Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-19 / 167. szám

6 ÍOLNA MEGYEI Nf.PÜJSAÖ 1963. július 19. Félidő az ökölvívó NB 11-ben A nyári holtidényben a Dózsa NB II-beli szereplősét kívánjuk boncolgatni. Igyeksziuik e boncolgatás közben megtalálni az eredmények mellett a hibákat is. Ugyanis igazában az tud csak előbbrelépni a fejlődés útján, aki az eredményes szereplés közben is látja azokat a hiányosságokat, amelyek nélkül még nagyobb si­kerről számolhatnánk be. Elöl­járóban állapítsuk meg, hogy várakozáson felüli teljesítményt nyújtott a belügyi csapat a baj- • 'kság első felében. Tavaly ösz- ’ ugyan az osztályozó mérkő- : >k első helyén végzett csapa­tunk, de aki részt vett azon a hallatlanul izgalmasan alakuló, december-végi Dózsa—Salgótar­ján mérkőzésen, az tudja, hogy a siker nem hullott az ölükbe a szekszárdi ökölvívóknak. Ha ehhez most még hozzá­vesszük, hogy az idény folya­mán Markos X-et kartörése miatt teljesen nélkülözni kellett, míg Markos II, Varga, Lampert és Kálmán szerencsétlen — a leg­több esetben nem a sportolással összefüggő — sérülés miatt idő­legesen nem állhatott a csapat rendelkezésére, akkor különösen értékesnek kell minősítenünk a csapat teljesítményét, amely ha­zai és vidéki mérkőzésekre bont­va a következő képet mutatja: Itthon 3 3 ------- 41:19 6 pont V idéken 4 2 — 2 36.44 4 pont 3. Szekszárdi Dózsa 7 5 — 2 77:63 10 pont Szekszárdon legyőztük a Pécsi igen értékes győzelmet arattunk a Győri Vasas ETO ellen is (11:6). A győriek elleni győzelem ará­nya nagyobb volt a vártnál, vi­szont a Tapolca elleni győzelem nem született meg olyan köny- nyen, amint az az eredményből látszik. Vidéken Kőszeg és az FTC csapatát győztük le. egyaránt 11:9 arányban, amely azt mu­tatta, hogy a csapat összetétele most már olyan, hogy nagyobb feladatok megoldására is képes. Budapesten a Vasas ellen szoros küzdelemben maradtunk alul (12:8), és alulmaradtunk az előt­tünk végzett Tatabányával szem­ben is, még pedig a vártnál na­gyobb arányban (14:6). A vártnál sikeresebb szerep­lésben először Dorogi csatasorba állása játszotta a főszerepet. Az osztályozó mérkőzéseken lég­súlyban, de harmatsúlyban csak 5—5 pontot szereztünk, most pe­dig légsúlyban 14-et, harmat­súlyban pedig 6-ot, amelyben Doroginak is része van mert egyszer harmatsúlyban indult. Másodszor erősödést jelentett a fiatal Halász helytállása is. Az őszi mérkőzéseken még csak 6 mérkőzésből 5 pontot ért el, most pedig ugyancsak 6 mérkő­zésen már 8 pontot, pedig az NB II-ben erősebb ellenfelek ellen, és két alkalommal fél­nehézsúlyban kellett helytállnia. A többiek általában „őszi” for­májukat hozták, és az alábbi összeállításból is látható, hogy a két válogatott versenyző: Dorogi VSK-t (13:7), Tapolcát (14:6), és 100 százalékos sikerrel szerepelt. 1. Dorogi ,B^W1PV» „ 7 mérkőzés 14 pont 100% 2. Kálmán 6 mérkőzés 12 pont 100% 3. Lampert 4 mérkőzés 8 pont 100% 4—6. Sörös, Árpás és Halász 6 mérkőzés 8 pont 66% 7. Markos II. 6 mérkőzés 7 pont 58% 8. Almacht 5 mérkőzés 5 pont 50% 9. Illés 5 mérkőzés 4 pont 40% 10. Takács 2 mérkőzés 1 pont 25% 11. Varga 6 mérkőzés 2 pont 17% 12—17. Miklósi, Lóhner, Forrai, Szabó, Krajcsovics, Köves A, fenti összeállításból is ki­tűnik, hogy a csapatnak az őszi idényben 8 olyan versenyzője volt, aki 50%-osan, vagy annál jobban szerepelt. Az is ereje volt a Dózsának, hogy Markos I-et és Szolnokit is szá­mításba véve Leposa edző szinte két teljes csapatra való verseny­zőből válogathatott. Ellenkező esetben a sportkör aligha tudta volna kiheverni a sérüléseket, betegségeket. Itt jegyezzük meg azt is, hogy a tartalékcsapatnak a jövőben komoly mérkőzés­alkalmakat kell majd keríteni, mert az első csapat összeállítá­sánál csak 10 versenyző jöhet számításba. Az eredményességet segítette elő az is, hogy már nem volt olyan nagy különbség az alsó és a felső súlycsoportok között. Ugyanis addig, amíg az elmúlt ősszel a megszerzett 64 pontból 39 a felső súlycsoportokban született meg, ás az alsó súlycsoportokra csak 25 jutott, addig most tavasszal már csak 40:37 volt az arány a .’első súlycsoportok javára. Világosan látnunk kell azon­ban azt is, hogy a kisváltó- súlyban és a nehézsúlyban gyen­gélkedünk a legjobban, ahol a 7 mérkőzésen mindössze 2—2 pon- ot szereztünk meg. De nem di­csekedhet 50 %-on aluli eredmé­nyével a harmatsúly és a fél­nehézsúly sem. Ha a legeredményesebben sze­repelt versenyzőkből akarnánk Összeállítani a tavaszi idény leg­jobb csapatát, akkor a következő versenyzők jöhetnének számítás­ba: Dorogi (100°/n), Almacht (50 Vo). Sörös (66%), Markos II (58 — pont —% 1%), Árpás (66%), Kálmán (100%), Illés (40%), Lampert (100%), Ha­lász (66%), Varga (17%). Ha a versenyzők egyéni tel­jesítményét tesszük mérlegre, akkor Kálmánnal kell kezde­nünk a sort, aki szinte végig egyenletes teljesítményt nyújtott, és talán május 1-én, az Újpesti Dózsa ellen öklözött a legjobb formában. Dorogi az idény vé­gére lendült igazán formába, az idény elején mutatott mérsékel­tebb formája is elegendő volt arra, hogy győzelmeivel megadja az alaphangot a mérkőzéseknek. Nagy kár, hogy Lampert sérü­lése miatt csak 4 mérkőzésen vehetett részt a 7 közül. A nyá­ron valószínűleg operálni kell izomszakadását. Mindhárman a technikás, tiszta ökölvívást kép­viselték, akik nem arra töreked­tek, hogy ellenfelüket harckép­telenné tegyék, hanem arra, hogy a szakemberek számára nyújt­sanak látványos bokszolást. Saj­nos Dorogi és Kálmán esetében alig fordult elő, hogy a 3 mene­tet befejezhessék, mert igen gyakran repült a törölköző. Sörös sokszor könnyelmű volt, az erőnléte sem volt kielégítő és nem is tudott igazán szívet vinni a mérkőzéseibe. Tehetségére vall, hogy még ilyen körülmények kö­zött is 66%-os sikerrel szere­pelt. Árpásnak is az erőnlétével volt baj és gyakran megfeledke­zett arról, hogy a verekedésbe bocsáíkozásákor nem mindig az ellenfél húzza a rövidebbet. Is­métléses balegyeneseivel rend­szerint fölényt tudott kiharcolni. A fiatal Halász 6 mérkőzésből négyet nyert, pedig kétszer is félnehézsúlyban indult. (Érdekes­sé“'. hogy mind a kétszer nyert is). Tőle — ha továbbra is szor­galmas lesz —, még további fej­lődés várható. Markos II volt a csapatnak, egyik legtöbb lelkesedést fel­vonultatni tudó versenyzője. Sajnos nem mindig tudott kellő erőnlétet párosítani a lelkesedés­hez. Emiatt aztán ütés helyett sokat „maszatolt”. amit a bírák nem mindig értékeltek. Illés várakozáson alul szere­pelt, de éppen az FTC ellen el­ért győzelmével bizonyította be, hogy több van benne, mint amit eddig mutatott. Takács két alkalommal jutott szóhoz. A fiatal versenyző még nem érett meg ilyen nagy fel­adatok megoldására, viszont mér­kőzésalkalmat kell száméra te­remteni további fejlődése érdeké­ben. Varga szerepelt legrosszabban a pontot szerzők közül, de az is igaz, hogy rendszerint nagy hát­ránnyal indult, jóval nehezebb ellenfelei ellen és ezért így is dicséretet érdemel, hogy 2 pont­tal hozzájárult a csapat ered­ményes szerepléséhez. Miklósit kényszerű okok miatt korán kellett bedobni az NB II. parázs-légkörébe. Azt reméljük, hogy még sem sínyli meg ezt a fia­tal versenyző és később csak jobban kibontakozik majd tehet­sége. Lóhner és Szabó szerepel­tetése csak kényszermegoldás volt. Forrai, de különösen Kraj­csovics többre képes és többel várunk tőle. Köves vizsgái miatt jobb eredményt nem érhetett el. Varga sérülése révén került be csak a csapatba az utolsó mér­kőzésen. A mérkőzéseket hatalmas ér­deklődés kísérte és számolni kell az érdeklődés fokozódásával azért is. mert az előttünk lévő csapa­tok ősszel Szekszárdira látogat­nak majd el. Sajnos, nincsen a városnak egyetlen olvan terme, amelyben az érdeklődők legna­gyobb része elhelyezhető lenne. A tavaszi mérkőzések alapján az a véleményünk, hogy a csapat technikai felkészültsége megfelelő volt, de nem mind­egyik versenyző volt a legjobb erőben és ez aztán nem egy esetben a képzetlenebb vendég­versenyző javára billentette el a mérleg nyelvét. A nagyobb technikai felkészültség birtokában nem feltétlen szükséges az ellen­fél harcképtelenné tételére töre­kedni sem. Van mit javulni vé­dekezésben is, mert a tavasz fo­lyamán e tekintetben is alul­maradtunk nem egy vendégver­senyzővel szemben is. Végül ne tévesszen meg ben­nünket az, hogy a csapat ősszel 4 mérkőzést játszik idehaza és csak hármat idegenben. Rend­kívül nehéz összecsapások vár­nak a gárdára és ha szerencsénk lesz, végezhetünk még előrébb is, és ez már az NB I. B osztályba jutást eredményezné (az NB I- ből kieső két csapat, valamint a kétcsoportos NB II. első két he­A csillagszerző verseny tanulságai Lángos Józsa vezet a csillagszerző versenyen Szekszárdon másodízben rende­zik meg a Tolna megyei Testne­velési és Sporttanács keretében működő megyei sakkszövetség a csillagszerző sakkversenyt. Hazánk legkiválóbb női élsak­kozóit, mesternőit, nemzetközi mesternőit látjuk vendégül Szek­szárdon, másodízben, mint régi kedves ismerőseinket. Joggal ve­tődhetett fel a kérdés, vajon mit nyújthat a verseny megyénk I. osztályú játékosainak. A negye­dik forduló után megállapíthat­juk, hogy megyénk I. osztályú sakkozói számára a verseny igen előnyös, rendkívül tanulságos, je­lentősen szolgálja fejlődésüket. A megyei sakkszövetség vezetői, a verseny eddigi tapasztalatai alap­ján elhatározták, hogy mindent elfognak követni annak érdeké­ben, hogy hasonló színvonalas versenyeket rendezhessenek és ezzel járuljanak hozzá a megye minőségi sakksportja fejlődésé­hez, megerősítéséhez. • Gombás Judit — Jablonszky Lajos 0:1. A szicíliai védélmű játszma megnyitói szakaszban a sötét bábok vezetője kiegyenlí­tett állást ért el, majd fokozato­san erősödő ellentámadást indí­tott a vezérszárnyon. A mindkét részről nagy pontosságú játszma­kezelést igénylő állásban Gom­bás Judit egy gyengébb húzását ellenfele kihasználta és a 27. lé­pésben nyert Karakas Gyuláné—ifj. Mechtl Béla 1:0. (Olasz megnyitás.) A fiatal játékos elfogulatlanul, nyu­godtan kezelte a nyitást, támadá­sa már úgy látszott, sikert arat, betört ellenfele állásába, veszé­lyes fenyegetései nagyon pontos ellenjátékra kényszerítették kivá­ló tudású ellenfelét. Egyetlen gyengébb lépése azonban lehető­vé tette a támadás elhárítását és a fokozatosan fölénybe kerülő Karakasné a 26. lépésben nyert. Ifj. Szokolics György—Bilek Istvánná 0:1. (Király indiai véde­lem.) Világos a megnyitásban nem tudott előnyre szert tenni — a kiegyenlített állásban Bilekné indított erős támadást ellenfele királyszárnya ellen. Az átütőerejű támadást Szokolics nem védhette és a 22. lépésben a játszma fela­dására kényszerült. Sinka Brigitta—Pékár Kornél 0.5:0.5. (Szicüiai védelem.) A játszma nyitási szakaszát mind­két részről nagyon ötletesen, pon­tosan játszották, a közép játékban és a végjátékban egyaránt teljes egyensúly alakult ki, amely vé­gül is igazságos döntetlen ered­ményt hozott. Lángos Józsa—Kunos Ferenc 1:0. (Holland védelem.) A végjá­tékig Kunos egyenlő ellenfélnek bizonyult. A játszma befejező szakaszában azonban több pontat­lan lépést vétett, amit Lángos Józsa nemzetközi mestemőnk ki­aknázott és a szívósan védekező megyei bajnokunkat a 69. lépés­ben a játszma feladására kény­szerítette. Ez a játszma három és fél órán át tartott és egyben a közi nség legnagyobb érdeklődés­sel ezt a küzdelmet figyelte. Lódy Károly—Fehérvári Örs 1:0. (Jugoszláv változat.) Az éles nyitási harc világos színű állásfö­lényével zárult. A közép játékban Lódynak sikerült az ellenfele ki­rályállása ellen fokozni a tisztek koncentrált nyomását, a 18. lé­pésben minőséget nyert, majd a 22. lépésben a játék feladására kényszerítette a sötét bábok ve­zetőjét. A verseny állása az V. forduló után: Lángos Józsa 4.5 pont, Bi­lek Istvánná, Karakas Gyuláné 4, Gombás Judit, Sinka Brigitta 3.5, Jablonszky Lajos 3, Kunos Fe­renc, Pékár Kornél 2.5, Szokolics György, Lódy Károly 1, Fehérvá­ri Örs 0.5, ifj. Mechtl Béla 0 pont. Bemutatjuk az óriások csapatát, a magyar férfi ho&árlabda-válogatottat A magyar labdarúgó-válogatott május 1-i szekszárdi szereplése után újra válogatott együttest üdvözölhetünk városunkban. A magyar férfi kosárlabda-váloga­tott látogat el július 24-én, szer­dán Szekszárdra, hogy előkészü­leti mérkőzésként edzőmérkőzést játsszék a Szekszárdi Petőfi csa­patával, augusztus 6-án pedig a gimnázium bitumenes pályáján visszavágó mérkőzésre kerüljön majd sor Lengyelország csapatá­val. Bízunk abban, hogy az edző- mérkőzés is, no meg aztán a vá­logatott találkozó is bemutatja majd a kosárlabdasport minden szépségét. A magyar kosárlabda- válogatottban az óriások csapatát üdvözölhetjük, sajnos azonban csak általános sportvonatkozás­ban, mert kosárlabda-válogatot- tunk a kosárlabdasportban nem tartozik a magas játékosokkal rendelkező válogatottak közé. Azért így is két olyan játékos is van a csapatban, aki 2 méteren felüli termettel rendelkezik, és pedig Bencze és Gabányi. A Szek­szárdi Petőfi érdekes összeállítást készített a válogatottról. Ebben az összeállításiban szerepel az is, hogy a játékos, melyik klubhoz tartozik, milyen magas, hányszor volt válogatott és a válogatott mérkőzéseken eddig hány pontot dobott. E szerint mutatjuk be a Szekszárdon szereplő 18 játékost: lyezettje alkotja majd az NB I. B mezőnyét), de az is lehetsé­ges, hogy a Vasast és a Tata­bányát nem tudjuk kétvállra fék­Név Test­Klub magasság Válogatott Váloga volt főttként do bott pontszárr tetni Szekszárdon sem, és ha eh­hez még néhány vidéki pont­1. Greminger János Bp. Honvéd 180 205 1010 vesztés is járul, akkor a harma­2. Bencze János Bp. Honvéd 200 168 2280 dik helyet is át kell majd en­3. Simon János Bp. Honvéd 194 205 2420 gednünk a 3 pontos vezetés el­4. Temesvári Ottó Bp. Honvéd 190 104 830 lenére is. Sok függ tehát attól, 5. Kocska Pál Bp. Honvéd 194 3 4 hogy milyen lelkiismeretes lesz a 6. Rácz János Bp. Honvéd 185 23 48 felkészülés, és a riválisok milyen 7. Lendvai Ödön Bp. Honvéd 198 3 4 erőket vonultatnak majd fel el­8. Gabányi László Bp. MAFC 202 104 1050 lenünk. A legnagyobb a való­9. Boháty Miklós Bp. MAFC 192 95 770 színűsége azonban annak, hogy 10. Pólik György Bd. MAFC 190 47 260 a csapat az őszi forduló során is 11. Kulcsár Gábor Bp. MAFC 197 25 1961 a tavaszi 3. helyét tartja meg 12. Vajdovics György Bp. MAFC 176 4 __ é s már ezt is na<ry sikernek kell 13. Liptai István Csepel 179 108 330 elkönyvelnünk, hiszen ez azt je­14. Glatz Árpád Csepel 192 65 310 lenti, hogy a visszakerülés utáni 15 Kangyal Tibor GANZ-MAVAG 185 10 12 első évben az NB II élcsapatai 16. Prissel József GANZ-MÁVAG 193 20 145 közé verekedte fel magát a 17. Orbai László Soproni MAFC 194 19 24 Dózsa. 18. Balogh Sándor T.F. 177 —

Next

/
Thumbnails
Contents