Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-04 / 206. szám

1363. szeptember 4. i, TOLNA WEG TEJ NÉPÚJSÁG 3 Fokozódik a zűrzavar lalaysiai tervek körűi Kuala Lumpur (Reuter). A ma- laysiai államszövetség megalakí­tása elé mind több és több aka­dály gördül. A hírügynökségek hétfői és keddi jelentései arra mutatnak, hogy most az állam- szövetség leendő partnerei között mélyül a viszály. Mint már jelentettük, Singa­pore szombaton jelentette be, hogy külpolitikai és hadügyi kérdésekben függetlenséget, sza­bad döntési jogot kapott Nagy- Britanniától. Ugyanakkor Sara­wak és Észak-Bomeó önkormány­zatot nyert. A malájföldi kormány hétfőn rendkívüli minisztertanácsra ült össze, miután bejelentette, hogy kifogást emel Nagy-Britanniánál, mind a Sarawaknak és Észak- Bomeónak önkormányzatot ga­rantáló intézkedés miatt, mind a Singapore-i igényekkel szemben. A kormány ülése után kiadott közlemény szerint Singapore ak­cióját nem tekintik sem törvé­nyesnek, sem jogosnak. Az Észak-Borneóra és Sarawakra vonatkozó lépés tárgyában pe­dig felvilágosítást kíván a kor­mány, hogy vajon miért volt szükséges az önkormányzat meg­adása akkor, amikor a malay- siai államszövetség megalakítá­sáig mindössze két hét van hátra. Indonézia Malájföldhöz inté­zett szigorú tiltakozást ama dön­tés ellen, hogy Malaysiát szep­tember 16-án kikiáltják. A tilta­kozás Malájföld döntését egy­oldalú akciónak minősíti, amely a manilai csúcsértekezleten létre­jött megállapodások betűjével és szellemével ellenkezik. A tilta­kozást az indonéz külügyminisz­térium szóvivője jelentette be. Hangsúlyozta, hogy az új állam- szövetség proklamálására vonat­kozó malájföldi bejelentés idő- előtti és megfontolatlan. Elébe vág az ENSZ ténymegállapító bi­zottsága munkájának, figyelmen kívül hagyja és semmibe veszi U Thant ENSZ-főtitkár munká­ját. Duncan Sandys brit gyarmat­ügyi miniszter, aki a leendő ál­lamszövetség tagállamainak veze­tőivel folytat tárgyalásokat, ked­den Singapore-ből Kuala Lum­purba érkezett. Az ENSZ vizsgálóbizottsága folytatva ellenőrző útját, hétfőn Kucsingból Bauba érkezett. A bizottság útvonalán fokozott óv­intézkedések történtek, ennek el­lenére többszáz főnyi tömeg tüntetett Bauban a malaysiai államszövetség ellen. A tüntető­ket a rendőrség csak könny­fakasztó gázzal tudta szétoszlatni. I.* India P.-Pakisztán (Kelet-) KAMB. * Kambodzsa VDK «Vietnami Demokratikus Köztársaság H-SEATO tag Délkelet-Ázsia térségében két új politikai csoportosulás kialakulásá­nak vagyunk tanúi. Az elsőt — Malaysia néven — Nagy-Britannia befolyásának tartó­sítására az egykoron hatalmas ázsiai gyarmatbirodalmának ma­radványaiból kívánja létrehozni. Egy évvel ezelőtt a brit kormány és a „független” Malájföld a Brit Nemzetközösség tagja (volt brit gyarmat) között megegyezés jött létre, amely szerint az utóbbi po­litikai vezetésével államszövetséget hoznak létre. A szövetség zökkenőmentes létre­hozása elé azonban több akadály gördült. 1962 decemberében Bru- neiben a brit fennhatóság és ugyan­akkor a Malaysla-terv ellen fel­kelés tört ki: a Fülöp-szigetek te­rületi igényt jelentett be Észak- Borneóra; a pozitív semlegességi politikát képviselő Indonézia pedig A Pravda szenátus az amerikai vitájáról A Pravda keddi számában köz­li washingtoni tudósítójának írá­sát, az amerikai szenátus külügyi bizottsága vitájának befejeződé­séről. A moszkvai szerződés körü­li szócsaták lényegében túllépték a ratifikálás kérdésének határait. Mindenekelőtt az a kérdés került előtérbe: merre tartson az Egye­sült Államok — a fegyverkezési hajsza fokozásának, a hideghábo­rú erőszakolásának útján, vagy pedig a szovjet—amerikai kap­csolatok javítása, a leszerelés, a nemzetközi feszültség enyhítése útján? Az amerikai kormány — írja a tudósító — „aktívan törekszik a moszkvai szerződés ratifikálásá­ra”. A ratifikációs harc közben azonban az is szembetűnik, hogy a kormány képviselői hajlamosak engedményeket tenni a kardcsör­tető ellenzéknek. A Pentagon mi­litaristái, máris számos katonai jellegű ígéretet csikartak ki a kormánytól. A legnyugtalanítóbb ezek közül az az ígéret, amel” szerint növelik a földalatti nuk­leáris kísérletek számát. „Lehet, hogy ezek az ígéretek elősegítik egyes ingadozó szenátorok meg­nyerését a szerződés ratifikálásá­hoz, de vajon hozzásegítenek-e a szerződés szellemének ápolásá­hoz?” — teszi fel a kérdést végül a Pravda tudósítója. jogosan, a föderáció létrehozásában a neokolonializmus eszközét látja. Elsősorban Malaysia és egyéb Délkeiet-Ázsiát érintő kérdések megvitatására 1963 augusztus ele­jén a Malájföld, a Fülöp-szigetek és Indonézia vezetői Manilában csúcstalálkozóra jöttek össze és hosszas vita után a MAPHILINDO elnevezésű (a térképünkön vastag, szaggatott vonallal körülhatárolt) regionális tanácskozó szervezet lét­rehozásában egyeztek meg. Meg­állapodás született, hogy Malaysia étrehozásának eredeti határidejét — 1963 augusztus 31-et — felfüggesz­tik, míg Sarawakon és Eszak- Borneón az ENSZ részvételével népszavazást rendeznek a Malay­siához való csatlakozás kérdésé­ben. Térképünkön Malaysiát — a létre­hozás előtt álló szövetség területét — vastag, függőleges vonalkázással ábrázoltuk. Malinovsskij marsall cikke Moszkva (TASZSZ). Az a tény, hogy a nemzetközi helyzet az utóbbi időben enyhült, nem ál­tathatja el éberségünket — írja Malinovszkij marsall szovjet honvédelmi miniszter a Kom- szomolszkaja Pravdában megje­lent cikkében. „Nem feledkezhe­tünk meg Leninnek arról a meg- állápításáról, hogy amíg az im­perializmus létezik, megmarad az agresszív háborúk veszélye is”. Az SZKP Központi Bizottsága iúniusi plénumának határozatára 'Avatkozva Malinovszkij rámu- a l. hogy az „imperialista halai- j mák vezető körei jelenleg a szo­cialista országok elleni ideológiai diverzióra helyezik a fő hang­súlyt, habár nem mondtak le a harc kipróbált formáiról sem”. A szovjet honvédelmi minisz­ter az amerikai hadügyminiszter nemrégiben elhangzott beszéde kapcsán kijelentette: „Már nem is egyszer az amerikai ■ katonai személyiségek tudtára adtuk, hogy a hivalkodó nyilatkozatok egyáltalában nem bizonyítják erejüket. A Szovjetunió elegendő nagyon korszerű harci eszközzel rendelkezik, hogy bizonyíthassa teljes katonai fölényét az Egye­sült Államokkal szemben.” Kennedy televíziós nyilatkozata a dél-vietnami helyzetről Haynnis Port, (Reuter, AP, AFP). Kennedy amerikai elnök hétfőn este elhangzott televíziós nyilatkozatában főleg a dél-viet­nami helyzettel foglalkozott. Szemrehányásokkal illette a sai- goni kormányt, amiért a budd­histák ellen hozott könyörtelen intézkedéseivel még jobban le­járatta magát a lakosság előtt. Kennedy szerint a dél-vietnami kormány ily módon csökkentette „a kommunista partizánok” ellen indított háború esélyeit. Az elnök hangoztatta, aligha lehet megnyerni a dél-vietnami partizánok ellen folyó harcot, ha a kormány nem tesz nagyobb erőfeszítéseket „a népi támoga­tás elnyerésére”. Az elnök sze­rint ezt a támogatást úgy lehet­ne megszerezni, ha a saigoni kormány módosítaná politikáját és személyi változtatásokat haj­tana végre. Ha nem hajlandó ezekre a változtatásokra — mon­dotta — akkor véleménye szerint kevés esély van a partizánok el­len folyó háború megnyeFésére. Az elnök ugyanakkor - nem hagyott kétséget afelől, hogy az( Egyesült Államok továbbra is támogatja Ngo Dinh Diem kor­rupt kormányát. Hozzáfűzte azonban, hogy az utóbbi két hó­nap folyamán Diem elnök kor­mánya „elveszítette a néphez fű­ződő kapcsolatait”. A dél-viet­nami buddhisták ellen hozott megtorló intézkedések — mon­dotta — „igen helytelenek vol­tak”. A győzelemhez semmi eset­re sem ez az út vezet. ­Az Egyesült Államok — mon­dotta ezután Kennedy — tovább­ra is katonai segélyben részesíti a saigoni kormányt. „A katonai segély leállítása nagy hiba lenne és nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy vissza kell vonulnunk”. Az amerikai elnök igyekezett jó képet vágni De Gaulle francia elnök Dél-Vietnammal kapcsola­tos legutóbbi nyilatkozatához. A francia elnök — mint ismeretes — nyilatkozatában azt sürgette, hogy az országot mentesítsék minden külföldi befolyástól. „De Gaulle elnök a barátunk — jelentette ki Kennedy. — Ha vannak is nézeteltérések közöt­tünk, ezek még nem adhatnak okot az ellenségeskedésre". Ülést tartott az Opus Pads és az Országos Béketanács katolikus bizottsága Az Opus Pacis intézőbizottsága és az Országos Béketanács katoli­kus bizottsága kedden együttes ülést tartott. Az ülésen részt vett dr. Hamvas Endre Csanádi püs­pök, Kovács Sándor szombathelyi püspök, Papp Kálmán, győri püs­pök, dr. Brezánóczi Pál egri apos­toli kormányzó, Mag Béla c. apát, az Opus Pacis ügyvezető igazgató­ja, dr. Horváth Richárd budapesti templomigazgató, a Katolikus Szó főszerkesztője, Rozsáli Menyhért c. apát, győri püspöki helynök, Peisz Lajos kanonok. búdápeSti általános érseki helytartó, Mihá- czi József c. apát, váci apostoli kormányzói helynök, dr. Rojko- vich István, nyíregyházi görög- katolikus püspöki helynök, dr. Potyondi Imre nagyprépost, a bu­dapesti központi szeminárium rektora, dr. Gál Ferenc, a buda­pesti hittudományi akadémia dé­kánja, dr. Zemplén György teo­lógiai tanár, dr. Bacsóka Béla, a nyíregyházi görögkatolikus pap­nevelő intézet rektora és dr. Bá- dy Ferenc c. apát budapesti plé­bános. Az ülést dr. Hamvas Endre püspök, az Opus Pacis és az Or­szágos Béketanács katolikus bi­zottságának elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta a moszkvai részle­ges atomcsend-egyezmény aláírá­sának' nagy jelentőségét. Ezután Mag Béla, az Opus Pacis ügyvezető igazgatója tar­totta meg beszámolóját. Méltatta a Pacem in terris enciklikát s rá­mutatott arra, hogy ez minden pap kötelességévé teszi a béke­munkában való aktív részvételt. Hangsúlyozta, hogy VI. Pál sze­mélyében olyan főpap lépetí a pápai trónra, aki magáévá tette elődje útmutatásait. Ezután Mag Béla előterjesztette az új munka­év papi békemozgalmi program­ját. Dr. Horváth Richárd, a Katoli­kus Szó főszerkesztője, a katoli­kus békeszervek nevében meleg szavakkal köszöntötte dr. Hamvas Endre Csanádi püspököt arany- miséje alkalmából. Az ülés résztvevői az új mun­kaévre vonatkozó előterjesztést egyhangúlag elfogadták. Az ülés dr. Hamvas Endre püspök záró­szavával ért véget. (MTI) Újabb himlőgyanús megbetegedés nem fordult elő Tájékoztatás a himlő-megbetegedéssel kapcsolatos intézkedésekről Illetékes helyeken tájékoztat­ták az MTI munkatársát a fekete himlő megbetegedéssel Kapcsola­tos intézkedésekről. Az orvosi vizsgálatok, vala­mint a teljes biztos diagnózishoz szükséges, több napot igénylő la­boratóriumi eljárások alapján megállapították: a Royal Nagy­szálló alkalmazottja — akinek himlőgyanús megbetegedéséről a lapok a múlt hét szombatján hírt adtak —• fekete himlőben betegedett meg. Betegsége enyhe lefolyású, s remélhető közeli fel­gyógyulása. Ezen egy eseten kívül eddig sem Budapesten, sem vidéken egyet­len ú.iabb himlőgyrnús megbe­tegedés sem fordult elő. Nem betegedett meg senki a Royal Nagyszállóban elkülönített 220 külföldi vendég és az Istenheavi- úti védőnőképzj infézetber egészségügyi zárlat alá helye­zett 89 magyar állampolgár kö­zül sem. Az ezeken a nelveken szolgálatot teljesítő dolgozók kö­rében sem történt himlő-gyanús megbetegedés Mindezek alapján nem vált szükségessé kötelező vé'c oltás elrendelése. Budapesten tovabo folyik azoknak a beoltása, akik önként jelentkeznek és védőol fást kívánnak kapni. Minden egyes önkéntes jelentkező a la­pok vasárnapi számában ismer­tetett helyeken és időpontokban .oltásban részesülhet. A nemzetközi j árvány ügyi egyezmények értelmében kül­földre készülő magyar állam­polgárok továbbra is csak akkor hagyhatják el az ország területét ha a szükséges úti okmányokon kívül eredményes védőoltást ta­núsító igazolvánnyal is rendel­keznek. Külföldön is elismert igazolást csak az ilyen célra ki­jelölt oltóhelyeken állítanak ki, ezért a külföldre utazók kizáró­lag ezeken a helyeken jelentkez­zenek védőoltásra. Mindazok a vidéki személyek, akik külföldre utaznak, a védő­oltást a megye székhelyén mű­ködő KÖJÁLL-nál kaphatják meg. (MTI.)

Next

/
Thumbnails
Contents