Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-20 / 246. szám
A tolna megyei néeújsáö 1963. október 30. Amíg a lisztből kenyér lesz... Régi kenyérsütések emlékei jártak a fejemben, miközben a gyár felé tartottunk. Jól emlékeztem az utcavégi kis pékségre, és azt hiszem az illatára legjobban. Igen az illatára, amelyet szinte érezni vélek, amikor az épületet látom, vagy valahogy eszembe jut. Az illattal melegség is párosul, és az egész együtt a friss kenyerek kipárolgása a kovász szaga a liszt finom felhőzése sajátos, otthonos hangulatot adott a kis sütődének. Sokszor megcsodáltam a pékmester ügyeskedéseit, amelyet a I hető állványra felsorakoztatott szakajtóba. Ugyancsak fürgének kell lenni hiszen egy-egy műszakban átlag 4800 kenyeret kell átraknia. Innen a tolókocsit követve, a kemencékhez vezet az utunk. A kemence az őséhez képest nagyot változott, meg természetesen vele együtt a munkakörülmények is javultak, de itt még mindig szükség van arra az ügyességié amit régen annyira megcsodáltam, a péklapáttal bánás tudományára. Amikor a kemencesor előtt állunk Vecsernyés Sándor éppen A dagasztógépnél. hosszú lapátjával művelt, és kíváncsian kukucskáltam be a kemence kinyitott ajtaján ahonnan forróság parázslóit elő. A pékség amolyan találkozóhely is volt, mert a környék asszonyai itt cserélték ki legújabb pletykáikat, miközben fonott szakajtóval arra :vártak, hogy az ő kenyerük is előkerüljön a kemence mélyéből. A gyár persze más világ. Nem is lehet a kenyérgyárat, meg az egykori kis pékségeket összehasonlítani, hiszen „ők” csak annyiban rokonok hogy itt is kenyér készül, mint egykor ott. Itt minden az ősnek sokszorosa. Ha valaki végigmegy a gyár termein, önkéntelenül is megismerkedik azzal a folyamattal, aminek végén a lisztből kenyér lesz. A körültekintés első állomása lehetne Bartók Lajos munkahelye. Ő a két keverőgép gazdája a dagasztod és a kovászolóé. Ha ezt a munkát, amit az ő gépei A gépsor végén Ez a tészta hamarosan ropogós kenyér lesz. elvégeznek, emberi erővel próbálnák megoldani, akkor talán ötven emberre is szükség volna a három műszak alatt. Mert sokat tudnak ezek a masinák. „Tudásukat” talán az jellemzi a legjobban, hogy egyszerre 220— 230 kilós kenyérnek való tésztát kevernek, dagasztanak. A tészta szaggatását, adagolását is gép, pontosabban gépsor végzi. Az egyetlen ember. aki beleavatkozik a futószalagszerű munkába Szabó Júlia. Gyors, beideg- zett mozdulatokkal kapja el a futószalag végén a kiszabott tésztadarabot és rakja át a gördítbefelé rakja a kenyérnek kiformált tésztát, Vida István pedig a hosszúnyelű lapáttal szedi ki, a pirosra sült még gőzölgő kenyereket. Amikor idejöttünk még sötét volt, búcsúzáskor már hajnalodik. Szommer Jánosnak hamarosan nem is lesz szüksége a villanyfényre az expediáiéban. Az első fuvarra való már készen áll, talán ha még várnánk egy rövid ideig, az első kenyeresautó behozna az első szekszárdi boltig... Szöveg: Végh Miklós Kép: Erb János í. Pálos őrnagy a képes újságokat nézegette a miniszterhelyettes előszobájában. Nyílt az ajtó, és kilépett a miniszterhelyettes. Az őrnagy felugrott. — Pálos László őrnagy, doktor Liszkai . Miklós . főhadnaggyal megjelentem. Jelentkezem miniszterhelyettes elvtárs. — Hagyjuk a formaságokat, Laci... Gyertek be — mondta a miniszterhelyettes, majd szélesre tárta előttük az ajtót. Liszkai főhadnagy meglepődött. Már többször együtt dolgozott Pálossal, de az őrnagy még soha nem dicsekedett el vele, hogy pertu viszonyban van a miniszterhelyettessel. Pedig az emberek többsége rendszerint nem titkol ilyen tekintélyes barátot... A miniszterhelyettes hellyel kínálta őket. A tölgyfaburkolatú szobában félhomály derengett, de nem gyújtottak villanyt. — Azért hívattalak benneteket, mert ki kell bogoznotok egy nagyon kúsza ügyet. — szólalt meg újra a miniszterhelyettes. — Tessék, itt ez az aktacsomó, amelynek már három hónapja nem tudunk nevet adni, csak számot. A 251-es. A Kemecsei-ügyet ismeritek, ugye? — Nagyjából. Meggyilkolták ... — felelte Pálos. — Bocsánat én úgy tudom, öngyilkos lett — szólt közbe óvatosan Liszkai főhadnagy. — Persze, persze, a napiparancsban is öngyilkosságról beszéltünk ... Laci, te különben honnan tudod, hogy gyilkosság történt? — Éppen bent voltam a szakértői csoportnál, amikor tegnapelőtt azt a kis üvegfiolát behozták ... Feltételeztem, hogy a vonaton nem fogja magát megölni... Különben jól ismertem Pistát, sokakról él tudtam volna képzelni, hogy öngyilkos legyen, de róla a legkevésbé... — Igen, igen... Vagyis a következő a helyzet Kemecsei őrnagy halálával... Ezt a számot még ő írta ide, a dosszié fedelére. A dolog úgy kezdődött, hogy a rádiósok felfigyeltek egy különleges hullámhosszon érkező adásra. A szöveg természetesen sifrével jött, és jó ideig nem tudták megfejteni. Aztán rájöttek a kulcsra, s kiderült, hogy az adás tulajdonképpen utasítás egy magyarországi kémrezidentúra vezetőjének... — Szabad máris kérdeznem? — szólt közbe az őrnagy. — Persze. Legalább megköny- nyíted a dolgom... — Egyszer, vagy többször fogták az adást? — Egyetlenegyszer, illetve menjünk sorjában... — Később is figyelték a hullámhosszt? — Igen. — Köszönöm. — A rezidentúra vezetőjének fedőszáma B. 26, neki szóltak a parancsok. A szövegből az derült PINTÉR ISTVÁN« SZABÓ LÄSZLÖ • kül ö N Ő S ihuUmuU ki, hogy ez a B. 26-os egyelőre talonban tartja az embereit, s az adás tulajdonképpen csak ellenőrző célokat szolgál. Úgy látszik, valami nagyobb akcióra készülhetnek. A rádiogram különben itt van a dossziéban. Dohányoztok? — szakította félbe a miniszterhelyettes a tájékoztatót, s cigarettával kínálta a két rendőrtisztet. Mindketten rágyújtottak a faragott cigarettásdobozból. Nesztelenül nyílt az ajtó, és belépett a titkárnő. Feketét hozott. Letette az asztalkára, aztán gyorsan távozott. A miniszterhelyettes hátrasimította rövidre vágott, őszülő haját, majd így folytatta: — Kemecsei őrnagyra bíztuk a B. 26-os felderítését. Sajnos, az ügyet nem vettük eléggé komolyan, s csak néhány embert adtunk melléje. Csupán közönséges kis ügynökségnek tartottuk az egészet, s inkább csak tapogatóztunk, semmint komolyan ráhajtottunk volna, ahogyan mondani szokták... De Kemecsei őrnagy rájöhetett valamire az utóbbi napokban. Sajnos, nem beszélt senkivel elgondolásáról, hanem felszállt egy Miskolc felé tartó vonatra. Hirtelen bukkanhatott valami nyomra... — Kivel dolgozott együtt? — kérdezte Pálos. — Kazán századossal és csoportjával. — Egyedül szállt vonatra? — Igen... valakit felismerhetett, vagy hirtelen kellett követnie valakit; nem tudom. De vannak ilyen váratlan fordulatok a nyomozásban, amikor gyorsan kell határozni. Ezt ti tudjátok a legjobban. Anélkül, hogy biztosította volna magát, vagy jelezte volna, hogy milyen új szituáció állt elő, elutazott. Azért következtetek váratlan fordulatra, mert éjszakai vonatra szállt. — Az a legvalószínűbb, hogy követett valakit, mert hiszen egyébként kocsival megy — mondta az őrnagy. — Igen... Én is azt hiszem... Különben sem a helyettese, sem az emberei nem tudják megmondani, miért indult el a miskolci gyorssal. Délután ötkor váltak el, de Kemecsei már nem ment haza, s a felesége is csak a haláláról értesülhetett. Ebben az irattartóban nincs semmi a korábbi nyomozás eredményéről, csak a rádiogram. Sokáig a sötétben tapogattak Kemecseiék. Persze, nagyon vigyázzatok, nehogy félrevezessen benneteket Kemecsei halála, mert az is könnyen előfordulhat, hogy egy korábbi ügy tettesét ismerte fel a városban; vagy a pályaudvaron, s követni akarta. Igaz, ennek ellentmondanak a gyilkosság körülményei; főleg a fegyver, amivel elkövették. A miniszterhelyettesnek abba kellett hagyni a tájékoztatót, mert felberregett a sokgombos, nagy telefonkészülék. Pálos is, Liszkai is feszülten figyelt, s a váratlan telefonberregés mindkettőjüket felriasztotta. Pálos, természetével ellentétben, most egy kicsit ideges volt. Kuszáit, zavaros ügy. Jóformán semmi támpont. Még azt sem tudja, hol kezdje. A leglényegesebbet, Kemecsei halálának körülményeit egyelőre nem ismeri. Szerencsétlen család... Még dísztemetést se kaphatott az apa! Pálos nem volt közelebbi barátságban Kemecseivel, de jól ismerte. Majdnem egyidőben kerültek 1945-ben a rendőrséghez, s együtt voltak azon a néhányhónapos nyomozóiskolán is, ahol a szükségszerűségtől diktálva, nagyon rövid idő alatt igyekezett új rendőrtiszteket kiképezni a felszabadult ország. Kemecsei a fel- szabadulás előtt kereskedősegéd volt egy vidéki kisvárosban, s akárcsak ő, a hentessegéd, azelőtt sohasem gondolta volna, hogy a nyomozói pálya lesz élethivatása. Igaz, Pálos később há- 'rom évig iskolapadban drukkolt, mint a kisdiák, de amikor 1953 elején ismét visszakerült a gyakorlati munkára, úgy érezte, hogy képzett nyomozó lett belőle. Ekkor egy ideig Kemecsei közvetlen munkatársaként dolgozott. Kemény embernek ismerte meg. Fegyelmezett rendőrtiszt volt, aki több nagy ügyet felgöngyölített. Halála nagyon megrendítette a rendőrség valamennyi dolgozóját, de leginkább azokat, akik közelebbről ismerték. Természetellenes körülmények között halt meg, s ha őt most a miniszterhelyettes igazítja el, az azt jelenti, hogy nehéz fiúkkal lesz dolga. Mert aki már arra is elszánja magát, hogy meggyilkoljon egy rendőrtisztet, az mindent feltett egy lapra. Pálos csupán azt nem értette, miként lehetséges, hogy az utasok vallomásából semmi konkrétumot nem tudtak kihámozni... Valakinek vagy valakiknek mégiscsak látniuk kellett a vonaton Keme- cseit és az ismeretlent. (Folytatjuk) NACH TELEVÍZIÓ a földművesszövetkezet szaküzletében. ÁT 611 ALBA REGIA DUNA MUNKÁCSY 7500,— Kisképernyős készülékek OTP- Dombóvár, Hogy ész. Tamási, 6600,— Ft hitellevélre vásárolhatók. Gyönk, Simontornya, Bátaszék és 5900,— Ft a dunaföldvári földmű vessző vet5900,— Ft (133) kezeti szaküzletben.
