Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-04 / 154. szám
1963. Jünus 4. ÍOLNA MEGYEI VÉPÜJSAG 7IflegÄltyL fewkedaftok A józanság még nem jelent elsimítást A regölyi Jókai Tsz-ben vizsgálat folyik. Még nem fejezték be, de kár is lenne összecsapni, s az után elhamarkodott ítéletet mondani olyan emberek felett, akik esetleg nem szolgáltak rá, s kizárólag a felszínes vizsgálat következtében lennének elmarasztalva. De kár lenne az is, ha a vizsgálat tényéről szemérmesen hallgatnánk, hiszen erről a faluban sokan tudnak, beszélnek, tehát nem titok. Inkább az a baj, hogy akadnak, akik össze-vissza beszélnek. Ezért sem árt leírni: a vizsgálat eredményét előre nem tudja még senki. A tsz jelenlegi vezetőit — a főagronómus kivételével — a tagok állítólag le akarják váltani. A vélt, Vagy valódi okok között egyebek között szerepel a komaság, a sógorság, a rokoni összefonódás, a gorombaság stb. Vannak, akik ezeken belül anyagi visszaéléseket is tudni vélnek, csakhát ott azért nem tartunk, hogy valakiről elegendő állítani a lopást. Mindezt be is kell bizonyítani és ezután következhet, ha szükséges a felelősségre vonás. Mások úgy tudják, a Jókai Tsz-ben a közelmúltban voltak ugyan különféle tagokat foglalkoztató ügyek, de mindez már rendbe jött, elsimult, s nem ment a ínunka rovására. Ez sem Fennállása óta a Jókai Tsz-ben olyan nap még nem volt, hogy a jelentkezők, a tagok munka nélkül maradtak. Annál gyakrabban ismétlődik, hogy reggel ide .is, oda is ember kellene és nincs. A fiatalság hiányzik a legjobban, a közös gazdaságban 62 év az átlagos életkor. Mi segíthet ezen a bajon? A felsőbb szervek is segítenek, négy aratógép és két kombájn végzi ebben az évben már a gabonabetakarítást. De csakis a felsőbb szervek és a gép? Nem! Sokat javítana az egészséges visszaáramláson, ha a község vezetői bátrabban láttatnák a falu népével a jövőt. Tavaly 32 forint volt a munkaegyfedi a valóságot teljesen, bár a látszat ezt mutatja, mert divodó, indulatos emberekkel nagyon ritkán találkozni. A fogatosok hordják, a gyalogmunkások kaz- lazzák a szénát. A központi majorban már magasodik egy szénakazal. Az aratógépeket hétfőn délelőtt huzatták ki a gabonatáblákra, megkezdték a betakarítást. Az egyik irodai ember lópokrócot indult vásárolni, valaki arra panaszkodott, itt a nagy hőség és kevés a sör. Nincs tehát felesleges hangoskodás, a vezetők, s a tagok higgadtsága, józansága imponáló. Egy-egy tsz életében előfordulhatnak ugyanis viták, személyi ellentétek, vagy visszaélések. De a közösség látná mindig a kárát annak, ha emiatt megállna a munka. Ne is álljon meg, mert a vizsgálat alapossága nem elsimítást jelent. De mindenki csak olyan mértékben legyen felelősségre vonva, ahogyan hibázott. Ezt a Jókai Tsz gazdái úgy látszik értik. Azt is tudják, hogy évközben a termelőszövetkezetben a vezetőcsere senkinek sem jó, csak akkor tegyék ezt ha más megoldás végképp nem kínálkozik. A vezetők ismerik legjobban a terveket, a pénzügyi helyzetet, az árutermelést, és az első félév után nehéz lenne ebbe valakikség-érték, a betervezett az idén is meglesz. De több lehetne, ha úgy használnák ki a nagyüzem adta lehetőségeket, ahogyan a határ kínálja,.. Qtt, ^_Kgpps, a 60 holdas ' kertészetet hevíthetnék, jönne a forint, ha lenne, aki a termést betakarítaná, de nincs. S talán azért sincs, mert az eljárók többsége úgy véli, pénzt, forintot mindenütt lehet keresni, csak otthon, a tsz-ben nem. Van a községben egy kubikosbrigád. Évek óta együtt vándorolnak, s hét végén száz kilométereket utaznak: fárasztó, nehéz kenyér- kereset. A tél végén, amíg a fagy miatt nem volt muíikájuk a Jókai Tsz-ben dolgoztak. Ám, amint indulni lehetett, nyomban útrakeltek: „Megyünk pénzt keresni” — mondták. Pedig talán velük már könnyebben lehetett volna szót érteni, leülni és tárgyalni a nagyüzemi gazdálkodás ígéretes regölyi adottságairól. Hazánkban az összlakossághoz képest még mindig aránytalanul nagy a mezőgazdaságban dolgozók száma. Mégis: ebben a községben a politikai, agitációs munka jó szolgálatot tenne a közösségnek, a tsz megszilárdítása ügyének,. ha néhány fiatalembert az évek óta tartó vándorlás helyett maradásra bírna. A vizsgázók Hegedűs Ferenc, a tsz tőagro- nómusa jelenleg távol van a községtől, egyetemre jár, vizsgázik. A falujában is ezt teszi nap mint nap. Az egyetemen feleletei döntik el, hogy milyen jegyet érdemel. Otthon a gazdák adnak neki osztályzatot. Nem mindig jót. A napraforgó elgyomosodott, a kukorica kapálása is jobban mehetne, Ez baj, bár néha jelest érde- mel a főagronómus. Neki is része van abban, hogy a közös gazdaság „belevágott” a csibenevelésbe. Tavaly 15 000 csirkét adtak a népgazdaságnak, az idén szintén ennyit terveztek, de e tervet már teljesítették. Év végéig 22 000 csirkét nevelnek fel és szállítanak közfogyasztásra. A baromfi- gondozók: Fodor Gyuláné, Puskás Mária, Riba Pétiemé, ifj. Hegedűs Jánosné segítik megvalósítani az elképzeléseket, ök is vizsgáznak, ök is jelesre: a baromfifarmon még egyszer sem emelkedett 5 százalék fölé a naposjószág elhullása. A tagok a legszebb jeles bizonyítványt tavaly szerezték, akkor amikor 7 és fél vagon kukoricát adtak kölcsön a tsz-nek, hogy ne okozzon gondot a közös jószág átteleltetése. Ifj. Dömötör János, Puskás József a szállító brigád erőssége. Amihez értenek azt szívesen végzik, sok az ilyen ember. De nem lenne rossz, ha tehetségéből kivétel nélkül mindenki a legtöbbet adná a közösnek. Ezt a fajta felfogást kellene legjobban érvényésíteni. Sz. P. Apróhirdetések _ A z apróhirdetés dija szaván* ként hétköznap 1,— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vasta* gon szedett szó két szónak szá* mit. 175-ös Jawa eladó. Szekszárd, Perczel M. u. 30. (12) Eladó, azonnal beköltözhető 2 szoba, konyhás kis telken fekvő ház. Érdeklődni: Bonyhód, Mónus Illés u. 5. (18ó) Magánautósok és közületek figyelem I Korszerű AURÁSZ szerviz-berendezéssel gépkocsik szervizét és karbantartását két műszakban vállalja a Bonyhádi Vasipari Ktsz. (4) »WWSAA/WWWWSAA/V Olvasd, terjeszd A TOLNA MEGYEI Népújságot! nek újból belejönniök. Ahol a kubikosbrigád pénzt keres — Békegyűlést rendez ma Kalaznón a községi népfront-bizottság. A gyűlés szónoka Balogh József, bonyhádi járási népfront-titkár. — Megjelent a Kossuth Könyvkiadó Világtörténetének harmadik kötete, amely a középkorral foglalkozik. A sorozat negyedik kötete az év második felében jelenik meg. — Á rochesteri repülőtéren felszállás közben kigyulladt és lezuhant egy Martin—404 típusú utasszállító repülőgép. A fedélzeten tartózkodó 43 személy közül heten meghaltak, többen megsebesültek. — Megakadályozták a tűz tovább terjedését a Középhídvégi Állami Gazdaságban, ahol szerdán délután kigyulladt a kombájnszalma. A tűzesethez mozgósították az állami tűzoltóságot, s így sikerült megmenteni a közelben lévő szérűt. — Csaknem 19 ezer népi ülnököt választottak az országban május és június folyamán. Az új ülnökök a választásukat követő három hónapban kezdik meg működésüket, s egyaránt tárgyalnak polgári és büntető perekben. — Nemzetközi bélyegkiállítás nyílik Budapesten. Július 20—28 között a budapesti Madách Színházban rendezik meg a Socphilex 1963. nemzetközi bélyegkiállítást. A szocialista országok bélyeggyűjtőinek ez lesz az első, közös rendezvénye. — Az elégedetlen francia parasztok tüntetésed tovább tartanak. A dél-franciaországi gyümölcs- és zöldségtermelők ultimátumot intéztek a földművelés- ügyi miniszterhez. Ha a kormány július 4-től kezdve nem szünteti be teljesen a külföldi gyümölcs., és zöldség behozatalát, „szélsőséges eszközökhöz” nyúlnak — hangoztatják ultimátumukban. A termelők azt követelik, hogy a behozatali tilalom szeptember 15-ig tartson. A kormány egyelőre leállította az algériai és marokkói behozatalt, de a közös piac hozzájárulása nélkül nem tilthatja be az európai társországokból érkező importot. A zöldségtermelők mozgalmához a gabonatermelők is csatlakoztak. Zavargásokkal fenyegetőznek, ha a kormány nem emeli fel legalább 7 százalékkal a gabona felvásárlási árát. — A Televízió műsora: 13.25: Hírek. 18.35: Kisdobosok és úttörők műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Mai vendégünk... 20.20: Mici néni két élete (Magyar film 14 éven felülieknek!) 21.45: Négy évszak. (Svájci kisfiúm). 22.05: Hírek. Tv-híradó ismétlése. kisbíró et Kisbíró Megizzad az ember, amíg ebben a nagy melegben a magas domboldalon a „mindent tudó” Marci bácsi házához felér. így e mindent tudó jelzővel nevezték nekem Kisbíró Mártont. És bizony harminchat évi szolgálat után nem is csoda, ha úgy ismerte a falut. Tévéit, az embereket, a határt, mint a tenyerét. Marci bácsi ugyanis a község kisbírója volt, most nyugdíjas. — Most is — mondja —, sokszor hallottam, hogy ha a község régebbi dolgairól érdeklődnek a tanácsnál, csak azt hangoztatják: a Marci bácsi majd felvilágosítást ad. — Nem találták a tsz-ben a helyrajzi számnak megfelelő házat, vagy földeket? Gyerünk Marci bácsihoz — mondták. És én örömmel mentem megmutog Uni, hiszen a fejemben vannak az összes számok, meg tudom mondani, hogy ez és ez a számú föld merre lehet, merre kell keresni. — Amikor nyugdíjba mentem, alig tudtam megszokni a semmittevést. Igaz, mindig van mit tenni, van is dolgom, dehát az más, mint amit 36 évig csináltam. így aztán valóságos felüdülés, ha jönnek hozzám kérdezni, érdeklődni. Higgye el — teszi hozzá élénken — ilyenkor még fiatalabbnak is érzem magam. Hiába, no, a munka, a kedvelt, szeretett foglalkozás megfiatalítja az embert. — Tudja, jól esik az ilyen, magamfajta, idős embernek, hogy érzi, nem él hiába, szükség van rá. De különösen azért, mert nem volt ez mindig így. A saját esetem példázza legjobban, hogy valamikor, a másik világban — teszi hozzá magyarázólag —< csak báboké voltunk. Ha jól esett, ha nem, úgy kellett táncolnunk, ahogy az urak fújták. S emlékezik... — A harmincas években történt — kezdi, de hirtelen kérdéssel folytatja. — Nem furcsa magának, hogy nekem a nevem is Kisbíró és a községnél a foglalkozásom is kisbíró volt. — Na látja — folytatja bólo- gatásom után —, nem voltam én mindig Kisbíró Márton. Kurcz Márton volt az én becsületes nevem. Akkoriban azonban a község vezetőibe« tudom is én miféle magyaroskodási mánia esett. Nagy István volt a főjegyző. — Egyszercsak hivat bennünket — mert ketten voltunk kis- b írók, máma hivatalsegédnek mondják —, hogy baj van. — Megijedtünk kegyetlenül. Tudja, azért a kis kenyérért, azért ragaszkodott az ember — fűzi hozzá magyarázatképpen. — Nem tudtuk elgondolni, mi lehet a hiba. Tudomásunk szerint nem tettünk semmi rosszat. Még először meg is könnyebbültünk, amikor bejelentette, hogy a nevünkkel nincs megelégedve. Azt is gondoltuk, talán viccel. — De nem viccelt. Ránkparancsolt, hogy válasszunk magunknak valami magyaros nevet. Hiába apelláltunk, hogy jó nekünk ez a név, nem használt. Végre aztán, hogy nem tudtunk választani, adott ő. Megcsinálta a papírokat, mi meg aláírtuk. Mit tehettünk, amikor megmondta, vagy az aláírás, vagy az állásunk. így lettünk mi mind a ketten Kisbíró nevűek. (i—e) r~r~\ ^ KÖTELEZŐ SZAI/ATOSSAGL E9M9M E fiMiziaiauToias oroméit. I oo Noiá t Bízza az 0 oa * * ÖNKÉNTES GÉPJÁRMŰ Olt / U JM1U J ** $