Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-24 / 119. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1963. május 24. S‘P*0‘II‘T Tolna megye ifi.—Somogy megye ifi. 3:2 (3:1) Tegnap délután Szekszárdon játszották le a két megye közötti ifjúsági mérkőzést a pécsi Stad­ler bíráskodása mellett. Tolna megye: Szabópál — Bencze. Ka­lász, Volf — Tallósi, Kovács — Széles, Kőműves, Varga, Baka, Lizák. Somogy megye: Gabos — Küttel, Horváth, Csepregi — Nagy, Matics — Ágh, Palotai, Lu- czek, Pintér, Kovács. Változatos játékot hozott az el­ső tíz perc, amikor Somogy kez­deményezett többet, míg Tolna veszélyesebben támadott. A 11 percben Baka erős lövésére a ka­pus elvetődött, a labda Matics Iá bán azonban irányt változtatott, s az az ellenkező sarokba jutott. 1:0. Két perc múlva szögletet há­rított a Tolna megyei védelem majd nem sokkal később Pintéi a kimozduló Szabópál mellett la­posan a hálóba gurított. 1:1. Eb­játék, és Varga szerezte meg a Tolna megyeieknek a vezetést a 14. percben. 2:1. A következő percben újabb gól esett. Lizákot ketten is megkísére'ték szerelni a 16-osnál, ő azonban a védőit le­rázva magáról, ügyesen tört a kapu felé, és gólt lőtt. 3:1. A gól után a Somogy megyeiek támad­tak többet, és Szabópálnak sok esetben kellett közbelépni. A 23. percben gyors tolnai támadás után Baka a kifutó kapuson át­emelte a labdát, de az a kapufa felett elhagyta a játékteret. A 28. percben Szabópál mentett Lu- czek elől. A félidő utolso percei­ben a Tolna megyei csatárok kí­sérleteztek, de eredményt nem tudtak elérni. A szünet után Matics helyett Eali állt be a Somogy megyei csa­patba. A játék egyoldalúvá lett, Somogy irányította a játékot. vendégek, de a nyolc—kilenc em­berrel védekező hazaiak, Szabó- pállal az élen, mentettek. A 25 percben Szabópál kétszer is ra­gyogóan védett, de végül is Ágh lövése somogyi gólt jelentett. 3:2. A Tolna megyei csapatba a sérült Varga helyett Császár állt be, et­től kezdve a csatársor képtelen volt a labda tartására. így állan­dóan a hazai térfélen folyt a já­ték. Befejezés előtt 3 perccel Pa­lotai éles lövése csak centikkel kerülte el Szabópál kapuját. Keserves győzelem volt. Tolna megye csak az első félidő elején játszott elfogadhatóan, s ekkor estek a gólok fs, majd fokozato­san visszaesett a csapatjáték, és Somogy irányította a küzdelmet. A Tolna megyei csapatból Kalász, Tallósi, Bencze, Szabópál, míg a vendégcsapatból Nagy, Pintér, és ben az időben változatos volt a I Formás támadásokat vezettek a 1 Báli játéka tűnt ki Kosárlabda-hiradó A Bajai Építők II. a bajnokság élén Ökölvívás Ma érkezik Szekszárdra az osztrák rendőr válogatott Mint már közöltük, május 26-, tányság vezetőinél, majd a Me- án, vasárnap Szekszárdon a Dó-1 gyei TST elnökénél. Holnap dél­zsa ökölvívó-csapata ellen szere­pel az osztrák rendőrválogatott. Az osztrák vendégek ma este 19—20 óra között érkeznek Szek- szárdra. A Dózsa Sportkör vezetői a város határában fogadják a vendégeket. Holnap, szombaton délelőtt 11 órakor a sportszék­házban tart mérlegelést a két csa­pat. Ugyanezen az időpontban az osztrák sportvezetők látogatást tesznek a megyei rendőrfőkapi­után az osztrák vendégeket ki­rándulásra viszik a gemenci er­dőbe. Az érdekesnek ígérkező ökölví­vó-mérkőzésre vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor Szekszárdon, a szabadtéri színpadon. A szek­szárdi csapatból Almacht, Sörös, Markos, Miklósi, Árpás, Varga, Táuzer, Halász, Lampert, Illés, Pataki és Kosa lép szorítóba. I megyei If. osztályú labdarúgó-bajnokságért Sióagárd legyőzte Dunaszentgyörgyöt A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság vasárnapi forduló­jában ismét több meglepetés szü­letett. Ezek közül kiemelkedik Sióagárd győzelme Dunaszent- györgy felett. Ugyancsak a meg lepetések közé lehet sorolni Báta győzelmét Tengelic ellen. Az Iregszemcse—Tevel találkozó dön­tetlenül végződött, míg Fomád biztosan győzött Döbrököz ellen. Tamási Döbrököz ellen aratott könnyű győzelmet. Eredmények: I. csoport. Sióagárd—Dunaszent- györgy 3:2, Bölcske—Bogyiszló 2:2, Báta—Tengelic 3:1. A Szek­szárdi Dózsa II.—Szekszárdi Pe­Mint azt már közöltük, a me- szárdi Közgazdasági Technikum 7. Domb. íz *vf. ;>k. 15 4 11 492:685 1» töfi II. mérkőzést május 1-én ját­gyei kosárlabda-bajnokságban a (férfi). e. s*ek. Kőig- Teehn. 16 3 13 329-550 1» szőtték le, ahol a Dózsa csapata csapatok már az őszi forduló Május 30-án, csütörtökön: Szék- 9. p0ksi K|nizsl 1é , )5 292:525 17 * 3 4A-re. II. csoport: Ireg­mérkőzéseit játsszák. Vasárnap szárdon két mérkőzésre kerül sor. ___________________________________szemcse—Tevel 2:2, Fomád— k erült sor az őszi forduló máso- 15.00: Szekszárdi Közgazdasági dik mérkőzésére, ahol a követ- Technikum—Paksi Gimnázium kező eredmények születtek: Bajai (női). 16.10: Szekszárdi Közgáz- Építők II.—Paksi Kinizsi (női) dasági Technikum—Paksi Gim- 46:12 (30:8), Bátaszéki VSK—Ba- názium (férfi). Ugyancsak ezen a jai Bácska II. (férfi) 36:48 (22:22), napon Dombóváron 17.00 órakor Szekszárdi Gimnázium—Szék- Dombóvári Gőgös Gimnázium— szárdi Közgazdasági Technikum Paksi Kinizsi (női). (férfi) 32:29 (11:22), Bátaszéki A Megyei Kosárlabda Szövet­VSK—Szekszárdi Gimnázium ség közölte az őszi—tavaszi me­(férfi) 45:37 (21:18), Paksi Gim- gyei női bajnokságának vépcredmé názium—Bonyhádi Cipőgyár (női) nyét, mely a következő: (A Dom- 40:38 (12:16), Bonyhádi Vasas— bóvári Gőgös Gimnázium—Dom- Paksi Gimnázium (férfi) 75:44 bóvári 12 évfolyamos iskola női (29:23). mérkőzés eredménye nincs bele­Május 26-án, vasárnap a követ- számft mivel annak jeg ő_ kezo csapatok találkoznak egy- . .. . J mással Szekszárdon: 11.10 óra: könyve nincs a szövetség birto- Szekszárdi Petőfi II.—Dombóvári kában.) Gőgös Gimnázium (női). 12.20: Szekszárdi Petőfi—Dombóvári 1- B°iai ÉP;‘°k »• 1« 15 1 602:48a 30 VSE (férfi). Baján: 10.00: Bajai 2- Bo<oi '« 12 < 713:495 28 Bácska II.—Bonyhádi Vasas (fér- 3- s«k- Pel4fi "■ 16 " 3 719:508 27 fi). 15.10: Bajai Ruha—Szekszárdi *■ Paksi Gimnóiium 16 9 7 545:772 25 Közgazdasági Technikum (női). 5- DomB’ G. GJmn. 15 8 7 544:645 23 II.­A hét tizenegye Egyenletes teljesítmények voltak a megyei bajnokság vasárnapi fordulójában. Ezt jelentették tu­dósítóink a mérkőzések után, amelynek alapján a hét tizen­egyét az alábbiak szerint állí­tottuk össze: Szabópál (Sz. Építők) Csaló Toronyi Dukai (Gerjen) (Báta szék) (Győré) Kővári Gy. Taba (Dunaföldvár) (Gerjen) Beidek Bodony II. Szebényi Tóth Guld (Simontomya) (Bátaszék) (Gerjen) (Bátaszék) (Tolna) 16.20: Bajai Bácska i«» ■ »miT ■ ■ 1 > » »»1 Május 25-én, szombaton Buda­pestről Szekszárdra látogat egy huszas létszámú sakkcsapat, ahol az úttörőkkel mérik fesz? tudásukat. A csapattal érkezik Kmetovics Erzsébet sakkmester is, aki a kétnapos verseny so­rán sakkszimultánt játszik a város úttörő- és középiskolás sakkozóival. * A tamási járási labdarúgó­bajnokság eredményei: Május 12: Ozora—Pincehely 6:0, Diósberény —Szakály 1:1, Regöly;—Simon- tornya II - 3:9, Nagy sikoly— Tolnanémedi 0:6. Május 19: Nagyszokoly—Ozora 0:7, Tolna­némedi—Regöly 5:0. Diósberény— Simontornya II. 1:1. • A Dombóvári Járási TST május 25-én, szombaton dél­előtt 9 órai kezdettel elnökségi ülést tart, ahol a Dombóvári Szpartakusz Sportkör munká­ját, valamint a szpartaklád- versenyekkel kapcsolatos fel­adatokat beszélik meg. * A kurdi általános iskola 300 tanulója nagyszabású tornaünne­pélyt rendezett, mely nagy si­kerrel zárult. * Bálán 250 néző előtt került lejátszásra a Báta—Tengelic mérkőzés, melyet a bátai csa­pat Kovács góljával l:0-ra nyert. Szék- *• Bonyhódi Cipőgyár 16 8 8 513:467 22 J Németh (CikÓ). M8imnwn»rnwmninir Kitűntek még: Kapusok: Árki (Dunaföldvár), Csutoris (Dombó­vár). Hátvédek: Gscheidt I. (Kis- dorog). Polgár (Dunaföldvár). Vida (Paks), Korpád! (Dombóvár), Nichter (Hőgyész), Kláb (Tolna), Május 26-án, vasárnap 8 órai kezdettel rendezi Báta széken a szekszárdi járási atlétikai szövet­ség a járási csapatbajnokság első fordulóját. * A Megyei Röplabda Szövetség elrendelte a Hőgyész—Váralja női mérkőzés újrajátszását, melynek Időpontja május 26-án 13 óra. * A Szekszárdi Szpartakusz ke­rékpárosai részt vettek az el­múlt vasárnap Budapesten meg­rendezett Mező Imre emlék- versenyen. A versenykerekes felnőttek futamában Vajda Fe­renc hetedik. Gazdag István tizenegyedik, míg Tóth Ferenc tizenkettedik lett. A fél-verseny- kerekeseknél a fiatal, kezdő Szűcs József az előkelő ötödik helyen végzett. * A Tolna megyei Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága a Szekszárdi Honvéd csapatának eredményeit Práger Ferenc ket­tős igazolása miatt megsemmi­sítette. A Dombóvári Szpartakusz férfi kézilabda-csapatának azokat a mérkőzéseit semmisítette meg a szövetség, melyen Karászi Imre szerepelt. A vasárnapi röplabda-mérkő­zések eredményei: Férfiak: Sió­agárd—Tolna 2:3, Máza—Felső- nána 3:2, Udvari—Fomád 1:3. Nők: Sióagárd—Tolna 3:1. Bo­gyiszló—Tamási 3:0, Udvari— Fornád 1:3. Cikó—Varsád 3:1, Németkér—Hőgyész 3:0, Vár­alja—Felsönána 1:3. Kézilabda-eredmények. Május 12: Nők: Máza—Iregszemcse 12:4, Kocsola—Dombóvár 13:3, Nagy- dorog—Nagymányok 10:3, Mözs— Tolnai Selyem 10:2. Férfiak: Máza—Gyönk 18:22, Mözs—Tolnai Selyem 16:16, Kocsola—Dombó­vár 15:31, Dunaföldvár—Nagy­mányok 26:8, Tamási—Simon­tornya 8:30. Május 19: Nők: Ko­csola—Nagy dörög 6:12, Simon­tomya—Iregszemcse 14:2. Férfiak: Kocsola—Dunaföldvár 15:19. Si­montornya—Gyönk 13:6, Nagy­mányok—Szekszárdi Honvéd 16:16, Tamási—Szekszárdi ITSK 24:11. A május 26-i, vasárnapi mérkő­zések időpontja: Nők: Nagy­mányok—Simontornya 10 óra, Iregszemcse—Mözs 11.00, Tolnai Textil—Naeydorog 8.30, Máza— Kocsola 10.00. Férfiak: Nagy­mányok—Simontornya 11.00, Tol­nai Selyem—Szekszárdi Honvéd 9.30, Gyönk—Mözs 13.30, Szek­szárdi ITSK—Dunaföldvár 14.30, Máza—Koc'oln 11.00, Dombóvár —Tamási 10.00. Fedezetek: Pécsnek (Máza), Lo- sonczy (Kisdorog), Gahó (Simon­tornya), Szabó (Máza). Csatárok: Bálint (Dunaföldvár), Magyar (Hőgyész), Kollár (Épi- lők). Simonies (Cikó), Szüesényi (Győré), Treitz II. (Cikó), Klein (Kisdorog), Gálfi (Tolna), Németh (Paks), Lizák (Építők). Döbrököz 3:1, Tamási—Dalmand 4:2, Máza II.—Dombóvári Vasút II. 8:1. A Nagymányok II.—Dom­bóvári Fatelítő mérkőzés elma­radt a Fatelítő távolmaradása miatt. A bajnoksóg állása: I. csoport: 1. Sz. Honvéd 15 10 1 4 51:20 21 2. Dunaszentgyörgy 15 10 1 4 27:25 21 3. Sz. Dózsa II. 14 9 2 3 53:22 20 4. Sióagárd 15 8 2 5 39:23 18 5. Tengelic 15 7 3 5 30:27 17 6. Bölcske 14 5 4 5 28:31 14 7. Báta 15 7 — 8 22:34 14 8. Sz. Petőfi 1. 13 5 2 6 24:41 12 9. Bogyiszló 15 2 3 10 22:48 7 10. Bonyhádi C. 15 — 2 13 4:29 2 H. csoport: 1. Máza-Szászvár 15 12 1 2 102:23 25 2. Fornád 15 11 — 4 31:22 22 3. Döbrököz 15 9 1 5 45:28 19 4. Tamási 15 7 4 4 33:32 18 5. Tevel 14 7 2 5 39:44 16 6. Domb. VSE II. 14 4 3 7 30:43 11 7. Nagymányok II. 14 4 2 8 25:49 10 8. Dalmand 15 4 1 10 31:45 9 9. Iregszemcse 15 3 3 9 25:52 9 10. D. Fatelítő 14 3 1 10 19:42 7 A tartalékcsapatok eredményei nélkül 1. csoport: 1. Dunaszentgyörgy 12 9 — 3 21:16 1S. 2. Sz. Honvéd 13 8 1 4 44:19 17 * 3. Tengelic 13 7 3 3 27:16 17 4. Sióagárd 11 6 1 4 26:16 13 5. Báta 11 6 5 16:19 12 6. Bölcske 11 3 3 5 18:23 9 7. Bogyiszló 12 2 2 8 14:34 6 8. Bonyhádi C. 11 — 2 9 3:26 2 II. csoport: 1. Döbrököz 11 7 1 3 31:19 15 2. Tamási 9 ó 2 1 24:11 14 3. Tevel 10 6 1 3 33:24 13 4. Fornád 10 6 4 19:7 12 5. Dalmand 11 3 1 7 24:3k 7 6. (regszemcse 11 2 3 6 17:31 7 7. D. Fatelítő 10 2 8 13:38 4 Sok induló a serdülő egyesületi bajnokság I. fordulóján A Tolna megyei serdülő egye­sületi bajnokság I. fordulóját Bá- taszéken rendezte a Bátaszéki VSK a megye sportkörei, vala­mint a MASZ külön engedélyé­vel a Bajai Építők és az ITSK részvételével. A verseny azt iga­zolta, hogy helyes volt a serdü­lök és a II.—III. osztályúak ver­senyének külön rendezése, mert egyes számokban különösen né­pes mezőnyök vettek részt. Eredmények: Nők: 100 m: 32 induló: 1. Bárdos 13,3, 2. Búzás 13,7, 3. Virág 13,8 (mind Sz Dózsa), 4. Nagy (Bátaszék) 14,—,... 6. Schuller (Sz Dózsa) 14.2. 80 m. gát: ...6. Bajai (Báta­szék) 18,4. A verseny a bajaiak sikerét hozta. Magas: 40 induló: 1. Virág (Sz. Dózsa) 140, 2. Búzás (Sz Dózsa) 130, 3. Jahn (Bátaszék) 130... 6. Martin (Bátaszék) 125. Súly: 20 induló: ... 2. Szalon lay (Sz. Dózsa) 865, ... 4. Lugosi (Sz. ITSK) 811, ... 6. Kiss (Bátaszék) 779. Női pontverseny: 1. Bajai Épí­tők 1063 pont, 2. Bátaszék 933, 3. Szekszárdi Dózsa 675, 4. Szekszár­di ITSK 291. Férfiak: 100 m: 1—2. Gujás (Sz. Dózsa) és Novikov (Sióagárd) 12,5, 3. De­rne (Bátaszék), Szabópál és Hal­mai (Sz Dózsa) 12,6, ... 6. Wolf (Sz ITSK) 12,7. 1000 m: ... 2. Sipos (Sióagárd) 3:07,8, 3. Friedrich (Bátaszék) 3:08,9, 4. Kiss (Sz ITSK) 3:10,8, 5. János (Bátaszék) 3:13,8, 6. Schmiedt (Bátaszék) 3:14,—. Távol: 1. Szabópál (Sz. Dózsa) 561, 2. Somogyvári (Sz. ITSK) 555, 3. Novikov (Sióagárd) 544, 4. Gu­jás (Sz Dózsa) 542, 5. Deme (Bá­taszék) 526, 6. Hauer (Sz. Dózsa) 521. Súly: ... 2. Kilián (Sióagárd) 10,83. 3. Borbély (Sz. ITSK) 10,75, 4. László és Dombai (Sz. Dózsa) 10,23. Gerely: 1. Królik (Sz ITSK) 36,20. 2. Bretl (Sz ITSK) 34.90. A serdülő fiúknak a MASZ előírá­sa szerint felnőtt gerellyel kellett dobni. A férfi pontverseny állása: 1. Szekszárdi Dózsa 498 pont, 2. Bá­taszék 267. 3. Sz. ITSK 253, 4. Sióagárdi Tsz SK. 249. 5. Bajai Építők 115, 6. Bajai ITSK 112.

Next

/
Thumbnails
Contents