Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-10 / 211. szám
2 fÖLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19S3. szeptember 10. A szocializmus időszámítása Légvezeték, vágy kábel Városiasodik városunk... A tucatnyi új három és kétemeletes bérház már mutatóban elénk hozza a tizenöt évvel öregebb várost, látjuk, milyen lesz majd Tolna megye székhelye. Nem múlik el év anélkül, hogy a leendő város egy-egy városrészének jelentősebb épülete, épületcsoportja ne készülne el. A Toldi utcai bérházak, a Mészáros Lázár utcai bérházak, és most, legújabban a Tar:say Vilmos utcai bérházak már a jövőt sejtetik. Kilencszázéves városunk alkotó mun kánk nyomán várossá nő... Talán elégedettek is vagyunk a fejlődéssel, a városiasodással, s ha néha egy-egy kifogást teszünk, a mielőbbi jövőt szeretnénk közelebb hozni... A múlt héten mérték fel a Mártírok terét, a Hunyadi yt- c.át szélesítik majd, hogy a korszerű forgalomnak megfelelően építsék ki ezt a nagyforgalmú utat. Tizenegy méternél szélesebb úton közlekedhetnek majd a járművek, és eltűnnek majd a középületek elől a falusi jellegű virágosker- tek... A munkálatokhoz rövidesen hozzáfognak... De mielőtt felvonulnak az útépítők, hallgassák meg u tervezők, beruházók javaslatunkat: A javaslat tulajdonképpen nemcsak erre az egy utcára vonatkozik. A leendő város- fejlesztési programba kellene már a mostani stádiumban közbeiktatni. Az útépítési munkálatokkal egyid Oben úgy gondoljuk, helyes volna végleges formában megépíteni a villamosvezéték- hálózatot. A jelenlegi légvezeték élete nem hosszú — mint általában a légvezetékeké —. a jövő, különösen városokban, de nagytávolságú elektromos energia továbbításában is, a kábelé. Városunkban is előbbutóbb kicserélik a légvezetékeket, főleg a bérháznegyedekben, a forgalmas útvonalakon fektetnek le a nem is távoli jövőben kábeleket... Javasoljuk a beruházónak, vetesse utólagosan programba a villamosvezeték föld alá építését. Tudjuk, ez többlet költséget jelent, és a mostani lehetőségeink a terven felüli kiadásokat nem engedélyezik túlzásba vinni, de javaslatunk mellett szól az, hogy ha most más területről vennénk el a pénzt, a Mártírok terén a villanyhálózat föld alá vitelére, az végeredményben megtérülne, kamatozna azáltal, hogy később, amikor az úttest már kész, lesz, akkor nem kell ismét feltörni a burkolatot, nem kell kétszer felvonulni a munkára... És tulajdonképpen csak egy kilométeres útszakaszról van szó.- Pj NÉZEK EGY FILMET, amely arról szól, hogy a személyi kultusz éveiben miként kötötték gúzsba a kezdeményező erőt, a tehetséget, a bátor fantáziát; olvasok egy novellát, ennek meg az a magja, hogy szomorú és j szegényes szerepjátszás volt a mi életünk abban az időben, s ez elől csak a cinizmus kérgével lehetett védekezni; hallgatok egy felszólalót, aki meg arra okít, hogy hazánk fejlődésének, építésének éz a korszaka csupa csupa negatív tanulsággal szolgál: megmutatja, hogyan, s mit nem szabad, mitől keli tartózkodni, óvakodni a szocializmus építése során, S erre jön még a humorista a kabarészínpadon meg a képernyőn, és azt akarja be- szuggerálni, hogy az összes örökségünk a gyapottermesztés hóbortja, a feszített tervek túllici- tálása, a kucseraság, a kétezer százalékos teljesítmények és a padlássöprés meg hasonlók. Ilyeinkor mindig két érzés kerít hatalmába. Az egyik: a pironkodás. Hiszen bizonyára más is röstelli magát, ha ezekre a dolgokra kell emlékezni. Egy nagy és szép eszmét így elkeverni tőle idegen vadhajtásokkal! S mi, maiak, sokan már akkor is itt éltünk, dolgoztunk, szervezkedtünk, politizáltunk és agitáltunk. A másik érzés: a tiltakozás. Hiszen ugyanaz a lelkiismeret, amely belátja, beismeri ezeket a régi hibákat, őszintén szembefordul azokkal, nem tudja elviselni ezt az egyoldalúságot, ezt a történelmi torzítást. Lehetséges, hogy néhány szemlélőnek csak ennyi volt az a tíz esztendő rw/vvviMvvrjvvwvvwwrnwwwjMMiffiwjifWíivwvwsirMwvw/Avw/fftswíMMi Csikósok, lovászok, versenyparipák országos, Tamásiban és Mezőhegyesen nemzetközi versenyen. Most készülnek Kecskemétre. Ötösfogattal és két sportlóval vesznek részt ott egy bemutatón. Legutóbb Tamásiban 8 lóval versenyeztek, 15 helyezést értek el, két Ifjúsági első dijat hoztak, s megnyerték a gazdaság nagydíját. Tehát sokféle tevékenység folyik ott a lovakkal Sütvény- pusztán. Nevelik, tenyésztik, idomítják ezeket a gyönyörű, okos állatokat. S aki egyszer belekóstol ebbe a szakmába, aki egyszer megpróbálja itt az életet, az — mint ahogy Keppel elvtárs mondja — nem menekülhet innét. Kevés olyan ember akad, mint Németh István, akivel a silózók- nál találkoztunk, s aki négy évig volt lovász, versenyekre is járt, jól szerepelt, mégis átpártolt más munkára. — Én azt mondom barátaim, manapság nem a lovakban, a gépekben van a fantázia! A csikósok, lovászok nevetnek ezen. ök annyira szeretik a lovakat, hogy elfogultak velük. Keppel Ernő úgy beszél a paripákról, ahogy talán még emberről sem beszélünk. Embere válogatja. Fő az, hogy szép lovakat nevelnek itt Sütvényben. Azt hiszem, ez nem is probléma. Az utóbbi években magas színvonalra emelkedett a tenyésztés, a nevelés és az idomítás. Most 270 ló és csikó van itt ösz- szesen, ezekből 60 a törzskanca. Vemhességük százaléka meghaladja a 84-et. Egy-egy kancának az értéke 25—30 ezer forint. Egyre híresebbek a sütvényi lovak, s híres emberek az itteni csikósok, lovászok. Életük szép, romantikus, de nehéz, kemény élet ez: katonás, ök szeretik ezt az életet, s a riporter sem bánta meg, hogy egy délutánra beszegődött hozzájuk bojtárnak. Tizenegy esztendő az Após hátán — Nem menekülhetsz — Aki a lóban, s aki a gépben látja a fantáziát A csikós ott fekszik az istálló és a lókórház között egy pokrócon. Ebédszünetét tartja, szundikál. A lépésekre felkapja a fejét, fiatal, szőke ember. — Igen, itt én vagyok az egyik csikós... Hermann Józsefnek asztalos a szakmája. Varsádról idelátogatott egy rokonához, és ittrekedt. Csikós lett az asztalosból, beleszeretett a csikókba. Ez talán nem is csoda. Döbrö- köz és Kurd között, Sütvény- pusztán, az országút melletti istállókban, karámokban 80 szép magyar félvér csikót nevelnek. Olyanok ezek a paripák, mintha tűz folyna ereikben. A csikósélet pedig nem köny- nyű mesterség. Hajnali ötkor kelés, abrakolás, ápolás, majd 7 órától 11-ig legeltetés. A déli órák pihenése után délután ugyanez a napirend, ápolás nélkül, sötétedésig. Ezt már Kutas János meséli, aki tíz éve űzi a szakmát. Az alsó istállókban három— négyéves korig tartják a csikókat. Innét aztán melyik, milyen oda kerül, a legtöbb a sport-istállóba. A hegyen lévő istállókhoz már Keppel Ernővel lovagolunk felfelé, aki tizenegy éve ül Após nevű lova hátán. Elszegődtem Keppel elvtárs mellé egy délutánra csikósbojtárnak. Megérte. Ahogy lovagoltunk a dombok között, mindenütt ménesek legelésztek, futkároztak, vágtázva terelték őket a csikósok. A meredek, dombos terület jó hatással van a lovakra, edzettebbek, ke- rnényebbkötésűek lesznek. A Görény nevű, kitűnő lovon ültem, de az Apósról hallottam csodálatos történetetet. — Én a motorra fel se ülnék — mondja Keppel brigádvezetö. — A csikós és lovász mind jobban szeret lovagolni, mint motorozni. Tizenegy éve ülök az Após hátán. Olyan ló ez, hogy még beszélni is tud. Megesküdtem vele, amíg menni tud, együtt maradunk. Nehéz időket is éltünk át együtt. 1953-ban nem volt takarmány. Jártam a megyét, kerestem a takarmányt a lovaknak. Három hónapig naponta az Apóson 70—80 kilométert lovagoltam... S nézze meg ezt a lovat: olyan tiszta állat, hogy rajzolni se lehetne szebbet. Nincs ennél különb itt a pusztán. Különb lehet, hogy nincs, de vannak azért nagyon értékes lovak. Itt van mindjárt a sportistállóban az országos hírű Facsiga és Guza. Most alkudnak rájuk az angolok. Facsigáért 120, Guzáért 70—80 ezer forintot kér a gazdaság. Itt kezdődik valahol a versenyló. A Szovjetunióba is most vittek két lovat, hetvenezerért darabját. A sportló átlagos ára 25—30 000 forint. A sportistállóban gyönyörű lópéldányok állnak. Ennek az istállónak Németh Dezső, a kiváló, országos hírű lovastanár a főnöke. Munkatársai mind fiatalok. A II. osztályú lovasok neve gyakran szerepel a sportrovatokban: Bíró Károly 20, Keppel István 18, Horgos István 24 éves. A legifjabb lovász Csikós József 17 éves. Aztán itt dolgozik még Rab Gyula 22, Ripszki János 18 és Hantug János 19 éves fiatalember. Egy emberhez 4 ló és egy szerelék tartozik. Négy lovat kell gondozni, ápolni, edzeni, rendben tartani. S ezekkel mennek versenyekre. Idén már jártak Bácsalmáson területi, Pécsett, Gyulán Gyenis János és ennyi is maradt: örök céltábla — de ha megkérdezzük a munkást, a parasztot, ő hitelesebb emlékezettel felel. Heroikus, nagy munkáról, áldozatos életről is beszél, és sok-sok eredményről. Nem azért, hogy a hibákat mentse, vagy feloldozzon valakit e korszak balfogásainak felelőssége alól, hanem egyszerűen azért, mert erkölcstelen és oktalan dolognak tart lerombolni, vágy számításon kívül hagyni egy nagyszerű új épületet, csak azért, mert néhány lyukas tégla is van benne, mert túl dekora- tívre sikerűit a homlokzat. A végső mérleget úgy vonja meg. hogy számításba veszi: minden hiba, sőt bűn ellenére a szocializmus épülete magasodott itt azokban az években is. Megszereztük a földet, elkergettük a burzsoákat, megteremtettük a munkáshatalmat, elkezdtük az új értelmiség nevelését és a társadalmi közösség anyagi és szellemi felemelését. Uj gyárak, városok emelkedtek, ipari ország lett az elmaradott agrárországból. Az alkotó, dolgos életnek ezek a meghatározó élményei akkor, kezdeti stádiumukban, elhomályosították a vezetés hibáit, gyengeségeit. Hittel hittük, hogy abban a történelmi szituációban a munkáshatalom megmaradásának, a szocializmus építése anyagi biztonságának feltétele volt az is, amit ma elvetünk a múltból, s elhagyunk a jelenből. HOGYNE TILTAKOZNÉK a lelkiismeret, ha valaki kézlegyintéssel. szájhúzással akar summázni egy egész történelmi korszakot, melynek a nép a valóságos hőse, bajvívója volt! A munka nagyját elvégeztük, maradandó emlékműként állnak itt a szocializmus építésének első hazai korszakából is a hatalmas ipartelepek, a jól szervezett állami gazdaságok, s a munkáshatalom. Nem érdekünk eltakarni semmit a múlt vadhajtásaiból, de az is a történelmi igazsághoz tartozik, hogy ezek nemcsak személyeket érintettek, hanem az egész dolgozó népnek kárára voltak. Az alkotó, építő nép sorait sem kímélték a torzítások káros következményei. Hogy a társadalom jobbik fele mégis a rendszert igenelve dolgozott, ?z az ügy iránti szeretetének, hitének s történelmi áldozatosságának bizonyítéka. Ez a meggyőződés mentette meg 1956-ban értékes örökségünket, amely — szükséges korrekciókkal — igenis alkalmas volt a továbbfejlesztésre, igenis alapja lehetett annak a dolgos, céltudatos folyamatnak és törekvésnek, melynek eredményeként az MSZMP VIII. kongresszusa deklarálhatta, hogy hazánkban leraktuk a szocializmus alapjait. A párt és a dolgozó nép közösséget vállal ennek a múltnak minden eredményével, minden pozitívumával úgy, mint saját céljai és akarata szerint bekövetkezett, értékes történelmi örökséggel, s a saját tevékenysége lényegét úgy ítéli meg, mint a szocializmus hősies, minden objektív és szubjektív akadályon végigküzdött építésének áldását. Különösen fontos hangsúlyozni ezt a történelmi érték-ítéletet manapság, mert azon kívül, hogy a szükségesnél nagyobb dózisokban „kapjuk” a múlt hibáiból szóló okításokat, kevés figyelem jut a múlt valóságos értékeinek megcsillogtatására. Még olyan summás ítélet is kóvályog itt-ott, hogy mi tulajdonképpen csak 1957-től számíthatjuk a szocializmus hazai építését, onnan ered a szocializmus magyarországi időszámítása. Ez pedig már nyílt történelemhamisítás! Kiforgat korábbi valóságos történelmi érdemeiből mindent és mindenkit, a pártot, a népet, a munkást, a parasztot, s talán még meg is dorgálja érte azokat, akik annak idején akár egy-két téglát is helyére tettek, s nem húzódtak félre kibic módjára, hanem megfogták a munka nehezebbik végét, a mainál jóval nehezebb nemzetközi és hazai légkörben. Ennek elfogadása burkoltan any- nyit jelentene, mint osztályokat, vagy az egész népet bűnbaknak állítani azért, amit egy saját „nagyságától” megdicsőült vezető csoport, csalhatatlanságban ringatózva elrontott, félre sikerí- tett a nép igaz igyekezetének sodrásában. PARTUNK és NÉPÜNK sohasem idegenítette el magát ennek a történelmi múltnak lényeghordozó egészétől, pozitív hagyományaitól, csupán a bűnöket, hibákat, torzításokat vetette ki belőle. Mindig is elismerte a szocializmus hazai építésének folytonosságát, s méltányolta és tisztelte, megbecsülte azt az őszinte társadalmi hitet és lelkesedést, amellyel népünk még a hibákkal megnehezített körülmények között is csodálatra méltót és örök maradandóságú dolgokat alkotott. Nemcsak az építés terheit cipelte, hanem haszontalan köveket is, melyeket — felismerve, hogy milyen nehezékek gátolják előrehaladását — maga dobott ki útipoggyászából. Az igazi érdemeket nem lehet elperelni, így az említetteken kívül ezt sem. Maga a párt és a nép nyitotta rá a szemét a hibákra, türelmetlen szenvedély ességgel. Sohasem lehet tehát belenyugodni abba, hogy olyan tíz esztendőt próbáljanak elbagatelizálni, amelyben a szocialista építés számos alapvető kérdését oldottuk meg'. • Nem lehet rosszra magyarázni egy korszak és több nemzedék eredményes és céltudatos igyekezetét. Más dolog a múltat azért vizsgálni, hogy okuljunk belőle, s ismét más azért, hogy valaki szurokkal próbálja bemázolni mindenestül. Megmérni, hogy mit tettünk jól, s mi vált rosszra az elhibázott vezetés miatt, abból az indítékból, hogy a szocialista építés tapasztalatait gya- rapítsuk, ez a párt és a nép érdeke és erkölcse szerint való. De kipécézni a hibákat és csak ezeket látni, zászlóként lobogtatni, ez a tények meghamisítása. Különösen olyan helyzetben, amikor a párt megfelelő intézkedésekkel, határozatokkal zárta el a régi kísértetek vissza- járásának lehetőségét, sokszorosan garantálta, hogy azok a hibák, amelyeket egyesek a rendszer cégérévé szerettek volna, s talán szeretnének ma is avatni, sohasem ismétlődhetnek meg. Egészséges közéletünkben teljességgel érvényesülnek a szocialista demokratizmus normái, pártunk lenini szellemben vezet és tevékenykedik, s máig mindenki meggyőződhetett a hibákkal történő szakításról, a visszahúzó erők elszigeteléséről. Ebben a politikai légkörben tehát igen természetes, hogy nemcsak a kommunista lelkiismeret, hanem az egész nép lelkiismerete tiltakozik az olyan törekvések ellen, amelyek minduntalan csak a múlt hibáiból akarnak politikai tőkét kovácsolni. Mert a szocializmus nagy kohójában egybeforrnak a múlt és a jelen kétségbevonhatatlan eredményei, s kiégnek a salakkal az általunk is megtagadott hibák. A szocializmus hazai építésének időszámítását ezért kezdjük ott, ahol természetes és logikus: a munkásh'atalom megteremtésénél, az első tégláknak az alapban való elhelyezésénél. Sz. Simon István
