Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-30 / 254. szám

2 Tóin* megyei néfűjrAg 1963. október 30. Három pillanatkép az épülő Bátaszékről A KISZ társasház-építők családi házai a régi vásártéren. Hu­szonöt családi ház épül riolit-tufablokkból. A házak többségébe még az idén beköltöznek. Nem a vezetőkön múlik Mit tanulnak, mit tanulhatnának a bőrdíszmű dolgozói ? Az a hír járta a szekszárdi Bőrdíszmű Vállalatról, hogy ott csak egy szempontot tartanak szem előtt állandóan: a terme­lést. Azzal viszont már keveset törődnek az üzem vezetői, miként tanulnak a dolgozók, s egyáltalán nem is nyújtanak támogatást an­nak, aki tanul. Olyan vélemény is elhangzott, amely szerint a tanulnivágyó munkásember, vagy munkásasszony inkább be se lép­jen a gyárba, maradása nem lesz, s ha azt akarja, hogy vala­mit elérjen a termelésben, akkor szakítson a tanulással... Súlyos megjegyzések a fentiek, s első hallásra szivén ütik a leg- részvétlenebb embert is. Hogyne ütnék, amikor lépten-nyomon ar­ról hall és olvas mindenki, mennyire megnövekedett a ta­nuló dolgozók száma, s hányán és hányán ültek felnőtt korban iskolapadba, mert pótolni akarják amit a kényszerű körülmények miatt elmulasztottak. S mindjárt arra is gondol mindenki: ki a felelős a Bőrdíszmű Vállalatnál kialakult helyzetért? Engem is a sokfelől összetor­lódott hírek vittek el a 3 évnél alig idősebb üzembe. Felelőst, vagy felelősöket kerestem, s majdnem olyan helyzetbe kerül­tem, hogy végeredményben az egész kollektívát kell elmarasz­talnom. A hiba ugyanis nem ott látszik, hogy nem engedik tanul­ni a dolgozókat, hanem, inkább ott, hogy nincs hol tanuljanak a munkások és a munkásnők. Ennek a következményeit persze leginkább az üzem érzi meg. Mert, ha valahol szükség lenne a nagy szakmai jártasságú dol­gozókra, akkor az a Bőrdíszmű Vállalat. Nézzük csak: 1959-ig ez az iparág Tolna megyében nagy­jából ismeretlen volt. Még akik valamelyest értettek az üzemben készülő cikkek termeléséhez, azok is inkább csak a kis műhe­lyekhez, a kézi szabáshoz és var­ráshoz értettek s nem a nagyüze­mi méretekben történő gyártás­hoz. Az üzem vezetőinek lenne te­hát elsőrendű érdeke, hogy minél több, szakmájában otthonosan mozgó dolgozót állítsanak a gé­pek mellé. De hogyan? Olyan is­kola amelyik az üzemnek legin­kább megfelelő szakmunkásokat képez ki, az országban tulajdon­képpen nincs. Bőr- és cipőipari technikum Budapesten és Pé­csett található. Ezek nyújtanának valamilyen segítséget, ha nem lennének olyan messze. Csak egy példa: Singer Antal gyártásve­zető Budapesten tanult egy évig. Aztán Szekszárdra helyezték, s Pécsett akarta folytatni tanulmá­nyait, A pécsi iskolában azonban hetenként háromszor meg kellett volna jelennie. Ezt azonban sem ő, sem pedig az üzem nem bírta el. Stugner Rudolf is nekikezdett a tanulásnak, de aztán kimaradt, most gimnáziumba jár Szekszár- don. Kétségtelen. a legtöbb segítséget az jelentené, ha valamelyik tech­nikum kihelyezett osztályt léte­sítene Szekszárdon. Ehhez azon­ban kellene elsősorban megfelelő hallgatólétszám és olyan tanárok, akik vállalnák, hogy napi mun­kájuk mellett a fővárosból, vagy Pécsről leutaznak a szekszárdi üzembe. De már a létszámnál is baj volt: amikor a rákospalotai anyavállalattól a személyzetis itt járt, mindösszé hat jelentkezőt talált. Hat fővel még tanulócso­port létesítését is nehéz elkép­zelni. Azt kérdeztem az üzemben: van-e olyan rendelkezés, amelyik valamilyen minimumot állapít meg a dolgozók foglalkoztatásá­hoz. Amint a válaszokból kide­rült van ilyen, s különösen a sza­bászoknál lenne fontos az anyag- ismeret, a különböző eljárások alaposabb ismerete. Ez azonban hiányzik még, pedig nagyon fon­tos volna. Ismervén a helyzetet várna az ember olyan törekvé­seket amelyek arra irányulnának, hogy a szabászok például meg­szerezzék azokat az ismereteket, amelyek leginkább fontosak munkájukhoz. Ezekkel a törekvésekkel azon­ban mintha bajok lennének. A korábbiakban indítottak egy szak- másffó tanfolyamot és egy tűző­női stúdiumot összesen 60 részt­vevővel. Talán az újdonság, vagy valami más miatt ez még szép sikerrel zárult. Ám a tavaly ősszel szervezett hasonló tanfo­lyamok tavaszra teljesen elsor­vadtak. Pedig a 190 órás tema­tikában a szakmai ismeretek mellett helyet kaptak olyan tár­gyak is, amelyek növelték volna az általános műveltséget. És mégis: a tanfolyam végén a 60-as induló létszámból csak ti­zenhatan maradtak, akik kitar­tottak. Körülbelül hasonló sorsra jutott az a műszaki tanfolyam is amelytől már magasabb fokot vártak. Itt viszont az történt, Folytatja munkáját a szovjet szakszervezeti kongresszus Moszkva (TASZSZ). A szovjet szakszervezetek XIII. kongresz- szusa kedden folytatta tanácsko­zásait. A plenáris ülés meg­nyitása előtt a kongresszus részt­vevői — a küldöttek és a kül­földi vendégek — a Vörös térre mentek, és koszorúkat helyeztek el Lenin mauzóleumának talap­zatán. A keddi ülés első felszólalója Anatolij Szlepuhin, a szakszer­vezetek leningrádi ipari tanácsá­nak vezetője, beszédében a dol­gozó tömegeknek a technika ha­ladásáért folytatott küzdelmével foglalkozott. ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼TTTYTYTTYYYTTYYTTTTYYYYTTYYTTTYTTYYTTTTYTTYYY^TTTYYYTYYYTYY hogy a rákospalotai üzem nem vállalta a tanfolyam vezetését, csak egy ideig. Mivel fiatal az üzem, az lenne talán a legfontosabb, ha az elő­állításra váró cikkekkel kapcso­latos munkafolyamatok legalap­vetőbb ismereteit tanulnák a dolgozók. Természetes azonban, hogy nem hanyagolható el az általános képzés sem. Indult a bőrdíszműben általános iskolai osztály is. Vagy húszán a dolgo­zóik közül hozzákezdtek a VII— VIII. általános elvégzéséhez. Az induló létszámból azonban me­gint csak a fele vizsgázott... Többen járnak Közgazdasági Technikumba és gimnáziumba az üzemből. A tanulás a több mű­szak miatt nem könnyű, de a je­lenlegi helyzetben kívánni sem lehet, hogy az üzem vezetése több segítséget, kedvezményt nyújtson, mint amennyit adni tud. És most próbáljunk meg vá­laszolni azokra a hírekre, ame­lyek a bőrdíszműből szállingóz­tak. A helyzet nem könnyű, a válasz sem. Az azonban bizonyos: senkit sem tartanak vissza a ta­nulástól, azt azonban határozot­tan és joggal megkövetelik, hogy mindenki megteremtse a szüksé­ges egyensúlyt a munka és a továbbtanulás között. S az sem lenne rossz dolog, ha az idei té­len a műszaki tanfolyamok több sikerrel járnának, mint a koráb­biak. Ezek ott folynak helyben, s meghallgatásuk, anyaguk elsajá­títása kevesebb fáradtságba ke­rül, de pillanatnyilag nagyon hasznos lenne, mind az üzem, mind pedig a dolgozók szempont­jából. SZ. I. Borbély István háza is itt épüL Ö is — mint építtető társai —, hogy mielőbb befejezzék a munkát, segít az építő szövetkezet dolgozóinak. Négy kilométer hosszú járdát építenek a községben. Társadalmi munka teszi lehetővé, hogy a tervezett 2 kilométer helyett 4 kilométer járdát létesítsenek. Hallgassuk meg a tervezőket is. Az utóbbi időben ugyan elég di­vatossá vált minden építkezéssel [kapcsolatos hibát a rovásukra je­gyezni, (ennek megfelelően nem £éppen lelkes a hangulat nálunk — ►mondja a megyei tervezőiroda ve­hetője), de nézzük kicsit köze­lebbről munkájukat. Mit tenne az ►esztergályos, ha művezetője ezt ^közölné vele: esztergályozz egy ►vasat! Gondolom, nézne csak a ^művezetőjére, nem tudná, vic- ►cel-e, vagy elárasztaná kérdések­ékéi a megbízatást illetően. De va­lószínűbb az előző feltevés, mert ►az esztergályos tudja, lehetetlen ^anélkül dolgoznia, hogy ne adják ►meg pontosan, mik a teendői egy- ►egy munkadarabon. Ha a műszaki ►utasításból valamit nem ért, ►könnyebben utána nézhet a kér­déseknek, hiszen egy műhelyben ►dolgozik művezetőjével, vagy a ^gyártásvezetővel. ► De mit csináljon a tervező a ►szekszárdi irodában, ha kap egy £ilyen levelet: „Megbízzuk, hogy ►Ozorán és Pincehelyen a vízmo­sás megkötési tervét készítse el.” ►Mielőtt udvariasan levelet írna a ►Tamási Járási Tanács Építési és ^Közlekedési Csoportjának, amely­ben megkérdezné, hogy melyik ^vízmosásról van szó. és milyen ►módon gondolják a megkötést. £hol vannak a helyszíni adatok, a vízügyi szakvélemény, a hivata­los papír arról, hogy a megyei ta­nács építési osztálya a szekszár­di tervezőirodát kijelöli a munka elvégzésére, kérné a helyszíni szemle időpontjáról szóló értesí­tést. — nem is indulat nélkül közli munkatársaival: — Már megint egy megbízás, program nélkül...! Egyéb gondolatait olykor-oly­kor magába fojtja, máskor ki­mondja. 1963. január 4-én Lugosi Béla tervező mindenesetre postázta válaszát a Tamási Járási Tanács Építési és Közlekedési Csoportjá­nak, az 1962. december 27-én kelt megbízásra. Aztán várt. Várt, hogy majd megérkezik a szakvé­lemény, a kijelölés, az értesítés, a helyszíni szemléről. Miután nem jött, egy alkalommal érdeklődött a megyei tanács illetékes osztá­lyán afelől, hogy miről is van szó Ozorán és Pincehelyen. Nem tud­tak felvilágosítást adni a terve­zőnek, mert nem is tudtak az ot­tani elképzelésekről. Lugosi Béla járt Székesfehérváron is, a víz­ügyi igazgatóságon és mellékesen utána nézett annak is, hogy me­lyik vízmosásról lehet szó a két községben. Ez február elején tör­tént. Február végén Tamásiban járt és a csoportvezetőnél mellékesen érdeklődött a decemberi megbí­zásról. Meglepetésére dr. Friedler Ferencné, az építési és közleke­dési csoport vezetője kijelentette, hogy a megbízás már tárgytalan, a fehérváriak fogják elvégezni a tervezést. Ennek megfelelően a tervezőiroda levelet küldött Ta­másiba, amelyben közölte, hogy miután a megbízást szóban visz- szavonták és más értesítést azóta nem kaptak, a munkát törlik nyilvántartásukból. Érdekes mó­don erre a március 27-én kelt le­velükre azt a választ kapták, hogy szó sincs visszavonásról, a megbízás érvényes. A megbízás, amely csupán jel­zésszámba mehet, mert még min­dig nem érkezett semmiféle program, hogy Lugosi Béla a ter­vezést megkezdhette volna. Má­jus 30-án ismét írt Tamásiba, is-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents