Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-04 / 128. szám
6 TOLNA MEGYÉT NÜPŰJSAO id£3. június 4, SPO-R-T Két győzelem —két vereség az NB III vasárnapi fordulójának mérlege Ismét 50 százalékos sikerrel szerepeltek csapataink az NB III. vasárnapi fordulójában. Ezúttal gólokban nem volt hiány, hiszen Szekszárdon és Dombóvárott 6—S, Pécsett 4, Mohácson 2 gól született ,, A 12 gólból 9 Tolna megyei csatárok lábáról került az ellenfelek hálójába, de az ellenfelek is kilencszer találtak be a Tolna megyei kapukba, nem egy esetben a védelem, illetve a kapusok jóvoltából. így volt ez Szekszárdon is, ahol a Dózsa tetszetős támadásokkal kezdett, ds Szlavicsek hibái megtörték a csapat lendületét, amely csak az utolsó negyedórában tudta megfordítani a vesztésre álló mérkőzés sorsát. Pedig a mutatott játék alapján 4—5 góllal a Dózsa mutatkozott jobbnak. Dombóvárott a hazai csapat tartotta kezében végig a mérkőzés irányítását a Pécsszabolcsi Bányásszal szemben, amely korántsem tudta azt nyújtani, amit Szekszárdon a Petőfi ellen. Nagymányok egy félidőig ellenállt Pécsbányatelepen, de a második félidőben már nem tudta megakadályozni a bányászok győzelmét, akik még az első helyért vívott versenyben is érdekeltek. Mohácson a Petőfi eleve védekezésre rendezkedett be és így Greifensteinnek alkalma volt tudása bemutatására, de a hazai csapat győzelmét ő sem tudta megakadályozni. így a Petőfi sorrendben már a hatodik vereségét szenvedte el. Minthogy szerdán már lejátszották a Nagykanizsai Bányász—Pécsi BTC mérkőzést (nagy meglepetésre 4:0 arányú nagykanizsai győzelemmel végződött), így csak hét mérkőzés került lejátszásra. A még nem említett mérkőzéseken a Kaposvári Honvéd győzött Kalocsán, a Székesfehérvár győzött Kiskunhalas ellen, Siófok pedig a Nagylcani- zsai Dózsa ellen. így változatlanul tart a nagy versenyfutás az utolsó hely elkerüléséért Dombóvár és Siófok között. Siófok gólaránya egy hajszállal jobb, ezért Dombóvár változatlanul az utol- *só. Dombóvári VSE—Pécsszabolcsi Bányász 4:2 2:t , Dombóvár, 500 néző. Vezette: Mácsai. Dombóvár: Sárkány — Marosi, Egyed, Varga — Lehőcz, Kalmár — Tapaszti, Halmosi III., G. Kiss, Gelencsér, László. Edző: Albrecht József. P/écssza bölcs: Szmolka — Kővár, Rózsa I., Mázli — Brandt, Weit II. — Győr- ffy, Mádé, Rózsa III., Koch, Kez- tyűs. Edző: Medgyes Lajos. A játékvezető gyenge napot fogott ki. Fordított ítéletei mind a két csapatot felkavarták, ezért egyik csapat sem tudta nyújtani, amire valójában képes lenne, különösen a vendégcsapat játszott gyengén, amelyre nem lehetett ráismerni szekszárdi 4:0-as győzelme után. Rengeteg átadási hibát vétettek játékosai és főképpen ezért alacsony színvonalon mozgott a mérkőzés. A Vasút nagy lelkesedéssel és helyenként elfogadhatóan játszott, végig a kezében tartotta a mérkőzés irányítását. A 10. percben Gelencsér révén a hazai csapat szerzett vezetést. Hét perc múlva azonban Egyed Il-est vétett, amelyből a vendégcsapat Koch révén egyenlített. 1:1. A hazai csapat egyenlítés után sem engedte át a kezdeményezést a vendégeknek és a befejezés előtt nem sokkal G. Kiss góljával ismét megszerezte a vezetést. 2:1. Szünet után jól kezdett a Dombóvár. Már a harmadik percben G. Kiss révén 3:l-re alakult az eredmény. Ezután Mádé révén szépítettek a vendégek a 65. percben. 3:2, majd öt perccel a befejezés előtt Tapaszti állította be a végeredményt. Dombóvár értékes győzelmet aratott ezen a fontos mérkőzésen. A pécsszabolcsiak nem tudták megismételni szekszárdi játékukat, ezért ilyen arányban is megérdemelt a vasutascsapat győzelme. Kitűntek: Kalmár, G. Kiss, Gelencsér, ill. Szmolka, Győrffy és Koch. Szekszárdi Dózsa—Bajai Építők 4:2 (1:2) Szekszárd. 400 néző. Vezette: Sabácz. Sz. Dózsa: Szlavicsek — Tamási, Novák, Bencze — Gyurik, Vass — Dósai, Majnay, Ungi, Kormos, Gahó. Edző: Kemény. Tibor. Baja: Disztl — Bányai, Páncsics II., Rápity I. — Nagy, Rizsányi II. — Pólyák, Kreisz, Agatity, Czeglédi, Páncsics I. Edző: Feketekovács Jenő. Szellemesen, ötletesen kezdett a Dózsa. Az első negyedórában öt nagy gólhelyzetet alakítottak ki a bajai kapu előtt, de a befejezésekkel adósak maradtak a csatárok. A 21. percben Gyurik lövése a jobb sarokba jutott. 1:0. A gól után Ungi a bal felső kapuiát találta el, majd váratlanul egyenlített Baja. Páncsics I. lövése Szlavicsek kezéről a sarokba jutott. 1:1. Nem sokkal később Kreisz távoli lövése Szlavicsek lábai között jutott a balsarokba. 1:2. Szünet után kényelmes iramban folytatódott a játék. A felvillanyozott vendégek egy ideig engyenrangú ellenfélnek bizonyultak. Helyzetei azonban to- i vábbra is csak a Dózsának voltak. A 8. percben Ungi 20 méie- 1 rés lövése jutott a jobbsarokba. S 2:2. Később állandósultak a Dózsa támadásai, amelynek elindítója rendszerint a fürgén mozgó Kormos volt. Gól azonban csak a befejezés előtt 15 perccel született. Kormos kiugratta Dósait, akinek első lövése még visszapattant a kapusról, másodszorra azonban már nem hibázott. 3:2. A gól után megélénkült a játék. A 36. percben Kormos átadásából Gahó remek gólt ragasztott a balsarokba. 4:2. Szellemesen kezdett a Dózsa ötösíogata. A csatárok azonban adósak maradtak a helyzetek kihasználásával. A mutatott játék alapján 4—5 gólkülönbség volt a két csapat között. Jók: Kormos (a mezőny legjobbja), Gyurik, Tamási, illetve Nagy, Páncsics I. és II. Mohácsi Petőfi — Szekszárdi Petőfi 2:0 (2:0) Mohács. 800 néző. Vezette: Farkas. A Petőfi több helyen változtatott szerdai összeállításában és az alábbi csapattal lénett pályára: Greifenstein — Garamvölgyi, Gellér, Zörényi — Simon, Ulrich — Hómann. Bárány, Hutli, Má- linger, Rostási. Közel fél óráig nem született eredmény. Ebben a7 időszakban Mohács támadott, de a szekszárdi védelem jól állt a lábán. Csak a 35. percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat, majd nem sokkal később ismét megingott a szekszárdi csapat védelme és megszületett a második hazai gól. A kisméretű pálya nem ízlett a Petőfi védelmének. Szünet után sem változott a helyzet. A szekszárdi csapat már valamivel jobban küzdött, mint ASZTALITENISZ Óvás miatt Tolna két pontot vesztett A megyei asztalitenisz-bajnokságban változatlanul a tolnai csapat áll az élen, ha azonban a ping-pongasztalnál minden mérkőzésüket meg is nyerték a tolnaiak, Dunaföldvár óvása miatt mégis 2 pontot vesztettek. A szövetség azért találta jónak Du1. Tolna I. 2. Dunaföldvár 3. Dombóvár 4. Gyönk 5. Döbrököz 6. Sióagnrd 7. Nagykőn”' 8. Sz. Petőfi 9. Tolna II. HL Tamási. naföldvár óvását, mivel bebizonyosodott, hogy Tolna csapatában az egyik játékos orvosi igazolás nélkül versenyzett. Az eddig lejátszott mérkőzések, valamint a szövetség döntése alapján a bajnokság állása: 17 16 ( —) 1 247: 59 32 16 14 (-) 2 222: 66 28 16 12 ( —) 4 206: 82 24 16 8 ( —) 8 133:155 16 15 7 1 7 146:124 15 16 6 ( —) 10 138:150 12 17 5 1 11 117:189 11 18 4 (-) 14 90:234 8 17 1 ( —) 16 33:273 2 v i ss za lépett. szerdán Pécssza bölcs ellen, de még mindig nem volt elegendő teljesítménye ahhoz, hogy vidékről pontot szerezzen. A szekszárdi csapatból Gellér. Garamvölgyi és Greifenstein játéka emelkedett az átlag fölé. További eredmények: Kalocsa—Kaposvár 0:2 (0:1), Székesfehérvár—Kiskunhalas 2:0 (1:0), Siófok—Nagykanizsai Dózsa 3:0 (1:0). A bajnoki táblázaton a Dózsa Ismét elfoglalta ötödik helyét, Nagymányok és a Petőfi veresége után is maradt a 10-11. helyen. Dombóvár győzelme ellenére is utolsó, mert Siófok is győzött. A bajnokság állása: 1. Pécsi BTC 26 18 4 4 70:34 40 2. Pécsi B. 26 15 8 3 50:23 38 3. Székesfehérvár 26 16 6 4 40:22 38 4. Kaposvár 26 15 6 5 60:26 36 5. Sz. Dózsa 26 12 4 10 56:46 28 6. Nagyk. B. 26 11 5 10 45:36 27 7. Mohács 26 11 4 11 34:3» 26 8. Kalocsa 26 10 6 10 50:5» 26 9. Baja 26 9 7 10 2»:37 25 10. Nagymányok 26 10 2 14 36:53 22 11. Sz. Petőfi 26 8 5 13 27:45 21 12. Pécsszabolcs 26 6 8 12 33:40 20 13. Kiskunhalas 26 6 7 13 30:47 19 14. Nagyk. Dózsa 26 5 8 13 34:48 18 15. Siófok 26 »5 6 15 33:55 16 16. Dombóvár 26 7 2 17 26:45 16 A következő forduló párosítása: Nagymányok—Pécsi BTC, Nagykanizsai Dózsa— Székesfehérvár, Kiskunhalas—Dombóvár, Pécsszabolcs—Szekszárdi Dózsa, Szekszárdi Petőfi—Kalocsa. Kaposvár—Pécsi Bányász, Siófok—Nogykonizsoi Bányász. Bátaszék legyőzte a Bonyhádi Vasast A megyei bajnokság mérkőzései részint a válogatott találkozó miatt, részint pedig a bajnokság sorsának eldőlte miatt gyér érdeklődés mellett folytatódtak. Ez a forduló sem volt mentes a meglepetésektől, amelynek élén a Bonyhádi Vasas hazai veresége áll, amelyet Bátaszéktől szenvedett el.' Bátaszék eleve védekezésre rendezkedett be és a formájában visszaesett Bonyhád nem csald nem tudta feltörni Bátaszék tömör védekezési rendszerét, de azt sem tudta megakadályozni, hogy Székely a második félidőben be ne lőjje a győztes gólt. Pedig Bátaszék — Honti kiállítása miatt — a 20. perctől 10 emberrel játszott. Bonyhád második hazai veresége így némiképpen magyarázatul szolgál arra a kérdésre, hogy miért maradt alul Bonyhád a Máza elleni rangadón. A forduló második meglepetését Fadd szolgáltatta, azzal, hogy otthonában vereséget szenvedett az örök rivális, Gerjen csapatától. Máza megnyugodott a rangadó megnyerése után és ezen a Hogy ész elleni mérkőzésen a mázai csatárok már ontották a gólokat. A mutatott játék és a helyzetek alapján kétszámjegyű mázai győzelem sem lett volna meglepetés. Dunaföldvárott helyenként jól játszott Kisdorog. még sem tudta megakadályozni a hazai csapatot győzelme kivívásában. Már 3:0 arányban vezetett Dunaföldvár, amikor a befejezés előtt 5 perccel megszerezte a vendégegyüttes a becsületgólt. Érdekes találkozóra került sor Cikón is. ahol Simontomya vendégszerepeit. A mérkőzés 90 percéből egyetlen percre esett mind. két csapatnak a gólja. Clkó szerezte meg a vezetést a befejezés előtt 10 perccel, de szinte még idejük sem volt a cikói szurkolóknak arra, hogy örüljenek a csapat vezetésének, amikor kapushibából Simontomya egyenlített. Szekszárdon szombaton találko. zott egymással az Építők és Tol-, na. Az Építők formájában visszaesett csapat benyomását keltette a találkozón és Tolna sokkal közelebb állt a győzelemhez, mert lelkesebben és jobban is játszott. A tolnai csatárok azonban a legjobb helyzeteket is kihasználatlanul hagyták. Paks múlt vasárnapi veresége után megszerezte első győzelmét az új hazai pályán. Bár Dombóvár 10 emberrel játszott, mégis megszerezte a vezetést az első félidőben. Csak szünet után sikerült megfordítanak a vesztésre álló mérkőzés sorsát a hazaiaknak. Győré szabadnapos volt. Részletes eredmények a következők: Cikó—Simontomya 1:1 (0:0). Paks—Dombóvár 2:1 (0:1), Fadd—Gerjen 2:3 (1:1). Szekszárdi Építők—Tolna 0:0, Dunaföldvár— Kisdorog 3:1 (1:0). Bonyhád— Bátaszék 0:1 (0:0), Máza-Szászvár —Hőgyész 8:0 (3:0), Győré szabadnapos volt. A bajnoki táblázaton Máza előnye már 7 pont (Bonyhád egy mérkőzéssel kevesebbet játszott). Dunaföldvár győzelme révén két hellyel. Si- montornya a cikói döntetlen révén egy hellyel. Cikó ugyancsak egy hellyel előbbre került a bajnoki táblázaton. Dombóvár viszont két hellyel került hátrább paksi veresége révén. A bajnokság állása: 1. Máza-Szászvár 25 19 4 2 78:24 42 2. Bonyhád 24 16 3 5 73:22 35 3. Bátaszék 25 14 4 7 51:39 32 4. Dunaföldvár 24 9 11 4 63:35 29 5. Tolna 24 11 7 6 47:28 29 6. Dombóvár 24 11 7 6 50:34 29 7. Paks 24 9 8 7 39:33 26 8. Simontomya 24 8 6 10 38:36 22 9. Fadd 24 9 4 11 43:56 22 10. Gerjen 24 8 4 12 43:56 20 11. Szekszárdi Építők 24 7 5 12 42:58 1C 12. Kisdorog 24 7 5 12 31:49 19 13. Cikó 25 7 3 15 27:65 17 14. Győré 24 7 2 15 39:63 16 15. Hőgyész 25 2 3 20 20:90 7 16. Gyönk visszalépett A következő forduló műsnra: Simontomya—Győré. Dombóvár— Cikó, Gerjen—Paks, Fadd—Tolna, Dunaföldvár—Szekszárdi Építők] Bátaszék—Kisdorog, Hőgyész— Bonyhád, Máza szabadnapos. Herr János nyerte Szekszárd város egyéni nagygolyós tekebaj nokságát A városi teke-szövetség szervezésében 1963. május 29—30—31-én került lebonyolításra Szekszárd város egyéni nagy golyós tekebajnoksága 14 sportoló részvételével. A bajnokság mérsékeltebb kezdés után egészen jó eredményeket hozott, olyannyira, hogy az 1962. évi bajnok eredményeivel csak 4. helyezést lehetett volna elérni. A bajnokság meglepetése volt az utóbbi időben jó formában lévő Radó fivérek gyengébb szereplése, hiszen mindketten esélyesként indultak. Szép küzdelmet és jó eredményt hozott Herr János—Földesi József párharca, melyből 8 fa különbséggel Herr János került ki győztesen és ezzel meg is nyerte a városi bajnokságot. Az első három helyezett eredménye egészen jó, és reméljük, hogy a június hóban megrendezésre kerülő megyei bajnokságon a szekszárdi versenyzők is helyezéseket szereznek. Városi egyéni bajnokság eredménye: (200 vegyes dobás 100 teli 100 tarolás). 1. Herr János (Sz. Szpartakusz) 848 fa, Földesi József (Sz. Gépjavító) 840, 3. Unyi István (Sz. Postás) 838, 4. Adorján István (Sz. Szpartakusz) 801, 5. Radó Géza (Sz. Postás) 787, 6. Győrffi Imre (Sz. Gépjavító) 786 fa. A bajnokság első három helyezettje érem- és oklevél, míg a 4—5—6. helyezett oklevél-díjazásban részesült. Totó-eredmények 1. Csehszl.—Magyarország 2:2 x 2. NDK—Anglia 1:2 2 3. Ózd—Miskolc 1:1 x 4. DVTK—Nyíregyháza 3:0 1 5. Bp. Szpart.—Ganz-MÁVAG 2:0 1 6. DE AC—SZVSE N 1:0 1 7. Egyetértés—Előre 2:1 1 8. Saig. KSE—Kecskemét 0:2 2 9. Eger—Szolnok 2:1 1 10. Budafok—Dunaújváros 3:1 1 11. Mosonm.—Székesfh. 3:3 x 12. Kaposvár—K. Lombik 6:1 1 Városi Kilián-kupa -bajnokság állása 1. BM-szervek 2 2 — — 10:4 4 2. Faipari V. 2 1 — 5:4 3 3. Gépjavító 1 1 — 7:3 2 4. Vasipari 2 1 — 1 9:10 2 5. Bőrdíszmű 1 — 1 — 1:1 1 6—8. Építők II. — —— 0:0 — 6—8. Szöv. Bizottság —— 0:0 — 6—8. Sióagárd — — —0:0 — 9. Megyei Tanács 2 — — 2 6:10