Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-17 / 192. szám

1863. augusztus 17. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAÖ $ Ma érkeznek a lovasbajnokság résztvevői Tamásiba Mint már közöltük, a Tolna megyei Lovasszövetség augusztus 18—19-én és 20-án (vasárnap, hétfőn és kedden) nemzetközi és területi lovasbajnokságot rendez Tamásiban. Résztvevők: Osztrák olimpia válogatott-keret, Buda­pesti Dózsa, Lótenyésztési Igaz­gatóság Mezőhegyes, Kiskunha­las, Baja, Békás-puszta és a Dalmandi MEDOSZ lovas-szak­osztálya. A nagyszabású lovasbajnoksá­got Tamásiban a sporttelepen rendezik, ahol a verseny dél­előtt 9—12-ig, délután 14—19 órá­ig tart. A verseny résztvevői ma a reggeli órákban érkeznek Ta­másiba, a délutáni órákban meg­kezdődik a pályaépítés és az edzés. Az első versenyszámra holnap délelőtt 9 órakor kerül sor. Négy győzelmet aratlak a szekszárdi atléták az idei Balaton-bajnokságok küzdelmein A Veszprém megyei Atlétikai Szövetség augusztus 10—11-én rendezte meg az 1963. évi Bala­ton-bajnokságok küzdelmeit Fűz­főn. A versenyen részt vettek a Szekszárdi Dózsa atlétái is, an­nak ellenére, hogy a sportkörnek több versenyzője a Falusi Dolgo­zók Országos Spartakiádjának bu­dapesti döntőjén, illetve a Had­seregbajnokságon vett részt. A verse-ny méltó volt az előző évek Ralaton-bajnokságának küzdel­meihez. Nem kevesebb, mint 32 sportkör 200 versenyzője indult, így igen értékesnek mondható, hogy sportolóinknak 4 versenyt sikerült megnyerniük és emellett értékes helyezésekhez is jutottak. A szekszárdiak eredményei kö­zül Hamarnak, a 100 méteres női síkfutásban elért 12,5-ös ideje emelkedik . ki, annak ellenére, hogy a versenyén a megengedett­nél erősebb hátszél fújt. Ezzel szemben a pálya igen laza álla­A Dombóvári Járási Tekeszö­vetség rendezésében augusztus 16-án megkezdődtek a dombóvári városi csapatbajnokság küzdelmei melyen 6 csapat vesz részt, * Az Országos Sportnapok kere­tében — Karakas Gyuláné szi­multánja után — augusztus 19-én még egy szimultánra kerül sor Pakson. Délelőtt 9 órai kezdettel a járási ifjúsági házban Pékár Kornél I. osztályú versenyző tart szimultánt. • A Tamási Tsz SK vezetősége kérte a Megyei Labdarúgó Szö­vetségtől Rhiesz Gyula kapuvédő visszaigazolását a tamási labda­rúgó-csapatba. pótban volt így aztán amit a szól segített, azt a pálya lazasága ki­egyenlítette. Hamar a 100 méte­ren kívül a 200 méteres síkfutást is megnyerte. Hamaron kívül Szabó megnyerte a magasugrást. Győzött a Dózsa alkalmilag ösz- szeállított 4x100 méteres női vál­tója is. A verseny 'eredményei a szekszárdiak szenipontjából a kö­vetkezők voltak: Nők: 100 m.: 1. Hamar 12.5. 200 m.: 1. Hamar 27.2. 400 m.: ...2. Bányai 64.1. 4x100 váltó: 1. Szek­szárdi Dózsa (Bányai, Törökné, Kovács, Hamar) összeállításban 55.2. Gerelyhajítás: ... 2. Török­né 35.95, 3. Varga 33.95, 4. Ma­gyar 24.52. Diszkoszvetői: ...5. Törökné 32.06. Magasugrás: ...3. Törökné 148, .. . 5, Kovács, 145. Súlyiökés: ,,.4. Törökné 10.65. Távűlugrás.. .A. gamar 482. Férfiak: 100 m.: ...4. Scherer 11.2 Gérélyhajítás: ...4. Bucsá- nyi 48.53, — y­Kosárlabda NB II Elmaradt a hétfői mérkőzés A kosárlabda NB II 20. fordu­lójában a Bp. Spartacus látoga­tott volna el Szekszárdra, de mi­vel újonnan igazolt' játékosa Lick Mária a magyar kosárlabda-válo­gatottal Olaszországban tartóz­kodik, a mérkőzés később kerül lejátszásra. A mérkőzés elmara­dásának örülnek a Petőfinél, mert reméjik, hogy sikerül a csapatnak formába lendülni. A székesfehér­vári vereséget nem tartják tragi­kusnak, hiszen a kezdő ötösből 2 játékos nem .játszott, s még így sem hiányzott sok a győzelemhez. A kimaradt 17 . büntető azonban döntőnek bizonyult. Augusztus 25-én a bajnokjéüölt Soproni Postáshoz utazik a csapat, majd a Soproni Vasút jöh Szekszárdra. r így kényelmesebb ! Tátra tip. 4. szem. sátor Hálózsák danulonnal töltve Gyerm. túra és norvég tip. hátizsák Ifj. bőrlabda 1—2—3—4 méretben 3300.— Ft 350.— Ft. 83.50 — 390.— Ft-ig. 90.-------137.— Ft-ig. (8 8) — Ma zárja be kapuit a KISZ fadd-dombori tábora. Az elmúlt két hónap alatt több mint ezer­kétszáz fiatal — KISZ alapszervi és úttörővezetők — vett részt to­vábbképzésen az ifjúsági tábor­ban. — Nyolc brigád vetélkedik a szocialista címért a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Válla­latnál. A legutóbbi értékelés sze­rint az első három helyezett: a Rohambrigád, a Gábor Áron és az Április 4 brigád. — Presszó-avatásra készülnek Nagykónyi, Tabód, Regöly és Szentgál-puszta lakói, a duna- kömlődiek pedig kisvendéglő-ava­tásra. Az új szórakozóhelyeket a MÉSZÖV, illetve a járási föld- múvesszövetkezetek rendezik be. — Különvonatot indít az IBUSZ a lipcsei vásárra. A szeptember 1. és 8. között megrendezésre ke­rülő lipcsei vásárra az IBUSZ négy különvonatot indít. A különvona- tokkal a vásárt 2400 magyar tu­rista keresheti fel. — Baráti összejövetelt tartottak — családtagok részvételével — a Szekszárdi Bőrdíszmű üzem táskarészlegének dolgozói a Kis- pipa vendéglőben. A műhely dol­gozói jutalomként * kapott pénz­ből rendezték az összejövetelt, mély igen jó hangulatban folyt le. — A Televízió műsora: 18.25: Hírek. 18,30: Tv-magazin, vízen és parton. 19,00: Ismeretlen Bu­dapest, külváros. 19,20: Az Or­szágos Sportnapokról jelentjük. 19,30: Tv-híradó. 19.45: Szép ál­mokat, gyerekek! 19,55: Há­rom szerelem. Jugoszláv film. 10 éven felülieknek. 22,00: Egy párizsi polgár vasárnapja. Ma­gyarul* beszélő francia film. 14 éven felülieknek. 22,25c''-Hírek. A Tv-híradó ismétlése. A Baranya—Tolna megyei FüSZÉRT Vállalat augusztus 29, 30 és 31-én leltároz A fenti időben a vállalat összes fiókjánál (Szekszárd, Ta­mási, Dombóvár) az árukiszállítás, árukiadás és eladás szü­netel. Ezúton hívjuk fel vásárlóink figyelmét, hogy árukészletei­ket a leltározás előtt kellő mennyiségben szerezzék be. (110) A Tolna megyei Épiíőanyagipari Egyesülés azonnalibelépésre keres építőanyagipari, vagy építő­ipari' sza|<képz9ttséggel ren­delkező •. mérnököt, vagy megfelelő gyakorlattal rendelkező technikust Jelentkezni _lehet az Egyesü­lés központjában, vagy a Tm. Tanács vb ipari és műszaki osztályán, ahol a fizetés , feltételeiről is tájé­koztatást adnak. (109) JRddlo-9 televízió­laiszerészt azonnali belépésre felvesz az Iregszemcsei Vegyes Ktsz. (111) Apróhirdetések Eladó nagyobb családi ház. Beköltöz- hető. Szekszárd, Bálint köz 6 (104) Eladó jó karban lévő Dan'ivia motor­kerékpár. Tolna. Bocskay u. 31. (101) A nappali felmelegedés fokozódik Várható időjárás ma estig: Az északnyugati szél mérséklődik, délnyugati és déli irányba fordul. Nyugat felől kisebb felhőátvo­nulások, néhány helyes kevés át­futó esővel. A nappali felmelege­dés fokozódik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet holnap 24—27 fok között. Az É. M. Építőipari Szállí­tási Vállalat Pécsi Üzem­egysége, pécsi munkahelyre vason- ás lépkocsi- raMétat feli esz Jelentkezés Pécs, Megyeri út 50. Szállást, étkezést biztosí­tunk. A felvételhez tanácsi igazolás szükséges. (17) Kovácsot veszünk fel azonnali belépés­sel. Munkásszállás üzemi konyha van. Gépállomás, Bölcske. (98) Családi ház, két szoba, konyha, kerttel, mellékhelyiséggel eladó. Sióagáid, Jó­zsef A. u. 1. (108) Értesíti a Szekszárd és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet a város lakosságát, hS*gy ''ägyümölcsfák pótlásáré a föld­művesszövetkezeten keresztül mindanfojta gyümölcsfát meg lehet rendelni. A megrendelést a fölamíivesszövetkezetnél, Jókai u. 2. szám alatt lehet bejelenteni, augusztus 20-ig. (97) Eladó 2 szoba, konyha, nyárikonyhás új ház. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Kiss Vendel, Póri. (112) 125-ös Csepel, príma állopotban .eladó. Szekszárd, Rákóczi u. 82. sz. (117) Azonnal beköltözhetően eladó ház Szekszárd, Csatár 16 szám alatt, műút mellett. (106) Eladó kemény, fényezett, kétajtós szek­rény, magnetofon, 6 db, ablak. Szék­szárd, Munkácsy u. 9/b. (105) Veszek selejt, vagy hibás keményfa kádakat. Cím: Léber József, kádármes­ter Paks, Vörösmarty u. 12. (94) Ezt nem lehet kihagyni... JVy • " * íiJ! an vasvar ű napig!

Next

/
Thumbnails
Contents