Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

2 TOLNA MEGYEI NtPUJSAŐ 1963. július & Lebontják a munkáskolóniát Nagy fejű, búsuló szamár rágja És az idén tavasszal, amikor az udvaron nőtt kórót. Ezernyi olyan szerencsétlen körülmények légy dongja körül. A házak ab- között az egész tolnanémedi lakai vakon merednek a káni- határt elöntötte a Sió és kulába. Az áztatómedencékből a Kapos vize, térdig érő, szennyes bűzt hajt a szél. Üres a volt áradatból mentették bútorukat„ nyomortelep. Rövidesen bontású- cókmókjukat a kolónia lakói... hoz kezdenek. Gyári kocsikon költöztek a falu­1923-ban, amikor az első alap- ba, ideiglenes szállásra. Roko- követ a tolnanémedi kendergyár nokhoz, ismerősökhöz, azokhoz a munkáskolóniáján lerakták, nem régi barátokhoz, akik évtizedekig gondolták lakói, hogy a második a kolónián laktak, de már épí- évben már V aléria-telepi sze­génység lopódzik közéjük, hogy a megélhetés olyan nehézzé is tud válni... Hiába dolgoztak látástól ™sza a . nyomor telepre, vakulásig, hordták a nehéz, vizes ab~ kenderkévét, szívták a kender- "' " port a feldolgozó-üzemben — a pénz, amit munkájukért kaptak, „ . kevés volt, jóformán semmi ah- Szilagyi Aladar, Major Mi­hoz képest, amennyi kellett vol- ho?V k^i}d?e ™lelobb a na‘ Könnyűipari Minisztérium az Negyven év után, most a kóló- épületek kiselejtezésére az enge- nián már senki nem lakik... Az f*1*’ akko* ™aT, a >árási tanacs elköltözést már évekkel ezelőtt * W0™»" tudna intézni az epu- megkezdték. Akkor körülbelül, letek lebontására szóló engede- amikor a gyárat korszerűsíteni tyek megadását... S akkor, e kezdték. Amikor már jobban fu- munkaskolonia épületeinek anya- totta a munkásoknak, nemcsak a sát elszállítják innen, el a falu­napi szükségletek kielégítésére, ba, a villasorba, ahol lakást esi- hanem házépítésre is. Mert las- nos otthont épit san, egymást segítve, a gyár pat- . , , . ronálásával, állami kölcsönnel, tizenhárom kendergyan munkás, mind többen fogtak házépítéshez az utolsók, az 1923-ban épült a faluban. nyomortanya lakói közül. tettek maguknak házat. Az árvíz óta nem is költözött vissza senki a nyomortelepre lakaik, a tetőzet cserepei is — lebontásra vár a telep. S várják a volt lakók — mint Csehák Já­€ IKKEINKRE VÁLASZOLTAK Lesz-e korlát az állomásokon A Tolna megyei Népújság má­jus 29-i számában „Legyen min­den állomáson peronzár” cím alatt közöltük írásunkat arról, hogy a vasútállomásokon, a vona­tok érkezésekor, indulásakor nagy tömeg zsúfolódik össze, s életve­szélyes a vonatokra való fel és leszállás. Javasolttik, ha már az utasok nem vigyáznak magukra, a MÁV építsen utasvédő peron­záró korlátokat. írásunkra a MÁV Pécsi Igazgatóság vezetője Tóth János a követkeltőket vála­szolta: „A cikkíró javasolja, hogy minden állomáson legyen peron­zár. Itt elsősorban Szekszárd, Tolna-Mözs és Bátaszék állomá­sokat említi meg. Fentiekkel kap­csolatban közlöm, hogy a korsze­rű ujjonan épülő felvételi épüle­teknél peronkorlát nem épül. (Az új felvételi épületeket már a korszerű követelmények szerint építik, tehát úgy, hogy nem jár­hatnak át az utasok egyik sín­párról a másikra, aluljáróval, stb.-vel oldják meg. A szerk.) A peronkorlátok felállítására az em­lített állomásokon nincs anyagi lehetőség. Amennyiben ilyen hi­telt kapunk, a javasolt peronkor­látokat felépítjük. Fentiektől függetlenül elsőrendű feladatnak tartjuk az utazóközönségről tör­ténő fokozott gondoskodást, testi épségük megvédését. Az állomá­sok az utastájékoztató hangos­bemondón keresztül figyelmezte­tik a közönséget, a baleseti ve­szélyre.” Megszoktuk már, s örülünk *nnak, hogy a MÁV Pécsi Igaz­gatósága ilyen figyelemmel kí­séri szerkesztőségünk vasútfej- lesztő javaslatait — elég csak a legutóbbi állomási daru kérésére gondolni — bízunk abban, a jö­vőben is hasonló figyelemmel kísérik írásainkat, reálisan ér­tékelik javaslatainkat. xMűszakok gondja” Június 5-én jelent meg lapunk hasábjain a „Műszakok gondja” című cikk. Molnár Márton tu­dósítónk beszélt a tamási ' járási tanács egészségügyi csoport veze­tőjével a cikkben említett simon- tornyai bölcsőde-problémáról. Erről a következőket írja: „A csoport vezetője megvizsgálta hogyan lehetne kö-^gi erőből bölcsődét létesíteni Simontor­nyán. Sajnos ebben az évben már nincsen erre lehetőség. Nincs alkalmas és igénybevehető épület, nincsen költségvetési fedezet rá Ez azonban nem jelentheti azt, hogy levegyük a napirendről a simontornyai kismamák nagyon - is indokolt kívánságának teljesí­tését. Ha összefognak a bőrgyár és a község vezetői, ha az idén nem is, de jövőre megvalósulhat a bölcsőde Simontornyán.” Évek óta felszínen van a köz­ségben a bölcsőde-kérdés. Isme­rik a dolgozók jogos kívánságát a község és a bőrgyár vezetői is. Kielégítőbb válasz lett volna, ha ezek után már határozott idő­pontról, és a konkrét tervekről számolhattak volna be. A második „félidő” sikeréért Elérkezett az ötéves terv első „félidejének’ befejezése. Erre az időre esik a nagy történelmi győ­zelem a szocializmus alapjainak lerakása hazánkban. A következő két és fél évben újabb feladatok állnak előttünk. A nemzetközi együttműködés előnyei Az ötéves terv messzemenően figyelembe veszi a nemzetközi helyzet alakulását, a béke megvé­déséből ránk háruló feladatokat. Teljesítése során építünk azokra a lehetőségekre, amelyek a szocia­lista országok gazdasági együtt­működéséből fakadnak, ugyanak­kor teljesítjük a szocialista orszá­gok iránti kötelezettségeinket. A tapasztalat szerint jelentős azoknak a száma, akik nem isme­rik eléggé a KGST munkáját, sze­repét, jelentőségét, a nemzetközi munkamegosztásból származó elő­nyöket, ezért találkozunk számos helytelen nézettel. Hogyan oszlanak el ezek a hely­telen nézetek? Úgy, ha ismertté válnak a nemzetközi munkameg­osztásból származó előnyök, ame­lyek népünk érdekeit, előrehala­dásunk ügyét szolgálják. Ha mind több olyan terméket készítünk, amelyet nagy szériában lehet gyár­tani és amelyekhez kedvezőek a feltételeink (nyersanyagkészlet, gyártási technika, káderhelyzet, stb.) így biztosítható a magas ter­melékenység, a versenyképesség a világpiacon. A sokoldalú testvéri együttműködés — a termelés sza­kosítása, a műszaki dokumentá­ciók stb. — hazánk és népünk nemzeti érdeke, s egyben az egész szocialista világrendszer haszna. A Barátság-olajvezeték megépítése például felbecsülhetetlen jelentő­ségű iparfejlesztésünk szempontjá­ból, mivel az olaj korszerű fűtő­anyag, s jóval olcsóbb a szénnél. A KGST-ben részt vevő országok az áruforgalmi kapcsolat mellett mindinkább realizálják a terv­egyeztetésből származó előnyöket, különös tekintettel a termelés sza­legi ötéves tervek egyeztetéséről van szó, hanem a távlatiakról is, Ennek megfelelően épül ki például az egységes energiahálózat. Szá­munkra igen jelentős ez, hiszen hazánk energiában viszonylag sze­gény, most is kapunk Csehszlová­kiától elektromos energiát. Szinte alig esik szó arról, hogy a szocialista országokkal folyó szé­les körű gazdasági együttműködé­sen kívül az ötéves terv időszaka alatt erőnkhöz mérten segítjük azokat az országokat, amelyek le­rázták a gyarmati igát és az önál­ló nemzeti fejlődés útjára léptek, küzdenek a haladásért, a békéért, az imperializmus ellen. Ez a segít­ség nem lebecsülendő, furcsa mó­don, mégis kevés szó esik gazdasá­gi kapcsolatainkról a gyengén fej­lett országokkal. Azt látjuk, hogy helyenként érthetetlenül kerülge­tik ezt a kérdést. Egyesek aggályoskodnak — mondván — „megértik-e a dolgo­zók, hogy hitelt, kölcsönöket adunk más országoknak, amikor a mi életszínvonalunk sem emelke­dik ugrásszerűen”. Az ilyen „óva­tos” álláspont nem más, mint a dolgozók politikai öntudatának le­becsülése. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik szót emel­nek amiatt, hogy segítjük a volt gyarmati országok népeit. Ellen­kezőleg: büszkék arra, hogy mi is hozzájárulunk e népek felemelke­déséhez. A gyengén fejlett orszá­gok megsegítésében úgy veszünk részt, hogy erőműveket, hidakat, üzemeket építünk, gépeket, beren­dezéseket szállítunk előnyös felté­telekkel. Mindezek eredményekép­pen a volt gyarmati országokban — éppen az önzetlen baráti segít­ség révén — ismerik fel mind töb­ben, hogy ki az igazi barátjuk, s válik egyre gyűlöletesebbé rab­szolgamúltjuk okozója, az impe­rializmus. Külpolitikánk fő vonala a békés egymás mellett élés politikája. En­nek megfelelően ötéves tervünk időszakában továbbra is törek­szünk a kapitalista országokkal folytatott kereskedelem javítására, a fennálló gazdasági kapcsolatok kosítására. S itt nemcsak a jelen- megőrzésére és erősítésére. Köl­A NÖKONGRESSZUS UTÁN... Vélemények a nők világkongresszusáról Véget ért Moszkvában minden idők legnagyobb, legszélesebb nőkongresszusa. S az egyhetes tanácskozás nemcsak a delegá­tusokat, hanem az őket küldő milliókat is mérhetetlenül meg­erősítette, felvértezte az újabb harcra. E hatásról beszélgettünk, leg­utóbb asszonyokkal a földeken, az irodákban és az üzletekben. A néhány véleményben, mintegy csepp vízben az egész tenger, tükröződik a mi asszonyaink ha­tártalan békevágya is. Ax irodában Potyondi Jánosné, a mözsi tanács adóügyi előadója beszél megelé­gedéssel a tanácskozásról. — örömmel hallottuk a nap mint nap érkező híreket — mondotta. — S az a véleményem, hogy ilyen nagy megmozdulás nem maradhat méltó eredmény nélkül. Boldogság tudni, hogy ilyen nagyra, erősre fejlődött a nő­mozgalom. — Nekem személyesen, külö­nösen az ifjúsággal kapcsolatos viták, s a határozat ragadta meg a figyelmemet. A felhívás ki is mondja: „Lankadatlanul fogunk harcolni a népek és fajták kö­zötti ellenségeskedés és gyűlölet minden formája ellen,’ harcba szállun v a reakció és a háború erőivel, hogy azok ne tudják el­ködösíteni fiataljaink gondolko­dását, s megmérgezni zsenge lel­kűket!” — Két gyermekem van nekem is — folytatja —, s ez mindjárt kapcsolódik a békéhez is. Nem akarom a háborúnak nevelni őket — mondja szenvedélyesen. Ax üzletben Takács Istvánná, a mözsi Uj Élet Tsz zöldségesboltjának vezetője mondja. — Nem is tudok szebb célt elképzelni az asszonyok, az anyák számára, mint a lankadat­lan küzdelmet, a tartós béke, a leszerelés megvalósítását. Ez leg­közvetlenebbül az anyákat érinti, hiszen fiaik, lányaik, férjeik fo­rognak veszélyben. „Ha erősen akarjuk — az élet győzedelmeskedni fog!” — ez cseng vissza fülembe a tanács­kozás után. Különösen azért, mert a mi családunk is szen­vedő részese volt a háborúnak. Végigéltük Budapesten az ostrom minden kínját, veszedelmét. Ki­vettük részünket az inflációból is. Ezt megnehezítette még, hogy a férjem is oda volt négy eszten­deig. Ezért csatlakozunk azok­hoz, akik harcba indulnak a bé­kés életért, a boldogságért. A földeken dolgozó asszonyok véleményét mondta el Bácsmegi Gáborné, a mözsi Uj Élet Tsz tagja. Éppen a kútnál a verejték és por nyomait mosta le, kapálásból jött. — Szívvel, lélekkel dolgozom itt — mondja. — Sokszor alig tudom megérteni, miért vannak olyanok, akik a népek szenvedé­seire spekulálnak. De ha vannak — teszi hozzá —, akkor úgy ér­zem, nekünk itt még jobban helyt kell állni. Meg is teszünk mindent, mert látjuk, hogy a tsz vezetősége sem kíméli erejét. — Az a fontos — ismétli még- egyszer —, hogy béke legyen. Az utódainknak ne legyenek olyan szomorú emlékeik, mint nekünk. Milyen jó érzés — folytatja, s már könnybelábad a szeme — a szülőfalura gondolni? Nekem er­ről is csak a háború jut eszem­be, amely oly nagyon tönkre­tette. Néhány vélemény, de benne tükröződik a mi népünk béke­akarata, Vágya is. A világ asz- szonyaihoz szóló felhívásban ezek a szavak, fogadalmak is benne zengenek, hogy a követ­kező kongresszus még nagyobb sikereket tudjon felmutatni. (SZ—E) csönös előnyök alapján. Ezt egye­sek félremagyarázzák, úgy „értel­mezik”, hogy nem szükséges a két világrendszer közötti ideológiai harc, mert mint mondják: ez a nemzetközi helyzetet élezi, s el­tántorítja a kapitalista országokat a gazdasági, kereskedelmi kapcso­latok javításától. Ez a nézet hibás. Más az ideológiai harc, és megint más a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok kérdése. S egyébként is: a mi országunk számára csak az a kereskedelmi, gazdasági kap­csolat lehet hasznos, gyümölcsöző, amely nem követel politikai-ideo­lógiai engedményt. A termelékenység emelése: kulcskérdés ötéves tervünk szerint a terme­lés-felfutás 70 százalékát a mun­katermelékenység emelésével kell elérni. Ezt az arányt ezideig csak megközelítettük. Hogyan érhetjük el? A termelékenység rendszeres növelésének legfontosabb — de nem egyedüli — feltétele: a mo­dern technika széles körű alkalma­zása. A párt és a kormány szaka­datlan erőfeszítéseket tesz, hogy az üzemeket modern gépekkel és berendezésekkel lássák el. Anyagi erőink azonban korlátozottak. Ez teszi különösen időszerűvé, hogy a helyi üzemi tartalékokat a lehető legnagyobb mértékben feltárjuk. Erre nagyok a lehetőségeink, de kihasználásukat számos helytelen nézet akadályozza. így például az. hogy a termelékenységet csak be­ruházások révén lehet emelni, hogy többet csak úgy lehet ter­melni, ha több a gép, a berende­zés, ha felduzzasztják a létszámot. Tarthatatlan ez az álláspont, mert figyelmen kívül hagyja, hogy állandóan képződnek újabb tarta­lékok a dolgozók alkotó kezdemé­nyezésével, az újítások, a fejlett munkamódszerek bevezetésével és elterjesztésével, az üzemi műszaki és szervezési problémák folyama­tos megoldásával. Óriási tartalékokat rejt magá­ban az üzemek belső szervezési problémáinak megoldása. A válla­latok jelentős része nem ismeri megfelelően termelő erői kihasz­náltságát. Sokhelyütt nincs kimu­tatás a gépkapacitás fokáról, s ha van is, ez gyakran nem tükrözi a valóságos helyzetet. Ipari üze­meink egy részében hiányzik vagy elhanyagolt a gyártási össz- ídő-szükséglet kimutatása. Pedig enélkül a munkaerő-tervezés in­kább szubjektív megítélésekre épül, mintsem műszaki számítá­sokra és sem megalapozott mun­kaerő-gazdálkodást, sem pontos önköltségszámítást nem tesz lehe­tővé. Nagyon időszerű lenne meggyor­sítani az üzemek veszteségidejé­nek felmérését is, az anyagmozga­tás helyes megszervezését, s mi­előbb csökkenteni azt az időt, ame­lyet a munkásnak anyagra, szer­számra való várakozással kell el- töltenie. Az újítások, a fejlettebb mun­kamódszerek bevezetése nagyot lendíthet egy-egy műhely, vagy üzemrész termelésén, s értéke megsokszorozódik, ha közkinccsé, más üzemek számára is hozzáfér­hetővé tesszük. Ezért különösen időszerű, hogy hatékonyabbá te­gyük a műszaki propagandát, bő­vítsük a tapasztalatcseréket. Második ötéves tervünk sikeres teljesítésének elengedhetetlen fel­tétele az exporttervek teljesítése, túlteljesítése. Nemzetközi fizetési mérlegünk javítása érdekében az export — benne a tőkés export — növelése mellett nagy figyelmet kell fordítani az importanyagok­kal való takarékosságra, s arra, hogy már 1963-tól csökkentsük a mezőgazdasági termékek import­ját. S mindez nem egyszerűen a vezetők feladata: megvalósítása igényli minden dolgozó fokozott erőfeszítését a maga munkaterü­letén. Tóth József

Next

/
Thumbnails
Contents