Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-22 / 195. szám

4 TOLNA »EGTEI SfEPÜJSAö 1963. augusztus 22. Szállás ügyben — Szék szár dr ól Miért nem tud szobát adni az IBUSZ? — Akik kihasználják a helyzetet Sokan fordulnak naponta az IBUSZ Szekszárdi Kirendeltségé­hez szállásért, hogy este már nyu­godtan hajthassák álomra fejü­ket. Azonban óva intek minden idegent, aki városunkba jön, hiá­ba minden fáradozása, szoba nincs, illetve van, de ... Nézzük meg közelebbről a gon­dokat. Az építkezések a műszaki munkálatok szükségszerű követ­kezménye. hogy az ideiglenesen itt dolgozók, hosszabb-rövidebb ideig városunkban lakjanak. Ke­vés vállalat van, mely a jelenle­gi körülmények között munkás- szállást tud piztosítani. Tehát en­gedélyezni, hogy a dolgozó szo­bát vegyen ki az IBUSZ-tól. Az IBUSZ viszont nem képes ellátni ezt a feladatot. Szekszárd egyet­len szállodája átépítés miatt zár­va van. Ebben az esetben az IBUSZ-nak joga van a városban kiadó eg.v. vagy többágyas szo­bákra szerződést kötni. Élt is ez­zel a jogával. A felkutatott szo­bák közül a vizsgálatot folytató orvos tizenhatot talált egészség­ügyileg megfelelőnek. Ez idáig rendben is lett volna. A ..derék" házigazdák azonban. amikor megtudták, hogy az IBUSZ a Közlekedés- és Postaügyi Minisz­térium által meghatározott össze­get fizetheti a szobákért, nem voltak hajlandók megkötni a szerződést. Csupán egy akadt, aki kiadta szobáját az IBUSZ-on ke­resztül. Az idegenek kérik, követelik az elszállásolást, de legalább ta­nácsot. hogy hol kaphatnak meg­felelő szobát. Az IBUSZ kiren­deltség vezetője megpróbálkozott azzal, hogy nem mondta meg a 15 kiadó szoba címét, hogy ilyen módon akadályozza a lakással való visszaélést, de erre is csak a vendég fizetett rá. Végső esetben tanácsként a feljegyzettek közül adott ki címeket, hogy ott ér­deklődjenek. A kiadó szobák tu­lajdonosai tisztában vannak a vá­ros szorult helyzetével és sokszor másfélszeres, sőt dupla áron ad­ják ki a szállást. Aki magánügyben jön saját pénze veszik el. Akiket viszont ideiglenes munkájuk köt. Szek- szárdhoz, kénytelenek igazolást kérni az IBUSZ-tól, hogy szobát nem tud biztosítani. így a válla­lat vagy az üzem fizetheti a jó­val, díjszabáson felüli összeget, így közvetve az állam támogatja ezeket a visszaéléseket, akaratla- lanul és szükségszerűen. Rendelet van alkalomra kiadó é9 az albérleti szobák árára. Szekszárd építkezése még nem tud lépést tartani a beáramló tömegekkel. Sokan ezt a kény­szerhelyzetet használják ki. hogy jogtalanul, a megengedettnél jó­val magasabb összegekhez jussa­nak. Nem hunyhatunk szemet a tények felett. Az illetékes szervek feladata az, hogy az egyre job­ban elharapódzó visszaéléseket megszüntessék és az IBUSZ-szal karöltve normális körülményeket teremtsen városunkban. K. J. Libresszó Hőgxfészen A kedves vendég megrendeli a dupla feketét, körülnéz az íz­lésesen berendezett presszóban, odalép az állványhoz, leemel egy könyvet, helyet foglal és bele­temetkezik az olvasnivalóba. Ügyet sem vet az újabban ér­kezett vendégre, aki két torta­szelet mellett egy újságba lapoz­gat. S így megy ez a hőgyészi cukrászdában nap mint nap. Idősebbeket és fiatalokat egy­aránt vonz a libresszó, amit a minap létesített a Hőgyész és Vidéke Körzeti Földművesszövet­kezet a cukrászdában. Újszerű ez, a megyében ilyen még nincs. Lényege az. hogy ez ízléses, tükörhátlapú polcra könyveket helyeznek el. amit a vendégek amolyan önkiszolgáló módon le­emelnek és még itt tartózkod­nak. addig olvassák. Ha megtet­szett nekik a könyv, akkor meg is vásárolhatják. De akit inkább érdekelnek a nagyvilág hírei, az leemel a polcról valamilyen új­ságot, s egy dupla, vagy egy szelet sütemény mellett az atom- csend-egyezmény legújabb nem­zetközi visszhangjáról szerez tu­domást. Mert a cukrászdában úgyszólván minden Magyarorszá­gon megjelenő napilap és képes folyóirat megtalálható. De van világvevő rádió is, amit főleg a fiatalok kedvelnek és használnak esténként. A libresszó nem új találmány, az ország különböző városaiban és falvaiban már rég óta van ilyen és nagy népszerűségnek örvend. Különösen az olyan cukrászdákban létesített libresszó vált ki a közönség körében el­ismerést, amely autóbusz-megái­Vizsgázott f a tat azonnali belépésre felveszünk. I Textillerakat Szekszárd, Bé­i ke telep. (129) í lóhoz, vagy vasúthoz közel van. A hőgyészi ilyen és így érthető, hogy néhány nap alatt is nagyon megkedvelte a közönség. R. É. Már az elején elárulom, hogy nem jártam Nagymányokon, egészen furcsa módon keve­redtem két nagymányqki fiatal esküvőjére, illetve az esti la­kodalmi mulatságba. Héttőn este kilenckor betértem a pécsi Hullám étterembe, gondoltam, megiszom egy pohár sört. Leg­nagyobb meglepetésemre a ku­polás teremben „összetolt” asz­talokat találtam, amely körül vidám vendégsereg mulatozott. Lehettek vagy negyvenötén. Visszaléptem volna, de el- - késtem. Észre vett egy isme- I rősöm és bemutatott a nász­nagynak. Megittam a pohár 1 sörömet és jeleztem, hogy me­gyek, . — Arról szó sem lehet — nyomott le a székre a nász­nagy, és máris hozta a fel- szolgáló a tyúkhúslevest. — Nem olyan könnyű innen ki­jutni! Teljes mértékben igQ.za volt. mert tízkor az étterem ajtóit bezárták, csak a „násznép" maradt belül. A rántott csirke és a sült sertéshús után pécsi cirfandli következett. Csende­sen figyeltem a jókedvű em­bereket. Lappy László motor- szerelő — jelen esetben ifjú férj —, táncra kérte alig né­hány órás feleségét, Kajtár Hannát. A zenekar charlestont játszott. Mindenki igen ízlé­sesen táncolt, senkinek nem volt újdonság a tánc, az ifjak­nak ma jött divatba, az idő­sebbek pedig visszaemlékeztek a hajdani kedvelt ritmusra. Vajon, hogy kerültek Nagy- mányokról Pécsre? Az odáig rendben van, hogy a városi embereknek — nagyobb vendég­sereggel — nincs lehetőségük lakásukban megtartani az es­14. Amikor kimegyek, Péter némán tekintget, később azt mondja: a színemmel elégedett. Ülünk a presszóban, egymással szemben. Nekem — bár Péter megtiltotta, — újra a vizsga van az eszemben, igaz, hogy ígértem, szó sem lesz róla, de ki kell mondanom: — Péter, én visszamegyek. Visszamegyek, és megmondom a tanárnak, írja be az elégtelent, írja be, mert én kegyelemkenyér­rel nem leszek tanító. Ez az egyetlen elvszerű, amit tehetek! írja be az egyest, megkérem rá! Aztán elmegyek bányásznak, hajtsátok végre ti a szellem fel­szabadítását, nekem ez nem megy! — Mi nem megy? — Ez amit csinálunk! Péter az indexemet felveszi az asztalról, s határozott kézzel a zsebébe dugja. — Értsd meg, süket pók, nem vagy ma normális, és nem tár­gyalok vizsgáról veled. Különben beszélj, amit akarsz, nem hallga­tom. Egyébként itt maradsz, ha mégis olyan nagy a mellényed, tanuld meg az anyagot őszre szó­ról szóra, nekem felmondhatod, és akkor nem tettél semmit az el­veid ellen. Ez az utolsó szavam, és ha akarod, beszéljünk másról, ezt lezártam! Péter befejezte, mondhatnék bármit, újra egy pohár pálinkát rendel. Aztán közönyös érzések futnak az ereimben. Ez csak vizs­ga. Egy egyszerű, vacak kis vizs­ga, _mi ez az élethez képest? Pé­ternek igaza van. ne beszéljünk róla ma, talán holnap sem szó­lunk a vizsgáról egy szót sem. Újra a Luna és a Muskátli kö­zötti részen sétálunk, s rendben van minden. Száz színben pom­pázik előttünk az utca. nincs a vi­lágon még egy ilyen tér, mint itt, ez a Luna előtti. Sétálnak a lá­nyok, ring a csípőjük, a mellük szabadon, minden lépésnél új tán­cot jár. — Nagyon élsz, süket pók — vág hatba Péter —, lassan a test­tel. Klárit nem látjuk, korán van még ma. máskor is későbben jött. Nem merem mondani Péternek, hogy számoljunk, pedig tegnap is akkor jött, amikor számolni kezd­tünk! Nemsokára lemegy a nap. s kígyóinak a kirakati lámpák, őt még most sem láthatjuk. Az ab­küvöt és az ünnepi vacsorát, s ezért valamelyik vendéglőben, étteremben rendezik meg azt. De falun más a divat. Három­négy nappal az esküvő előtt a rokon- és szomszédasszonyok nagy munkába kezdenek. Sütik a rengeteg kalácsot, gyúrják a finom levestésztát. mosnak, súrolnak, edényeket, evőeszkö­zöket hordanak össze és így tovább, ki tudja azt hirtelen elsorolni, hogy mennyi fárad­Nagymányo k i lakodalom ságos munka előz meg egy igazi lakodalmat. S maga a lakodalom újfent munka is egyben a felszolgáló asszonyoknak, embereknek. Mosogatni, tálalni, mosogatni, tálalni, bort hordani... Persze a lakodalom előtti készülődés­nek és a lakodalom alatti mun­kának évszázados hagyománya van, amelyet sokan nem cse­rélnek el a kényelmes éttere­mért. Megvan annak is a ma­ga szépsége, romantikája. De megvan a fáradtsága is. ame­lyet azok az asszonyok tudnak elmondani, akik elvégzik a tennivalókat. Az ifjú asszony édesapja önt a poharamba és beszélgetünk. — Hogyhogy Pécset válasz­tották ? — A fene vesződjön a sok sütéssel. főzéssel. Lehetünk egyszer mi is Uurak”. Nem igaz? VÉGH ANTAL: HOLNAP VASÁRNAP TTTTTTTTTTTTtTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT^ aaaaaaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA lak. ahol zongorázni szokott, csuk­va van, a függönyök mérgesen le­lógnak. Itt van az est... — Talán, ha számolnánk... teg­nap is akkor jött... — Hagyd a hülyeségeidet más­korra, és ne lógasd az orrod, mert olyan hosszú a képed, mint egy tejelő kecskének, különben szá­molj, hadd lássuk. De ha szá­molsz, s nem jön, az ágy alatt hálsz! Nem merek számolni... Számo­lás nélkül sétálunk, egyre komo- rabb képpel. — Mondtam barátom — ma­gyaráz Péter. — Zavarosan foly­nak a vizek, a dolgok nincsenek rendjén. — Klárika körül gondolnád? — Nem. az apád birkái vannak az eszemben! Egyre kevesebben járnak az utcán, ha számolni akarnánk, aligha lenne kit, elültek a csir­kék, csak az öreg kotlósok jár­nak! — Végre valami szellemes el­hagyja a szádat — nyugtázza Pé­ter. Aztán a kotlósok is fészkükre szállnak, s csak mi ketten Péter­rel járjuk az utcát, csodára vár­va. Péternek mentő ötlete támad. Az a fiú, akivel a múltkor őt lát­tuk, az meg tudná mondani! Igen, dp a fiúról Péter csak annyit tud, hogy valami Bandi. Hol lehetne azt előkeríteni... Egy újabb mentőötlet: Péter a Mus­kátliban ismerte meg azt a fiút, futballistákkal volt ott. Neki van azok közt egy barátja, tudja a te­lefonszámát, ez megmondja neki, ki ez a Bandi, s Bandi megmond­ja. Klárika hol járhat. Gyerünk a Muskátliba, ott van telefon... Péter hívja a számot: harminc- kettő—harminckilenc! Foglalt. Isteni szerencse, akkor — Igaz. — Azt hiszi, többe került így? Egy fillérrel sem. S min­denki ehet-ihat nyugodtan, az asztaltól sem kell felkelnie, mindent ide raknak elébünk. Igazán kedves, ügyes emberek. — Hogy jöttek és hogy men­nek haza? — Béreltünk egy autóbuszt kétezerért, kint áll az utcán, azzal jöttünk, azzal megyünk. Bemutatja a vendégeket. A vő motorszerelő, a lánya fod­rász. sőt a kisebb lánya. Ibo­lya is az. Családi foglalkozás. Szakmák szerint jegyeztem meg a többieket; ügyész, bányász, földműves, tisztviselő, lakatos, diák, könyvelő, háztartásbeli... Változik a falusi emberek fog­lalkozásbeli „nomenklatúrája”. Várom a csárdást, az igazi lakodalmi táncot. Várhatom. Kajtár Ibolya a zenekar mik­rofonjához lép és twistet éne­kel. Mindenki táncol. Az ifjú asszony egyszerre hajlik hátra táncosával, az idősebbek is jól táncolják a twistet, legjobban Ibolya és Márta járja. Éjfélkor „Hullám-tálat" szol­gálnak fel, tortaszeletek, fe­ketekávé, bor. sör áll az íz­lésesen terített asztalokon. Egy kis falatozás, dalolgatás és pi­henés után folytatódik a tánc. Twist, charleston, tangó, ke­ringő. na és végre egy kis csárdás is. Csárdás nélkül nincs is igazi lakodalom. Hajnali ötkor játszotta el a zenekar a Rákóczi-indulót. A kedves vendégsereg buszba szállt és haza indult. Ilyen la­kodalmat rég nem láttam, de azt hiszem, egyre többet fo­gok még ezután. DR. GAZDAG ISTVÁN legalább otthon van. Míg ő vala­kivel beszél, addig mi limonádét iszunk — azzal is telik az idő. Péter ambiciózus. Ilyenkor, ha ennyire benne van, kinyomozna bármit, és nem hagyná abba, ha reggelig kellene különböző he­lyekre telefonálni. Újabb próbál­kozás. Az irodában, ahol á tele­font elhelyezték, rendőrök van­nak. Két nőt bevittek, nem lehet bemenni. — Harc a prostitúció ellen, a szemünk láttára — szavalja Pé­ter. Tudom, máskor rendkívül ko­moly téziseket mondana róla, de most nincsen idő. Végre kijönnek és Péter azon­nal benyomul. — Megvan, süket pók. s ragyo­gó szemmel tér vissza. — Bakó András olajmérnök. Gyerünk a postára, a telefonkönyvhöz... — Bakó... Bakó... Bakó, ismétli Péter és az ujjával neveket bök- dös. Nincs, nincs, nincs. Vége a szálnak, mára vége. Pé­ter a lehetőségeket latolgatja: föl lehet hívni a vállalatot. Kőolaj­ipari Vállalat: harminckettő— negyvenhét, marhaság, nincsen bent senki, nem ér az egész egy tantuszt! Még egy utolsó sétára indulunk a Luna és a Muskátli közötti ré­szen. Ott', ahol Klárika zongorá­zott. sötét az ablak. Péter kiadja a jelszót a vissza­vonulásra. Az ablak alatt ma utoljára fütyüli a Chopin-mazur- kát átszellemült képpel, úgy, ahogy a „Mondd, kedvesem, mi­lyen a tenger”-t szavalta az inté­zet folyosóján. És én az ő névét suttogom... Klárika, te kedves... — Na, mi baj van? — fordul oda Péter. — Semmiség! — és tétova lép­tekkel hazaindulunk. Péter kedvetlenül morog, nem húzza ki a lepedőt az ágyon. Le­fekszem én is, és a párna puha­sága Klárika kezét juttatja eszembe... Klárika kedves, te édes. a párnát az arcomhoz szo­rítom lágyan. — Mit motyogsz? — kérdezi Pé­ter. — Semmi — mondom, mintha álmos lennék. — Buddhának a benáreszi prédikációjából jutott eszembe egy—két gondolat. — Te —, s felkönyököl •—, ha mégegyszer ezt a hülyeséget me­red mondani nekem, ezt a bená­reszi prédikálást, vagy mi az is­ten csudáját, hát becsületemre mondom, nem alszom többet ve­led egy szobában! Mert feltétele­zem, hogy attól a Mohamedtől — vagy kit szoktál mondani —, egy büdös hangot sem tudsz... és hogy honnan vetted?... megáll az em­ber esze... És az ágyon fészkelődve, befelé fordul. Másnap, és aztán is hiúba min­den. Az olajmérnök vidéken van, olaj után kutat, talán egészen őszig. Képtelenek vagyunk kap­csolatba lépni a mérnökkel. Péter naplókig telefonált, ösz- szeköttetéseket keresett, de az olajmémök sehol. Közben Klári­kát egyszer sem láttuk. Napokig tekeregtünk, felváltva őriztük a házat, ahová bement, de nyo­mára nem bírtunk akadni. Péter gyakran mondta akkoriban, hogy nem lett volna szabad egy pilla­natot sem várni. Aztán arra is gondoltunk. hogy bemegyünk abba a házba. Keressük a bará­tunkat, talán valamit aközben megtudhatunk. Egyszer már úgy volt, hogy bekopogunk, de aztán Péter elállt, a tervtől, mert azt mondta: nem lehet, könnyen a röhej tárgyává válunk. Aztán hol engem, hol mást okolt. Néha a véletlen és a szükségszerűség té­ziseit hívta segítségül az eset értelmezéséhez, de teljesen el­fogadható magyarázatot nem tu­dott adni (Foly tatjuk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents