Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-19 / 141. szám

1963. június 19. TOLNA MFC.YFT NÉPÚJSÁG Megkezdődött az aratás Fácánkerten vágják az őszi árpát — A hét végén megindulnak a kombájnok — A kalászosok betakarításának 80—90 százalékát géppel végzik Tegnap reggel a Szedresi Gép­állomás egyik rendrearató gépe beállt a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz-nek a vasútállomás melletti 47 holdas ősziárpa-táblájába. Ez­zel megyénkben megkezdődött az aratás. Mint ismeretes, az idei tél rend­kívüli hosszúra nyúlt, mintegy három hetet késett a tavasz. A ké­sői kitavaszodásból arra lehetett következtetni, hogy a különféle növények fejlődése, beérése is ké­sik, így a betakarításra is a szo­kásosnál később kerül sor. A természet azonban rövid idő alatt pótolta a „tervlemaradást”, mire elérkezett az aratás ideje, már nyoma sem maradt a tavasz késésének. Más években is ebben az időszakban érett be a gabona, sőt nem ritkán pár nappal később lehetett csak hozzáfogni az ara­táshoz. A fácánkerti aratásról Bán Gyu­la tsz-agronómustól értesültünk. Bán elvtárs elmondta azt is, hogy a gépállomás rendrearató gé­pe mellett munkába állítják a szövetkezet két aratógépét is. Szerdán pedig a gépállom:#, gépei megkezdik az aratást a fácánkerti Uj Barázda Tsz- ben. A fácánkerti tsz-ekben a hét má­sodik felében munkába állnak a kombájnok is. Az aratás megkezdésével kap­csolatban megkérdeztük Horváth József elvtársat, a gépállomások megyei igazgatóját, milyen felké­szültséggel kezdenek hozzá a nagy munkához a megye gépállomásai. Horváth elvtárs elmondta, hogy az idén a gépállomások 217 kombájnt tudnak a. termelőszövetkeze­tek rendelkezésére bocsátani, a tavalyi 98-cal szemben. A kombájnok száma tehát több mint kétszeresére emelkedett. Ezekhez jön még a termelőszövet­kezetek tulajdonában lévő huszon­kilenc kombájn. Emelkedett az aratógépek száma is, a gépállomá­sok százkettő, a szövetkezetek száz tizenhat aratógéppel rendelkez­nek. A megnövekedett gépállo­mány lehetővé teszi, hogy a kalászosok betakarításának a tavalyinál jóval nagyobb há­nyadát végezzék el géppel. A terv szerint az aratásnál 81 szá­zalékos gépesítettséget kellene el­érni, tehát az összes aratnivaló 19 százalékát kaszálnák kézzel. Azonban minden bizonnyal sike­rül túlteljesíteni a tervet, arra számítanak, hogy a gépállomások és a termelőszövetkezetek gépei­nek jó kihasználásával a kalászo­sok 90 százalékát takarítják be géppel. Táskarádió9 ötven forintért... Lehet kapni A faddi Lenin Tsz szakembereinek találmánya alapján nagy jelentőségű munkagépet gyártott az ipar táskará­diót? — Az üzletben mosógépek, padló- csönzünk majd motorkerékpárt, kefélők, porszívók sorakoznak, a és egyéb használati tárgyakat, érdeklődik egy tizenöt év körüli polcokon húsdarálók, töltőgépek, aszerint, milyen lesz a kereslet, fiú a boltvezetőtől. magnetofon, lemezjátszó, gumi- Csak egy a baj: az. hogy kicsi a — Pillanatnyilag kint van matrac — az ember alig győzné helyiség, nem tudom, hova tesz­mindegyik. De a napokban lesz felsorolni, annyiféle. Közvetlen az szűk majd a sok mindent, ha nö- még négy, azokból majd lehet ajtó előtt egy mély gyermekkocsi, vekszik a kölcsönözhető cikkek vinni. — Mára várom, hogy jönnek száma. Jelenleg a kölcsönzés Alig hogy a fiú elköszönt, egy érte — mutatja a boltvezető. — mellett vállalunk üvegezést, illet- asszony tér be. Egy hónapra 32 forint a kölcsön- ve méretre vágást, de berendez­— Esküvőre kellene edény; hu- zési díja. a sportkocsiké pedig kedünk golyóstoll-töltésre is. szonkilencedikére. Száz tányér, huszonhat. A táskarádió egy heti pohár, kés, villa, levesestálak, kölcsöndíja ötven forint. I __ Eav kérdés ' hogyan L ehetne kapni? Elmondja azt is. hogy bár nem '----------51-----------------I vigyáz­— Igen, lehet. Tessék bejönni olyan régóta tart nyitva ez a nak a kölcsönvett felszerelésre, előtte való nap. akkor összeállít- bolt, máris megkedvelték a dóm- készülékekre? juk a készletet. bóváriak. Sőt, már némi tapasz- — Általában nem mondhatok Miután az asszony elment, Bor- tálát is van, mit, mikor visznek rossz tapasztalatot. Például, na­ka István, a boltvezető megjegyzi: kölcsönbe. gyón sok edényt visznek ki, de — Ez már a harmadik lakoda- — A hét elején általában a száz pohárból ha eltörik három­lom. amit huszonnyolcadikára, mosógépekért jönnek. Csútörtö- négy. Természetesen a hiányt,. il- huszonkilencedikére bejelentettek, kön, pénteken a porszívókat vi- tetve a rongálódást meg keu ie- Huszonegyedikén is lesz egy. szik, a padlókefélőket, de ilyen- ríteniök. De a rendelkezések sze­kor viszik ki a falfestő-adagoló- ríni még is lehet tagadni a köl­I Miféle Üzlet ez ahol kaL hengereket is. A hét utolsó csönzáést, ha nincs biztosítva a — ---'------------------------- egyik napjain leginkább a táskarádió- tárgyak épsége. Tegnap például t áskarádióért jön, a másik egész ért, a magnetofonért, s ha jó idő egy erősen ittas fiatalember akart lakodalmi vendégseregnek való ígérkezik, a hátizsákokért. kerékpárt kölcsönözni. Természe­edényért? A dombóvári földmű- — Kint van például hat. háti- tesen elutasítottam . .. vesszövetkezet kölcsönző boltja, zsák — úttörők vitték el kirán- A víztorony mögötti kis üzle­A bejárat mellett hatalmas tábla dulásra —. három gúlasátor — tét gyakran felkeresik Dombóvá- h írd éti. milyen cikkeket mennyi- egyet egy méhészcsalád vett ki, rótt. amely az első olyan a me- ért lehet kölcsönözni egy-egy mert elmentek vándoroltatni. gyében. amelyet kimondottan órára, napra, vagy hónapra. — A későbbiek folyamán köl- kölcsönzésre rendeztek be. Bizo­----------------------------------------------------------------------------------------------------------nyára másutt, a nagyobb közsé­gekben is érdemes volna hasonló üzleteket létrehozni a földműves­szövetkezeteknek, a megyeszék­helyen pedig a Népbolt Vállalat­nak. Szekszárdon is már elég régóta vajúdik önálló kölcsönző létesítése, pedig ez a szolgáltatás sok gondot levenne a háztartási gépekkel még nem rendelkező há­ziasszonyok válláról. Azonfelül különféle használati cikkek köl­csönzésével sokakat juttathatná­nak olcsó szórakozáshoz, pihenés­hez, időtöltéshez. B . I. Amióta gyógyszeriparunk egyik fontos alapanyagát, az anyarozsot nagyüzemekben termelik meg, a szakembereket foglalkoztatja, mi­képpen lehetne megoldani ennek a növénynek a gépi betakarítását, A kísérleteket éveken át folytat­ták. Megpróbálkoztak többek kö­zött a gabonakombájnok átalakí­tásával is. De a termelőszövet­kezetekben egyre nagyobb mennyi­ségben termelt anyarozs gépi be­takarítását ezzel sem tudták meg. oldani. Maradt tehát a hagyomá­nyos módszer, a kézi betakarítás. Ez viszont nagyüzemben drága, nem is beszélve arról, hogy a szóban forgó gyógynövény betaka­rítása egybeesik a nyári csúcs­munkákkal. A kütatást tehát foly­tatni kellett. S a megoldást Fad- don. a Lenin Termelőszövetkezet­ben találták meg, most egy esz­tendeje. A íőagronómus, a gép­csoport-vezető. és az egyik trak- toros-brigádvezető »kitalált-“ egy elmés szerkezetet, aminek a proto­típusát a szövetkezet műhelyében le is gyártották. A traktorvonlatású anyarozs- betakarító-gépet most egy eszten­deje mutatták be Faddon a szak­emberek. Részt vét.t itt t.öK„ °k kö­zött a Gyógynövényipari tató- intézet egyik prófesszora. . táti Miklós is. aki nagy elismi. .ssel nyilatkozott a találmányról. A be­mutatót követően aztán megkez­dődtek a tárgyalások 3 HER­BARIA központja és a gépgyártó ipar vezetői között arról, hogy a faddi találmány alapján melyik vállalattal gyártassák le ajz anya- rozs-betakarító gépeket. Végül is a Szentgotthárdi Kaszagyár vál­lalkozott a legújabb mezőgazda- sági munkagép elkészítésére. S az üzemben az idei szezonra 120 darab anyarozsbetakarító-gép ké­szült el. Ebből a HERBÄRIA- központ 18 darabot biztosított a Tolna megyei közös gazdaságok­nak. Az első szállítmány a hét elején érkezett meg. s ezeket azonnal munkába is állították a termelőszövetkezeti rozstáblákon. A faddi újítóknak és a gyártó vállalatnak hálásak a termelő­szövetkezeti vezetők, hiszen egy gép munkába állításával az anya­rozs-betakarítás idején 50 ember kézi munkáját tudják helyette­síteni. A faddi szakemberek külön érdeme, hogy találmányukat olyan anyagokból állították elő. ami vi­szonylag olcsó. Egy gép gyári ön­költségi ára ugyanis mindössze 13 500 forint, másfél mázsa anya­rozs ára. Ezen az áron a közös gazdaságok meg is vásárolhatják. De ha nem vásárolják meg, ak­kor is módjukban áll használni, mert a HERBÁRIA-központ a faddi találmány alapján legyár­tott betakarító-gépeket minden anyarozsot termelő közös gazda­ságnak bérbe adja. R. É. Megszánt Iá Itattunk A bonyhádvarasdi faluvégtől tán két­száz méterre egy fér­fi ül az árokszélen. Néhány lépésre tőle a földbe szúrva fi­gyelmeztet a kis, há­romszögletű piros zászló, benne a fe­hér U-betű; az út hi­vatott őre tevékeny­kedik ott. De ezúttal nem lát­ni nála semmiféle szerszámot, csupán egy kartontáblát a térdére fektetve, s azon papírlapok. Hol a község felé, hol az ellenkező irányba fi­gyel. — Árulja már el, mivel foglalatosko­dik? — köszöntünk rá. — Forgalomszám­lálást végzünk az, igazgatóság rendelke­zése szerint — mu­tatja a papírlapokat. A papírlapok rubri­kákra osztott nyom­tatványok. Kerékpár, moped, fogat, motor- kerékpár. autóbusz, könnyű, nehéz teher­autó, pótkocsis te­herautó, traktor — sorakozik a különbö­ző járművek felosz­tása. Az ívet órákra. félórákra is felosztot­ták. és ha egy jármű elhalad, a megfelelő kockába egy-egy vo­nást kell húzni. — Talán egy jó hó­napja volt hasonló számlálás, de akkor nagyobb volt a for­galom. Most, hétfőn nagyon gyéren jár­nak a teherautók. Más napokon sokkal­ta nagyobb a jövés­menés. Bonyhád félő a ka­nyarban autóbusz tű­nik fel. — Jön a bányász­járat Szászvárról... — állapítja meg. — Itt vagyunk állandóan az úton, ismerjük a buszjáratokat. Három év óta vagyok segéd-- munkás az útmester. Hollentunder József mellett. Érdekes képet mu­tatnak a lapok. Reg­gel hat és hét között — reggel hattól este hatig tart a számlá­lás — motorkerékpá­rosok mentek el erre. ők keltek útra legko­rábban. Bizonyára Bonyhádra, munká­ba. Reggel nyolc- és kilenc óra között a kerékpárok kockáiba gyűlt a legtöbb vo­nás — a közeli föl­dekre mentek dolgoz­ni a falubeli tsz-ta- gok. A déli órákban ismét sokan kerekez­tek el; a határban dolgozók mentek ha­za ebédelni, majd is­mét vissza. Érdekes, hogy az autóbuszok rovatá­ban minden órában két vonás áll. Mutat­ja, hogy elég jó a közlekedés ezen az úton, Bonyhád és Hőgyész felé is. — Ezeket a papí­rokat be kell külde­ni az igazgatósághoz, ebből a számlálásból következtetnek egy- egy út forgalmára. És bizonyára ezek figye­lembevételével javít­ják, építik az utakat. — magyaráz ' Effin- ger János. — Mert nemcsak a gépkocsi­vezetők örülnek a jó útnak, hanem mi is. Moped tűnik fel a falu felől. A rajta ülő nem is sejti, hogy megszámláltatok, akárcsak a mi gép­kocsink. vagy a többi utas, aki itt ezen a napon elhaladt. Bl. Jubileumi ünnepély a dombóvári gimnáziumban A dombóvári gimnázium va­sárnap. június 23-án ünnepli fennállásának ötvenedik évfordu­lóját. Ebből az alkalomból gaz­dag programot készítettek. Az ünnepélyre meghívtak mindenkit, aki’ a gimnáziumbán" végzettVS hz* ország területén található. Szom­baton délután ünnepi tanácsülés veieti be a jubileumi megemlé­kezést. Vasárnap délelőtt 10 óra­kor leleplezik az öregdiákok ál­tal az iskolának adományozott emléktáblát. Ezt követően kerül sor az ünnepi gyűlésre. Ezen Miklós Péter, a gimnázium igaz­gatója mond beszédet. Az öreg­diákok nevében dr. Kovács Ven­del, a Legfőbb Ügyészség osztály- • Vezetője szólal fel. A program' szerint Bárd Flórián jutalmat oszt ki a, nevelőtestület tagjai kö-. zött. Az ünnepély szórakoztató mű­sorral folytatódik. Korszerűsítik a szekszárdi Átadták az újdombóvári vasútállomás söntését A MÁV Pécsi Igazgatóságától kapott tájékoztató szerint az idén számos Tolna megyei vasútállo­máson folytatnak korszerűsítő és átalakító munkál. így a jövőben sor kerül majd a bátaszéki állo­máson az évekkel ezelőtt műkö­dött kisvendéglő felújítására, üzembe állítására. A szekszárdi állomáson pedig az igényeknek megfelelően a «öntést korszerű­sítik. Az átalakítás, modernizá­lás tervei már készülnek, eszerint a jelenlegi ■>topogó“-rendszerű ki­szolgálás megszűnik. Hasonló lesz a söntés, mint a pécsi ál­lomáson Kapos-hidat Több alkalommal írtunk már arról, hogy az újdombóvári Ka- pos-híd építése lassan, határidő késéssel folyik. Most arról szá­molhatunk be olvasóinknak, hogy az elmúlt héten, több mint ne­gyedéves határidő-késéssel, átad­ták az újdombóvári Fő utca vé­gén lévő, a Kapóson átívelő 30 méter nyílású vasbeton hidat. A hidat a múlt évben kezdték épí­teni, most az átadás után már a tsz nagy erőgépei, kétkilométeres kerülő nélkül tudják megközelí­teni Béka-tói majorságot. A híd építése csaknem kétmillió forint­ba került. Tizenkét sor paprikapalánta egyszerre Palántázzák a fűszerpaprikát a Biritói Állami Gazdaság központi üzemegysége ker­tészetében. Egy­szerre három pa­lántaültető gép húzza az árkot, amibe ügyes kezű lányok helyezik el a palántát. A kö­vetkező pillanat­ban a gép tárcsái tömörítik a talajt a palánta gyöke re körül.

Next

/
Thumbnails
Contents