Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-24 / 249. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. október 24. 2 UUUUUUJII Notesz Emlékszem híradásokra, riportokra az újságokból, amelyek arról számoltak be, hogyan igyekeznek megtalálni helyüket a társadalom segítségével a mi világunkban a cigányok. Folyik a több évszázados adósság törlesztése, és ők is láthatóan törekszenek arra, hogy minél közelebb kerüljenek a mai ember élet- körülményeihez, igényeihez. F.zzel kapcsolatban szeretnék beszámolni egy kezdeményezésről, amelynek hamarosan Szekszárdon, a városi művelődési házban lehetünk tanúi. A kulturális programban itt helyet kapott az a felvilágosító munka, amelyet a cigányok körében kell elvegezni. A módszer is helyesnek ígérkezik. Szórakoztató műsorokba beágyazva kívánják ezt a fel- világosító munkát megkezdeni, amelyek iránt a legegyszerűbb emberek is fogékonyak.. • Szóváteszem, mert nem először fordul elő, és sokaknak panasza. A Szekszárdról Báta- szék felé tartó, koradélutáni vonatról van szó. annak is a szombati és vasárnapi menetrendjéről. Szombatonként ez g vonat- szerelvény pár kocsiból álló motorosra zsugorodik. A hosz- szabbik szerelvény a szombati járatnak beiktatott korábbi vonatként halad át a szekszárdi állomáson. Csakhogy ezt a vonatot a munkából haza- tartók többsége nem éri el, és erre a pár kocsira még mindig rengeteg utas várakozik. Annyira sok, hogy rendszerint nem is fér fel mindenki és ők várhatnak délután fél 6-ig. — akik meg feljutottak, egymás hegyén-hátán szoronganak, meg a lépcsőn csüngenek. Vasárnap — mint például legutóbb is — a jegypénztárnál már a vonat-indulás előtt negyedórával hatalmas tömeg torlódik össze. Egy ember nem képes ellátni a jegykiadási munkát és ezért történt például a legutóbb is, hogy a vonat már kihúzott az állomásról, amikor a pénztárnál még mindig vagy ötven ember várakozott — most már hiába — jegy nélkül. A megoldás kézenfekvőnek látszik. Több kocsit szombaton! Két pénztárt vasárnap! • Ismerőssel történt meg a kölapok Kell hozzá emberség is vetkező eset, talán érdemes tovább adni: Ismerősöm nadrágnak való anyagot vásárolni tért be az egyik szekszárdi üzletbe. Hamarosan meg is találta azt a két fajta szövetet, amelyek ízlésének is megfeleltek. Egy méter huszonöt centit kívánt levágatni az egyikből, azonban az elárusítónö közölte vele, hogy a szövet hossza egy méter 60 centi, és nem szívesen vágja el, mert ebből kijön két szoknyára való. — Sebaj — mondta ismerősöm, — akkor ugyanennyit a másikból. — az pedig 3 méter — közölte lebilincselő mosoly- lyal az elárusitónő —. abból egy alacsonyabb embernek kijön egy öltönyre való.., • Amikor a fenti eseten morfondírozva arra gondoltam, vajon mit szólnának az ilyen esethez az Állami Kereskedelmi Felügyelőség ellenőrei, egy másik dolog is eszembe jutott. Pár hónappal ezelőtt beszámoltunk arról, hoov a panaszügyek megkönnyítésére bevezetik a panasz-levelezőlapokat az üzletekben. Ez azt lenne hivatva szolgálni, hogy akik esetleg viszolyognak attól, hogy a helyszínen bejegyzéseket tegyenek a panaszkönyvbe, azok erre a lapra írják rá kifogásaikat és küldjék el az illetékeseknek. Nos. nemrégen megjelentek a boltokban a falra erősített kis ládikák, rajtuk a felirattal. „Panasz-levelezőlapok", Sajnos, eddig olyannal nem találkoztam, amelyikben látni is lehetett volna ilyen lapokat. Eddigi tapasztalataim szerint ezek a ládikák egytől egyig üresek... Vajon miért? V. M. NYUGDÍJBA MENT egy falum- beli öreg tanító, Kovács Aladár. Negyven évig tanított az epreskerti iskolában, becsülettel, kitartó szorgalommal nevelte a cselédgyerekeket, s csak néha tette fel magának a kínzó, gyötrő kérdést, hogy van-e értelme a munkájának? És a választ a korábbi kérdésekre csak most adta meg önmagának négy évtized után. Valahogy így hangzott: ha újra kezdené, ugyanott kezdené ahol a huszas években ... Pedig negyven esztendeig élni a nádfödeles házak árnyékában korántsem gyerekjáték: az ember elfásulhat, hivatásából is kiábrándulhat, ha... S ez a „ha” igen sokat jelent. Egyebek között azt is, hogy bizonyára elment volna az epreskerti iskolából Kovács Aladár, ha csak arra hallgat, amire szinte minden korban hallgattak az emberek: nagyobb jövedelem utáni vágyakozására, kulturáltabb, műveltebb társaság utáni áhitozására, s egy sereg egyébre, amit a könnyebbség kedvéért gyakran nevezünk kiemelkedésre való törekvésnek, ő azonban elsősorban arra hallgatott amit saját esze, szíve és embersége diktált, s így ezer és ezer szállal kötődött az epreskerti iskolához, a nádfödeles házakban élő komor megkeseredett, csak mostanában vidulni kezdő cserzett arcú parasztemberekhez. Száma sincs, senki sem számolta meg, hányszor fogott velük naponta kezet, s azt sem, hányszor sorolta el, mit hogyan csináljanak, ha jobbat akarnak önmaguknak. Soha nem volt néptribun, nem szónokolt, csendesen, szerényen élt a faluban, az iskolához ragasztott tanítólakásban. De a csendes szavakra hallgatott a fialtál és az öreg is, mert volt azok- I ban valami, szinte megfogalmazEgyharmadára csökkeni- a mozdonyarmatárák javítási ideje egy újítás eredményeként A bátaszéki fűtőház kitűnő szakembere Kőműves Sándor érdekes, és igen hasznos újítást készített az ezres sorozatú mozdonyok armatúráinak javításához. A különleges, Y-alakú alkatrész megmunkálása az újítás előtt két és fél órai gépmunkát vett igénybe, az újítás segítségével, mely a munkadarab egyszerűbb, gyorsabb befogását teszi lehetővé az esztergába, most mindössze 35 percet fordítanak e munka elvégzésére. Kőműves Sándor újítását alkalmazzák a bátaszéki fűtőháznál, sőt továbbadták más fűtőházaknak is, tapasztalatcsere- újításként. A hasznos javítási módot bizonyára több fűtőházban alkalmazzák majd az ezres mozdonyok armatúráinak javításához. hatatlan és megrajzolhatatlan erő: a jó szándék és az emberség ereje. Miközben beszélgettünk, s megkóstoltuk a kéíszázölnyi szőlő idei termését, a gondolataim jócskán elkalandoztak. Eljutottak egészen azokig, akik néhány hónapja tették le a pedagógus-fogadalmat. Az epreskerti iskolában is van ilyen: Kovács Aladár utódja. Közkeletű szóhasználattal élve: oklevelén még alig száradt fel a tinta, de már azon morfondírozik: mit vétett ő a hivatalos szerveknek, hogy arra az isten- hátamögötti helyre dugták el? És már vágyakozik. Érdekes, de érthetetlen módon azt hajtogatja, hogy képességeit nem tudja megfelelően kibontakoztatni, s a tanultakat sem képes gyümölcsoz- tetni azon a kis helyen. PRÓBÁLJUK MEGÉRTENI fiatal barátunkat. Az kétségtelen igaz, hogy városon, vagy a falunál városiasabb településeken más az élet: ritmusa élénkebb, a lehetőségek skálája is szélesebb és talán a nevelésre váró gyermekek előképzettsége is alaposabb. Csakhát, hogy úgy mondjuk: sok az eszkimó és kevés a fóka. Ami bővebben talán annyit jelent, hogy nem taníthat vagy dolgozhat mindenki városon. Az ország lakosságának nagyobb hányada községekben lakik, s akár tetszik, akár nem: képtelenség őket városokba telepíteni. Ugyanakkor viszont gondoskodni kell arról, hogy szellemiekben ne maradjanak le a városi emberektől. Ez a gondoskodás áthatja egész társadalmunkat. A kormányintézkedések mind arra irányulnak, hogy kevesebb legyen a falu és a város közötti különbség, s a növekvő anyagi jólét mellett emelkedjen a falvak lakóinak kulturális színvonola is. Azt kérdezte tőlem amikor ezeket az érveket elmondtam, hogy vajon el tudom-e képzelni mennyi erőfeszítésbe kerül egy falusi pedagógusnak az a munka, amit végez. Igen, ez nem elképzelhetetlen. Reális követelményeket azonban feltétlenül támasztanunk kell. így például, azt, hogy a pedagógiai munka ne érjen véget a tanítási idő végét jelző csengőszóval, hanem terjedjen ki továbbra is. Kovács Aladár, a most nyugdíjba vonult öreg tanító néhány évvel ezelőtt azt mondta: a falu a közeli és a távoli jövőben olyan lesz, amilyenné formáljuk. S ez alatt azt értette, hogy az eredmények nem önmaguktól, nem is véletlenül születnek, hanem na- gyon-nagyon meg kell értük küzdeni, dolgozni. Például azért, hogy az epreskerti iskola a továbbiakban is annyira központja legyen annak a községrésznek, mint volt évtizedeken keresztül. S azért is, hogy az emberek ne csak a Kincses Kalendáriumot olvassák, hanem forgassák a könyveket, újságokat, folyóiratokat, hallgassák a rádiót és egyáltalán: lépjenek tovább abból az állapotból amelyben most élnek. SZOKÁS MONDANI: hogy amit fentebb elsoroltunk az lelkesítő célok együttese. És ebben nincsen semmi túlzás! Nehéz elképzelni hevítőbb célt, mint azt, hogy világosságot teremtsünk minden ember fejében, a jövő nemzedéket pedig úgy készítsük fel az életre az iskolapadban, hogy annak minden tagja a társadalom érdekében tudatosan cselekvő ember legyen. Hogyan sikerülhet ez? Csak olyan munkával, mint amilyet Kovács Aladár tanító végzett és végez mostani pedagógusaink többsége, akik nemcsak foglalkozásnak, hanem hivatásnak is tekintik amit csinálnak. Nem akarom azt mondani, hogy az említett fiatal tanító talán rossz ember. Szó sincs erről. Mindössze arról van szó. hogy másként képzelte el az életét. Talán úgy, hogy neki minden sikerül az első szóra, mint a mesében a varázslónak. Nos, a helyzet nem így áll, hanem úgy, hogy kinek-kinek alaposan meg kell dolgoznia mindenért. És nem elsősorban azon kell gondolkoznia miként szabadulhatna a falutól, hanem azon: hogyan emelje magasabbra a falut. Ehhez azonban hivatástudat, kitartás és olyan emberség szükséges, mint Kovács Aladáré, aki nem sajnálja azt az életet, amit az epreskerti iskolában töltött el. Annyira nem sajnálja, hogy amint már említettem: ha újra kezdhetné, a mai gondolkodásával is ugyanott kezdené falun, ahol ma is nagyon kell az okos szó, a tiszta szándék és a segíteni- akarás. Szolnoki István Határidő előtt beszállították a kendert a szekszárdi kendergyárba ASSZONYOK AZ ÜZEMBEN Túlteljesítették a negyedéves tervet M ikor beléptem a terembe, egy csomó kérdő, kiváncsi tekintet fogadott. Ki vagyok, mit akarok. Kíváncsi voltam én is, mi foglalkoztatja a sok lányt, asz- szonyt, míg a bőrt varrják, szabatosabban szólva, a gyermekcipőfelsőrészt, ami a mostani partiban fut. Milyenek a gondjaik, kinek kellene segítség, és miben? Dolgozó nők ebben az üzemben, a Bonyhádi Cipőgyárban hatszá- zan vannak. Az ő érdemük is, hogy sikerült túlteljesíteni a III. negyedév* tervét, hogy az export- termékek kifogástalan minőségben készültek. Koszorús Olgát, az ifjúsági szocialista brigád vezetőjét ismertem meg először. Húsz éves, ő a legfiatalabb, mégis brigádvezetö. Miért éppen ő? Ahogy beszélgetésünkből kiveszem, ebben az esetben nemcsak a rátermettség dominált. A lány jobban ráér, mint az asszony, inkább lehet brigádvezető. így aztán Olgi utazott Pestre, a szocialista brigádvezetők értekezletére. Szereti a „funkcióját”, csoportja jól járt vele. A megbízás sok elfoglaltságot jelent, de most, míg a vőlegénye '-atona, ráér. Mi is az a sok dolog? Az asszonyok nem érnek rá munkásakadémiára járni, tehát ő maga jár oda. Nem érnek rá beteget látogatni, tehát azt is ő végzi, hozzátehetjük, hogy szívesen, Moziba már együtt szoktak járni. Kérdés, mi lesz, a brigáddal, ha Olgi megköti házasságát? A vőlegénye nemsokára leszerel, a bútorhoz szükséges pénz is szépen gyűlik, s Olgi szeretne technikumba is beiratkozni... A beszélgetést be kellet fejezni, mert még leállt volna a szalag, ha feltartjuk a brigádvezetőt. Azt még meg kell jegyezni, hogy van a cipőgyárban olyan női brigád, ahol minden brigád- tag egyformán ki tudja venni a részét a tennivalókból. Tapasztalatcseréhez nem kell messzire menniük. De amit Koszorús Olgától hallottam, azért probléma. Mennyire tudnak az asszonyok bekapcsolódni a brigádéletbe? Vannak jó példák. Külön kell erről beszélni. Lukács Istvánná már úgy beszélget, hogy közben jár a keze, szeme a munkáján. Két gyereke van, most vettek részletre szőnyeget, már csak az hiányzott a szép lakáshoz. De a részletet fizetni is kell, vagyis a napi 135 pár felsőrésznek meg kell lenni műszak végére. A férjével ketten keresnek öttagú családjukra. Igaz, nemsokára keres majd a nagyobbik fiú is. Azért mertek belevágni a részletakcióba. A gyárban kevés az olyan dolgozó, aki ne lenne „részletes”. Pál Istvánné, a túzöde művezetője nyugdíj előtt áll, de ő is most vásárolt 16 ezer forintos va- riabútort. Havonta 600 forintot törleszt. Ez nem kis összeg. De a lánya stafírungjához tartozik a bútor, így hát feltétlenül meg kellett venni. Még hallok egy-két problémáról. Lakásgondokról. Szeretnék az asszonyok, ha az üzem építene bérházat. Ez azonban nem áll módjában a gyárnak. Viszont megszervezhetnék üzemen belül a társasház. vagy szövetkezeti építési akciót, ahogy ezt más üzemekben is elintézik. A rövid beszélgetés alatt is mennyi gondról hallottam. Bizonyára van több is... Törődni velük, segíteni ezekben, érdeke a gyárnak is. (bk) A szekszárdi kendergyárba határidő előtt befejezték a kender beszállítását. Az idén a gyárba érkező kender fogadását még nagyobb gonddal készítették elő, mint a múlt évben volt. Megszer vezték az átvételt, úgy, hogy folyamatos legyen és a szállítás! eszközöket maximálisan ki tudják használni. A jó előkészítő, szervező mun ka eredményeként határidő előtt tíz nappal, október húszadikára e gyárba szállították a tervezett 13 600 mázsa kendert. A rostken der jelentős részét már az idér kiáztatták — mintegy hatezer mázsát —, hogy biztosítsák a feldolgozó üzem téli anyagszükségle tét. A kenderáztatási szezon is a vé gére ért. A napokban befejezi!1 a medencék megrakását és a ki szedés után már nem raknak be kendert, összegyűjtik a száradn: kirakott ázott kendert, és akko* e nagy munka végét is jelenthetik a gyáriak. A feldolgozó gyáregység nyersanyagának biztosítása érdekében így összesen mintegy 17 500 mázsa rostkenderkóró vár feldolgozásra. | A sokéves hagyományokhoz ni i ven az idén is osztályozva rakták kazalba a termést, így nem okos majd különösebb gondot a feldolgozáskor, majd pedig a szállításkor a rendelő kívánságára ősz- szeállítani egy-egy szállítmány szál-, vagy kóckendert. Az idén tavasszal, az iparátszervezési utasításnak megfelelően, az ország rostkikészítő vállalatait összevonták. A három nagy vállalatból egyet Roskiké szító Vállalat név alatt, szegedi székhellyel egyesítették. Az or szág huszonnyolc rostüzeme most egy központ alá tartozik. Az át szervezés miatt a gyáraknak a második és harmadik negyedév' termelési tervét összevonták, az összevont terv szolgált összehasonlítási, mérési alapul a termeléshez. A szekszárdi gyárban ezt az összevont tervet is túlteljesítették, egy százalékkal. A két negyedév termelési adatainak összesítése központi szinten még most folyik, így részleteket, az egyes mutatók állását még nem tudják a gyár vezetői. Bíznak, hogy ebben a terv-szakaszban is jól alakult az önköltségi mutató és a szálhozam — a rostfeldolgozó ipar két legfontosabb mutatója.
