Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-12 / 135. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. június 12. Megindult a borsófolyam Egy hét óta mozgalmas az élet a Paksi Konzervgyárban, megkezdődött a feldolgozási idény, beérett a zöldborsó. Alapos előkészület előzte meg a borsószezont, ami már évek óta egyben a gyártási idény kezdetét is jelenti. A téli hónapokban kiürülnek a raktárak, hogy helye legyen a sokszáz vagonnyi új konzervnek, „megfiatalodnak” a gépek, hogy akadálytalanul fogadhassák az egymás után beérő gyümölcs- és főzelékféleségeket. Kétszázhatvan vagon borsókonzervet kell az idén előállítani a gyárban, ötvenhárommal többet, mint tavaly. És mindezt alig több. mint három hét alatt. A teljes mennyiség ötnegyedes üvegekbe kerül, tehát ezekben a hetekben — ha csak a terv teljesítésével számolunk — kétmillió-nyolcvanezer üveget kell megtölteni borsóval. Valóságos zöldborsó-folyam áramlik be a gyárba, és megy keresztül a különféle gépeken, berendezéseken. Ügyes és „okos” gépek ezek, a munkás szerepe mindinkább az, hogy irányítsa, ellenőrizze őket. A tsz-ekben, állami gazdaságokban géppel kaszálják a borsót, majd ugyancsak géppel csépelik (Madocsán, Bi- ritón. Dunaszentgyörgyön és Pakson működnek a gyár borsócséplő gépei). A gyárba már csak a szemet szállítják be és „etetik” vele a három feldolgozó-vonalat. Az üzemben alig látni egy-két munkást. Valamennyi fázist bemutatni nincs hely, felvételeink a „legnépesebb” munkahelyeken készültek. Automatikus berendezés méri, adagolja az üvegekbe a* osztályozott, előfőzött borsót, ahol fürge kezű munkásnők zárják le géppet az- üvegeket. A következő állomás autokláv-terem. Daruval emelik a tele üvegekkel megrakott tonnányi »kosarat« az üstbe, sterilizálásra. Az utolsó állomás, a készáru-raktár. Néhány hét. néhánv hónap múlva innen indul tovább „ borsó a vasútra, hogy eljusson a külföldi, vagy hazai fogyasztókhoz. Zsugorodjanak az emberi értelem fehér foltjai Az ideológiai offenzíva része** ként legnagyobb gondjaink legfontosabb tennivalói közé kezd tartozni a paraszti tudat formálása, változtatása. Ez került törvényszerűen a falusi pártmunka középpontjába mindenütt, ahol a közös gazdaságok megszilárdításán célszerűen és tervszerűen fáradoznak. Egyik a másik nélkül elképzelhetetlen: a tudatváltozás ugyanis együtt jár a tartós gazdasági eredményekkel, a tartós gazdasági és termelési eredmények elérésének viszont előfeltétele, hogy a szövetkezeti gazdák értelmileg is, és érzelmileg is eltávolodjanak a régi életformától és oda kötődjenek az újhoz. E folyamat rég megkezdődött, tart, és egyre sokasodik azoknak a száma, akiknek a tudata szocialista, de vannak még szép számmal régi törvények szerint élő gazdák, sőt szinte mindegyik tsz-ben él néhány parasztember, aki még mindig a régi élet- és gazdálkodási formát siratja. A tudatformáló munkát nehezíti az a körülmény, hogy a termelőszövetkezetekben nagyok az eltérések a tagok műveltségi fokában, iskolázottságában, életmódjában, belső igényességében. Éppen ezért nagyon finoman és differenciáltan lehet csak dolgozni, s valóban igaz, hogy szinte emberenként változik a módszer, mert amit egyik tag már befogadott, megértett, magáévá tett, azt a másik még nem volt képes megérteni, befogadni, magáévá tenni. Balgaság, és politikai analfabétaság lenne az utóbbiakat ellenségként kezelni, reakciósnak bélyegezni, pláne, az imperialisták szekértolójának nyilvánítani. Ehelyett az ilyen emberekkel többet kell foglalkozni. Ezéh a ponton nyilvánulhat meg ma a falusi pártéletben legjobban a kommunista humánum, a türelem és a megértés. IVéhol sajnos a megértést ösz- ’ szetévesztik a megalkuvással. Nem árt erről néhány dolgot félreérthetetlenül tisztázni és leszögezni, általánosítani. Ozorán, ahol nagyon gyenge lábakon áll a termelőszövetkezet, bevett szokás, hogy reggelenként néhány taggal alkudozni kell. A brigádvezető, vagy az agronómus megmondja, hová, hány embernek kell mennie. Erre gyakran előfordul, hogy akiknek a rend és a tervszerűség miatt például borsót kellene szállítani, azok nem hajlandók borsót szállítani, mert máshoz van kedvük. Ilyenkor persze nincs helye az órákig is eltar- | ti. tó meggyőzésnek — ezt a közösség érdeke semmiképpen nem tűrné. De arra már sort kellene keríteni, hogy közgyűlésen, vagy brigádértekezleten a vezetők a tagokkal az eféle dolgokat okosan és higgadtan megbeszéljék. S ez így már a tudatformáló munka része. Ha viszont elmarad, akkor megalkuvás. Ugyancsak ebben a községben fordult elő tavaly ősszel, hogy a közösből több vagon kukoricát elloptak. Efölött azon a címen napirendre térni nem lehet, hogy a tagok nem elég öntudatosak. A lopás bűncselekmény, aki hozzányúl a máséhoz, ebben az esetben a közöséhez, azt nevetséges dolog lenne felvilágosító munkával bírni jobb belátásra. Az ilyen embert büntetni kell. Ugyanakkor persze a politikai munka az ilyen jelenséget úgy vegye figyelembe, hogy döbbentse rá a tagokat a közösséget károsító személyek nagyfokú veszélyességére. Ez már ismét tudatformáló munka. A tudatformálás tehát nem valami elvont fikció, ellenkezőleg, az élethez, a hétköznapok eseményeihez nagyon is közelálló, soksok részfeladat tömege. Abból nem állhat, és ne is álljon, hogy bárhol elvi engedményeket tegyünk, és az esetleges, kimondottan szövetkezetellenes megnyilvánulásokat elnézzük. Vannak emberek, akik érzelmileg még nem tudtaktel jes mértékben azonosulni a falusi élet új formájával, a nagyüzemi gazdálkodással. Őket nem tartjuk ezért ellenségnek. Az ilyen emberek a tamási járás több községében több jó szót és türelmet kapnak. Nem sokan vannak, de vannak, .fíem szabad sajnálni a velük való foglalkozás fáradtságát. IV incs viszont helye semmi1 ' féle jó szónak, vagy megértésnek akkor, amikor valaki a szövetkezés ellen lázit, bújtogat, arra próbál rászedni becsületes szövetkezeti gazdákat, hogy ne dolgozzanak, önön ellenségeikké váljanak. Ilyen esetben az ilyen személyekkel a meggyőzés helyett érthető, hogy a törvénykezés kerül előtérbe. Attól nem gyengül meg a szocialista rend, hogy esetleg Dunaföldváron akad néhány lázító, a magyar szövetkezeti mozgalom sem érzi meg az efélét, s ettől az idő kerekét sem lehet visszaforgatni, de a község nyugalma a lázítást sehol nem tűrhe- Aki munkátlanságra buzdít, az a parasztság ellensége, álhumanizmus lenne ilyen esetben a nagyvonalú elnézés... Hatásos, tudatformáló eszköz a megyeszerte tapasztalható jó emberi, elvtársi kapcsolat a tsz-ve- zetők és a gazdáit között. Kevesebb az öntelt, kiskirálykodó tszvezető és egyre nő azoknak a brigádvezetőknek, agronómusoknak, elnököknek a száma, akik átvették, jól alkalmazzák a pártszerv irányítást, munkastílust, valósággal azonosultak a legfelsőbb vezetésből áradó kommunista humanizmussal. Ha meglátjuk és elítéljük a kivetni való, tőlünk idegen vezetői módszereket, úgy észre kell venni e pozitívumokat is, hogy a paraszti tudat formálásánál még jobban felhasználjuk. Az ideológiai offenzíva falusi arcvonala élénkebb, sokszínűbb lehetne, ha a szakvezetők nagyobb gondot fordítanának a tagokra úgy is, hogy felkeltsék bennük a művelődés, a kulturá- lódás nagyobb igényét. A szak- tanfolyamok megrendezésén túl arra gondolunk, hogy a tsz-tagok ne csak előfizetői legyenek ilyen, vagy olyan napilapnak, de olvassák is azt Váljék belső szükséggé a könyvolvasás, a mozibajárás, a tv-nézés, a színházlátogatás, s ebben valamennyi termelőszövetkezetben sokat segíthetnek az igényesebb vezetők. Egyik agronómus meséli, hogy náluk a termelőszövetkezetben ő valósággal újságszervező „könyvügynök” és közönségszervező. Észrevette, hogy azzal a taggal, aki rendszeres újságolvasó és mozibajáró, könnyebb szót érteni, mint azzal, amelyik még nem tart ott, hogy igényelje a betűt. A tudatformáló munka tehát ^ a művelt emberfők sokaságát jelenti, minőségi forradalmat is jelent. Időt, fáradtságot vesz igénybe, de hálás, és szép feladat azon buzgólkodni, hogy a parasztember szellemileg is felülemelkedjék régi önmagán, felismerje a szocialista jelen szépségét, méltóságot adó tökéletességét, a személyt személyiséggé formáló erejét, magyarán azt, hogy ebben az új világban jó élni, s a nagyüzemi gazdálkodás nemcsak forma, nagyszerű tartalom is, ha szívvel és értelemmel, egyaránt csinálják. S akiben mindez tudatosodik, az képes megkétszerezett erővel dolgozni, többet, jobban, és olcsóbban termelni. SZEKULITY PÉTER Öröm ntiwtdsixjápmkziak Megoldódott Gyönk vízellátása A vízellátás tekintetében sok problémával küzdenek Tolna megye községei. Közöttük is »előkelő« helyet foglalt el hosszú ideig Gyönk, ahol amellett, hogy kevés volt az ivóvíz, még bizonyosfokú fertőzöttséggel is számolni kellett. Gyakoriak voltak az olyan megbetegedések, amelyeknek okait a rossz vízre lehetett visszavezetni. A községi tanács ezt az évek óta vajúdó gondot oldotta meg a legutóbbi időkben. Mintegy 3,3 millió forintos költséggel és a lakosság 600 ezer forint értékű társadalmi támogatásával törpe- vízmüvet építettek. A vízmű két 50 köbméteres tároló medencéje a község legtávolabbi pontiának is elegendő mennyiségű ivóvizet ad, azon a H kilométer hosszú vezetéken, amit ugyancsak a közelmúltban fektettek le Gyönk ! utcáin. j A vízmű már üzemel, s ezzel megoldódott Gyünkön a nagyon j jelentős közegészségügyi prob- I léma. Másutt talán már nem számi-1 tana eseménynek, nálunk azonban még az, s ezért is szántam rá magam, hogy megírjam a történetet Iskolánkban, az alsó- tengelici általános iskolában a nyolcadik osztályosok között búcsúztattuk Kalányos Marikát is. Hogy mi ebben az esemény? A községben élő cigánygyerekek közül ő az első. aki tanulmányait nem szakította meg a nyolcadik osztályig. Mindnyájunk nagy öröme ez. hogy ezt elérhettük, minden előttünk működő pedagógusnak része van ebben és köszönet munkájukért. Még két évvel ezelőtt is, amikor a tanévnyitó ünnepségen a szülőkkel arról beszélgettünk, hogy mennyire fontos a cigány- gyerekek képzése, ilyen válaszokat kaptunk: »Én 15—16 éves koromban már gyereket neveltem, nem fontos a cigánylányoknak az iskola. Másra van azoknak már gondjuk, menjenek férjhez«. • t i Nem volt könnyű meggyőzni ezeket a szülőket. Kalányos Marika esetében sem, akiről túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy naponta harcol szüleivel, rokonai - val azért, hogy az általános iskolát befejezhesse. A 16 éves kislánynak akadt sok kérője. S ha rokonaira hallgat, ugyanazt az életet élné ő is, mint azok, régen. De a kislány kitartott és közepes eredménnyel vett búcsút az iskolától. Már jelentkezett ipari tanulónak is. Mi, a pedagógusok, teljes szívvel támogatjuk törekvését és arra kérjük az illetékes szerveket, ha Kalányos Marika kérése befut hozzájuk, adják meg ők is a lehetőséget továbbtanulásához. Az első fecskének neveztük őt és rá is illik ez a név. mert elsőnek törte meg az évszázados szokásokat és mutatott példát arra. hogy a cigánygyerekek is más életet élhetnek, mint szüleik. Kiss Gyuláné tanítónő
