsai Igazság Tsz 160 holdas almásában rekordtermést szüretelnek idén. A 100 vagonnyi termésből 50 vagonnal exportra küldenek. Folyamatosan szállítják a frissen Szántó Margit a messze földön szüretelt almát. ismert jonatháot szedi. «. Jani egy ideig a bárpultnál ült, Péter azt mondta, ö gyakran látott már ilyet filmeken, de oda csak annak szabad felülni, aki mindennap a bár vendége. Jani váratlanul leszállt, s lelkesedve mondta: — Hm, hogy ti milyen madarak vagytok. Azt mondta a mikir- nő, látjátok, ott az a fekete — különben Dóra —, azt mondta, vigyelek oda benneteket, mert tetszik neki a pofátok. Hogy ti micsoda szerencsés madarak vagytok, egyszerre boríttok. sepertek. ha beléptek egy bárba ... ! — No, csak most mondd meg Geda. micsoda szerencsés madarak ezek, mind a ketten. A Dóra bukik rájuk. Barátaim, ti az isten markában születtetek, csak most mondd meg, Geda . . Geda keveset beszél: minek arról olyan sokat beszélni, rendes a culájuk, s jóképű srácok, persze, hogy bukik rájuk a Dóra... Jani megkarolt minket, s Péterrel a bárpulthoz mentünk. Ellőtte ittunk a Szürkebarátból. Jani intett, hogy Dórának kezet kell csókolni... Péter csak ámult, mert Dóra tegezett minket. Aztán bemutatta a barátnőjét, Hédit. Dóra amilyen fekete, Hédi annyira szőke. Persze, meg kellett kínálnunk őket. Nagyon keveset ettek — néhány szendvicset, süllőből, s alig pár pohár vörösbort. Aztán jött a váltás. Dóráék leülhettek az asztalunkhoz most már reggelig szabadok. Mi pedig Péterrel egyre mondtuk ... barátom, ha egyszer az embert az élet a hátára kapja ... meg ha egyszer az ember belekerül az élet forgatagába ... Néha ittunk a Szürkebarátból, ha elfogyott rendeltünk újat... Dóra Gedával táncolt, s mert Janinak most nem volt kedve, Hédivel Péter. Aztán én Dórával, Geda Hédivel. Utána én Hédivel, Péter Dórával. Ezt többször cseréltük. Dóra kijelentette, hogy állati, amennyire nem tudunk táncolni, de azért szívesen van velünk, mert érzékünk van hozzá ... Péter a Szürkebarátot úgy fizette. hogy a pénzt kitette az asztalra, és intett a pincérnek, hogy vegye ki belőle amennyi jár — kereken —, s ne adjon vissza. Jani azt mondta: — Barátom, micsoda madarak Vörös Józsefné és Papp Lajosné keze nyomán megkönnyebbülnek a roskadásig teli ágak. VBrb János képriportjait Egyedül szállt le az autóbuszról és két hatalmas bőröndjét maga mellé állította, ameddig a motor újra fel nem berregett és a behemót szerkezet tovább nem lendült az úton. Egyedül maradt kavargó gondolataival és ameddig ellátott semmi sem mozdult. Az utat az ereszkedőig eperfák kísérték. arrúlől jobbra is. balra is csöveket érteié kukoricatáblák nyújtózkodtak. A kövesúttól balkézre kezdődő kerékcsapás ugyancsak kanyaroghatott, mert hamarosan eltűnni látszott a kukoricatáblában. A buszban még lekötötte az új arcok szemlélése és az elkapott beszédíoszlányok fordulatai, de most magára maradva először jutott eszébe, hogy talán nem döntött helyesen, hogy elvállalta ezt az áJTásc. Maradhatott volna a városban valamelyik általános iskolában, hiszen kitűnővel végezte a képzőt és fiatal tanerőre ott ts szükség van. 0 azonban jelentkezett „tanyasinak". Hirtelen Bedőc vigyorgó képe villant elébe, aki döntése után legkedvesebb szórakozására célozva kérdezte: „És mond, ott teheneket fogsz festeni, vagy talán .., libákat libuskákat? Hahahaha ... Ja nem is. Persze azokat tanítani fogod!...” Akkor válaszolni akart, de az- i tán mégsem szólt egy szót sem. j mert maga is érezte, ha hivatásról, helytállásiéi kezdett volna beszélni papolásnak tűnt volna ! és további vigyorgásra késztette I volna Bedőcöt. Akkor dühös volt > Bedöcre és azt hitte, hogy ctniVÉGH ANTAL» HOLNAP VASÁRNAP TTTTTTTfTTTTTTTTTTTTITTTTTTTfTTTTfTTTTTTTTTTVfTl lAliilAáiAAUUáAAáAilAAAAáilzmiáámiAUiAiU vagytok! Nem ég le veletek az ember... Valahányszor Péter fizetett, s a pénzt az asztalra tette, a szomszéd asztaltól átbámult hozzánk két nő. Pedig ült velük egy férfi. Aztán a férfi átjött az asztalunkhoz, s azt mondta: a két barátnője szeretne megismerkedni Péterrel és vélem. Harapnak rájuk — intett Janiéknak — nagyon jóképű srácok. Ha már belekerültünk az élet forgatagába, miért jöjjön ki belőle gyorsan az ember ... ? Javasolta Péter, s mi átmentünk. Az a férfi eloldalgott, pedig nem mondtuk neki. Nem emlékeztünk rá pontosan, hogy mit beszéltünk azzal a két nővel, de bizonyos, hogy velük is Szürkebarátot ittunk. Mondták, elkísérhetjük őket, nem messze laknak. Jani meghallotta, és azt mondta Gedá- naik menjen át az asztalunkhoz, s azt a két szukát hajtsa le rólunk. Visszamentünk az asztalunkhoz. — Igyatok, mert holnap már háromötvenes Norton lesz a popsitok alatt, és akkor amúgy se ihattok mást. csak szódát. Péter arról beszélt, hogy erre még eddig nem is gondoltunk. Janinak igaza van, s ittunk a Szürkebarátból. — Ugye kisfiúk, ti tanyasiak vagytok? — kérdezte Dóra. S megcsókolta Péternek a nyakát: — Imádom az ilyen kis tanyasi srácokat. . Nevette mindenki, es erre is ittunk. Aztán Jani ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: — Ez a hely mákos, s menjünk Budára, halászlevet. enni. Péter intett a pincérnek, menjen. s hozzon egy taxit.. . Amikor visszajött, Péter eléje tartotta tenyerén a pénzünket,- és a pincér szerényen, két ujjal levett egy húszast. Dóra és Hédi, Péter meg én. hátul ültünk. A sofőr plusz egy húszasért kockára tette a jogosítványát. s megengedte, hogy előre ketten üljenek. Dóra örömében megcsókolta a számat. Utána Hédi Péterét, s közben Dóra karomat a saját derekára fűzte. Péter pedig Hédi combjára tette a tenyerét, mert Hédi azt mondta, fázik. A kocsiból előbb kiszálltunk, s sétálva mentünk. Dóra kérte, hogy nemcsak az arcát, hanem a nyakát is csókoljam meg —, s a kezemet a melléhez nyomta, nézzem meg, nem hord melltartót, Pesten most ez a divat. — Megnézheted a pulóver alatt is —. s ha akarod maradjunk le. Lemaradtunk — Nézd meg — mondta Dóra —, hatvanhat kiló vagyok, és két kézzel átéred a derekamat. Nem úgy. inkább a ruha alatt, mert összegyűröd, te kis buta! — Átértem. — Fogadjunk — ajánlotta —, ilyen kis, pici alsót még a kezeddel nem fogtál, egyik szála selyem. a másik nylon. Ha akarod, majd megnézheted. Nyugatnémet. Megnéztem. Kérte, üljünk le egy padra, mert neki a Szürkebarát egy kicsit megártott, majd utánuk megyünk. ö is tudja, hogy melyik az a kricsni, ahova Gedáék mennek. Leültünk. Aztán Gedáék után mentünk, egy épülő ház előtt találtuk őket. Geda azt mondta: ott var. egy tűzoltólétra, fogad bárkivel egy liter rumba, harminc fokot mászik fel rajta, s ott .elszavalja a Nemzeti dalt. Mindenki nevette, s Jani fogadott Gedával. Geda elindult. Amikor vagy tíz fokot ment fel, megbillent a létra. Megcsúszott, és egy akkorát csattant, hogy visszhangzott bele az utca. Geda és Jani vitatkoztak, hogy kinek kell fizetni. Egy rendőr jött arra, Gedát igazoltatta. Hédi és Dóra előre sétáltak. A rendőr nekik állt: szégyelljék magukat, maguk huligánok! — Mi nem vagyunk kérem huligánok — tiltakozott Péter — Látszik az öltözetén, meg a frizuráján. (Folytatjuk) Négy kilométerre kusságáért megtudná fojtani, most azonban úgy tűnt, hogy igazság is volt abban . . i Gépzúgás riasztotta fel gondolataiból. A lejtőn vontató kaptatott felfelé. Melléérve lelassított és a vontató vezetője csak any- nyit kérdezett: „A pusztára?” Bólintott. A vezető intett, hogy szálljon fel a vontatóra, ahol már hárman ültek. Köszönetét akart mondani, de az éktelen pufogás- tól. úgysem lehetett hallani. Utrtársai bizalmatlanul nézegették. amint csomagjaival fel- kászálódott. Már jó ideje zötyög- tek a földúton, amikor a legfia- talabbtk feléje fordult, s hangjában minden különösebb érdeklődés nélkül megkérdezte: „Mi járatban errefelé, a járástól jön az elvtárs?” Nemet intett, majd mondta, hogy ő lesz itt az új tanító. Az emberek összehúzták egy kicsit a szemüket és ezentúl úgy méregették, mint jövevényt, nem pedig úgy, naint aki csak egy napra látogat. Úgy érezte a pillantások ízekre szedik ruházatát, arcvonásait és hirtelen kényelmetlenül. érezte magát hegyes orrú cipője és nyakkendője miatt. Megérkeztek. A néhány lakóépület sajátos összevisszaságban keveredett a hosszúra nyúlt .gazdasági épületekkel. köztük néhány gyérlombú akácfa ágaskodott. A poros, feltört peremu földutak, amelyek a házak között kanyarogtak arról tanúskodtak, hogy esős időben itt tengelyig érő sarat dagasztanak a kerekek. A kopott, egykori gazdasági épületből átalakított iskolában idősebb ember fogadta. Másnapos szakállal és lemondó mosollyal mutatkozott be az igazgató: „Örülök fiam. hogy eljött... de mondja, könnyebb helyet nem talált a kezdésre ... Nézze, én őszinte vagyok, itt sok mindenről le kell mondania. Vagy volt valami külön oka. hogy ide jött hozzánk?... Azaz bocsánat, nem akarok indiszkrét lenni ...” Elgondolkozott, mert a magyarázkodást megint sutának érezte, az pedig egyenesen megdöbbentette. hogy azt, gondolják róla. hogy valami van a „priuszán", azért helyezték ide. Keserűséget érzett és újra Bedőc vigyorgása jutott az eszébe. Némán ballagott az igazgató után, aki szálláshelyére kalauzolta. A szoba kicsi volt. de tisztára meszelt. Egy szalmazsákkal megtömött rozoga ágy, egy nyikorgó ajtajú szekrény, egy asztal és két billegő lábú szék. meg egy mosdó volt a szoba egész felszerelése. Az öregasszony aki körülötte sürgölődött érkezésekor, gyorsan, hadarva mondta el. hogy a villanyt már bevezették a pusztára és hamarosan ide a
