Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-02 / 127. szám
1963. június 2. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1 ífosta az űrön át A rohanó, modem élet fokozódó gyorsaságot követel a mai embertől. A közlekedésben a hangsebességgel és azon felül száguldó repülőgépek nyomulnak az előtérbe. A hírközlésben a rádió és a televízió vált uralkodó tényezővé, noha még vannak problémái. De ami a postát illeti — levél-, csomag- továbbítás és távbeszélés — jelentős technikai feladatokat kell még megoldani a nagyobb gyorsaság érdekében. Különösen világrésZikapcsola tokban mutatkoznak a nehézségek, noha a repülőgéppel történő levéltovábbítás és gyorsáru- szolgálat hatalmas méretekben épült már ki. A technika legújabb lehetőségei szülték meg azt a gondolatot, nem lehetne-e felhasználni az űrt postai célokra is? Nos, amikor felmerül egy megoldandó probléma a technikában, már rendszerint adottak a megvalósítás lehetőségei is. Minden, ami a fejlődés egy bizonyos időpontjában utópia, megvalósulhat egy későbbi időpontban és rendszerint meg is valósul. Az űrtechnika tudósai már lehetségesnek tartják egy „űrpostahivatal” megépítését és kifizetődő működtetését. Ennek az atommeghajtású szerkezetnek sematikus rajzát Ronald Bedford űrszakértő tette közzé. Az ide mellékelt ábra felső része a szerkezet legfontosabb része, az atom-generátor. Nos, ez az „űr-postahivatal” táviratokat venne fel az űrben és továbbítana; telefonbeszélgetéseket bonyolítana le; televízió-adásokat közvetítene. A bonyolult technikával létrehozott eme űrintézmény 12 darab mesterséges hold rendszerében működne. A „Nap“ nevű íoí*v Napfény és a Nap melege bőven éri az északi vidékeket, a sarkvidéki nappal ugyanis hat hónapig tart. Csakhogy a Nap melegének 90 százalékát a világűrbe veri vissza a jég- és hótakaró. „Ha el lehetne távolítani a Jegestenger jégtakaróját — írja Budiko professzor —, annyira felemelkedne ott a víz és a Sarkvidék levegőjének a hőmérséklete, hogy nem képződhetne többé új jégtakaró.” •— Számtalan elképzelés született már, hogy óriási villanyerőművekkel, a Föld belsejének melegével, vagy a meleg tengeráramokat idevezetve, hogyan lehetne „felmelegíteni” a Sarkvidéket. Végrehajtható-e Budiko profesz- szor elgondolása? Felolvasztható-e a sarki jégmező? A több százezer köbkilométer, sok millió tonna jég úgy, hogy egyben a víz is el ne párologjon? A merész elgondolás választ ad minderre a kérdésre. Van egy vegyi anyag, amelynek igen sajátos tulajdonságúak a molekulái: szerkezeti felépítésük folytán egyik végük hidrofil, másik hidrofób, egyik tehát húzza a molekulát a vízhez, másik taszítja a víztől. Ez az anyag vízzel töltött tartályban, a felszínen molekuláris vastagságú réteget alkot, a molekulák „égnek állnak”, mint egy kerítés rúdjai. Ezek között nemcsak a napsugarak hatolnak át szabadon, hanem a levegő oxigénjének a molekulái is — a tartály tehát tovább tud lélegzeni. A vízpára molekulái pedig nehezen szakadnak el a víz színéről, nehezen mehetnek át a légkörbe. Ezzel a hártyával már sok helyütt sikerült a vizet megőrizni vízszegény, erősen napsütötte területeken. Technikailag ma már nem lehetetlen néhány száz négyzetkilométer tengerfelszínt ellátni ilyen védőhártyával, s a víz, továbbá a környező levegő hőmérséklete a számítások szerint legalább öt fokkal emelkedik. Ez a hőmérsékletemelkedés pedig megfelel annak, mintha a jégmezőket és jéghegyeket néhány száz kilométerrel délebbre hoznánk, hogy köny- nyebben olvadjon. És amilyen mértékben a Jeges-tenger megszabadul a jégpáncéltól, olyan mértékben lehet újabb szakaszokon megindítani a felmelegedést. A jeget néhány év alatt meg lehet semmisíteni, s hirtelen megváltozik a Sarkvidék klímája. Minthogy azonban a Sarkvidék igen nagy, főleg ellensúlyozó szerepe van észak és dél között az időjárás alakulásában, a „Nap”- tervet — így nevezhetjük — óvatosan kell kezelni és még nagy gonddal kell, minden kihatását mérlegelve, továbbvizsgálni. Szergej Vlagyimir Ez a 12 darab mesterséges hold körülbelül azonos pályán, s mintegy 7500 mérföldnyire keringene a Föld körül. A már említett Ronald Bedford angol tudományos szakértő szerint az első „űr-postahivatal” 1968 táján kezdheti meg kísérleti működését. Más szakértők úgy vélik, hogy már két darab mesterséges bolygó egy bizonyos rendszerbe fogva alkalmas arra, hogy az űrön át telefonösszeköttetést teremtsen Európa és Ausztrália között, egészen rövid idő alatt. Nem kétséges, hogy az űr-telefon mérhetetlen anyagmegtakarítást jelentene. Óriási kábelmennyiségek szabadulnának fel — az időnyereségről nem is szólva. A merész tervezők kiszámították, hogy technikailag már lehetséges az úgynevezett „rakétakomp” megalkotása is. A „rakétakompok” segítségével megoldódnék az űrön keresztül történő csomag- és postai küldeményszállítás problémája. E tervek megvalósulása esetén Európából Ausztráliába ugyanannyi időn belül jutnának el a levelek és csomagok, mint ahogyan ezek eljutnak egy-egy mai nagyváros egyik kerületéből a másikba. A „rakéta-kompok” egyben az űrállomások szerelési munkafeltételeit is biztonságosan megteremtenék. A távolabbi tervek között szerepel az utasok szállítása az űrön át. Az öt világrész különböző „űr-utasszállító központokról” űrrakéták repítenék az utasokat. Ezek a személyszállító rakéták elképesztően csekély idő alatt tennének meg óriási távolságokat. A San-Francisco és Moszkva közötti távolságot például egy óra körüli idő alatt. Ezeket a grandiózus terveket azonban csak jelentős anyagi eszközök ráfordításával lehet megoldani. Magyarán szólva, sok pénz kell hozzá. Csupán az előzetes kísérletek 400 millió fontsterlingbe kerülnének. Ekkora áldozatot ma egyetlen állam sem képes egymaga vállalni. Mindinkább felmerül a nemzetközi együttműködés szükségessége. Ezt különben nemcsak pénzügyi szempontok követelik meg, hanem jogiak is. Az, amit némelyik nyugati politikus még nem akar felismerni, vagy beismerni, sok nyugati tudós előtt már világos. Társadalmi berendezésére való tekintet nélkül össze kell fogniuk az államoknak bizonyos nagy tervek megvalósítására. íme, a technikai fejlődés így lép fel politikai megoldások sürgetőjévé is. JVT. B. A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz azonnali belépésre felvesz lernexla hatos és bádogos ssak inunk fisokat Jelentkezés a szövetkezet telephelyén. (202) Az É. M. Komlói Állami Építőipari Vállalat 14—16 éves korig VIII. osztályt végzett fiatalokat az alábbi szakmában felvesz ipari tanulónak: ács, állványozó, kőfaragó, kőműves, műkészítő, melegfapad- lózó (műanyag) vasbeton-szerelő. Jelentkezni lehet: Szekszárd, III. sz. főépítésvezetőség. Jelentkezéskor szükséges: születési anyakönyvi kivonat, iskolai bizonyítvány. (201) Los Angeles—Moszkva 1 óra Egy óra és öt perc alatt teszi majd meg a Los Angeles—Moszkva utat az a tervek szerint 1990-ben már utasokat szállító hiperhanggyorsaságú rakétával a magasba röpített repülőgép, amelynek tervét Laston Faneuf, a Bell Aircraft Corporation mérnöke készített el. Ahhoz, hogy egy óránál alig hosszabb idő alatt ezt az utat, amelyet most a leggyor- járatú lökhajtásos gép 14 óra 17 perces rekordidőben tett meg, óránként 24 000 kilométeres sebességgel kell szállnia. A mérnök szerint a hiperhanggyorsaságú gép tulajdonképpen két gépből áll majd. Kettejük összsúlya 375 tonna lesz, vagyis duplája a most legnagyobbnak számító bombázó gépnek. Az egyik gép a hordozó gép, amelynek az a feladata, hogy kellő magasságban megadja a hátán levő síneken álló másik gépnek a kezdeti sebességet. Szerepe tehát ugyanaz, mint az interkontinentális rakéták első fokozatának. A gép huszonhét méter hosz- szúságú lesz. Csúcsában két pilóta ül egy elektronikus számológép mögött, amely megadja az indulás, repülés és leszállás manővereihez szükséges adatokat. A gép „vakon” száll majd, mert a repülés okozta 1400 fokig is fokozódó hőség elől a gép kvarcablakait vastag titánérclemezek takarják el, A gép törzsében harminc utas számára rendeznek be fekvőhelyül is felhasználható üléseket. Az indulásról fényjelzésekkel értesí5 perc zatát. Megindul a rakétamotor és elindítja a hordozógép sínéiről az utasokat szállító gépet, amely most már a stratosférában igyekszik Moszkva felé. Amíg a hordozó gép visszaindul Los Angeles felé, a másik gép gyorsasága óránként 27 750 kilométerre fokozódik. Bár a gép külső felülete izzásba kezd a súrlódás okozta hőségtől, az utasok mit sem éreznek belőle, mert a beépített légkondicionáló gondoskodik a kellemes hőmérsékletről. Nyolcvan kilométer átlagos magasságban száguld tovább a gép, s amikor a világűr közelébe ér, a külső felületek is lehűlnek s azután bár még egy órája sincsenek a levegőben, közelednek a célhoz. A sűrűbb légrétegek, amelyekre leereszkednek, lefékezik a száguldást, s amikor a gyorsaság már 1000 kilométerre csökkent, a siklórepüléssel lefelé menő gép egyik segédmotorját bekapcsolják, hogy a leszállásnál szükséges manőverezést elvégezhessék. A moszkvai repülőtér felé érkezve körözésbe kezd a gép, gyorsasága most már óránkénti 370 kilométernek felel meg. További percek kellenek, amíg annyira lelassul a haladása, hogy a kifutópályán roboghasson néhány kilométert. így képzeli el az utat a tervező mérnök. Első hallásra fantasztikusnak tűnik az elképzelés. De nem lehetetlen. A szakértők utalnak arra, hogy húsz évvel az első lökhajtásos kísérleti gép felszállása után most már az utastik majd őket. Közel két kilométeres kifutópályán való száguldás után emelkedik a 15 fokos szögben fel a földről. Nagy körökben száll mind magasabbra s azután nekivág a Csendes-óceán feletti űrbe. Egyre fokozódó gyorsasággal harminchatezer kilométer magasságba jutnak, amikor bekapcsolják a gyújtás második fokoszállítást jórészt ilyen gépeken végzik. Az űrhajózás egyik leghíresebb szakértője, Dr. Walter Dornberger szerint két-három évtized múlva már csak rakétahajtotta gépek fogják a nemzetközi utasforgalmat lebonyolítani. A hosszabb távokat. persze a világűrön keresztül. N. J. Hasznos ütltáirs a
