Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-28 / 122. szám
1063. május 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A 4+2-es gimnazisták között TfTTTITT'OTTTTTTTTTTTTTTTffTTTTTTTTI'TTTTTVTTTTTI FORNADON A május teljes pompájával díszíti a Fornádi Állami Gazdaság kertjét. Az akác virága hódító illatot terjeszt, a park csalogatja, csábítja az embert. A tamási szakközépiskola végzős diákjait keressük, akik itt töltik a négy év utolsó, kötelező kétheti gyakorlatot, Érdeklődésünkre, — hogy a diákokat kísérő tanárt hol találjuk' meg —, egy fiatal- asszony a röp- labdázók felé muIlona; — Enyingen lakunk. Rajtam kívül még két testvérem tanul ebben a gimnáziumban. A szüléimén szeretnék egy kicsit segíteni. Utána az Agrártudományi Egyetemre jelentkezem. A két kocsolai fiú. Müller Győző és Steiner György szintén agrárszakon akarnak továbbtanulni. Győző az állattenyésztési felsőfokú technikumba, Gyurka pedig az Agrártudományi Egyetemen jelentkezett. A piros szalagos Kiss Margit gyógyszerész akar lenni. — Ha itt nem sikerül — mondja —, akkor az állategészségügyi szaktechnikumba jelentkezem. — Éri a kicsi gyerekeket szeretem — mondja Bálizs Magdi —, ezért választottam a pedagógus pályát. Á kaposvári tanítóképzőbe jelentkeztem. telt * m. , , Bilecz Rózsa, a virágok -zerel,. ., 9^ a ia^T • mese, s ezért a kertészeti techni dazok kozott, egyik * , <» » kumra jelentkezett... még ő is fiatal __ f- 1 „ WVI \ A harminchárom diák közül a kár diáknak is ' ■><*,, ilamennyien döntöttek már hihetnénk ' H P.lyaválasztásukról, TizenkilenWm ■ cen tovább tanulnak. A többiek Jakabos László között van, aki pedagógus, óvószaktanár kiválik A Tamási Tejüzemben a szakközépiskola diák- nő, katonatiszt akar lenni. Tia labdázók cső- jainak Jakabos László tanár a fölözőgép- műkő- zenhárman dolgozni mennek. Néportjából. Néhány dését magyarázza. hányuknak már megvan a munifiú és lány hoz- kahelyük: Péti Anna a tamási zank csatlakozik. A röplabda- pet a gyakorlatban nem tudtunk Uj Élet Tsz-be megy dolgozni, :a pálya mellett a fűre telepszünk, bemutatni. baromfitenyésztésbe. A Tamási — Ez az utolsó nap, amit a Amikor a. diákok további élete Járási Pártbizottságon figyelemgazdaságban töltünk — jegyzi felől érdeklődőin; meglepetéssel mel kísérik azoknak a fiatalok- tneg Jakabos László. — Búcsúz- habom, milyen "határozott, ko- nak az ügyét, aki dolgozni men- nak a diákok ettől a szép gazda- moly tervekkel" indulnák a jövő- nek. A közeljövőben — az érettségtől, s gyermekkoruktól. Ezért be, az életbe..-. a ma riiég gyere- ségi vizsgákkal párhuzamosan — Van a lányok hajában a keknek látszó felnőtt emberek. személyesen felkeresik ezeket a fezalag. Nemsokára iridul a — Én egy évet dolgozni aka- fiúkat, lányokat, hogy a kívánvonatunk, s előtte labdáztunk egy rok, m^nt gyakornok, a szüleim- Ságokat, lehetőségeket megbeszél- kicsit. De mielőtt az iskolába he/, közel eső valamelyik állami hessek velük. megyünk, megnézzük még a Ta- ' gazdaságban ■— mondja Barta Kerekes Miklósné mási Tejüzemet. A négy év alattsokszor megfordultunk ott. de ......lirr-p búcsúzóul az új tejfölöző-gépet ^ tekintjük meg. A mi csoportufik- Ä nak Fornád volt a bázisüzeme. A négy év alatt hetenként kétszer a gyakorlati idő nagyobb , részét az állattenyésztésben töltöttük, de emellett a gépműhelyben. a növénytermesztésben is elsajátították az alapvető gyakorlati ismereteket a diákok. E két hétben többek között mintegy 200 borjú tavaszi vitamin-injekeiózá- sát végezték el. A szakszerű állatgondozásban, a fejősben, a gyakrabban előforduló állat- . betegségek felismerésében, stb. jártasak lettek diákjaink. Az állattenyésztéssel összefüggő tejtermékek feldolgozásában is sok gyakorlati tapasztalatra tettek szert. Több alkalommal a Tamási Tejüzemben laboratóriumi vizsgálatokat végeztek. — Sikerült-e az elméletben megtanult anyagokat a gyakorlatban is bemutatni a diákok-_ nak? — Voltak gondjaink — mondja Üakabos László. — Ugyanis azS a helyzet, hogy tankönyveink eléggé magas színvonalúak, s a nehézség ott jelentkezett, hogy egy sor állattenyésztéssel összefüggő géÉlénk érdeklődéssel figyelik a diákok az autóból beérkezett tej feldolgozásának első fázisát. A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz azonnali belépésre felvesz lemexlakatos és • bádogos sxakmunkásokat Jelentkezés a szövetkezet telephelyén. (202) Új hűzoltószertárt avattak F a d d o n Faddon szombaton avatták fel az íij tűzoltószertárat, arnelyet társadalmi összefogással, csaknem 400 000 forintos költséggel létesítettek. A tűzoltószertár megépítéséhez jelentős társadalmi munkával járult hozzá a termelőszövetkezét, és természetesen sokat dolgoztak a helyi önkéntes tűzoltók is. Az avatóünnepélyen részt vettek a járási és községi tanács képviselői. Az új faddi tűzoltószertár a megye községeiben az egyik legmodernebb ilyen jellegű létesítménynek számít. A motoros fecskendő befogadására is alkalmas helyiségen kívül iroda és egy tágas tanácskozó helyiséget is létesítettek. A szertárban állandóan melegvízzel ellátott fürdő áll rendelkezésre. JÖN! Könnyű kérdés, könnyű felelet A Tolna megyei Népújság nyári nagy rejtvénypályázata A nyári nagy rejtvénypályázatban — amely június 1-én íezdődik — naponta négy kérdésre kell felelni. Minden helyes felelet egy-egy pontot ér. A kérdések többsége olyan, amelyekre könnyű a felelet, mert a biztosítással, a kisipari szövetkezetekkel, az OTP-vel, a magyar filmekkel, a földművesszövetkezetekkel szinte naponta érintkezünk, ismerjük munkájukat. A kérdések többsége ezekkel foglalkozik. A kérdésekre a totó elvei szerint kell felelni, 1, x, vagy 2-vel. Minden kérdésre három feleletet közlünk, közülük kell kiválasztani a helyes feleletet. A helyesnek vélt felelet alatt lévő l,x, vagy 2 számot, vagy jelet kell a tipp- szelvény »Tipp<* rovatába írni. Mindeh helyes felelet egy-egy pontot jelent. Naponta négy pontot szerezhetnek a pályázók. Hogy valaki biztosra mehessen, a verseny rendezősége lehetővé teszi, hogy a pályázók egy-egy nap több szelvénnyel is részt vegyenek a játékban. Ilyen esetben a legtöbb találatot elért szelvény pontszámát Vesszük figyelembe — és írjuk jóvá. Annak érdekében, hogy a pályázóknak ne kelljen naponta postázni az újságból kivágott szelvényeket, a rendező bizottság úgy határozott, hogy a szelvényeket megfelelően felbélyegzett borítékban hetenként egyszer kell eljuttatni a szerkesztőséghez. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy azok a pályázók, akik portósan küldik be a borítékot, azok r,em vehetnek részt a játékban. A pályázat nyolc héten át tart. AZ ELSŐ SZELVÉNY JÚNIUS 4-ÉN JELENIK MEG A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁGBAN. Ezt követően minden nap közlünk tippszel- vényt. A nyolc héten át tartó pályázaton legtöbb pontot elért 60 pályázó vesz részt a 40 nyereménysorsolásában! A sorsolást augusztus 19-én tartjuk Szekszárdon. Vegyen részt a Tolna megyei Népújság nyári nagy rejt vény pályázatán! HŰTŐGÉPET, KÜLFÖLDI ÚTRA JOGOSÍTÓ UTALVÁNYT, háztartási gépet, csillárt, karórát, HERENDI VÁZAT, ASZTALI LÁMPÁT SÁRKÖZI SZŐTTESBŐL ASZTALTERÍTŐT ÉS MAS ÉRTÉKES TÁRGYÁT NYERHET! A tiszteletdíjakat az Állami Biztositó, az OTP, a KISZÖV, a MÉSZÖV és a Moziüzemi Vállalat adja. 4ÁAÍámiAiÁUÁÁÁÁÁÜAÁAÁiAÁAiiiliAAAÁAiiáÁÁlii A MA V Szimfonikus Zenekar Beethoven-estje Pénteken este a volt megyeháza nagytermében került sor az 1962—63. hangversenyévad utolsó estjére. A Szekszárdon jól ismert zenekart az Operaház fiatal karmestere: Borbély Gyula vezényelte. Mindig élményt jelent városunkban a MÁV zenekar szereplése. Mostani szereplésük még többet nyújtott, mint az eddigiek. A zenekar tagjai sokkal lelkesebben muzsikáltak és szinte eggyé váltak a karmesterrel. A Hegedűversenyt, a zeneirodalom e páratlan szépségű, gyengéd, derűs, fennkölt művét Kubi- nyi Attila hegedűművész szólaltatta meg. Ez a kitűnő muzsikus egy alkalommal már bemutatta Szekszárdon csillogó technikáját. Most is meggyőzte erről hallgatóit és ha még nem is jutott el a beethoveni zenéből áradó jóság és boldogság szuggesztív tolmácsolásáig, igen bensőséges, szép perceket szerzett, .különösen a második tételben. A zenekar Beethoven heroikus korszakából két művet játszott. Az Egmont nyitányt, a hős szabadságharcost idéző tragikus és megdicsőült zenét és a III. Szimfóniát. Azt a harmadikat, amely kimagaslik a zeneköltő életművéből is, a titáni küzdelem, ravatalzene. démoni kacagás, a néptánc és himnusz szimfóniáját. Lehet-e szebb kritikát írni karmesterről és zenekarról, mint azt. hogy lenyűgözte a közönséget. Magával vitte a beethoveni szenvedés, küzdelem és megdicsőülés útjára. Lehet-e hangversenyévadot szebben befejezni, mint ennek a zenériek felemelő, megtisztító, boldogító varázsával? Húr Apróhirdetések 1700 db piros-fehér Metloki lap eladó. Szekszárd, Klapka 11. (207) Moszkvics 407 betétkönyvvel nyert még Budapestről eladó. Bonyhád, Somogyi u. 14.. délután 15-től. (206) Fekete TLF Pannónia eladó. -Érdeklődni: Szekszárd, Városmajor u. 10. Mindennap 17 óra után. ‘ (205) Tenisz- és egyéb sportpályákhoz szállít vörössalakot Réger Frigyes. Mosonmagyaróvár, Lenin út 248. (170) Jó karban lévő Danuvig Csepel eladó. Tolna, Béri Balogh 2. (187) Az É. M. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V.-ker. Kossuth L. tér 13-15.) azonnal felvesz budapesti munkahelyekre kőműves, ács, állványozó szakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelőket, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Munkaruha és — vidékieknek — tanács-igazolás szükséges. Szakmunkások szerszámot hozzanak magukkal. (23) )4 úejfefeü&Ae e£ó$ fí'ZeMéfek de a% « TANÚ LÓ BALESETEIZW5ÍTÁE B!MT! ORSOlÁS,sasa ALLAM! BIZTOSÍTÓ (203) 1 ^aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa