Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-29 / 201. szám
4 fÖDÍS WEGfH SEPfljSÄ'ö 1963. augusztus 29. KST-zárszámadas A Simontornyai Bőrgyárban évről évre nagyobb az érdeklődés a KST. a takarékoskodásnak e népszerű formája iránt. Míg a múlt évben 305 tagja volt az üzemi KST-nek és egy év alatt 365 ezer forint gyűlt össze, az elmúlt napokban 480 tagnak fizették ki az egy év alatt összegyűjtött félmillió forintot. Volt olyan dolgozó, aki — havonta ezer forintot tett takarékba — több mint tizenkétezer forintot vitt haza. Babos József és felesége — fiatal házasok és mindketten a bokszkikészítő munkásai — havonta 600—600 forintot helyeztek el a KST-ben, így közel tizenötezer forintot gyűjtöttek össze egy év alatt. Képünk: a bérelszámolóban csomagolják a kifizetésre kerülő KST-betéteket. Népgazdasági érdek — Rendkívül óvatos ember va- — Kartársam, nyugodjék meg, gyök — tessék elhinni nekem, ez nem felelősségre vonás. Értem — Talán csak egy ember van a a tréfát, és eszembe sem jut vállalatnál, aki óvatosabb nálam, megsértődni. Én nevetek a leg- de az is kijelentette, hogy én jobban, legfeljebb alkalomadtán még nála is óvatosabb vagyok, finoman visszavágok! Egyszer mégis elvetettem a súly- Valóban megnyugodva jöttem kot. Ferenc kartárs előtt a vál- el tőle, és mégjobban belevetet- lalati rendezvényen, mikor már tem magam a munkába; ennyivolt bennem némi kadarka, a vei is több lesz a nyereségrésze- következő megjegyzést tettem: sedés. „Kiváncsi vagyok, ilyen gazdái- Az eredmény nem maradt el. kodás mellett, mennyi lesz a Hó végén nyilvánosan megdicsér- ity'etéségrészesedés' ‘'-‘-év* végén?!"' tek, külön jutalmat kaptam és Nem sokkal ezután magához egy rend munkaruhát, hivatott az igazgató. Leültetett, Annál nagyobb volt a megle- mélyen a szemetnbe 'nézeW és petesem egy héttel később, ami- rámfújta a füstöt. kor hivatalos papír tudatta ve— Én egyenes ember vagyok lem: hogy áthelyeznek egy má— ugrott a téma közepébe — és sik vállalathoz. Rohantam az magát is annak ismerem. Ki igazgatóhoz. Meghallgatta pa- vele hát, mi a kifogása a szó- nászom, majd kezét széttárva cialista munkabrigád címek oda- csak ennyit mondott: „Népgaz- ítélése ellen? dasági érdek!” — Bocsánatot kérek —, he- Először nem értettem a dolgot, begtem — itt valami félreértés Hát a dicséret, a jutalom, nem lesz! Én csak annyit mondtam azt bizonyítja, hogy jól dolgoz- J.ózsef kartársnak a büfében, tam? hogy igazán adhatna már egy új Azonban az igazgató huncutul munkaruhát! De ezt is csak a elmosolyodott, és akkor megta- tréfa kedvéért, — jegyeztem láttam a magyarázatot: — „fi- meg ... noman” visszavágót... Az igazgató közbevágott: — Káté — VÉGH ANTAL: HOLNAP VASÁRNAP TTTTTTTTTTTTTTTTTTTmTTTTTTTTTTTTTTTnTTTTTyyyi AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA 19. — De az elnök ott hagyta a beosztását, s nehezebb munkát vállalt! — Pontosan erről van szó! Vállalt. Azt hiszem önként. Az is valószínű, hogy kipróbált és megbízható párttag. Ezek szerint nyilvánvaló, hogy nem pénzért tette! Mert ha azért tette, akkor feltétlen baj van! Elvből tette, s az elveknek nincs piaci ára! És mi adódik ebből? A mi elnökünket, ahogy anyám mondja, nem érdekli a termelés. Megkapja a pénzét — duplán — s az élete szükségtelenül kényelmessé válik. A termelés meggyőző irányítása helyett parancsol. A parancsot az emberek nem szeretik. Ellentét alakul ki. Az elnök megutálja, s nehéznek tartja a munkáját, az mondja, örüljenek, hogy vállalja az elnökséget, két fizetésért. Igen kiváncsi lennék, mi erről az újságok véleménye... — Nem ajánlom, hogy megírd! — Pedig meg fogom írni. Sőt, legközelebb megkeresem a téesz- elnököt, és véleményt fogok ezzel a tétellel kapcsolatban tőle is kérni. Hála istennek, lassan visszatér hozzánk az élet! Egészen úgy érzem magam, mintha Péterrel együtt sétálnánk újra a Luna- mozitól a Muskátli-presszó közötti részen, s korszakokat eldöntő eszmék járnának agyunkban, frissen. — No, mi a véleményed? — S mielőtt elmondhatnám, Péter nekihevülten újra kezdi. — Ez az, drága barátom, ez az, biztatom magamban, itt van az élet! Mert ha te sem úgy beszélsz az élet értelméről, mint ahogy megszoktam tőled, mindennek vége. — Lényegében azt tartjuk, hogy a munka becsület és dicsőség dolga! Ha ez így igaz, miért van szükség rá, hogy a becsület és dicsőség zászlaja alatt a munkát dupla pénzen áruljak elvhű emberek között? — Mit gondolsz, fog rá válaszolni az újság? — Fog, és megírja, hogy ez egy igen bonyolult gazdasági kérdés és lehet, hogy kifejti részleteiben. És feltétlen meggyőz! .(líí. — Ha meggyőző érvei lesznek, meghajtom előtte a derekamat! Különben valóban bonyolult. Igaz és kétségtelenül helyesnek ismerem el: egy kisebb kapacitás és elvhűség több, mint nagyobb kapacitás elvhűség nélkül! De itt vagyunk barátom, mi! És számos társaink! Biztos elveink vannak, bizonyos tudással is rendelkezünk. És jövünk egyre! Itt fog megoldódni azt hiszem minden! Eltűnnek az NB III-as káderek és a friss agyú emberek ezrével jönnek. És azoknak, akik nem tudják ezt megérteni, elvből kell félreállni ! Barátom, ma mindent meg lehet tenni, csak azt nem, hogy valaki érdemekre hivatkozzon! Mert ha valaki érdemekre hivatkozik, egyből kilátszik a lóláb. Elmúlt az ideje annak, hogy valaki nyugdíjat kapjon az apja után, aki 19-ben az utcán pofont kapott egy antant őrmestertől! Engem egyetlen dolog érdekel: az. hogy mit tettél ma, és mit tettél tegnap az emberekért! Péter tőlem többször véleményt kérdez, s mert én nem mondom azonnal, folytatja habozás nélkül: — Szeretnék erről egy komoly tudású, marxista politikussal beszélni! Szerintem az elkövetkező időkben csak azok az eszmék hódítanak, melyek mind magasabbra emelik az embert. Aztán Péter leheveredik úgy, ahogy a kollégiumban szokta. — Mit szólsz hozzá —, mondom neki —, levelet kellene írnunk. Én a tanácsnak, te a téesznek írnál. Két évig ösztöndíjat kaptunk... és én azt hiszem, helyes lenne, ha megköszönnénk nekik. Péter fekve levelet diktál... „Köszönjük, hogy hozzásegítettek bennünket anyagiakkal is, hogy ... no, itt szépen azt kellene kifejezni, hogy megértettük és magunkévá tettük az emberi szellem felszabadítását.” .;. Igen, ha majd felolvassák a levelet a tanácsülésen, vagy a téesz-közgyűlés előtt, hát azt hiszik, hogy megőrültünk, mert szellemekkel barátkozunk. — Helyes, irdd helyette azt: „megértettük, hogy az emberi kultúra felemelését elő kell segítenünk, s mi ezután -itt a szülőfalunkban, mindent megteszünk érte. hogy a műveltség...” no,, fejezd be barátom, és ha leírtad, add ide megolvasás végett. Én levelet írok, Péter a sezlo- non fekszik, lába a padlón, s kezében újság. — Jaj annak, aki az újat nem érti. mert azt elnyomja maga elől az élet, mint télen a hóeke... — Hallgass! — fojtom bele a fenkölt eszméket —, ha állandóan beszélsz, nem tudok fogalmazni. Tégy úgy. mintha a kollégiumban lennénk, vizsgára készülve, amikor csendnek kellett lenni. — Pofázás nincs — mormolja Péter, s az újság lapjait herseg- teti. — .. „minden erőnkkel azon leszünk... folytatom. — Ez frázis — szól bele Péter. — Olyat írj, amiben a mi gondolatunk van, és az élet! Aztán ebéd után, amikor kezünkben az oklevél és a papír, amelyen bennünket kineveztek, indulnánk Péterrel az igazgatóhoz... Indulás előtt Péter megáll az ajtóban: — Barátom! így nem indulok el véled. Azonnal borotválkozz! — De hisz tegnapelőtt lehúztam! — Semmi elparlagiasodás, azonnal borotválkozz! — s úgy, ahogy azt Péter szokta, ellentmondást nem tűrő hangon az ajtóból befelé nyom... Mig ón habozom a képem, addig egyre locsog— — Képzeld, megyünk az utcán, te borotválkozatlan képpel, és Klári jön velünk szemben... te pedig égsz, mint kemence mellett a rongy... Csendes a délutáni falu, csendes az utca, csak az útszéli tóban kacarásznak a kacsák. Megyünk az utcán Péter meg én, és az iskolához érünk. Nagy, sárga épület. Olyan az udvara, mint hogyha kőpadlót öntöttek volna a földre. Körülötte, a drótkerítés mellett akácfák. Amikor mi idejártunk, bozótok voltak. Most combnyivá vastagodott, keménytörzsű fák. Az iskola csendes, egyetlen gyerek sincs a környéken. Úgy fekszik itt előttünk ez a nagy, sárga épület, mint egy vízpartra kivetett óriási bárka. Amikor a kapun is belépünk, nehezemre esik a légzés. Vajon mit rejteget számunkra ez a nagy hajó? Miféle vizekre visz majd minket? Belesünk a tantermekbe. Középre húzott padok, sarokba állított asztal és hűvös iskolaszag. Ennek az iskolának a szaga több, mint hat éve nem változott. — Érzed-e Péter? Iskolaszag! — Szippantsd, s megszokod! — Nem szokatlan, kellemes, olyan, mint régen, még emlékszem rá! Megyünk az irodába, bezárva. A tantermek is. (Folytatjuk) T ÖNINTERJÚ Már napokkal a húzás előtt izgatott a dolog, hogy miképp fogok hírt kapni arról, hogy nyert-e valaki a megyében jelentős értéket az Olimpiai sorsjegyjátékon. A nyertesről természetesen írni akartam, egészen pontosan interjút készíteni vele. Reggel amikor kezembe vettem a Népsportot természetesen azt az oldalt lapoztam fel először, ahol a húzás eredménye volt található. A hosszú számsor elején ismerős számot pillantottam meg. A főnyeremény és a sorsjegyem száma azonos volt. Nyertem ... hanem az interjú kútba esett. Mert hogy is írhatnék erről... Pedig én igazán tudnék olyanokat válaszolni, amelyek eltérnek az ilyen sablonoktól, hogy „nagyon örülök”, meg „boldog vagyok, hogy elmehetek Tokióba”. A következő ötlet már megvigasztalt, bár felfedezésemnek egy kis mellékíze volt, ugyanis áj újságíró műfajt kellett hozzá kreálni, az öninterjút. Hozzá is fogtam, azonban amikor saját kérdéseimet próbálgattam, ismét elkeseredtem. Elkeseredtem azon, hogy milyen sután hangzottak és csak úgy pufogtak benne a közhelyek. Például: ■ Milyen érzés irigyelt embernek lenni? Mit érzett amikor megtudta? Hány sorsjeggyel játszott? Bánatomban letettem a ceruzát ... * ... Erőszakos csengetésre riadtam fel. Hosszú ideig tartott, míg az álmot és valóságot elválasztottam egymástól. Még a szerkesztőségbe ballagva is kútba esett interjúmon bánkódtam, legfeljebb az vígasztalt, hogy nem nekem kellett először ezzel az új műfajjal kísérletezni. Az álom többi részére magamra- erőltetett közömbösséggel legyintettem: „Tokió?... Az nagyon messze van különben is ... Majd ha közelebb lesz olimpiai játék akkor nyerek ... * Hogyan? Hogy miért írtam én ezt meg, szerkesztő elvtárs? Hát már maga is? Nem elég. hogy elestem a főnyereménytől még az ötlet sem tetszik? ... ... Hiába nem vagyok szerencsés ™. (monostori) „Holló 10 J-zel az amerikai szövőlepke ellen Erősen fertőzöttek a szekszárd-cecei út eperfái az amerikai fehér szövőlepke által. A Fácánkerti Növényvédő Állomás dolgozói nagyteljesítményű motoros permetezőgépekkel járják az utat. szórják be „Holló 10” nevű permetezőszerrel az eperfásat, hogy minél többet elpusztítsanak a kártevőkből.
