Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-08 / 105. szám
a fOEWÄ UTEGtEf JTEPÜJSae 1963. májas 9. Csak a Mennyiség fon fos ? Előrebocsátom: az iskolai napközi áldásos intézmény. A dolgozó szülők gyermekeinek tanulást biztosít, s lehetővé teszi a közösségi élet megismerését, megszerelését is. Csak helyeselni lehet azokat a törekvéseket, amelyek a napközi- hálózat bővítésére, a ■férőhelyek számának növelésére, a körülmények javítására irányulnak. Van azonban egy körülmény, amely a korábbi elismerő szavak értékéből levon egy keveset. Annál inkább, mert a tanulásról, a gyermekek helyes eligazodásáról van szó. Közelebbről: nem megfelelő az az intézkedés, amelyik a napköziben dolgozó pedagógust csak arra kötelezi, hogy figyelje: az előírt órák alatt dolgozik-e a tanuló? Ha elvégzi feladatait, megcsinálja a leckéjét, a felügyelő tanító, vagy tanár aláírja a munkát igazoló D betűt. Ez azt jelenti, a gyermek nem töltötte tétlenül az órákat, írta a házi feladatát. De hogy ezt miként csinálta, az már másodrendű kérdés. Több szülővel beszélgettem, s elmondták: nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a napköziben elkészített házi feladat hibás. Magam is tapasztaltam hasonlót, s így szóvá tettem a szekszárdi III-as számú iskola egyik pedagógusának. Azt válaszolta: a pedagógusoknak is komoly gondot jelent ez a probléma. A gyermek amellett, hogy rosszul old meg valamit, egyben kétségessé válik előtte az igazság is. Így teszi fel magának a kérdést: kinek van igaza? Annak a pedagógusnak, aki a munka elvégzése után aláírja a házi feladatát, vagy pedig annak, aki másnap megrója a hibásan megoldott feladatért? A szülő pedig, amikor ellenőrzi, mit végzett a gyermek, ismét bosz- szankodik, s könnyen megkapja ezt a választ, amikor kijavíttatja a hibát: a tanító néni aláírta, tehát jó... Érdemes lenne gondolkozni azon, miként lehetne megszüntetni ezt a furcsa mennyiségi felfogást a III-as számú iskolában, s ha ilyen van máshol, akkor ott is, mert a meny- nyiségnél sokkal fontosabb, hogy a tanulószobában eltöltött órák alatt helyesen sajátítsa el a gyermek az anyagot. sz. t Babra megy a játék... Az őcsény községi KISZ tagsága elhatározta, hogy az idén ellátogatnak Szegedre, a szabadtéri játékok egyik előadására.. Az ifjúsági szövetség nem rendelkezik azonban annyi pénzzel, hogy e költséges kirándulást fedezni tudná. így határoztak azután a fiatalok, hogy munkát kémek a tsz vezetőségétől, és,a munkabért fordítják majd útiköltségre. A tsz vezetői a fiataloknak 6 hold bab művelését adták. A szervezet tagjai egész nyáron a szükséges növényápolási munkát elvégzik a 6 holdas táblán és ezenkívül kpt hold kukoricát is művelnek. Ä bab és kukorica ápolása fejében a tsz kifizeti a 'szervezet fiataljainak a szegedi út költségeit. A fiatalok munkája az Ifjúság a szocializmusért mozgalomba is beleszámít. A szervezet mintegy negyven tagja vesz részt a növényápolási akcióban, és 20—20 órát dolgoznak a tsz babföldjén. — V — Tizenegy úttörfi kiszes lelt KISZ-egyenruhás fiatalok tűnnek fel a szekszárdi utcán. Sietnek a gimnázium felé. — Gyerünk, mindjárt három éra! Jól nézünk ki, ha az úttörők várnak ránk! Tudjátok jól, fő a pontosság! — mondták egymásnak. Nyomukba szegődtem. A gimnázium egyik tantermébe léptünk be, ahol az I. számú iskola nyolcadik osztályos úttörő őrsének a tagjait vették fel KISZ- tagoknak. Néhány perc múlva nyílt az ajtó és egyenruhás úttörők léptek be. Félénken körülnéztek, majd helyet foglaltak. „Szeretettel köszöntelek benneteket 'pajtások a Garay Gimnázium Geisler Eta KlSZ-szervezete nevében. A tagfelvételt ezennel megnyitom!...” hangzottak az ünnepélyes csendben a titkár szavai. A tagjelöltek egymás után álltak fel és mutatkoztak be. A raj vezető és az őrsvezető véleménye után az osztálytársak mondták el véleményüket a tagjelöltekről. A KISZ-tagok véleménye után következett a szavazás ... A tagfelvétel után az új és a régi KISZ-tagok vidám csoport- foglalkozáson vettek részt. Jókedv, kacagás áradt szét a teremben, amíg befejeződött a 11 úttörő KISZ-tagfelvótele. N. A. levelező VYTTTYTVVYVTTYTTTTVTTTTVYTYYVYYVYTVTTYYTTYTTTTYT VESZEDELMES SZERKEZET — Kedves asszonyom, egészen új típusú háztartási gépet aján lók önnek (Toncz Tibor rajza) GERJEN FELETT A DUNÁN A part védelmére kőgátat építenek a mederben. Az uszályokból daru markolja ki a követ és önti a vízbe. Ma fejeződik be a tanítás a középiskolák negyedik osztályában Június 8-a az utolsó tanítási nap az iskolákban Az idén érettségizők részére május 8-án ér véget az oktatás. A gimnáziumokban — amint a Művelődésügyi Minisztériumban elmondották — május 14-én kezdődik az írásbeli érettségi. Ezen a napon magyar irodalomból írják meg dolgozatukat a jelöltek, május 15-én matematikából, 16- án pedig orosz nyelvből. Egyéb idegen nyelvből legkésőbb május 18-Íé kell megtartani az írásbeli érettségit. A szóbeli érettségi vizsgákat június 1 és 30 között bonyolítják le. A szakközépiskolák negyedik osztályaiban ugyancsak május 8-a az utolsó tanítási nap. 9-től 22-ig a végzősök kéthetes tanévvégi gyakorlaton vesznek részt, majd máji^s 27-én kezdődik számukra az írásbeli. A szóbeli érettségit a szakközépiskolákban is június 1 és 30 között tartják. Az első, második és harmadik évfolyamokban június 15-én végződik a tanítás, s ezt követően négyhetes évvégi gyakorlatra mennek a diákok. A különböző technikumokban az írásbeli és szóbeli képesítő vizsgák időpontja azonos a gimnáziumi érettségi vizsgákéval. A dolgozók gimnáziumainak és közgazdasági technikumainak esti és levelező tagozatain a következők szerint alakul a tanévzárás: a negyedik osztályokban az írásbeli osztályvizsgák május 10 —11 és 13-án, a szóbeliek május 20—25-ig lesznek. Az Írásbeli érettségi, illetve képesítő vizsgákra a dolgozók gimnáziumaiban június 3—4—5-én, közgazdasági Megint nem történt semmi A világsajtó néhány hete adta hírül, hogy Dimitrij Martinov professzor bejelentette: bolygónk pályájával csaknem egybeeső pályán üstökös közeledik a Föld felé. Mint az adatokból kiderült: az üstökös hetes nagyságrendű csillagnak látszik, s május 6-án került legközelebb bolygónkhoz. Eddig a híradás, azaz még nincs vége. Az „alkotó” emberi fantázia még hozzátette a magáét így: na majd most... Ami nem sikerült két éve és tavaly, az bizonyosan sikerül 6-án ... Mert ez az üstökös csalhatatlan jele a katasztrófának. Tekintettel arra, hogy a dátum is adott volt, került ismerősöm az idősébb kartársnők köréből, aki meggyőződéssel vallotta: május 6-án nem 180 ezer kilométer lesz a távolság a szóbanforgo üstökös és sárgolyóbisunk között, hanem egyáltalán nem lesz távolság, csak egy nagy bumm!, tűz, víz, villámlás, mennydörgés és isteni intelem ... Robbanás a műtőben A chilei fővárosban vasárnap robbanás történt egy gyermek- kórház műtőjében; mert az altató gáz összekeveredett az operációhoz használt oxigénnel. A robbanás ereje szétvetette a műtő falait és nyomában tűzvész támadt. A szerencsétlenség következtében egy orvos és két gyermek meghalt, 21-en súlyosain I megsebesültek. Dehát ezek az üstökösök már ilyenek, ilyen kiszámíthatatlanok, rakoncátlanok. Sehogy sem akarnak úgy cselekedni, amint azt a sopánkodók elgondolják. Sőt! Dacolnak a sopánkodókkal. Elvonulnak a Föld mellett, tisztelettudóan betartva a távolságot. S talán valahonnan a világűrből visszainteget ez is. mondván: megint nem történ t semmi ... sz. i. technikumaiban 3—4—5—G-án kerül sor. .A szóbeli érettségit, illetőleg képesítőket — a gimnáziumokban és a közgazdasági technikumokban egyaránt — június 20 és július 13 között tartják. Az első, második és harmadik évfolyamokba járó felnőttek Írásbeli osztályvizsgáját június 6- tól 11-ig, szóbeli osztályvizsgáját pedig június 17-töl július 13-ig bonyolítják le. Június 8-án orzágszerte véget ér a tanítás az általános iskolákban, valamint a gimnáziumok és a technikumok első, második és harmadik osztályaiban. Korábbi, hivatalos rendelkezés értelmében azokban az oktatási intézményekben, ahol a rendkívüli téli szünet valamilyen helyi ok miatt tovább tartott, vagy az árvíz következtében nem taníthattak, a tanévet maximum egy héttel (hat tanítási nappal) meg kell hosszabbítani. Az általános iskolákban június 15-én, a középiskolákban (az ipari technikumok kivételével, amelyekben 14-én lesz a tanévzáró ünnepség és a bizonyítványosztás) június 20-án rendezik a tanévzáró ünnepélyt és egyidejűleg kiosztják a bizonyítványt. Beiratkozás a bizonyítványosztást követő két munkanapon. A dolgozók általános iskolái-: ban június 10 után kezdődnek a vizsgák és azokat június végéig befejezik. Fellőtték a második Telstart Cape Canaveral (AP) A Reuter jelentése szerint az amerikai Cape Canaveral-i kísérleti telepen kedden egy Thor-Delta hordozórakéta segítségével földkörüli pályára bocsátották a második Telstar hírközlő műholdat. A felbocsátás után fiúsz perccel az országos űrhajózási hivatal egyik tisztviselője bejelentette, hogy a műhold levált a rakétáról s „minden normálisan működik”. A második Telstar súlya 80 kilogramm, s ha pontosan rátér a számára kijelölt pályára, akkor a Földtől való legnagyobb távolsága 10 496 kilométer, legkisebb távolsága pedig 920 kilométer lesz. A korábban felbocsátott Telstar- ral szemben az az előnye, hogy sugárzásbiztos. Az első hírközlési kísérletet a második Telstar- ral magyar idő szerint szerdán 1 óra 42 perckor hajtják végre. Ekkor a Maine állambeli ando-, veri állomásról öt perces telere- cording-műsort sugároznak Európába.-assBB■■■■■■■■■■■■■■*■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■»* TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dí| egy hónapra 12 Ff Index-szám; 25 059.