Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-15 / 216. szám

TOLVA WEGYEÍ 1963. - szeptember 15. A Szekszárdi Ál­lami Gazdaság várdombi üzem­egységében már szüretelnek. Szita Ferenc brigádve­zető vizsgálgatja a szőlőfürtöket, úgy jelöli meg, hogy melyik . sor érett már szedésre. BESEGÍTŐK Még nagy a ren­detlenség az újon­nan felépült fel­dolgozó üzemben. Már szerelik a gé­peket, mire eljön a szüret ideje, már ez is teljes készenlétben vár­ja a fürtöket. Szombat lévén, János bácsi vasárnapra határozta el a szü­retet. Elhívta hát a rokonság összes fehérnépét segíteni, a puttonyozást még ők ketten is elbírják a sógorral. Kiballagtak hát a hegyre, előkészíteni: a 'holnapi szüretet. Meg aztán a tavaly'ibóV is ma­radt még egy demizson jól el­dugva ~az öthektós alá, azt is meg kellett inni búcsúzóul. Ki­készítették a hordókat a felső­szélre, közben igencsak kor­tyolgatták az ízes nedűt. Józsi sógornak aztán eszébe jutott, hogy még puttonyt is kérni kell, mert az sincs a háznál. Elindultak hát a szalmatetős présházak között- a: másik ko­mához, 0 < rs~. éppen az óbor íze feleit meditálgátötU Szü­retre készült ugyan, de szíve­sen adott egy puttonyt, de nem is engedte el őket egykönnyen. Estefelé a koma haZaindult, ők meg a présház felé vették az irányt. Még a nap sem kelt fel, amikor a hideg kiverte a sze­mükből az álmot. Mit fog szól­ni az asszony, jutott eszébe ■ mindjárt János bácsinak -a rét* tenetes gondolat. Rászedte hát a sógort, hogy addig, míg ki­jönnek, szedjenek meg egy hor­dóval, így legalább megenyhül a fehérnép. A még mindig má­moros fejjel nehezén találták. ' rrieg a fürtöket, meg a puttony, ' Is iszonyú nehéz volt. Vizes lett az ingük, mire megszed-, ‘ték a: Hordót, elindulták hát á. présház felé, hátha maradt még valami abban a demizsonban. Amikor a kis ház közelébe ér­tek, János bácsi iszonyút ká­romkodott: — Hű, hogy az a ...! Hát ez nem is az én szőlőm, ha­nem a komáé! DUGDOSÓK Ládafal. Ez a szőlővel teli. rengeteg láda már szállításra vár. f r — Ha nyolc literrel lejjebl ásol, a sógor öthektósa is befér., Foto: Erb Szöveg: Kóny: Elmúlt a nyá v Az esők, a lassan rozsdabarna köntösű "fák bí fős 'jelei az ősz' közeledtének. Nekünk, borvi léken lakóknak nemcsak sarat, rossz idpt jelent az ősz, hanem valami sokkal kellemesebb do got' is: a szüretet. A- szőlősgaz­dák már nézegetik a dús levelek között elbújt fürtöket, számolgatják, mit hozhat az idei esz­tendő, készülnek a szüretre. De nemcsak ebből áll a szüreti előkészület, nézzünk egy kicsit kö­rül, hol, hogyan várják az új termést. A pincében hosszú sor üres hordó várja az új bort. Balogh József és Bátori Margit egy 45 hektós tisztítását vég­zik. Ha nem is lesz annyi bor, mint amire számítottak, nem árt, ha tiszták a hordók. Bormúzeum. Ide kerül minden év legízletesebb bora. Már 24 fajta bor sorakozik itt a címkés üvegekben. Benkő Jó­zsef pincemester már a helyet készíti az új bor­nak,

Next

/
Thumbnails
Contents