Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-03 / 180. szám
ÍÖG3. augusztus 3. ÍOLNA MEGYEI NEPÜJSÄÖ 3 Tanácskozás Szegeden az ország kenyeréről Kuba forradalmát ünnepli Havanna: A Forradalom terén lelkes nagygyűlésen emlékeztek meg a fegyveres felszabadító harc megkezdésének 10. évfordulójáról. A képen: a nagygyűlés közönsége. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Véget értek az amerikai hadügyminiszter nyugat-németországi tárgyalásai Országos búzatermesztési tanácskozást rendezett pénteken Szegeden a Földművelésügyi Minisztérium, a Hazafias Népfront, a MEDOSZ és a Magyar Agrár- tudományi Egyesület. A tanácskozáson több mint százötven mező- gazdasági szákember vett részt az ország minden részéből. Dr. Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes tartott előadást búzatermesztésünk helyzete és feladatai címmel. Többek között elmondotta: a tanácskozás fő célja azoknak a feladatoknak a megvitatása, amelyeket a második ötéves népgazdaságfejlesztési terv előír, vagyis: a tervidőszak második felétől kezdve az ország kenyérgabonaszükségletét hazai termelésből kell kielégíteni. Azért olyan fontos ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert — bár termésátlagaink a régi 7,5, 8 mázsás szintről a legutóbbi években a 10 mázsás színvonal fölé emelkedtek — az összes termés jelentősen elmaradt az igényektől. EnVarsó, (MTI). A Lengyel Nép- köztársaság kormányának külügyminisztériuma a következő nyilatkozatot tette közzé: A Lengyel Népköztársaság kormánya mély elégedettséggel üdvözli a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között létrejött megállapodást a levegőben, a világűrben és a víz- alatt végrehajtott nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról. A Lengyel Népköztársaság kormánya kijelenti, hogy kész azonnal csatlakozni az egyezményhez. A Lengyel Népköztársaság kormánya úgy véli, hogy jelentős lépés történt a népek biztonságához és a béke megvédéséhez vezető úton. A lengyel kormány véleménye szerint a varsói szerződés és a NATO közötti megnemtámadási szerződés megkötése, valamint azoknak a részleges intézkedésre tett javaslatoknak megvalósítása, amelyeket a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke július 19-én terjesztett elő, hozzájárulna az államok közötti bizalom megszilárdításához és a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. Az atomfegyverkísérletek betiltásának kérdésében létrejött megállapodásnak meg kell könnyíte- nie a közép-európai atommentes Párizs (MTI). A francia hivatalos lap közölte az államtanács reformjáról szóló két dekrétumot. Az egyik az államtanács szervezetével és működésével, a másik tagjainak státuszával foglalkozik. Az államtanács intézménye Napoleon császártól származik. A testületnek kettős feladata van: 1. Konzultatív, véleményét kikérik minden törvényjavaslattal és minden rendelettel kapcsolatban — ezt azonban sem a parlament, sem a végrehajtó hatalom nem köteles figyelembe venni; 2. Döntőbírói. Az államtanács tölti be a legfelső közigazgatási bíróság szerepét. Az államtanács általában engedelmeskedett a degaulleista hatalomnak. A múlt év végén azonban magára vonta a köztársasági elnök haragját — ugyanis törvénytelennek minősítette a De nek egyik oka az a mintegy 25 százalékos területcsökkenés, amely a felszabadulás előtti vetésszerkezethez viszonyítva bekövetkezett. A miniszterhelyettes ezután ösz- szehasonlította a hazai és a nemzetközi búzatermesztés alakulását. Másfél évtized statisztikai adatai alapján a búza vetésterülete világviszonylatban 19,5 százalékkal növekedett, ugyanakkor nálunk csaknem ilyen arányban csökkent. Nemzetközi adatok szerint a hozamok a világon 23 százalékkal emelkedtek, nálunk az egységnyi területre jutó termelés csak 11,6 százalékos fejlődést mutatott. Ez a néhány adat is bizonyítja, mennyire időszerű búzatermesztésünk gyökeres rendezése, a hozamok jelentős növelése. Ehhez rendelkezünk is a szükséges feltételekkel. A termelőszövetkezeti mozgalom győzelmével állandóan erősödnek a helyes agrotechnikai módszerek érvényesítésének leheövezet lengyel tervének megvitatását. Az olasz kormány bejelentette, hogy a közeli napokban hivatalosan jóváhagyja Olaszország csatlakozását a moszkvai atomcsend-szerződéshez. Az olasz kormánynak ez az elhatározása annak a kampánynak a sikerét jelenti, amelyet a kommunisták és a baloldali erők folytatnak a Leone-kormány „homályos” politikája ellen. A kormány nem tudott kitérni a közvélemény nyomása elől. Mindamellett bizonyos mértékig aggasztja az olasz közvéleményt Segni köztársasági elnök és Piccioni külügyminiszter bonni látogatása. Piccioni és Schröder csütörtöki megbeszélése után ugyanis, egy olasz szóvivő közölte, hogy az olasz kormány osztja a bonni kormánynak a moszkvai atomcsend-szerződéssel kapcsolatban fennálló aggodalmát. Az Unitá pénteki számában rámutat ennek a manővernek a veszélyeire és helyesli ugyan az olasz kormánynak azt az elhatározását. hogy Olaszország csatlakozik a moszkvai atomcsend- szerződéshez. de követeli, hogy a kormány mondja meg nyíltan, mi Olaszország álláspontja Bonn veszedelmes militarista követeléseivel kapcsolatban. Gaulle által létrehozott rendkívüli bíróságot, amelynek ítélete ellen nem lehetett fellebbezni. De Gaulle ekkor bizottságot nevezett ki az államtanács reformjának tanulmányozására. Jean Foyer, az államtanács elnöke a Le Monde-ban nyilatkozott a most közzétett dekrétumokról. A reform legfontosabb intézkedése az, hogy a közgyűlés mellett egy „szűkített” gyűlést is létrehoz a „megbízható emberekből”. Az intézkedések arra szolgálnak — hangsúlyozta Jean Foyer —, hogy az államtanácsot olyan testületté változtassák, amely „nem tolja fel magát a végrehajtó hatalom bírójának és csupán belső lelkiismeret szerepét tölti be”, értsd: nem keresztezi az elnök rendelkezéseit. tőségei, s erőteljesen nő mezőgazdaságunk technikai bázisa. A tervidőszak során a termelőszövetkezeteket kiszolgáló traktorállomány 28 600-ról 51 500-ra emelkedik. A gépi aratás aránya az 1960. évi 47,4 százalékról már az idén csaknem 80 százalékra emelkedett, s 1965-ig eléri a 85—90 százalékot. A mezőgazdaság rendelkezésére álló összes vegyes műtrágya az 1960. évi 75 000 vagonról az idén majdnem 140 000 vagonra, a tervidőszak utolsó évében pedig több mint 190 000 vagonra növekszik. Újabb jelentős területeket részesítünk vegyszeres növényvédelemben, s a gyomirtás a tervidőszak végére összes kalászos növényeink 9 százalékáról 24 százalékára emelkedik. A technikai fejlődés lehetővé, egyes területeken szükségessé tette a bőven termő, belterjes búzafajták termesztését. 1960-ban 282 000 holdon, 1961-ben pedig 826 000 holdon vetettünk szovjet, olasz, francia és magyar származású bőven termő fajtát. Az intenzív búzafajták vetésterülete az elmúlt ősszel 1,1 millió holdra növekedett, s ebben az esztendőben csaknem másfél millió holdon kívánunk belterjes búzákat termeszteni. A termésátlagokról szólva elmondotta a miniszterhelyettes, hogy ma már nem egyedülálló az olyan eredmény, mint amilyet a Sátorhely-bolyi Állami Gazdaság ért el. Ebben az évben 4264 holdon átlagosan 19,4 mázsa búzát termeltek. Hasonló színvonalat képvisel a székesfehérvári Uj Élet Tsz, amely 440 holdról 23,5 mázsás termésátlagot takarított be. Az egyes gazdaságok termésátlagai között azonban nagyok az eltérések, s ezt nem magyarázzák az időjárási különbségek, illetve természeti tényezők. A különbségek oka általában az agrotechnikai intézkedések különbözősége. A sikeres búzatermesztés feltétele, hogy az agrotechnikai rendszabályokat, a termesztési módszereket és fajtákat a tápanyag, a nedvesség, a talajfizikai és egyéb igények figyelembevételével válasszák meg. A bőven termő búzafajták csak belterjes körülmények között, megfelelő tápanyag-ellátás mellett biztosítanak magas hozamokat. A fajtamegválasztásnál vegyék figyelembe az üzemi adottságokat, és azokat a fajtákat használják, amelyek az adott gazdaság adott tábláján a legmegfelelőbbek. A nagy termőképességű külföldi búzafajták közül a legnagyobb területen a Bezosztája—1-et termeljük. Ezzel kívánjuk bevetni a külföldi búzafajták vetésterületének csaknem 80 százalékát. Az olasz és francia származású fajtákat főképpen jó talaj- és klimatikus adottságokkal rendelkező déli gazdaságainknak ajánljuk. Hazai fajtáink közül legnagyobb területen az intenzív Fertődi 293-at kívánjuk termeszteni. Ajánljuk gazdaságainknak, hogy gyengébb minőségű talajaikon igénytelenebb fajtákat vessenek, a bőven termő fajtákat helyezzék a kulturáltabb, jobb tápanyag-ellátottságú földekre. A gyakorlatban sok hibát követnek el a területegységre jutó vetőmagmennyiség megállapításakor. Minden dolgozót oktassanak ki arra, hogyan állítsa be gépét, miként ellenőrizze annak munkáját. A vetés minőségét akkor javíthatjuk meg gyökeresen, ha érdekeltté tesszük az embereket ebben a munkában. Ennek a kérdésnek megoldása általában fontos a búzaterméshozamok növelése érdekében. Elérkezett az ideje annak, hogy azok, akik tudásukkal, szorgalmukkal nagy mértékben előmozdítják a búzatermelés fejlesztését, ezért megkapják a megfelelő erkölcsi és anyagi elismerést. Bonn, (MTI). McNamara amerikai hadügyminiszter pénteken Kidben Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter társaságában haditengerészeti egységeket tekintett meg. Ezzel befejeződött az amerikai hadügyminiszter nyugatnémetországi látogatásának hivatalos programja. McNamara azonban néhány napig még Nyu- gat-Németországban marad és meglátogatja a hetedik amerikai hadsereg több egységét. A hivatalos tárgyalások befejeztével bonni kormánykörökben azt hangoztatják, hogy az amerikai hadügyminiszter és a bonni vezetők között folytatott megbeszélések „a legteljesebb összhangban” zajlottak le és „messzemenő egyetértésre” jutottak. Kiszivárgott értesülések szerint McNamara igyekezett megnyugtatni a moszkvai atomesend-megállapo- dás miatt izgatott bonni vezetőket: az Egyesült Államok továbbra sem szándékszik csökkenteni a Nyugat-Németországban állomásozó csapatainak létszámát és ha a takarékoskodás! program keretében ki is von egyes egységeket Európából, ez nem fogja érinteni a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatokat. „Ellenkezőleg — írja a Frankfurter Allgemeine-Zeitung _ — McNamaranak az a véleménye, hogy az általános leszerelési megállapodás létrejöttéig még nagyobb fegyverkezési erőfeszítéseket kell folytatni”. A lap szerint McNamara erre hivatkozva arra szólította fel a bonni vezetőket hogy a NATO-fegyverkezés korszerűsítése jegyében még több hadianyagot renddjenek az Egyesült Államoktól. Von Hassel hadügyminiszter meg is ígérte, hogy a következő két évben NyuGenf (AFP) Genfben pénteken délután befejezte munkáját az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának (ECOSOC) nyári ülésszaka. Az éppen egyhónapos ülésszak záróaktusaként felhívást fogadtak el az általános és tdjes leszerelés megvalósítására és elismeréssel vették tudomásul a Moszkvában parafáit részleges atomcsend- egyezményt. Az ECOSOC felszólította tagállamait, U Thant főtitkárt, valamint az ENSZ fontosabb szerveit, hogy lássanak hozzá a leszerelés gazdasági és szociális következményeinek tanulmányozásához. gat-Németország a korábbi megrendeléseken kívül további 1.4 milliárd dollár értékű hadianyagot vásárol majd Amerikától. Ez persze azzal a követelménnyel jár majd, hogy a jövő évben a nyugatnémet katonai költségvetés ismét tetemes összeggel nő és meghaladja a 21 milliárd 1 márkát Sajtóértesülések szerint McNamara kedvezően fogadta a bonni vezetőknek azt a kívánságát is, hogy a nyugatnémet haditengerészetet szereljék fel rakéta-cirkálókkal. Az amerikai hadügyminiszter mindenesetre kikötötte, hogy a cirkálók egy részét az Egyesült Államoktól vásárolják. Nyugatnémet források szerint fontos szerepet játszott a megbeszélésen a bonni vezetőknek az a követelése, hogy az Egyesült Államok továbbra is tartson ki amellett, a még Strauss által kidolgozott stratégiai koncepció mellett, amelyet Bonnban „az előretolt védekezés stratégiájának” neveznek. Ez alatt Bonnban azt értik, hogy a Nyugat-Németországban állomásozó NATO- haderők jelentős részét közvetlenül az NDK határa mentén állo- másoztassák és bármilyen konfliktus esetén az Egyesült Államok azonnal vesse be nukleáris fegyvereit. „A tárgyalások nyugatnémet részről azt a benyomást szerezték — írja ezzel kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine-Zeitung — hogy Von Hassel erre vonatkozó érvei hatást gyakoroltak McNamara-ra”. Az McNamaravel folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban Bonnban egyébként azt mondják, hogy semmiféle konkrét határozatot nem hoztak, a megbeszéléseknek nem is ez volt a céljuk, csupán az, hogy „előkészítsék a jövőben hozandó helyes döntéseket". Az elfogadott határozatok síkra szállnak a nemzeti és nemzetközi tervezés mellett, sürgetik a jobb együttműködést a gazdaságilag kevésbé fejlett országok megsegítése terén és javasolják, hogy központosítsák a fejlődésben levő országokra vonatkozó gazdasági természetű adatgyűjtést. Mint ismeretes a viták folyamán határozatot hoztak arról, ■hogy Portugáliát kizárják az ENSZ afrikai gazdasági bizottságából, a Délafrikai Köztársaság tagságát pedig felfüggesztik. Lengyelország és Olaszország is csatlakozik az atomcsend-szerződéshez Megreformálják a francia államtanácsot Befejeződött az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának nyári ülésszaka