Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-27 / 199. szám
4 fOLNA MEGYEI NEPŰJSÍG 1963. augusztus 27. MMl a hinta ügy kis „űrhajós”-kiképzés. Ha nem is az űrben, de már magasan száll a hinta. {&b János felvételei J 17. — A szellem mi vagyunk. Mihály bácsi —' magyarázza Péter... S aztán újra csak nagyot kiált apám: — Veled se tárgyalok semmilyen szellemről, arról beszéljünk. kell-e a birka? — Nem! — mondja Péter. — Nem! — erősítem én. — Meg vagytok örülve?! — apám a botot a sarokba vágja. A kunyhóban megüiepszik az est, s a kutyák kívül a kunyhón a nád alá bújnak. — Tudja, Mihály bácsi — vezeti a támadást Péter —, a mi eszmevilágunk... — Hacc! — kiált apám újra —, semmi tulajdon, semmi eszmevilág! A birkákról van szó! A végén megzavarjátok a fejemet, s még a magam gondolataival sem leszek tisztába! A bajuszát két oldalra tekeri, s ilyenkor, ha a kutyák közel vannak, azokat szereti ütni. Aztán békülékenyebb: — Látjátok. isten elvette az eszeteket! Mit? Ha a ti helyetekbe lennék? Megnősülnék olyan helyre, ahol jó nagy a ház. tanítgatnék és a lábomat lógáznám. életem végéig. A birkából is jiáme évente a pénz... W* — Apám! Hogy nem olyan helyre nősült annak idején, ahol nagy volt a ház? — bátorkodom szólni. — Hacc! — kiált újra, s mintha az orrából tüsszentene —, az akkor még más volt! S Péter is beleszól utóvédként 'támogatva engem. — A mi életformánk. Mihály bácsi, egészen más. — Hogy is mondjam, a mi életformánk alapja az ember és az élet. Mindazt, amit teszünk, csak is ezért tesz- szük ... Apám szereti az ellenfeleit támadás előtt végigtiporni. — Úgy látszik. — mondja —, benned is van már elég a mételyből. .. Aztán, hogy mivelünk nem bír, a világot, szidja: — Mert jó, azt megértem, hogy tanítok lettetek, kitanultatok, de miért kellett közben megrontani a lelketeket? Kénytelenek vagyunk mindketten tiltakozni. Péter: — A lelkünk az tiszta! Én: — Amit apám bennünk romlásnak tekint, az nem más, mint az emberi szellem felszabadításának első lépése! Apám: — Egek ura! Hisz ha teljesen felszabadultok, vetekedhettek majd akár az ördöggel... VÉGH ANTAL: HOLNAP VASÁRNAP aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaIXI Péter: — A tanáraink azt mondták: a tanító az tanítson. Mi tehát nem foglalkozhatunk birkákkal... Apám: — Pedig sokszor érdemesebb! H... van itt a bandában olyan okos juh. — apám már mosolyog hozzá —. ha nappal lenne, meg is mutathatnám, hogy éppen csak vizet nem húz magának a kútból! — Meg aztán — mondom —. őszre téesz lesz a falu, s apám is bemegy a birkákkal. — Hisz éppen ez az — motyogja magában. — Ez az, amitől a magamfajta ember leginkább tarthat! Mert ha tudnám, hogy nem jön a téesz, már régen elvettem volna tőletek a könyvet, s itt járna a bandával a ti kis ötven juhotok! — Anyám benne van — mondja közbe Péter. — Hisz elés is az szegénynek... Őrizzen az Isten mindnyájunkat tő1 ■?! A kutyák álmosan vackolnak; odakint elterpeszkedett lustán a fekete, koromsötét este. A birkák kolompja mérgesen kongat, s hangja az erdőig röppen. — Tanító urak... — néz ránk apám, s talán maga sem tudja, hogy most mennyire büszke. Büszkesége a bajuszán táncol és mindkettőnk arcát a szemében tartja. — Tanító urak... — Nincsenek urak! — jelenti ki Péter. — Hála istennek — bólintom rá. — Hát akkor minek kell mondani? Mert a múltkor a bolt előtt a bikas ' azt mondta a tanító úrnak: hogy vagyunk tanító kartárs? A tanító nem bikás. a bi- kás meg nem tanító. És mégis kartárs? Meg van a világ teljesen veszve! — A fene se tudhatja' — szem- telenkedik Péter. Sunyitunk, s magunk sem tudjuk. hogy kellene mondani, s tulajdonképpen mik lettünk hát? Álmos az este, a birkák szuszo- gása puhán vegyül a párás, föld- szagú éjszakába. Vége az első mérkőzésnek, amikor elindulunk, apám a kunyhóból utánunk kiált: — Rendbeszedem én az eszméteket a nyáron, bízzátok csak rám! — Botjával erőset suhint a sötétbe: —. Őszre meg lesz az ötven kis birkátok, gondozom én azt! * Mi megyünk, sötétről sötétre lépünk, s nem bántjuk a csendet. Csak néha. mint elhaló kiáltás száll apám juharnak kolompja, hol mérgesen, hol lágyan, át’az éjszakán messze. Péterrel tudjuk, hogy a mi birkánk kolompja soha nem tör majd csendet. Nem száll távolra se mérgesen, se lágyan, mert mi olyan messze vagyunk már ebben az ezerutcájú eszmevilágban, ahova nem ér el apám juharnak csábító kolompja. hogy minket valaha is a tulajdonosok akoljá- ba tereljen, mint buta faggyú- szagu birkák. Mi messze, az eszmék ezerutcájú forgatagában biztosan járunk, s lábunk alatt az utca tiszta, kemény, évezredes köve. Tapogatja arcunkat a sötét, . s feltűnnek a faluszéli utcai lámpák. Szótlanul megyünk, Péter nem alkot eszméket, s a rt»i esti beszélgetésről nem adunk ki közös közleményt sem. Megyünk egymás mellett, s én tudom., hogy Péter most nem itt van. Valószínű. hogy én sem vagyok itt. Mindketten a Luna előtt állunk, s nézzük a lányok tarka szoknyájának változatos csillogó áradatát. A lányok' között Klárikát várjuk, aki jött. és eltűnt hirtelen, mielőtt Péter és én közén? léphetett" Volna. ’ Megmaradt eszmének tisztán, mint folyóvíz alárt a kő. — Elhiszed, süket pók. hogv Klárika most a Lunában ül azzal az olajos pacákkal? És ha mi is ott lennénk, az Isten lenne irgalmas hozzá! — Milyen állásponton vagy te, barátom —. kérdezem Pétert —, ami az ő eltűnésének körülményeivel kapcsolatos nyomozás befagyasztását illeti? (Folytatjuk) Tóth András apjától örökölte a lovak szeretetét. Olyan szép lovai még a nagygazdáknak sem voltak a faluban, mint Andrásnak. Fiát. Pétert is úgy akarta nevelni, szeresse a lovat, mert ez a paraszt- ember leghűségesebb munkatársa. A tsz áthúzta számításait. Péter traktoros-iskolára ment. nem érdekelték az állatok, csak a gépek. S most ezen az augusztusi hajnalon András ott áll a pitvarajtóban. Áll mereven, mozdulatlanul, s nézi a fiát. Péter különböző rongyokkal, gondos szeretettel tisztogatja. törölgeti, simogatja az Utost. Tóth András elmereng. Igen. ő is ilyen gondos szeretettel szokta hajnalonként simogatni, tisztogatni a lovakat. Minden mozdulatot tőle örökölt ez a gyerek. Csakhál Péter nem a lovakat, Péter a traktort simogatja... * Amikor még nem volt becsülete _ a munkaegységnek. | senki sem akart állatgondozónak menni. Most meg köz- ; gyűlésről közgyűlésre visszatérő téma: az állatgondozók I többet keresnek, mint a nö! vénytermelők. Jónéhány fiatalember szeretne állatgondozó lenni. Tudja ezt Nagy István is, és szokatlan elhatározásra jutott. Odament egy este Berta Pálhoz a kocsmába, ajánlatot tett neki. — Pali öcsém, fiatal vagy, szeretnél-e tehenész lenni? — Naná. hogy szeretnék, Pista bátyám! — Lehetsz. Én már öreg vagyok. Átadnám neked a poszFalusi életképek (Vázlat) •■tiniiiiiiiHiiiiiiiiiH Imin mi in mii tómat, de először csak próbára. félesztendeig. S ha nem felelsz meg. akkor mehetsz. Akkor visszaveszem tőled a mesterséget... — Mit kell tennem, hogy megfeleljek? Pista bácsi ravaszul mosolygott és csendesen mondotta. — Azonos takarmányadagok mellett két literrel kell megemelned a stand fejési átlagát... A megállapodás óta eltelt már a fél esztendő. Pista bácsi nem vette vissza Palitól a mesterséget. * Andor bácsi megyénk egyik legjobban fizető termelőszövetkezetének a tagja. Azt mondja, csak azért lépett ,,csoportba”. mert a sógora is aláírt. 0 azonban váltig hajtogatta, a legutóbbi időkig, hogy jobb volt az egyéni gazdálkodás. A legutóbbi időkig, mégpedig addig, amíg a lánya haza nem vitte a kitűnő érettségi bizonyítványt. Azóta Andor bácsi nagyokat hallgatott, dolgozott dolgozott tovább, csendben. Elmúlott néhány hét. s hírré ment a faluban, hogy Andor bácsi, kitűnően érett legkisebbik lányát felvették az orvosi egyetemre. Találkozott az öreg a párttitkárral és megállította. — Józsi, én visszavonom a szavam. Ugylátom. mégis csak jobb ez a közösségi gazdálkodás... Azelőtt egyetemen, még a jegyző lánya se tanulhatott! * Áll a bál az alkotmány ünnepén. A divatnak hódolva a legtöbb lány térden felül érő szoknyában ropja a táncot. A hetvenéves Kati néni zsörtölődik. — Nem szégyellik magukat ezek a lányok, mutogatják itt a falu népe előtt a térdkalácsukat! A hetvenéves Maris néni csa.k mosolyog. — Te Kati, hát te sohase mutogattad a térdkalácsodat? — Én? Hát mi voltam én...? Hol mutogattam volna a térdeimet. én a nép előtt? — Emlékezz csak Kati! Lánykorunkban milyen örömmel kötögettük fel a szoknyánkat kenderáztatáskor!-is -Oh
