Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-08 / 184. szám

6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÁÖ 1C63. augusztus 8. Rosas pályán is kiválóan sxerepeltek atlétáink Kaposvárott Két siómban új megyei csúcs Nem a legjobb előjelek mellett indult el atléta-válogatottunk Ka­posvárra, a Béke Kupa II. for­dulójára. Férfiválogatottunk tar­talékos volt, több versenyzőt kénytelen volt nélkülözni. A ver­seny előtt a sportolók és a szak­vezetők szomorúan nézegették a laza talajú, rossz állapotban lévő futópályát, amely az elmúlt hé­ten két felhőszakadást kapott. A felsoroltak ellenére megyénk atlétái kitűnően megállták he­lyüket és a 4xl00-es váltónk és Törökné kiváló eredményével is új csúcsot ért el. Megyénk atlé­tikája tehát nagyon sokat fej­lődött ebben az évben, melyben nagy része van az atléták szor­galmának, a jó szakvezetésnek és néhány régi versenyzőnk vissza­térésének. Külön dicséretet érde­mel a női 4x100-as váltó, vala­mint Törökné, de jól szerepek a Hamar—Krassay kettős 200-on, a Szabó—Ványi magasugrópár, valamint Bányai, Szeleczky, Scherer, Tóth és Kun. Scherer, a kiváló képességű atléta 200 méteren — a második futamban — 21,1-es idővel első lett. Ezzel az eredményével a Ba­ranya megyei Mat is és a sióagárdi Szeleczky mögött az erős me­zőnyben a harmadik lett. Scherer távolugrásban szintén a Baranya megyei Matissal került össze és egy centiméterrel végzett a ba­ranyai versenyző mögött. Törökné, ismét megjavította a saját csúcsát és ezzel új me­gyei csúcs született női súlylö­késben. Eredménye 11,37 m. Eredmények: Nők: 200 m: 1. Krassay (Tolna) 27,6, 2. Hamar (Tolna) 28,—, 3. Kereső (Somogy) 28,2. 800 m: 1. Prohászka (Baranya) 2:25,8, 2. Bányai (Tolna) 2:27,8, 3. Bagi (Baranya) 2:30,-, 4. Orbán (Tolna) 2:52,-. Magas; \. Böröcz (Somogy) 150, Sikerült Mozolai János, a megyeváloga­tott edzője napokkal a verseny előtt mondotta: Uj megyei csú­csot . .várok IxlOO-on a lányok­tól. Mind a négyen kiváló for­mában vannak, csak az időjárás és •a pálya kedvezzen." Az időjárás kedvezett, de a pálya nem. Ennek ellenére nem csalódott. Jól sikerült a rajt, a váltások is szabályosan történtek és Kras­say az utolsó S0 méteren reme­kül hajrázott. A célnál, amikor Krassay befutott, boldogan nyom­ta le Hadnagy Zsolt a stopper­órát és a következő pillanatban már lelkendezve kiabálta:- Sikerült! Uj csúcs! 2. Kanizsai (Baranya) 145, 3. Bá- gyi (Baranya) 145, 4. Törökné (Tolna) 145, 5. Eördögh (Tolna) 145. Súly: 1. Dr. Tóth (Baranya)' 12,71, 2. Törökné (Tolna) 11,37 (új megyei csúcs), 3. Bartos (Ba­ranya) 10.34, 4. Poppné (Tolna) 9,81. Gerely: 1. Lukácsné (Baranya) 43.96, 2. Dr. Tóth (Baranya) 43,12, 3. Törökné (Tolna) 36.85. 4. Varga (Tolna) 34,10. 4x100 váltó: 1. Tolna (Cseke— Hamar—Bárdos—Krassay) 51.4 (új megyei csúcs), 2. Baranya, 51.7, 3. Somogy 56.2. Férfiak: 200 m: X. Matis (Baranya) 23,7 j 2. Szeleczky (Tolna) 24,—, 3. Scherer (Tolna) 24,1. Magas: 1. Bánná (Baranya) 185,' 2. Szabó (Tolna) 185, 3. Ványi (Tolna) 180. Távol: 1. Matis (Baranya) 613, 2. Scherer (Tolna) 612, 3. Övári (Somogy) 603, 4. Harsányi (Tolna) 594. Diszkosz: 1. Lovász (Baranya) 43,73, 2. Tóth (Tolna) 43,16 3. Doszpod (Tolna) 40,92. Kalapács: ... 4. Kun (Tolna) 40,80. 4x400 váltó: 1. Baranya 3:30,4, 2. Tolna 3:43,—, 3. Somogy 4:06,4. Szeksiórdi járás — Tamási járás 4:2 (1:0) Távolról is Az időjárás kedvezett a nem­zetközi kosárlabda-mérkőzésnek. Az égiék fontolóra vették azt a rengeteg energiát, igyekezetét, amit a Szekszárdi Petőfi a mér­kőzés sikeres lebonyolítására for­dított. A jelentős vezetés utáni várat­lan vereség kissé csalódottá han­golta a közönséget. Talán csak az az idős néni volt boldog, aki egy Varsóba irányuló csomagot sike­resen rábízott a lengyel különít­ményre. A mérkőzés utolsó per­ceiben 1 pontos lengyel vezetés­nél Vasilescu román játékvezető két büntetőt ítélt a magyar csa­pat ellen. A közönség elégedet­lenkedett, pedig a rokonszenves játékvezető egész közel állt a sza­bálytalankodó Kulcsárhoz. A mérkőzés után a bukaresti testnevelő tanár elismeréssel szólt a remek pályáról. Az első mérkő­zés alapján a technikás Simont, valamint a lengyel csapat II. fél- ideji játékát dicsérte. dobni kell! Szekszárdon ugyancsak a II. félidőben jöttek fel a lengyelek, Simon viszont nem bírta erővel. Két nap alatt két mérkőzés, sok már neki. A mérkőzést megtekintette Gyu­lai Géza, a Bp. Honvéd szekszár­di származású, válogatott kosár­labdázója is. ö így látta: — A belgrádi Európa-bajnok- ságon még 15 ponttal vertük ugyanezt a csapatot. Véleményem szerint a lengyeleknek igen nagy önbizalmat adott, hogy távoli do­básaik sikerültek, s az utolsó per­cekben mindig válaszolni tudtak a mi kosarainkra. Győzelmük ér­tékét növeli, hogy a kezdő ötösből többen csak pár percet játszot­tak, s hogy a himlőoltást is érez­ték még a játékosok. Greminger kivételével nem mertünk távoli dobásra vállalkozni, ez döntőnek bizonyult, mivel a palánk alatti tolongásban nehéz volt pontot el­érni. Szedres, 300 néző. Vezette: Var­ga. Szekszárdi járás: Szűcs — Szontág, (Varga), Satz, Tóth — Farkas, Sós — Kurucz (Sallai), Fehér, Pusztai, Gáncs, Molnár. Tamási járás: Kurdi — Kelemen, Szalai L, Kovács II. — Tóth L, Mészáros — Kardos, Pavelka, Szalai II., Csík, Kovács I. A szek­szárdi járás támadásaival kezdő­dött a mérkőzés. A 30. percben Pusztai nagyerejű lövése jutott Kurdi kapujába. 1:0. A II. félidő 14. percében Fehér a kifutó kapus mellett gólt lőtt. 2:0. Erősített a tamási járás válo­gatottja és a 34. percben Pavelka egyéni akcióból gólt lőtt. 2:1. Há­rom perc elteltével Kelemen ki­egyenlített. 2:2. Ezután teljesen beszorult a vendégcsapat és a 39. percben Mészáros hibájából meg­ítélt 11-est Sallai értékesítette. 3:2. Befejezés előtt négy perccel Molnár lövése a sarokba vágó­dott. 4:2. Jók: Farkas, Pusztai, Tóth és Gáncs. ill. Kovács II., Csik, Pa­velka. Képek a lengyel—magyar kosárlabda-mérkőzésről Budavári Zsuzsa, a Szekszárdi Petőfi kosárlabda-csapatának ver­senyzője, a magyar ifjúsági válogatott tagja virágcsokorral köszön­ti a lengyel csapat vezetőjét. Jobbról Greminger, a magyar csapat kapitánya, mellette Gabányi, aki 202 centiméteres alakjával kiemelkedett a mezőnyből. Jelenet a mérkőzésről: támad a lengyel csapat, amely akcióból ko­sár született.

Next

/
Thumbnails
Contents