Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-19 / 245. szám

1:963. október 19. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG Mennyibe kerül egy atlétikai pálya? Válasz a dunaföldvári atléták panaszos levelére „Olvastuk a Népújság sportrovatában, hogy államunk közel 400 ezer forintot fordít a megyei sportpályák továbbépítésére, korszerűsítésére. A felsorolásban azonban hiába kerestük Duna- földvárt, nem találtuk. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy atléti­kai pályát kap Hőgyész, Simontorriya, Tolna, Máza-Szászvár ugyan­akkor Dunaföldvár, amelynek atlétái hét megyebajnokságot is sze­reztek, nem kap pályát. Arra szeretnénk választ kérni, hogy miért kap például Hőgyész, vagy Simontornya pályát, ahol nincs atléti­kai élet. Nálunk az atléták az idei év sikeres befejezése után elké­szítették a jövő év felkészülésére a programot és bíznak abban, hogy jövőre is jó eredményeket érnek el. Ehhez azonban elenged­hetetlenül szükséges az atlétikai pálya is.” Röviden ezt tartalmazza a levél, melyet a dunaföldvári atlé­ták juttattak szerkesztőségünkhöz. Ezzel kapcsolatban felkerestük Lépő Lászlót, a megyei TST elnökét, aki a következő felvilágosí­tást adta: — A szóbanforgó atlétikai pályák megépítéséhez 30—40 ezer forint körüli összeget adtunk. Ez csak hozzájárulás, mivel az atlé­tikai pálya megépítése ennél lényegesen többe kerül. Például: a tolnai atlétikai pályához csak a salak és a fuvar közel 60 ezer fo­rintba került. Hogy a munkabér mennyi desz, csak hozzávetőleges számadataink vannak, de ebből is kiderül, hogy jóval 100 ezer fo­rint feletti összegbe kerül az atlétikai pálya. A megyei TST tehát csak hozzájárulni tud új pálya építéséhez, de annak teljes elkészí­tését nem tudja fedezni. Dunaföldvárott a községi tanács nem tud az idei évre pénzt biztosítani az atlétikai pályához és ezért nem tudtunk mi sem hozzájárulni anyagilag annak megépítéséhez. Ígé­retet azonban kaptunk: az 1964-es évben a községi tanács biztosit bizonyos összeget az atlétikai pálya megépítésére. Amennyiben ez így tesz, úgy mi is találunk lehetőséget, hogy anyagilag segítsük ezt a, kezdeményezést — fejezte be nyilatkozatát Lépő László. Október 21-én, hétfőn 18 órai I kezdettel tartja a Szekszárdi Dó­zsa Sportkör vezetőségválasztó- és küldött-közgyűlését" á fegyverei?" testületek klubjában. A vezető­ség a szurkolókat szeretettel vár- ja. * Vasárnap délelőtt 11 órakor a Szekszárdi Közgazdasági Techni­kumban — a középiskolás kupa keretében — női kosárlabda se­lejtező mérkőzésre kerül sor. A Technikum csapata a Csurgói Gimnázium csapatával játszik se­lejtező mérkőzést. * Sportkönyv-ismertetés: Peterdi ■—Szántó—Szombathy: A sport csillagai. A Népsport Kiskönyvtár legújabb kötetében a sport koro­názatlan királyainak életéről vil­lának fel színes pillanatképek, érdekes epizódok. Az olvasó meg­ismerkedhet a „salak varázsfá­ival Owensszel, Elliottal, Zato- pekkel, Iharossal, Kuccal; a ma Tarzanjával”: Don Bragg-gel és még sok nagynevű atlétával. A szer zck foglalkoznak a hullámok hősei­vel: Fraserrel, Jastremskivel, Szé­kely Évával és más kiváló úszó­val. Bemutatják a „szépség kép­viselőjét”: Latinyinát, s az erő bajnokát: Tomy Konot, valamint a „sport professzorait”, a világ­szerte ismert edzőket. * A szekszárdi járási kézilabda­bajnokságban az eddig lejátszott mérkőzések alapján a következő sorrend alakult ki. Nők: 1. Szek­szárdi Vörös Meteor 6 pont, 2. Decs 2, 3. Tolnai Textil II. 2, 4. Sárpilis 0, 5. Fácánkert 0 ponttal. Férfiak: 1. Szekszárdi ITSK II. 2 pont, 2. Szedres 0, 3. Fácánkert 0 ponttal. Holnap, vasárnap a Tolnai Textil. II—Sárpilis női és Fácánkert—Szedres férfimérkő­zésre kerül sor. * Konyhádon hatalmas érdeklő­dés nyilvánul meg a vasárnap délután 3 órakor kezdődő Bony­hádi Spartacus—Bajai Vasas te­rületi CSB ökölvívó-mérkőzés iránt. A bonyhádi csapat legjobb képességű versenyzőit állítja szo- rítóba és minden bizonnyal ezt teszi a baiai csapat is, íey tehát minden súlycsoportban ió össze­csapást, színvonalas küzdelmet várhat a bonyhádi közönség. Szá­rítóba lép a magyar bajnokságot nyert Borda Tibor is. Az ökölví­vó-mérkőzést a járási művelő­dési ház nagytermében rendezik. 1. A tolnai sportpálya vasárnap délután foglalt, (szövetkezeti sportünnepélyt rendeznek) ezért a Szekszárdi Honvéd délelőtt 11 órára kérte a Sióagád elleni me­gyei , II. osztályú labdarúgó-mér­kőzés kezdését. Ezt az időpontot Sióagárd nem fogadta el. Végül a szövetség, hozott döntést az ügyben: A mérkőzést nem Tolnán hartem Szekszárdon a salakpályán kell lejátszani vasárnap délután fél 3 órai kezdettél. A Szekszárdi Dózsa ökölvívó­csapata vasárnap délelőtt 10.30 órai kezdettel Szekszárdon a sportszékházban bajnoki mérkő­zést vív a Budapesti Vasas csa­patával. A szekszárdi csapat a következő versenyzőkből jelöli ki a szorítóba lépőket: Videmann, Lampert, Halász, Miklósi, Kál­mán, Markos II, Sörös, Árpás, Sárközi, Horváth, Dorogi, Al­mádit és Illés. CS zépen és divatosan akar járni? ukájára nem is kell sokat várni! Csináltassa ruháját a szabó ktsz-szel (101) Vasárnapi labdarúgó-műsor NB III Szekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Dózsa 14.30 óra Vezeti: Hári, Máza-Szászvár—Kalocsai Kinizsi 14.30, V: Balezer, Nagykanizsai Bányász—Szekszárdi Petőfi 14.30, V: Horváth, Mohácsi Petőfi— Dombóvári VSE 14.30 V: Szirmai, Kalocsai Honvéd—Nagymányoki Bányász 14.30 V: Rolléder. Megyebajnokság Dombóvári Spartacus—Duna­földvár V: Baranya megyei já­tékvezető hármas, Fadd—Duna- szentgyörgy V: Magyar (Hanga, Asztalos), Hőgyész—Bátaszék V: Horváth (Németh B, Kovács J), Cikó— Tamási V: Sipos (Eretnek, Hurai), Kisdorog—Bonyhád V: Ligeti (Paulai, Gálfi), Paks—Si­montornya V: Schnierer (Zsig- mond, Khízi), Gerjen—Tolna V: Majoros (Csordás, Bihari). Vala­mennyi mérkőzés 14.30-kor kez­dődik. Megyei II. osztály Bogyiszló—Decs V: Gabi, öcsény—Tengelic V: Pethő, Szek­szárdi Honvéd—Sióagárd (Szek­szárdon) V: Streer, Nagydorog— Szedres V: Németh K, Szakcs— Ozora V: Havasi. Fornád—Döbrö- kőz V: Bertha, Tevéi—Iregszem­cse V: Pogány. A mérkőzések idő­pontja 14.30 óra. Járási bajnokság Kistormás—Medina 14.30 V: Halász, öcsény II—Kajmád 12.30 V: Pinke, Tolna II—Pörböly 8.30 V: Benke, Alsóhidvég—Szekszár­di Szőlőhegy 14.30 V: Varga, Pa­lánk—Báta 14.30 V: Schlarb, Al- sónána—Sárpilis 14.30 V: Paczolai Kajdacs—Dunakömlőd 14.30 V: Haracsi, Kanacs—Sárszentlőrinc 14.30 V: Meixner, Bölcske—Pusz- tahencse 14.30 V: Bencze, Felső­nyék—Selecska 14.00 V: Teierling Tolnanémedi—Regöly 14.00 V: Dudás, Nagyszokoly—Ujireg 14.30 V: Csipák, Udvari—Koppányszán- tó 14.30 V: Pech, Klsmányok— Kéty 14.00 V: Farkas, Zomba— Lengyel 14.30 V: Galambos, Zá- vod—Nagyvejke 14.30 V: Pozsgai. Barátságos mérkőzések Máza-Szászvár—Kalocsai Kini­zsi 12.30 V: Kuszka. Dózsa II— Szekszárdi Gépjavító 13.15 V: Zsiga. I hfigyészi Imsz azonnali belépésre kereskedelmi előadd! vesz feL Erkölcsi, működési, szakmunkás, valamint egy­ségvezetői bizonyítvány szük­séges. Jelentkezni az fmsz. központi irodájában. Az úti­költséget csak felvétel ese­tén térítjük. (107) A Dombóvár és Vidéke Egyesült Földművesszövetke­zet Igazgatósága cukrászmiíiiety-vezetöt és kisvendéglő-vezetőt keres azonnali felvételre, dombóvári székhellyel Ugyan­csak keres okt. 31-ig belé­pésre a dalmandl presszó­falatozóba vezetőt dalmandi székhellyel. Jelentkezés az fmsz. vendéglátóipari osz­tályén, Dombóvár, Hunyadi tér 7. Jelentkezéskor a szak­mai képesítésre és szakmai gyakorlatra vonatkozó ira­tait hozza magával. Felvé­tel esetén útiköltséget térí­tünk. (132) — A Vöröskereszt-szervezetek taggyűléseit nagy érdeklődés mel­lett tartják a bonyhádi járásban. Nagymányokon például olyan határozatot hoztak, legalább öt­ven fővel növelik a szervezet tag­létszámát. — ORSZÁGOS DALOSTALÁL- KOZÖ. Október 19—20-án orszá­gos dalostalálkozót rendeznek Szombathelyen, a városban 25 évvel ezelőtt tartott munkáskó- rusfesztivál emlékére. A találko­zón az ország minden részéből hatvan kilenc kórus vesz részt. — MEGSZŰNT A NEW YORK MIRROR című 900 000 példány- számú amerikai napilap. A lap kiadói nem tudtak megküzdeni egyre fokozódó anyagi nehézsé­geikkel. Mintegy 1400 alkalmazott vált munkanélkülivé. — AZ IRODALMI NOBEL- DÍJ ESÉLYESEI. Az 1963. évi irodalmi Nobel-díj legfőbb esé­lyesei: Pablo. Neruda, Sartre, és Beckett. A svéd akadémia „18 halhatatlanja” október 24-én hozza a világ tudomására az idei jutalmazott nevét. Noha a svéd akadémikusok az utolsó pillanatig féltékenyen őrzik tit­kukat, bennfentes irodalmárok mégis úgy ‘vélekednek, hogy az elöljáróban felsorolt három iro­dalmi nagyság közül az egyik fogja megkapni a díjat. — Kétszázhúsz gyerek a bony­hádi úttörőház szakköreiben. A héten kezdődtek meg a foglalko­zások a bonyhádi úttörőház tizen­két. szakkörében. Most minden eddiginél nagyobb létszámban, kétszázhúsz úttörő jelentkezett a foto-, a rádiós-, a bábjátszó-, a színjátszó-, és más szakkörökbe. nyerőszámai: 9, 51, 59,73,75 ii«a«ai ' — FÉLMILLIÓ' PATKÁNY HAMBURGBAN. A nagy nyu­gat-németországi kikötővárosban harcot kezdtek a patkányok el­len. Több mint 200 000 márkáért vásároltak a hatóságok egy új patkányirtószert, a befektetés a jelek szerint megtérül, mivel a becslések szerint félmilliós szám­ban garázdálkodó patkányhad a városban naponta 12 tonna élel­miszert pusztít el. — Jövőre egymillió folyóméter öntözőcsövet — három méretbén — készítenek a Szekszárdi Gép­javító Vállalatnál. Az idén hét­százezer folyóméter csövet ké­szítenek. Az idei tervet, a dol­gozók és vezetők kérésére ötmillió forint értékű cső gyártásával megemelték, így is jól állnak a tervvel. ÜREGES JEGYGYŰRŰK Egy francia ékszerész üreges jegygyűrűket hozott forgalomba. A jegygyűrűben a házastársak emlékül egy aprócska hangszala­got őrizhetnek, amelyre az anya­könyvvezető előtt kimondott „IGEN”-t felvették. — A Televízió műsora: 14.28: NDK—Magyarország. (Közvetítés a nemzetek kupája labdarúgó- mérkőzésről). 18.30: Hírek. 18.40: Afrika, Afrika! 19.05: Felhívás táncra. (Francia balettfilm). 19.30: Tv-híradó, 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Hétről hétre... 20.05: A tv olvasóterme. Tolsztoj: Anna Karenina. 21.35: Jazz. (Köz­vetítés az ifjúsági jazz-klub évadnyitó estjéről. 22.20: Hírek, á tv-híradó ismétlése. járás Kevés felhő, eső nélkül Várható időjárás ma estig: ke­vés felhő eső nélkül. Mérséklődő északnyugati szél. Több helyen reggeli ködképződés. Legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 15 fok körül, a köddel borított területeken 10 fok alatt. ........Apróhirdetések.... A z apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap ét ünnepnap 2,- Ft. Az első és minden további vastagon sze- dett szó két szónak számít. Figyelem! Szőlőoltvány s/ükségletét őszi szállítás­ra megrendelheti Gyön­gyös Pf. 168. Elsőrendű db-ként 4.50 fajkülönbség nélkül, másodrendű fél- áron értendő. _________(124) B eköltözhető házrész (két szoba, konyha, mel­lékhelyiségek) 26 ezerért sürgősen eladó. Bátaszék, Budai út 111. (benzinkút­nál) Érdeklődni: Lajvér u. 1. (126) Esztergályost felveszünk azonnali belépéssel. Mun­kásszállás, üzemi konyha van. Gépállomás, Bölcske. (63) AUTÓKER V. szekszárdi fiókja, felhívja vásárlóinak figyelmét, hogy október 26 és november 4 közötti idő­szakban az árusítás leltá­rozás miatt szünetel. (110) Eladó 2 szoba, 2 kony- Hás hóz és beltelek mel­léképületekkel. Váralja, Kossuth u. 261. Sípos Mi- hály. ______________(125) 1 102-es Skoda Furgand teljes generálozás utón 2000 km-rel eladó. Kötesd, Dózsa Gy. u. 123. Kovács. _________________________(94) T elevízió és mosógép­motorok javítását jótállás­sal vállalom. Vass Sándor műszerész, Sárbogárd, Ady E. 137. Tel.: 32. (111) Autógarázs, szétszedhe­tő, bárhol felállítható, el­adó. Sxekszárd, Bezerédj 22. Szigetváry. (105) Eladó Szekszárdon, Kos­suth Lqjos utca 31. számú 3 szoba, konyha, kamra, melléképületekből álló ház. Beköltözhető. (102) Jó állapotban lévő ol­dalkocsis motorkerékpár 500-as FN hátsóteleszkóp­pal 4000 Ft-ért eladó. Szántó István,,, Mucsfa 54. Tojna magy«.' - “ (118) Az é. M. 44. sz. Építő­ipari Vállalat azonnal fel­vesz budapesti munkahe­lyekre nyugdíjas kőműve­seket fizetéskorlátozás nél­kül (nyugdíj meghagyásá­val), az ide vonatkozó új rendelet értelmében, to­vábbá kőműveseket, építő­ipari könnyűgépkezelőket és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosí­tunk. Vidékieknek tanácsi igazolás, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Mun­karuhát 6 hónapig nem adunk. Jelentkezés: Buda­pest V., Kossuth L. tér 13—15. Főldsz. Munkaerő­gazdálkodás. (1) Tolósúlyos piaci mérleg 20 kg 280 Ft. 10 kg 240 Ft rövid rúddal, nagy tányér­ral hitelesítve. Krammer Ferenc, Baja, Bezerédj 3. (88) Új olajkályhát veszek azonnal. Cím: Szekszárdi Hirdetőben. (121) Takarmányburgonya 70 Ft-os áron korlátlan meny- nyiségben kapható,, Decs» Üj Korszak Tsz-nél (Alföld­szállás). (90) Eladó 2 szoba, 2 kony­ha, mellékhelyiségekből álló kertes ház. Szekszárd, Remete u. 36. (Busz­megállónál.) (92) Eladó 125-ös teleszkópos Csepel. Szekszárd, Perczel M. 30. alatt. (95) Számológépek, összeadó­gépek tsz-ek részére ga­ranciával, készpénzért el- adók. Tel.: 336—845. (68) Termelőszövetkezetek fi­gyelem I Rosszul működő, ráfizetéses, elhanyagolt méhészetek irányítását ha­szonrészesedésért válldlom. Tolna és Fejér megyei tsz-ek előnyben. Horváth Ferenc, Érd, Jácint u. 1. _________________________(114) Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy a kézi tűz­oltókészülékek 1964. évi időszakos ellenőrzését, ja­vítását szerződéskötéssel vállalja a Bonyhádi Vas­ipari Ktsz január 1-ig. ________________' (97) J é karban lévő 750 km-t futott Panni eladó. Vár­domb, Vöröshadsereg u. 89.________________ (117) E ladó a bonyhádi vásár­tér közelében egy szántó. Érdeklődni: Rákóczi út 17. (129) Agave két nagy cserép­pel és aspidistra eladó. Szekszárd, Bartina u. 21. • . ’• MP3) 3 szobás, 600 négyszög- öles kertes ház nagy is­tállóval eladó. Majos, Fő u. 79._________________(1QQ) 1 25-ös Danuvia Csepel eladó. Szekszárd, Szalcály- testvérek u. 28. (99) Eladó 3 db. 35—45 kg-os süldő. Érdeklődni lehet; .Szekszárd, Bethlen u. 33 004)

Next

/
Thumbnails
Contents