Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-06 / 130. szám
8 íöEffs mssm SEfüisaa 1963. június «. A tervezett helyen épülhetnek a KISZ-lakások Lapunk június 5-i számában, Hol van már a tavalyi hó címmel cikket közöltünk Szekszárd lakásépítéséről. A cikkben említettük, hogy a tervezett 10 ifjúsági ház közül öt a Béri Balogh Ádám utca fölötti részen épül fel, öt pedig a város egy másik részén, Parásztán. A cikk megjelenése után Kalmár József, a városi tanács elnöke közölte, hogy a Béri Balogh Ádám utca feletti részen mind a tíz házhelyet kisajátították, az OTP-nél ezek a házhelyek megvásárolhatók. .Ebből adódóan a szóban forgó területen felépülhet a 10 KISZ-lakás. Az igénylők száma azonban tíznél több. Ezeket az igényeket a város más pontján elégítik ki. Új nagyobb teljesítményű 250-es motor- kerékpárokat gyártunk Csepelen szerdán folytatódott a Gépipari Tudományos Egyesület helyi csoportjának konstrukciós konferenciája. A tanácskozás visszapillantotta kétkerekű járműgyártásunk eredményeire. Hazánkban a felszabadulás óta körülbelül 3S0 000 motorkerékpár készült, s ennek nagy részét Csepel adta. A 250-es Pannónia nemzetközi viszonylatban is jó helyet foglal el. A technológia fejlesztésével elérték, hogy a régebbi havi 2000 helyett ma már 2500—2600 motorkerékpárt gyártanak, jobb minőségben. A külföldi tapasztalatokat is figyelembe véve a hazai motorkerékpár-fejlesztés iránya- sportjellegű — a versenygépiikkel természetesen nem azonos — de gyors, megbízható, tetszetős külsejű közlekedési eszköz kialakítása. Ezen az úton már kezdeti eredményei vannak az üzemnek. A 250-es Pannónia továbbfejlesztésével elérték, hogy az újtípusú motorkerékpár teljesítménye 18 lóerős, hangtompítása a szigorú külföldi előírásoknak is megfelel. Szuperbenzinnel működik, s óránként 120 kilométeres sebességre képes. Erre a típusra már finn, angol és jugoszláv megrendeléseket is kaptak. A hazai igények kielégítésére a harmadik negyedévben a 11 lóerős helyett 16 lóerős Pannónia gyártására térnek át, amelynek sebessége óránként 115 kilométer. A következő években a világszínvonal elérése érdekében tovább növelik e kategória teljesítményét, s a 250-es típusnál a 20 lóerőt akarják elérni. A konferencia megállapította, hogy a hazai kerékpárgyártásnak — a világ kerékpártermelésének csökkenése ellenére — van jövője. A múlt évben például .500 000 kerékpárt készítettek, s ebből 180 000 került exportra. A3 idén mintegy 200 000—220 000 kerékpárt gyártanak, amelynek 95 százalékát szintén exportra, tőkés országokba, köztük Hollandiába, az Egyesült Államokba szállítják. A hazai és külföldi igényeket figyelembe véve mintegy 200 000 kerékpár előállításával kell számolni évenként. Az igényeknek megfelelően új gyermekkerékpár- családot alakítanak ki. Az idén a 20 colos kivitelt már gyártásba veszik, s elkészítik a 17 és a 16 colos gyermekkerékpár mintapéldányait. A jövőben ennél kisebb kerékpárokat és ballon gumis rollereket is kifejlesztenek. m rr ■ r ■ r | " r 1 Ronnyu Heroes—Könnyű leseiei 1. kérdés Melyik szövetkezet építette 1962-ben a legtöbb kislakást? Dombóvári Bátaszéki Bonyhádi Építőipari Épüfetkarbantartó Építőipari 1x2 i. hét 2. kérdés Melyik az üzemi dolgozó korszerű biztosítása? Kísérlet- Baleset- Élet- és baleset1x2 3. szelvény 3. kérdés Mennyit tesz ki a megye lakosságának takarékkönyvben elhelyezett megtakarítása? 100 millió 175 millió 250 millió 1x2 4. kérdés Hányadik szputnyik utasa volt a Lajka kutya? Első Mqsodik Harmadik 1 ' x 2 Név és pontos cím: Ellenőrző szelvény 1. hét 3. szelvény Tippelőnél marad TUDNIVALÓK: Beküldési határidő: az első hét 6 szelvényét borítékban június 15-ig kell beküldeni a Tolna megyei Népújság címére: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Tippelni úgy kell, hogy a kérdésre adandó helyes feleletnek tartott név, adat. stb. alatt lévő 1, x, vagy 2-est a tipp-rovatba kell beírni. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük pályázóinkat, hogy minden szelvényen olvashatóan töltsék ki a nevet és a lakcímet. Ha biztos találatot akar szerezni, egy-egy nap több szelvénnyel is játszhat, ez esetben a legtöbb találatot elért szelvénye vesz részt a játékban! Portósan küldött szelvények nem vesznek részt a játékban! Vasárnap nyílik Szabó Dezső szekszárdi festőművész kiállítása A szekszárdi Béri Balogh Ádám múzeumban önálló tárlatot rendez Szabó Dezső szekszárdi festőművész. A kiállítást vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg ünnepélyesen Kajdi Béla, a megyei tanács népművelési csoportjának fuTikatársa. A tárlatra a Képző- művészeti Alap tagjaiból álló zsűri 39 képet fogadott el. A világ öt legszebb városa Leningrádban tartották meg a szlavisztikai nemzetközi kongresszust, melynek résztvevői arról szavaztak, hogy melyik a világ öt legszebb városa. A „nyertes” városok, sorrendben a következők voltak: Rio de Janeiro, Leningrad, Prága, Dubrovnik és Lisszabon. ___________ R égészeti ásatások az ország 65 pontján A Történeti Múzeum munkatársai az idén az országban mintegy 65 helyen kezdik meg illetve folytatják a régészeti kutatásokat. Sok érdekes leletet ígérnek a Heves, Veszprém, Győr, Baranya és Csongrád megyében folyó ásatások. A muzeológusok birtokában már eddig is számos adat van arra, hogy például Baranya területén a bronzkortól a kora vaskorig több emberi település volt. Feltárásukat az idén kezdik meg. Tiszavasváron tovább folyik a szkita temető feltárása. Itt jelentős embertani adatokra számítanak. Hasonló munkákat végeznek Szilvásváradon és Szentesen is. A. legjelentősebb római kori ásatások Pécsett és Tácon lesznek. Pécsett tovább folytatják a római kori Sopianae városközpontjának feltárását. A tervek szerint ezt a rendkívül jelentős római kori lakótelepülést konzerválják és olyan állapotba hozzák, hogy az érdeklődők számára is bemutathassák. Az egyre több értékes lelettel gazdagodó táci ásatás területét a Művelődésügyi Minisztérium még a múlt évben szabadtéri múzeummá nyilvánította. ESEMÉNYNAPTÁR Utón Botor: A szakszervezetek központi székhaza. A Mongol Népköztársaság alkotmányát 1940. június 6-án iktatta törvénybe a Nagy Népi Hural, Mongólia törvényhozó testületé. A Szovjetunió után Mongólia volt az első ország, ahol — népi demokratikus forradalom után — népköztársaság alakult. * Ma 60 éves ARAM HACSATURJAN szovjet-örmény zeneszerző és népdalkutató. Stílusára a népi eredetű, színes hanghatások és az erőteljes ritmus a legjellemzőbb. Művei közül igen híresek a GAJANE című balett, a kórusművek, valamint a Lenin-díjjal kitüntetett SPARTACUS (1956) című balett. * 95 évvel ezelőtt, 1868. június 6-án született ROBERT FALCON SCOTT angol sarkkutató. 1899-től 1904-ig tartó expedíciója során felfedezte a VII. Edward-földet. 1912. január 18-án, alig egy hónappal Amudsen után elérte a Déli-Sarkot. Innen visszafelé jövet kíséretével együtt életét vesztette. Holttestét és naplóját 1912-ben találták meg. Nincsen címke SZOMJAZUNK Friss zöldség a városnak A bukaresti tartomány egyik kertészeti tangazdaságában több mint két hektáron termelnek korai paradicsomot műanyaglepedők alatt. A képen: hűvös idő esetén műanyag lepedővel borítják be a paradicsomágyakat. (MTI Külföldi Képszolgálat.) Amikor beköszönt a meleg idő, eltűnik a szikvíz, az üdítő italok választéka és mennyisége is csökken. Nem új dolog ez, évenként találkoztunk vele. így történt az idén is. Olvasóink ismételten felhívták erre a figyelmünket. Az előző években széndioxid, vagy szörp hiánya miatt nem kerültek forgalomba a hűsítő italok a kívánt mennyiségben. Az idén más okok idézik elő a zavart.' Kovács János igazgató telefoninterjú során elmondotta: az ellátási nehézségeket címkehiány, az üzletek kevés göngyölege, és a szállítóeszköz hiánya okozza. — Az üzletekben délelőtt cserélünk szódásüveget, de a szódavíz 9—10 óra között elfogy. A kereskedelem kevés üveggel akarja lebonyolítani a forgalmat. Mi sajnos nem tudjuk biztosítani a naponkénti többszöri cserét. A szikvíz-ellátás, több üveg igénybevételével megoldható — mondja az igazgató. A citromszörp hiányának mi, fogyasztók vagyunk az oka. mert többet ittunk, mint amit a vállalat terve számunkra előírt. A több fogyasztás nemcsak azt jelentette, hogy kevesebb lett a szomjas ember, hanem azt is, hogy a vállalatnál előbb fogyott el az üvegekre ragasztandó címke. S mert jelenleg címke nincs' — citromszörpöt nem ihatunk, pedig 4500 üveggel készen áll a sokak által kedvelt üdítő ital. Ugyancsak címkehiány miatt nem került forgalomba egy újabb hűsítő ital, a vadkörte. Erről Kovács János elmondottat hogy 1000—2000 üveggel gyártanak, s ha a fogyasztók megkedvelik, nagy mennyiségben hozzák forgalomba, 15 mázsa szörp van a raktáron. A narancsízű hűsítő ital, közkedvelt nevén bambi, bőségesen van, pillanatnyilag ezt tudja szállítani az üzem. A jövő héten — amennyiben a negyedévvel ezelőtt megrendelt címke napokon belül elhagyja a Szekszárdi Nyomdát — ismét találkozhatunk a szép színű, jó ízű hűsítő itallal, a citromlével, de hogy szódavizünk mikor lesz elegendő, — azt csak a kereskedelem és az AKÖV tudja megmondani. 3ef éleződött a f elsődunai mederszabályozás laboratóriumi prábáinak első szakasza A Duna magyarországi felső szakaszán sok gondot okoz a folyó hordaléka a hajózásnak és az ár. vízvédelemnek. A hordalék új zátonyokat, szigeteket épít és mellékágakba tereli a fölyó vízét. Évente 400—600 ezer köbméter durva kavicshordalékot hoz magával a folyó az ausztriai szakaszról és ezt a terhét a magyar- országi mederben rakia le. A feltöltődés olyan nagy, hogy há nem kotornák a kavicsot. 50—100 év alatt 1—2 méterrel magasodna a meder. A feltöltődés lassítására és a Felső-Duna szabályozására érdekes modellkísérleteket végeztek a Vízgazdálkodási Tudományos Ku- tató Intézet vízépítési laboratóriumának szakemberei. Elkészítették a 60 kilométeres Duna- szakasz kicsinyített mását s ezen a modellen tanulmányozták a víz és a hordalék mozgását. Árvizet is előállítottak. Az 1954. évi nagv árvizet' utánozták és megvizsgálták, milyen eredmények várhatók a tervezett szabályozási munkálatoktól. 30 féle változat hatását figyelték meg a modellen és kiválasztották a legjobb megoldásokat. A Felső-Du- nán nagyon sok mellékág keletkezett a hordalék-lerakodás miatt, így a szabályozásnak az a célja, hogy a mellékágak lezárásával egységes és bővizű főmedert alakítsanak ki. Ezzel előreláthatóan csaknem másfélszereséi-e lehet duzzasztani a főág vízhozamát, így fokozódik az egy mederbe terelt folyóvíz sebessége és csökken a felső Duna-meder fel- töltődése, mert az erős sodrású víz távolabb viszi a hordalékot, vagyis a kavics közelebb kerül az ország központjához. Ennek viszont az lesz az előnye, hogy jóval olcsóbban jut az építőipar a mederből' kikotort anyaghoz. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt ■ Tolnu m#gyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó VállalatG Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkerztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—1-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél tlöflzetésr díj egy hónapra 12 Index-szám: 25 069.