Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-18 / 244. szám
< TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1963. október 18. A jövő bútora s a Varia ncso A lakását minden család modernül, szépen akarja berendezni. Az idősebb korosztály jórésze a kombinált szekrényes hálószobát tartjá modernnek, szépnek. Hiszen régen az volt a divat és már ekkor szerette volna ilyen, polgári kényelmet mutató bútordarabokkal berendezni lakását. Sokan még ma is egy-egy kombinált szekrényre annyit áldoznak, hogy ezért az összegért kevés pótlással egy egész modern szoba- berendezést lehet vásárolni. A fiatalabbakat általában a modem, újtípusú bútorok érdeklik, ezt keresik az üzletekben. A modern bútorokról beszélgettünk Kemény Zoltánnal, a Faipari Gyártásvezető- és Szerkesztő Iroda tervező művészével. — Az átlagember — mondotta — hálószobát akar berendezni. Egy nagy bútordarabokkal berendezett hálószobában csak aludni lehet, családi életet élni, szórakozni már nem. Manapság megváltoztak a lakások méretei. A magas szobák helyett alacsonyabbakat építenek, nagy ablakokkal, hogy napfényes, világos legyen az otthon. Régen főleg az utcák kialakítását jelentette a városrendezés, ma emellett azt is, hogy a tálcások minél világosabbak legyenek. Tehát úgy tájolják az épületeket, hogy ez a szempont is érvényesüljön. — Vannak akik szóvá teszik, hogy ezeket a modern lakásokat nem tudják jól bebútorozni. — Régi bútorokkal bizony nem, mert ezek a régi nagyméretű szobákat is bútor-raktárrá változtat- tatták nagy terjedelmükkel. Ma már együtt működünk az építészekkel, ismerjük a kivitelezésre kerülő lakások méreteit, elrendezéseit és ennek figyelembevételével tervezzük a modem bútorokat. — Mit nevezünk modern bútor' "iiak? ' ■— Az élet, a technika fejlődése magával hozta a változás szükségességét, a lakáskultúrában is. A lakás-berendezésnek az embert kell szolgálnia, kényelmessé tenni életét. Az egész világon ezt tartják szem előtt a bútortervezők. ~Az asszonyok a legtöbb családban dolgoznak. A bútorokat elsősorban ők használják. Ezért a modem bútor legyen könnyen tisztítható, jól kezelhető. A ma készülő, fényezett műanyagborítású bútorokat például vizes ruhával is könnyen tisztíthatjuk. A bútorokat általában magas lábra állítjuk, hogy alatta a padlót könnyen tisztán lehessen tartani. A modem gyártástechnológia a bútorokon sima felületeket és határoló vonalakat alkalmaz. Ez nemcsak a gyártást teszi köny- nyebbé. hanem a lakásban a bútorok tisztítását is. A faragással díszített régebbi bútorok felületei porfogók voltak. Emellett silány termékek is, hiszen az igazi, művészi faragott bútorokat a dolgozók soha nem tudták megfizetni. A mai modern ülő-bútorok vonalai követik a test vonalát és a pihenőnek kényelmes elhelyezkedést nyújtanak. Rugalmas, műanyag-habbal bélelik ezeket az ülő-bútorokat. — A magyar bútorok közül melyek a legmodernebbek? — A legmodernebb bútorok fogalmát a Varia bútorokban igyekeztünk megtestesíteni. Nagy előnyük a modem kivitel mellett, hogy a különböző rendeltetésű szekrény-testeket nem építettük egybe. így azok, mint a kockák, egymás mellé, vagy fölé helyezhetők. Az egész szoba berendezése a falfelületnek és a szabad helynek megfelelően variálható. — Jelenleg milyen új terveken dolgoznak? — Az 1964-es Budapesti Nemzetközi Vásáron az úgynevezett Varia „csomag’’ bútorokat akarjuk bemutatni. Nem új találmány, külföldön egyes helyeken már megkezdték az ilyen bútorok sorozatgyártását. Az egésznek az íi lényege, hogy a bútoralkatrészeket csomagolva szállítja az ipar a kereskedelemnek. A vásárló egyéni ízlésének megfelelően kiválasztja a bútordarabokat. Megkapja a hozzávaló bútorvasalásokat, csavarokat és otthon minden különösebb szaktudás nélkül, néhány óra alatt össze tudja szerelni az egész berendezést. Az ember, ha később fejleszteni akarja lakását, a meglévőek- hez vásárolhat újabb bútor-egységeket. Ilyen módon akkor alakítható át a berendezés és úgy lehet variálni színben és formában, ahogyan akarjuk. A terveken most dolgoznak. Érdeklődéssel várjuk a modem, új bútortípus megjelenését. K. Gy. Üj magyar talajnedvességmérő A mezőgazdaság részére igen nagy kincset jelent a víz és szükséges a vele való ésszerű gazdálkodás. Ennek első lépése a víz természetes mozgásának folyamatát kitapasztalni. Ezzel kapcsolatban érdekes kísérleteket végeztek a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet kecskeméti telepén. A vízellátás javításához pontosan ismernünk kell a talaj nedvességtartalmát különböző mélységekben. Erre több féle módszer lehetséges, így pl. a száritásos módszer. Meghatározott mélységből próbát kell ehhez venni, lemérni a talajsúlyt, majd több órai szárítás utáni újabb mérésből lehet megállapítani a víztartalmat. Hasonlóan nehézkes a lepárló — vagy az elektromos ellenállással való mérés is. Az országban először most próbálták ki a MTA. Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében Sipos Domonkos mérnök irányításával készült igen szellemes megoldású, könnyű kezelésű és a radioaktív sugárzáson alapuló készüléket. Az un. „neutronszóródá- sos’ talajnedvességméréshez egy alumíniumcsövet fúrnak le a talajba. Ebbe kerül lebocsátásra a radioaktív izotópot tartalmazó mérőfej rgelybe polóntumat és berilliumot helyeztek el neutron- forrásként. Ezek az anyagok másodpercenként 200 ezer un. „gyors neutron -t bocsátanak ki. Á neutronok az alumíniumcsövön áthatolnak és beleütköznek a talajban lévő hidrogénatomokba, amelyek ott a víz molekuláiban fordulnak elő. A hidrogénatomok a neutronokat a találkozáskor visszaverik és azok egyrésze a visszaverődés folytán visszatér a mérőfejbe. Sebességük azonban most már jelentősen lelassul. A mérőfejben elhelyezett Geiger— Müller-féle számlálócső arra alkalmas, hogy az így lelassult neutronokat megszámolja. Ha a talajban sok a nedvesség, úgy a gyors neutronok sok hidrogénatommal találkoznak és így több neutron is verődik vissza a mérőfejbe. A műszer mutatóján ezután tapasztalati skálán olvasható le a talaj nedvességtartalma. A készülék igen nagy előnye az. hogy egy-egy mérést — az alumíniumcső hosszán bármilyen mélységben — 4 perc alatt eszközöl, ami a korábbi módszerekkel hosszú órákat vett igénybe. A kipróbáláskor bebizonyosodott, hogy ez az új műszer a hidrológia tudományának fontos eszköze lesz. Kovát« Andor 59, I ’ — Ha meg lennénk őrülve — 1 mondja Miklós. — Minket az ilyen marhaságok' nem érdekelnek. Csinálja mindenki, ahogy tudja. Piszkáltak minket eleget ötvenhatig... — De most már másként van minden. Most már más az élet, s más az ember is lassan! — Minket az se érdekel — mondja mind a két Varga fiú, s egészen vadul nézik Pétert. — Hát mi érdekel titeket, ha az sem? — Minket, testvér? — S kacag most már mind a kettő. — Hogy minket mi érdekel, testvér? — A lóvé... A pénz! A pénz, Péterkém, hogy mennyi van a zsebben! És nagyot röhögnek rá mind a ketten. Aztán hallgatunk egyet. — Hát tán titeket nem a lóvé érdekel? — kérdi újra Miklós. — Ne játsszátok meg ti se magatokat! — Ti is szerettek Pesten belekerülni az élet sodrába, amint látom rajtatok, s ahhoz meg pénz kell. Miért nem vagytok helyette otthon, s prédikáltok a parasztoknak, hogy termelj ma többet, mint tegnap. S mire megdöglik, százhúsz mázsa tengeri terem majd egy hold földön, pedig már akkor csak a gép kapálja. — Hm? — s az arcunkba nevetnek. — Különben is csodálkozom rajtad, te Péter — s Jóska a vállára teszi a kezét. — Csodálkozom, hogy tudtál ennyire melléjük állni. Éppen te, akinek az apját azok ölték meg, akik ezt a téeszcsét ránk hozták! — Hogy? — kérdezi Péter. — Ezt te hogy érted, Jóska? — Hát apádat nem az oroszok ölték meg a fronton? A téeszcsét nem az oroszok hozták? Te ezt elfelejtetted, most meg melléjük álltái. — Persze... igazad van. neked is kell a pénz, testvér, épp úgy, mint másnak. A fülke megtelik Péter tekintetével. Arca kipirul, s a szeme éppen úgy ég, mint amikor még régen plakátot festett. — Az én apámat nem azok ölték meg! Nem azok ölték meg, akik rárohantak, hanem az volt a gyilkosa, aki oda vitte. Vagy az kellett volna, amikor megrohanták Oroszországot, az oroszok, a német tank elé feküdjenek, s ne lőjenek vissza? Ki volt hát a gyilkos? Az, aki visszalőtt, vagy az, aki vagonnal kihordatta apá- mékat, hogy gyújtsák fel a falukat, s szerezzenek Hitlernek egy olyan tartományt, amelyiknek se vége, se hossza. — No, mondjátok meg Vargák, ki volt hát a gyilkos?! Ki ölte meg az apám? És én ki mellé álltam? A két Varga hallgat, Péter rámnéz, összeolvad a szemünk fénye, s kétszer akkora ereje van a sugarának, mint eddig. Péter új erőre kap: — S ha akarjátok tudni, ami munkát végzek, nem pénzért teszem! Nekem elveim vannak, s az elveimnek nincs piaci ara! S amit ezután fogok tenni otthon a faluért, azt is az elveimből teszem! Én nem tudom, mi történik velem! A torkom összeszorul, mint gyermekkoromban. Szeretnék szólni, de valami egyre erősebben nyom. Nekünk megvannak az elveink! Péter az előbb azt mondta, amit ezután fogunk tenni, azt az elveinkből tesszük! Nem tudom, mit szeretnék, csak érzem, hogy: nem veszett el még semmi! Megvannak a céljaink, a vágyaink! Mert a mi vágyaink olyanok, ha belekerülnek a földbe, vagy a sárba, nem rozsdásodnak össze, mint az ócska vasdarab. A mi elveink olyanok, mint az eke, amely a földet szántja! Hozzáér a sáros föld. s az eke megtisztul tőle. Fényes, tiszta lesz, s nem ragad rá többé a sár. És a mi elveink még fognak szántani emberi lelkekben, hogy lehessen magvakat vetni, s lehessen várni a termést. Tisztán és fényesen szántunk majd. mint az eke. amelyiknek olyan a vasa, mint a tüVÉGH ANTAfc HOLNAP VASÁRNAP kör. Megláthatja magái benne az ember. Én ezeket gondolom, s látom, hogy Péter a tekintetemet keresi a szemével. — Igaz, vitézlő? — kérdezi bátran. — Szóról szóra, barátom! — s ujjong valami bennem. A két Varga fiú azt mondja: — No, szervusztok, testvér, mi itt leszállunk! — S készülődnek hozzá. — Nem egyek az elveink, de azért szervusztok, testvér! — kezet fogunk velük. — Dehogynem! — mondja Péter. — Dehogynem egyek, csak ti nem tudjátok, hogy miket beszéltek! Azt mondja Jóska: — A fene se tudja ebben a nagy zűrzavarban, Péter. — Ti lehet, tudjátok, de lehet, hogy ti se... — Meglehet — dünnyögi Miklós. — Az is meglehet. Aztán mosolygósán intenek, le- szállnak, eltűnnek a kijárat felé igyekvő tömegben, s elnyeli őket a hajnali szürkület. Ketten maradunk a fülkében újra, Péter, meg én. — Vitézlő, figyeld csak — s a világos ablakba nézünk. — Figyeld meg, mintha azóta, mióta legutóbb erre jártunk, talán a vasutas dolgozók lelkében végbemehetett az emberi szellem fel- szabadulása!... Nézd meg, milyen eszeveszetten száguld ez a vicinális! Utunk utolsó harminc kilométerénél járunk, a várostól a mi falunkig. Ott, ahol máskor a vicinális rozsdás kereke álmosan fordul, most szaggat, tép. eszi a távolságot. Gyorsnak találjuk a rohanást, mert szeretnénk, ha minél később kellene magunkkal igazán szembenézni, anyánk, Zsófi és Klárikáék szemének tükrében. Gondoltam, Péter majd folytatni fogja a beszélgetést, amit a Varga fiúkkal a vonatban folytattunk. Egyetlen szót sein szólt azóta róla, s nem szóltam én sem. — El kell mondanunk mindent — nézek a Péter szemébe. — Egyszerre el fogunk mindent mondani. — Nem, vitézlő! Az túlságosan egyszerű lenne. Fognánk magunkat, jó képet vágnánk a dolgokhoz, hamar túlesni rajta... Nem, ez nekünk érdemtelenül könnyű lenne! Lassan... és több részletben fogjuk majd elmondani. Úgy, hogy nekik minél kevesebb fájdalmat okozzunk, s úgy, hogy nekünk minél tovább fájjon. Még messze vagyunk, de a lelkemben remeg valami. Talán akkor éreztem ezt a remegést utoljára, amikor az a nehéz vizsgáin volt, amibe Péter is megizzadt. Világos hajnalban szalad a vonat, s úgy rohan, hogy a fülkénk falai csaknem széjjel esnek. S kapaszkodunk szemünkkel a tájba, mintha ezzel a vonatot tartanánk vissza. Péter anélkül, hogy szólna, a táskával kimegy a mosdóba. Sokáig kint van. Mikor megint bejön. egész megváltozott. Lábán újra a régi barna cipő van. a kabátot és gyűrött fehér inget vette fel újra. Simán megkötött nyakkendő. Nem szól egy szót sem, én se szólok. Nézzük egymást egy ideig. Anélkül, hogy valamit is mondanánk egymásnak, ón is veszem a táskát, s kimegyek a mosdóba. Levetem magamról a kabátinget, s felveszem a régit. 3 mintha sok év távlatából egy emléket látnék, úgy táncolnak előttem az ingkabát ferde kocka alakú mintái, részegen. meggondolatlanul köny- nyelműen és bárgvu-hülyén. Visszamegyek a fülkébe, nem szólunk egy szói sem. Ülünk egymással szemben, s végre Péter kimondja: — Mintha hasonlítanál magadra, vitézlő! — Gondolod, barátom? Gyűröttek vagyunk, a cipőnk se tiszta, s a nyakkendőnk sincs szabályosan kötve. De ebben a ruhában másként érződik minden. Valóban, igaza van Péternek, mintha hasonlítanánk magunkra. S ez nem jelent keveset... Gyerekkoromban mikor valaha is messze mentem el hazulról, s utána hazafelé érve megláttam a tornyot, mindig imádkoztam, hogy hazavezetett a falunkba az isten. Milyen sok helyet jártam be azóta. s mennyire mások azóta már az istenek. Nem kívánnak különöset tőlem, még azt se, hogy nekik tulajdonítsam azt, amihez semmi közük. Nem kívánják, hogy bárgyú alázattal köszönges- sek nekik, mint faluvégen az isten fiának az énekes koldus. S most, amikor újra meglátom a falu fehér tornyát, megmarkolja a szivemet valami, egészen bent- ről. Nem isten, nem lélek, s talán még nem is az eszmék, hanem azt hiszem, én. — Vitézlő, készülj! — riaszt fel Péter, s mi megérkeztünk. Hajnalnak már késő, reggelnek még korán van most. S megyünk az utcán, Péter, meg én. Előttünk mennek a csarnokba a lányok, mellük lépésenként ring. egészségesen és tisztán. Lesütik a szemüket köszönés közben. S mi se nézünk az arcukba, mint eddig. Hozzánk érünk be először, mert nem a főtér felé, hanem a kis utcán mentünk. Nem tudom, Péter mit érezhet, látom az arcán, rengeteg gondolata van, de nem mondhatja el, mert azok a gondolatok mélyek, komolyak, s az is lehet, nem találna hozzá megfelelő kifejezéseket. S mintha csak külön megbeszéltük volna, amikor mi befordulunk, apám is befordul a mezei útról juhokat hajt maga előtt, s igyekszik az udvarra terelni. A juhok idegenek, s nem akarnak az udvarra térni. Aztán kijön anyám, az arcán aggodalom, s öröm egymás ellen birokra kél. Apám, mint a kora reggel olyan egészségesen köszön ránk. — Hét, tanító uraik! Éppen most jöttek meg! — Apád még nem tudja, hogy miért mentetek — súgja anyám halkan —, nem mondtam meg néki. Gondoltam, elég lesz akkor is megtudni, hogyha majd hozzátok . .. Hát nem vettetek? Vagy majd vonaton hozzák? — s győz az arcán az aggodalom. — Nem vettünk és nem is fogunk venni! — mondja Péter —, majd még beszélnünk kell róla. — Hé, tanító urak —, kiált apám. elfogva a szavak értelmét. — Ti motort akartatok venni? És nem vettetek? Tudtam én, hogy mégis csak győzök, .meg, hogy ti is okosabbak vagytok már annál. — s győztes jámborsággal simítja meg a bajuszát. Aztán azt mondja: — Látjátok, itt van ez az ötven kis juh, amit nektek gondoltam . . . Elhajtottam ide, néktek megmutatni. Most már ha nem vettetek motort, ki lehet fizetni. Jövőre ez már száz. meg a gyapja! A tízezeretek húsz lesz! — Nem lesz nekünk bizony — mondom. — Nem — mondja Péter is. Apám nem hiszi, s hajtogatja 3 birkát az udvaron. — Nézzétek meg, milyen formás mindegyiknek a lába. Egészséges mind. mint a makk. — Csak azért hajtotta be. hogy nekünk megmutassa. Olcsón meg lehetne venni attól az embertől. (Folytatjuk!
