Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-18 / 140. szám
4 TOLNA MftíIWl ftTPÜJSAfi • • Ot megye 11 táncegyüttesének bemutatója Szekszárdon 1963. jfinhis ALEKSZANDR NASZIBOVi EJTEKHELY a<zxLLbán Fordította: Szathmári Gábor Egy héttel a szekszárdi dalostalálkozó után a Sárközi táncünnep jelentett maradandó művészi élményt, szerencsére az időjárás is kedvezett, s így a szabadtéri színpadon lehetett megtartani az előadást, amelynek nézőterét zsúfolásig megtöltötte a közönség. A táncegyüttesek e nagyszabású találkozójára 11 csoportot hívtak meg, közülük ötöt a környező megyékből, így a Sárközi táncünnep arra is választ adott, milyen színvonalon állnak népi együtteseink. A színvonal — ezt mondhattuk el a dalostalálkozóról is :— rendkívül magas, s azt bizonyítja, hogy együtteseink állandóan fejlődnek, régen kinőve az alkalmi műkedvelő együttesek színvonalából. A vendégek közül elsősorban a veszprémi városi együttest illeti dicséret, s főleg férfi táncosaik tetszettek a kifogástalanul előadott sarkantyús verbunkban. Jó technikai felkészültségről tanúskodtak a Dunai Vasmű táncosai is, míg a mohácsiaknak elsősorban a csángótáncokból ösz- szeállított kecskejátéka tetszett. A dávodi Bácska népi együttes felkészültsége szerényebb, de az üvegestánc is, a délszláv tánc is azt bizonyította, hogy a csoport vezetői jól tudnak gazdálkodni erejükkel. A Fejér megyei népi együttes sokkal többre képes: kár ilyen ál-cigánytánccal keresni a sikert, példa rá a mértéktartó, egyszerűségében is hatásos német táncuk. Megyénk együtteseinek ezúttal sem kellett szégyenkezniük, s a kifogást legfeljebb az jelentheti, hogy egyes csoportoktól joggal várunk többet. Ha rangsorolni akarunk, feltétlenül Sárpilist és Dombóvári: illeti az elsőség. A sárpilisiek 17 esztendeje egyenletesen magas színvonalat jelentenek, s hibátlanul végzik a falusi együttesek legszebb és legfontosabb munkáját, a hagyománymentést. Ezek valóban népi táncosok, a szó természetes értelmében: táncuk az ősi, népi A napokban az Országos Filharmónia tárgyalásokat folytatott a TIT és a Zeneiskola vezetőivel az 1963—64. évi szekszárdi hangversenyévad műsorának a megállapítása érdekében. A tárgyaláson megegyezés született arra- vonatkozólag, hogy a következő évadban a Filharmónia öt hangversenyt rendez Szekszárdon. A Bp. MÁV Szimfonikus Zenekar az idei évadhoz hasonlóan májusban látogat el ismét Szek- szárdra. Az együttest Lendvay György vezényli és előreláthatólag Gyarmati Vera lesz a szólistája. A hangverseny műsorán többek között Dvorzsák Uj világ szimfóniája és a Bartók-hegedű- verseny szerepel majd. A hangversenysorozat külföldi táncot eleveníti fel. Bogár István, a csoport művészeti vezetője mindig tud valami újat adni, anélkül, hogy átlépné a hagyomány tiszta kereteit. Az együttes sikerében joggal osztozik a kitűnő zenekar, Dóczy István vezetésével. mely vitathatatlanul a legjobb zenei teljesítményt nyújtott a vasárnapi előadáson. A dombóvári táncosok, művészeti vezetőjük Bodai József, a népi hagyományt a másik oldalról közelítik meg, s előadásukra a legapróbb részletekig kiterjedő kidolgozás, a pontosság jellemző. Ilyen felkészültséggel a szomszéd népek tánchagyományaiból is tudnak meríteni, s méltán aratott hatalmas sikert délszláv-tán- cuk. A paksi és a tamási együttesnek szívesen tapsoltunk, bár a tamásiak választása nem nevezhető épp a legszerencsésebbnek, a sióagárdiak pedig most állnak a kezdeten: ez a bemutató inkább jó lehetőségeiket mutatta meg. A megye tánckultúráját a Sárközi együttesnek kellene reprezentálnia, s mondjuk meg őszintén, egyelőre távol áll ettől. Az a tény, hogy jó táncosokkal rendelkezik, nem minden, mert a bemutatóból arra lehetett következtetni, hogy képességük és teljesítményük nincs arányban. Igaz, egy ilyen produkció bárhol megállja a helyét, de a Sárköz nevét viselő, hivatalos együttestől többet kell vámunk. A szabadtéri színpad nézőterét zsúfolásig megtöltötte a közönség, s Kaszás Imre országgyűlési képviselő valóban mindnyájunk nevében köszönthette a táncosokat és a rendezőket. Valamennyien jó munkát végeztek. A siker alapján azonban joggal várhatjuk, hogy a tömegkultúrának ilyen pompás megnyilvánulásával, mint ez, és az egy hete lezajlott dalostalálkozó, nem fejeződött be a nyári program. Cs. L. művésze Sirio Piovesan olasz hegedűművész lesz, aki 1947-ben már hangversenyezett a volt me- í gyeháza nagytermében. Decemberben a budapesti Hevesi Judit (hegedű) és a pécsi Bánki József (zongora) hangversenyére kerül majd sor, februárban pedig a külföldön is nagy sikernek örvendő Budapesti Fúvósötös mutatja majd be műsorát városunkban. A felsorolt öt hangversenyen kívül saját rendezésben 4 estre kerül majd sor, amelynek keretében az Állami Operaház, a Pécsi Operatársulat művészei, a Pécsi Szimfonikus Zenekar és Husek Rezső mutatja majd be művészetét. 85. A rádiós befejezte a vételt, s Korzsov gyorsan kisifrírozta a rádiógramm második részét is. Az állt benne: az első egység egy óra múlva kezdi az akciót. A repülőtér közelében földet ért ejtőernyős-egységről volt szó. A rádiógramm végén egy figyelmeztetés állt: a rejtekhelynél tartózkodik Kerimov őrnagy is, ezért a legszigorúbb elővigyázatosságot kell tanúsítani. Ribin hátrafordult. — Korzsov elvtárs! Figyelmeztesse az elvtársakat, hogy bármi történik, egyetlen civilruhás egyént se bántsanak. Általában kerülni kell a fegyver használatát. Magyarázza meg az elvtársaknak, hogy az ellenség emberei között van saját társuk is. — Értettem, ezredes elvtárs! — Korzsov tisztelgett és elment. — Ne nyugtalankodjék, Oreszt Ivanovics — szólt Percev. — Én elöl leszek, s amint meglátom, fedezni fogom őt, hogy minden rendben legyen ... Kerimov pihenésre használta fel ezeket a perceket. Az ágyon végignyújtózva ledőlt, s a feje alá tette a kezét. Az imént megnézte a fegyverét, gondosan átvizsgálta, nehogy meglepetés érje, s mégegyszer végiggondolta az akció tervét. Most, — az egész bonyolult feladat végső, befejező szakasza előtt — erőt kellett gyűjtenie. Az utóbbi megfeszített hónapok, különösen a Karlslus- teban eltöltött napok nem múltak el nyomtalanul. Lesoványodott, a szája szögletéből észrevehető ránc ívelt alá, s a szeme megtört, fáradt fényű volt. Láztól tüzelt. Csak legalább egy órát szundítana! De ki tud aludni, amikor minden idegszála a pattanásig feszült, amikor ezer gondolat cikáz szüntelen az agyában, s ráadásul az egyik aggasztóbb, vésztelj esebb, mint a másik!... Úgy intézett-e mindent, ahogy szükséges? Nem hagyott-e ki valamit a számításból? Eddig úgy látszik, hogy minden rendben van. Es mégis ... Felült az ágyon, cigarettáért nyúlt. De aztán erős akarattal kényszerítette magát s ismét lefeküdt. Igyekezett elernyeszteni a testét, csukva tartani a szemét... Féltizenkettőre ment a kémelhárító épületéhez. Szándékosan késett, hogy rövidebb ideig legyen az Abwehr székházában. Attól tartott, hogy összetalálkozik ott valakivel, aki esetleg felismeri, vagy más kellemetlenségtől, most igazán veszedelmes bonyodalom származik a hosszú időzésből. Upitz Gruppenführer már felöltözve, kabátban, sapkában várta. Idegesen, türelmetlenül járt fel-alá a szobájában. — Alaposan megkésett, — mondta bosszúsan, szemrehányóan végigmérve Aszkert. Rögtön kijöttek az épületből, s kocsiba ültek. Upitz vezette az autót, s méghozzá rendkívül ügyesen. Nagy sebességgel száguldottak. A kocsi csaknem fékezés nélkül, csikorogva vette a kanyarokat, nem állt meg sehol, csak rohant, rohant... — Nem fordulhat elő. hogy késnek a teherautók? — kérdezte Aszker. — Nem. Mái’ itt járnak a közelben. — De ... — Nincs semmi „de”. Megmondtam: már itt járnak a közelben. — A kitűzött idő szerint természetes így kell lennie ... — Nemcsak a kitűzött idő szerint. Egy órával ezelőtt a kocsik elé ment az emberem. Az ő autójában rádióleadó van. Upitz „embere” Torp Sturm- führer volt. Vagy húsz kilométerrel Karlsluste előtt találkozott a karavánnal. Torp kis terepjárója közvetlenül az országút mellett húzódó nyulgátra kapaszkodott fel, s néhány perc múlva dübörögve húztak el mellette a csapott orrú, magasított oldalú dieselek. Üres volt mind. Torp pontosan harminc kocsit számolt meg. Miután elengedte maga mellett a teherautósort, Torp megfordult a terepjáróval, s a gépkocsioszlop után hajtott. Gyorsan utolérte a teherautókat, s azonnal előzött is. Amikor egyvonalba ért a vezérkocsival, intett a sofőrnek, hogy álljon meg. Az engedelmeskedett. A terepjáró kissé előbbre húzott, s szintén megállt. Torp kiszállt a kocsiból, s odament a teherautóhoz. A sofőr mellett egy éltesebb őrnagy ült. — Milyen kocsik ezek? — kérdezte tőle Torp, miközben kalapjához emelte a kezét. — Hová mennek? — Milyen felhatalmazás alapján kérdezi ön ezt? — kérdezte vissza az őrnagy. Torp előhúzta az igazolványát. Ribin — mert ő volt az — átvette tőle, megvilágította a zseblámpájával, belenézett, aztán visszaadta. — Minden rendben — mondta. — Ezek különleges rendeltetésű gépkocsik. Karlslusteba megyünk, valami fontos rakományért. Utasításra jöttünk, a ... — Upitz Gruppenführer utasítására? — vágott közbe Torp. — Pontosan. — Akkor a továbbiakban én- utánam jöjjenek. Nekem kell elvezetnem magukat a • rakodás színhelyére. — Jól van. — Ribin cigarettát tett a szájába, s utána odanyújtotta a cigarettatárcát Torpnak is. — Nem gyújt rá. Sturmführer úr? — Köszönöm. Torp kivett egy cigarettát a tárcából. Rágyújtottak. Jóízű volt a füstölnivaló. — Egyedül van a kocsiban? — kérdezte Ribin. — Miért kérdezi? — Megkérném esetleg, vegyen maga mellé. Éppen elég volt már ebben a skatulyában lötyögni. — Tessék! — Torp eloltotta a cigarettát, s a terepjáróhoz ment. Ribin kiszállt, s végignézett a kocsioszlopon. Hosszú sorban álltak a teherautók az út jobboldalán. — Binder Hauptmann! — kiáltotta el magát. — Binder Hauptmannt hívja Panzinger őrnagy, — adta tovább néhány hang. Néhány másodperc múlva már jött is az illető. Kezét a pisztoly- táskájához szorítva szaladt Ri- binhez. Percev volt az. — Szálljon be a vezér kocsiba,- — mondta neki Ribin, majd suttogva hozzátette: — Vagy öt kilométer után állítsa meg a gépkocsioszlopot és hívjon engem. — Értettem. Ribin Torphoz sietett, Percev pedig felkapaszkodott a vezérgép sofőrkabinj ába. Az első percek szótlanul teltek el a terepjáróban. Ribin — vigyázva, nehogy feltűnő legyen — szeme szögletéből figyelte, amint Torp balkezét a kormánykeréken tartotta, a jobbal meg bekapcsolta a karosszériába szerelt rádió- leadót, behangolta, s jelentést mondott a mikrofonba: találkozott a /gépkocsioszloppal. Kerimov rádiógrammjaiból az ezredes már ismerte Torpot. Az egyik utóbbi jelentésben az állt, hogy Torpot elfogták és sikerült őt megfelelően izolálni. S ez a hitlerista most mégis itt ül ő mellette, él és kutya baja sincs. Mi történhetett? Hol van Kerimov? Mi lehet vele? Minden rendben van? Egészen eddig nem lehetett kételkedni benne, hogy a megbeszélt terv szerint haladnak a dolgok. Ribin tudta, hogy az este fél tízkor a gépkocsibsz- loppal kapcsolatban rádión leadott értesülést személyesen Aszker szerezte. No és most? Most mi van? Hiszen azóta eltelt több mint két óra!... És még. egy: Kerimov most a rejtekhelynél van. Tehát együtt Upitzcal. De hiszen Torp is onnan jött. Hogyhogy nem találkoztak? Vagy ... mégis találkoztak? ... Hirtelen átvillant az agyán, hogy Kerimov lebukott, s az archívumok más rejtekhelyre való költöztetésének meséjét csak azért találta ki az Abwehr, hogy minél több szovjet felderítőt szedhessen rá és semmisíthessen meg! Ez a gyanú csak fokozódott, amikor az ezredes analizálni kezdte Torp viselkedését. Hiszen az is lehet: Torp pusztán csak azért engedte őt a kocsijába, s azért ő előtte adott rádiójelentést a teherautók megérkezéséről, hogy elaltassa az ő éberségét, elterelje magáról a gyanút. S így ráadásul sikerült is izolálnia Ribint a többiektől!. .. (Folytatjuk) r CS. HORVÁTH TIBOR—ZÓUÁD ERNŐ: A C APU AI FENEVAD | Az időszámításunk előtti első évszázadban szinte az egész akkor ismert világ a rabszolgatarló rómaiak zsarnoki uralma alatt nyögött. De már érlelődtek azik az erők. amelyek a birodalmat megsemmisüléssel fenyegették. le. a 75. esztendőben történi... » Az 1963—64. évi hangversenyévad műsora
