Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

f OLNÄ MEGYEI VEPÜJSAG 1963. október 20. Sj/H&ek m uila# III. Harminc év alatt — 50 millió utód Eddig azt vizsgáltuk, hogyan „teremti” a környezet az élőlé­nyeket, s ezek közül a legmaga- sabbrendű, az ember, hogyan szabja újjá a „zöld köpenyt”, hogy változtatja meg a növény­világot a Földön. Most az állat­világot vesszük szemügyre. A NAGY PAZARLÓ: A TERMÉSZET Ha hidat építenek, az előre­látható legnagyobb megterhelés többszörösére méretezik teherbí­rását. Szükséges elővigyázatosság ez. A természet több százszoros, ezerszeres, sőt milliószoros óva­tossággal „dolgozik”. Dr. Kocsis Ferenc könyvéből idézzük (Cél­szerűség az élővilágban és az is­tenhit): „A vándorpatkány-népes- ség már akkor is növekszik, ha 100 közül négynél több fióka marad életben. A káposztalepkénél még ennél is ijesztőbbek az arányok. A faj már akkor is érezhetően szaporodik, ha minden 200 lera­kott pete után háromnál több ivadék marad életben. Az egyen­súly fenntartásához az osztriga esetében elégséges, ha több mil­lió csirából, három vagy négy érik meg”. Miért ez az óriási túlmérete- zettség, miért pusztul el ilyen rengeteg élőlény szaporodás nél­kül? Mert nem mindegyik ké­pes alkalmazkodni. Minden faj rohamosan kihalna, ha csak annyi utód látna napvilágot, amennyi számszerűen elegendő a faj fenntartásához. A természe­tes kiválogatódáshoz nélkülözhe­tetlen a választék lehetősége. Száz patkányfióka közül négy, kétszáz lepke-pete közül három, sok millió osztriga-csírából há­rom-négy a legnehezebb körül­mények között is biztosan élet­ben marad. Lényegében helytelen, de jelké­pesen megengedhető, ha azt mondjuk, hogy a természet „pa­zarol” vagy „előrelátó”. MÉG NAGYOBB PAZARLÓ: AZ EMBER James Eggens angol zoológus szerint időszámításunk óta 100— 110 emlősfajt pusztított ki az em­ber, napjainkban pedig nem ke­A hűtőtérkapacitás-hiány világ- jelenség. Érthető tehát, ha a ter­mészet-kínálta lehetőségek fel- használása foglalkoztatja a szak­embereket. Különösen Magyaror­szágot érinti a hűtőtér-hiány na­gyobb mértékben, mivel gyü­mölcstermelésünk világviszony­latban is számottevő. Ha megfele­lő hűtő tárolóhelyiségek állnának rendelkezésünkre, igen tetemes összegű devizához jutnánk min­den évben. Ugyanis a méltán nép­szerű és igen keresett téli almánk jelentős mennyiségét már a ter­més betakarításakor értékesítjük, és igen mérsékelt árat kapunk a gyümölcs kilójáért. Viszont, ha néhány hónappal' később, már­ciusban, vagy áprilisban exportál­nánk, kilónként éppen négyszeres árat kapunk érte a nyugati pia­con. A két értékesítési összeg kö­zötti különbség jól érzékelteti, hogy milyen előnyök származhat­nának akkor, ha téli almánkat az első tavaszi hónapig hűtőházak­ban tárolhatnánk. Almatermésünk azonban annyi­ra gazdag, hogy a hűtőházi tá­rolás — teljes termés esetés — szóba sem jöhet. Hiszen hűtő­vesebb mint 600 fajt fenyeget ez a veszély. A pusztítás módja sokféle. Ma­dagaszkár szigetén az erdőírtások miatt kihalt a rókamajom, ez az érdekes átmenet a rágcsálók és a majomfélék között. Csak tudományos jelentősége volt, de ez sem lebecsülendő. Gyakori azonban a közvetlen gazdasági kár is. Jamaika szigetén az el­szaporodott patkányok ellen im­portálták a manguszta nevű vad- macskafélét. A patkányok száma csökkent, de a manguszták óriási kárt tettek a háziszárnyasokban, pusztították a sertésállományi:, a juhokat is. A védekezés a patká­nyok ellen a visszájára fordult — most már a mangusztákat kel­lett irtani. Egy állatfaj kipusztítására a legismertebb példa az amerikai bölényeké. Milliószámra élt va­don az értékes állat, s ma már csak rezervátumokban, állatker­tekben látható. Az európai bö­lény a Xl-től XIV. századig mindenütt kihalt, kivéve Len­gyelországot, mert ott csak a ki­rályok vadászhatták. A vidra példája bizonyítja, hogy a természetben milyen bo­nyolult kölcsönhatások uralkod­nak. A halászok ellenségüknek tekintik a vidrát, mert az hal­lal táplálkozik. Feltűnt azonban, hogy ahol kiousztul a vidra, ott a halállomány is csökken. A vidra ugyanis csak a lassú, be­teg halakat pusztította, s ezzel megakadályozta a járványok ter­jedését. Amíg az értékes, hasznos álla­tokat Pusztítja, vagy pusztulni hagyja az ember: rosszul gazdál­kodik a természet erőivel. JÓ GAZDÁLKODÁS: A HÁZIÁLLAT Az ember mintha eljövendő ereje tudatában irtotta volna ős­idők óta a növény- és állatvilá­got. Láttuk, hogy a „zöld köpe­nyen” váltákoznak a káros és hasznos foltok. Az állatok rend­jén pótolhatatlan réseket vágott az ember — de „újított” is. A háziállatokat, , éppen úgy, mint a kultúrnövényeket, mél­házak tucatjait kellene építeni, ami mint ismeretes, rendkívül nagy beruházást igényelne. A be­ruházás költségén kívül még szá­molni kellene a tárolási költség­gel, valamint az elkerülhetetlen minőségi romlással, amely a táro­lási veszteséget okozza. Magyar kutatóké az érdem, hogy megtalálták a gyümölcstá­rolás, illetve gyümölcshűtés leg­egyszerűbb, s talán leggazdaságo­sabb módját — a Duna vízében. Az ezzel kapcsolatos kísérleteket ugyan mégcsak részben folytatták le, de az eddigi eredmények igen kedvezőek. A folyó vagy az álló­vizek szinte majdnem minden té­len befagynak ugyan, de a jégré­teg alatt a víz hőmérséklete so­hasem csökken plusz négy Cel­sius fok alá. És a legmagasabb téli hőmérséklet sem emelkedik a plusz 6—8 Celsius fok fölé. A kísérletek kimutatták, hogy az alma ilyen hőmérsékleten hosszú ideig tárolható, mert a biológiai folyamatok számára hiányzik az optimális életlehető­ség. A Balatonboglári Állami Gazdaságban például 25 cm. vas­tag jégréteg alatti vízben tárol­tán nevezhetjük az ember „al­kotásainak”. Hasonlítsuk össze a vaddisznót a hízósertéssel, a vad­bivalyt a szarvasmarhával, a vadludat a libával. Az ember hosszú és fáradságos munkával, a legjobb egyedek mesterséges kiválogatásával, röviden: tenyész­téssel a maga céljainak kedvező mederbe terelte a természet erőit. A háziállatok több húst, zsírt, bőrt, prémet, tollat adnak, mint a vadon élők. Felvetődik a kérdés: miért baj, hogy az ember egész állat­fajokat pusztított ki, ha ugyanak­kor a háziállatok száz és száz­millióit állította helyettük a ter­mészet rendjébe? A pusztítás mindenképpen baj. Először azért, mert a világ megismeréséhez szükséges, hogy minden élőlényt lehetőleg ne maradványokból re­konstruáljunk, hanem a való­ságban tanulmányozhassuk. Má­sodszor láttuk a közvetlen gaz­dasági kártevést is, amelyet egyes élőlények kiirtása, esetleg meggondolatlan beiktatása okoz. Ausztrália déli részébe egy települő 1859-ben 12 pár házinyu- lat vitt magával. Harminc évvel később a kormány jutalmat tű­zött ki az 50 millióra szaporodott és elvadult nyulak irtására. Sok millió fantsterlingbe került, amíg megfékezték kártevésüket. Kár volt tehát nyulakat vin­ni Ausztráliába? Nem, csak kor­látok között kellett volna tartani szaporodásukat. Annál is inkább, mert az irtásukra „bevetett” ró­kák ismét sok kárt okoztak: megtizedelték a baromfiállo­mányt, a hasznos juhokat, és 1923-ig teljesen kiirtották a tudományos szempontból rendkí­vül érdekes szürke kengurukat. Ismét azt látjuk, hogy a termé­szeti folyamatokba csak okosan, előrelátóan szabad beavatkozni. Az egyszerű telepes álmában sem gondolta, hogy 12 pár nyúl harminc év alatt 50 millióra sza­porodik és ilyen mérhetetlen kárt okoz. Ma már az állatok irtásában és tenyésztésében egyaránt a tu­domány mondja ki a döntést. Gyenes István tak almát és amikor újra fel­színre hozták a gyümölcsöt, meg­lepődve tapasztalták, hogy egyet­len alma sem rothadt el. Természetesen a vízben való gyümölcstárolásnak technikai fel­tételei is vannak. Az almát nem szabad csomagolás nélkül vízbe helyezni, mert ha a gyümölcs közvetlenül érintkezik hűtő ele­mével, megrothad. A kísérletek­nél műanyagzsákokba helyezték az almát, bár — mint később ki­derült — biztonsági okokból ta­nácsos vastagabb falú műanyag- fóliákat alkalmazni. A tervek szerint ezen az őszön ismét megindulnak a már koráb­ban megkezdtett kísérletek. Fel­merül például az a javaslat, hogy almatárolás céljára kísérletkép­pen a soroksári Duna-ág alá egy nagybefogadóképességű betonme­dencét építenek. Ebben az eset­ben — mivel a víz a betonépít­mény külső falával érintkezik •— a műanyagzsákok is mellőzhetők. A kétségtelen hasznos ötlet meg­valósítása végleges választ adna a tárolhatóság műszaki-gazdasági problémáira. A szemvédelemről „Egy 19 éves fiatalasszony” jeligére válaszoljuk: Látóképességének ily nagyfokú csökkenése valamilyen más alapbe­tegség következménye is lehet. For­duljon bizalommal a kórház szemé­szeti osztályához, ahol kivizsgálják és esetleg más szakvizsgálatok igénybevételével meg fogják állapí­tani az okát ily fiatalon fellépett súlyos látási zavarainak. A szemvédelem általános tudni­valóit az alábbiakban közöljük: Legfontosabb érzékszervünk a szem. Ez a szervünk azonban kü­lönleges gondozást mégsem kíván. Tisztántartásáról maga a természet gondoskodik, mialatt a könnymiri­gyek váladékával állandóan nedve­sen tartja. Mindenesetre óvni kell szemünket bizonyos ártalmaktól, így erős sugárzástól, portól, füst­től... stb. Napfürdőzés, kvarcolás, napfogyatkozás szemlélése, hómező­kön való járkálás sokszor okoz szemártalmat a kötőhártyán, sőt az ideghártyán is. Ilyen ártalom ellen tehát a szemet feltétlenül zöld, bar­na, sárga (kék nem megfelelő!), vagy más, sötét színű szemüveggel kell védeni. Kötőhártyahurut fej­lődhet poros, füstös, rossz levegőjű helyen való tartózkodás miatt (ká­véház, kocsma). A szem használa­tával is történhet visszaélés, főleg sok közelnézéssel, sok olvasással, közeli munkával, esti dolgozással kapcsolatban. Akinek normális a lá­tása, szabályul tekintse, hogy az írást, vagy a könyvet mindkét sze­métől egyforma távolságban, leg­alább 30 centiméterre tartsa. Az írás, vagy könyv lapja lehetőleg a látási sugárra merőleges, vagyis kö­rülbelül az archomloksíkkal párhu­zamos legyen. Ha valaki 30 centi­méterről nem tud jól olvasni, ha­nem közelebb kell hajolnia, akkor már valószínűleg rövidlátó. Aki pe­dig szívesen tartja távolabb a könyvet, valószínűleg távollátó. Vannak azonban még egyéb fény­törési hibák is. (Astigmatizmus). Negyven éven túl távollátás, tulaj­donképp presbyopia („öreglátás”) fejlődik. Ilyenkor megfelelő szem­üveget kell hordani, mert ha vala­ki szemüveg nélkül olvasást eről­tet, fejfájást kaphat. Különösen fontos, hogy a rövidlátó szemet üveggel korrigáljuk. Ha ez nem tör­ténik meg, akkor tapasztalat szerint különösen fiatal, iskolás korban a rövidlátás fokozódik. Nem is kell külön kihangsúlyozni a test egyenes tartását olvasás és írás alkalmával. Iskolákban könnyen következik be, írással, olvasással, főleg nem korri­gált rövidlátás esetén a közelhajo- lás miatt a fiatal gyermek gerinc­oszlopának elferdülése. A szem kí­mélésére ajánlatos, hogy rossz vi­lágosában ne írjunk, ne olvassunk. Semmi esetre sem ajánlatos az ágyban fekve olvasás, amikor a könyv lapja többnyire nem megfe­lelő síkban (lásd fentebb: arcsíkban) helyeződik el, és amikor az olvasás egyúttal jóval nagyobb megerőlte­tést is jelent, mint ülőhelyzetben. Az esti sok olvasástól nem egyszer látjuk, különösen nem éptörésű sze­men kötőhártyagyulladás kifejlődé­sét. Fárasztó, és káprázást okoz az olvasás túl erős fényben is, pél­dául napfényben, szabadban. Olya­noknak, akik sokat írnak és olvas­nak, és így a közelnézéshez szüksé­ges alkalmazkodó szemizmaikat gyakran használják, ajánlatos mi­nél többször a szabad természetbe kimenni és a szemet a távolbané- zéssel pihentetni. Hogyan fertőznek az állatok? Örömmel olvasom a vasár­napi számokban a hónapok óta megjelenő sok jótanácsot. Szíveskedjenek megírni, hogy az állatok tuberkulózisa ho­gyan fertőzi meg az embert? — írja levelében Klézli Jó­zsef szekszárdi olvasónk. A tuberkulózist (tbc), magyarul gümőkórt nemcsak a tbc-s ember, hanem az ebben a betegségben szenvedő háziállat, elsősorban a be­teg szarvasmarha is terjeszti. Hogyan terjesztik az állatok a tu­berkulózist? A gümőkóros állat felköhögött váladéka, ürüléke, vizelete, vala­mint teje és fertőzött istállópora közvetíti a fertőzést. Ezek tartal­mazzák a szabad szemmel láthatat­lan tbc-baktériumokat. Nagyon ve­szedelmes tehát a gümőkóros tehén nyers tejének és az ebből készült tejtermékeknek fogyasztása is. A közhittel ellentétben az aludttejben, vajban, túróban, sajtban — ha ezek tbc-vel fertőzött tejből, megfelelő hőkezelés, forralás nélkül készültek, még hetekig fertőzőképesek marad­nak a tuberkulózis-baktériumok. Mi a védekezés módja? A gümőkórral fertőzött állatok is­tállójában feleslegesen ne tartóz­kodjunk! Aki ilyen istállóban dol­gozik, az különös gondot fordítson munka után tisztaságára. Ne feled­kezzék meg munkaruhája tisztításá­ról, fertőtlenítéséről. A munkaruhát istállón kívül ne viselje! Az istálló­ban csak nedves seprűvel seper­jünk. így nem verjük fel az istálló fertőzött porát. . Gyermekeknek, fiatalkorúaknak fertőzött istállóba belépni tilos! Ök legfogékonyabbak a fertőzés­sel szemben. Faluhelyen, vidéken csak olyan tehén tejét és tejtermé­keit (vajat, tejfölt, túrót) vegyük meg, amely a gümőkórtól mentes. Erre ma már van mód és alkalom. Sok helyen már meg is jelölik az ilyen udvarokat. De az állatorvos is szívesen ad felvilágosítást, mert 5 nyilvántartja a fertőzött udvarokat. A tejet legalább öt percig forraljuk! Gondosan forraljuk fel a pasztöri- zált tejet is. A tbc kórokozója a forralás hőmérsékletén minden esetben elpusztul. Gyermekeknek, fiatalkorúaknak sohase adjunk for- ralatlan tejet. Mi is az a galandféreg? Egy többgyermekes, falusi édesanya írja: Kedves „Négy- szemközt az orvossal”! Öröm­mel olvastam az orsósgilisztá- ról és a cérnagilisztáról írt cikkeket. Vártam, hogy a ga- landféregre is sof kerül egy cikk keretében. A cikk mind- ezideig nem jelent még. lla nem okoz különösebb nehéz­séget, úgy kérem a galandfé­reg ismertetéséi. A galandféreg teste lapos, sok íz­ből áll. Kettőtől öt méter hosszúra is megnőhet. Fején nagyítóval négy szívókorongot és koszorú alakban elhelyezett horgokat találunk. Ezek­kel kapaszkodik meg a vékonybél falában. Itt szívja fel egész testfe­lületével a megemésztett táplálékot. A galandférges embernek hasi fáj­dalmai vannak. Gyakran hányinger kínozza. Az étvágytalanság válta­kozik farkasétvággyal. Az ürülés rendetlen. Kísérheti orrcsiklando- zás és fejfájás is a betegséget. A féreg petéit tartalmazó szelvények a bélsárral együtt kerülnek ki az emberből a szabadba. A rengeteg petéből némelyek a sertés ivóvizé­be, vagy eledelébe jutnak és az megeszi őket. A gyomorba jutva ki­kel a pete, majd a lárva a gyomor- falon átfúrva magát a véráramba kerül, amely valamelyik hajszálér­be sodorja. Itt az izmok között megtelepszik és betokozódik. Ez a borsóka. A nem tökéletesen meg­főtt, megsütött hússal a féreg beto- kozódott alakja szervezetünkbe jut, ahol fejrésze a bélfalon megtapad és megbetegíti az embert. Nálunk a galandféregnek főleg kétféle alakja — a sertés- és szarvasmarha-galandféreg ismere­tes. A szarvasmarha-galandféreg fe­je síma, rajta horgok nincsenek. Ételeink alapos, kellő ideig tartó főzésével, sütésével és alapos tisz­taságával védekezhetünk ellene. Almát a Dunába? Csontos János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents