Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-03 / 78. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. április 3. ; fJS&> U A harci Petőfi Termelőszövetkezet bőségesen el van látva szálas takarmánnyal. Pilisi Pál és Heffner József takarmányosok lucer­nát szállítanak az állatoknak, abból a kazalból, melyben még kö­zel 200 mázsa kiváló lucernaszéna van. Mezőgazdasági tollrajzok VETÉS KÖZBEN A föld végén egymásra fekte- tett, szalmával letakart zsákku­pacok, egymástól 50 méternyi tá­volságban. Paks és Hencse között, a Kis­kút dűlőben, a betyár erdő mel­letti hatalmas, szépen zöldellő ősziárpa-tábla végén Belorusz áll. Az utána kötött negyvennyolc soros, nagyméretű, szovjet gyárt­mányú vetőgépbe éppen az után­pótlást töltik a zsákokból. A kézfogással járó szokásos be­mutatkozás' után kiderül, hogy az egyik „farost” Hoffmann Ádámnak, a másikat pedig Hoff­mann Józsefnek hívják. — Testvérek? Ádám bácsi bólint. A József nevet viselő megjegy­zi. — De azért nem vagyunk .ik­rek. — Mit vetnek? Weltmann Ferenc, a traktoros válaszol: — Őszi árpa felülvetést vég­zünk baltacimmal. Lóháton érkezik a paksi Ezüst­kalász Termelőszövetkezet bri­gádvezetője, Pákái József. Le­ugrik a nyeregből. Vizsgálja a vetést, majd odajön hozzánk. — Csak így tovább! — látszik róla, hogy elégedett a munkával. A „farosok felé fordul. — Mikor kezdtek? — Hat óra harminckor — vá­laszol az idősebbik Hoffmann, — és ha az idő engedi, sötétedésig maradunk. JJgy siettünk, hogy még a reggelit is délben tartot­tuk. A testvérek fellépnek a vető­gépre szerelt járódeszkákra. Fel- búg a traktor motorja. A cso- roszlyák egyenletesen eresztik a földbe az apró magot. — Nagyszerű emberek — mu­tat a farosok felé a szövetkezeti brigádvezető — télen is együtt dolgoztak! Húsz fokos hidegben szórták a műtrágyát, a hó tetejé­re. Kétszáz mázsát szórtak szét. Fercs Lajos, a gépállomás bri­gádvezetője megszólal. — Mi sem panaszkodhatunk az emberünkre. Ma hétfő van. Weh- mann Ferenc szombat reggeltől vasárnap délig egyfolytában, megszakítás nélkül a Paksi Halá­szati Szövetkezet földjén dolgo­zott, és látja, nem árul el fáradt­ságot a mozgása. Szívós ember. Sokat vállal önként magára. Ke­veset beszél, de tisztában van az­zal, hogy az idő sürget, mert meg­késtünk a tavaszi munkákkal. H. T. Káderek A FELSZABADULÁS UTÁN B. J. adóhivatali főtanácsosnál laktam kosztos-diákként. Nem tu­dom elfelejteni féktelen felindu­lásait amikor arról beszélt, hogy munkásakat, parasztokat, egysze­rű embereket hivatalba helyez, kiemel a párt. B. J. sokszor el- komorodott, azt állította: tudat­lanok kezébe kerül az ország, tönkre fogunk menni, csődbe jut a gazdasági élet, visszaesik a kultúra, megsemmisül nemzeti létünk. Apámhoz fordultam, az egy­szerű földműveshez, mi a vélemé­nye B. J. állításairól. — Akiket én ismerek a káderek közül, azok rendes, becsületes, szorgalmas emberek. Olyanok, akik a nép javát akarják — így látta apám és én is erre az állás­pontra helyezkedtem. Igen, a párt nagyon bátran és következetesen emelte funkcióba, a nép legjobbjait, a kádereket. Mindannyian emlékszünk a hősi időkre, amikor bányák mélyéről, munkapadok, gépek mellől, az eke szarvától vagy eldugott, ko­pott íróasztaloktól kerültek em­berek a vállalatok, közigazgatási és kulturális intézmények élére, vezető posztjára, vagy pártfunk­cióba, járási, megyei, országos szinten. A kiemelt káderek ma­gukkal vitték lángoló szívüket, osztatlan odaadásukat a szocializ­mus ügyéért, kérges, repedezett tenyerüket, durva munkában rongálódott ujjaikat és siltes sap­kájukat. Sok tudást, magas mű­veltséget, választékos modort nem igen vihettek magukkal, mert na­gyon mélyről jöttek. A Horthy- fasizmus kegyetlen körülményei között nem nevelődhetett ki olyan kvalifikált vezető réteg, amely minden tekintetben alkalmas lett volna a nép országának vezetésé­re. Ezért a szív volt a fontos, az odaadás, a nép szolgálatának fel­tétlen vállalása — a tudást sok esetben a funkcióba helyezés után kellett elsajátítani. A kiemelt káderek döntő több­sége a nép iránt érzett hatalmas felelőséggel fogott munkájához. Könyvelt fölé görnyedt, éjt nap­pallá téve dolgozott, tanult, hogy betölthesse, s méltán tölthesge be kapott funkcióját. A káderekből máig hivatott vezetők, jogászok, mérnökök, közgazdászok, politi­kusok, értelmiségiek lettek, azon­kívül hogy vezették az országot nagy győzelmeken keresztül. Kor­3Li tiintethjie ... A dunakömlődi Szabadság Tsz- ben már nagy a mozgás. A meg­javult idő lehetővé tette a mű­trágya-szórást és a babvetést. A tagok jönnek-mennek az iro­dán. | Eigemann Józsefnét keresném, a főkönyvelőt, aki mostanában kap kitüntetést, — érdeklődőm. Kiderül, hogy min­denki tud a felterjesztésről, — csak éppen ő nem. — Titokba tartottuk, — ma­gyarázza Uhrin Vendel tsz-el- nök, hadd legyen nagyobb a meglepetése ... A beszélgetés során megtudom, hogy Margitka 10 éve, jóformán a tsz megalakulása óta dolgozik a Szabadság Termelőszövetkezet­ben. Igaz, annak idején sokkal egyszerűbb volt a munkája. A tagok munkaegység-elszámolása, a raktárnyilvántartás és a bank­kal kapcsolatos ügyek intézése volt a dolga. Ahogyan nőttek a feladatok, úgy szerezte meg hozzá a nagyobb tudást. Elvégezte a képesített könyvelői, majd a mérlegképes könyvelői tanfolya­mokat. Kollégái helyette sorolják: két alkalommal kapott vándorzászlót és pénzjutalmat. Ha valakinek a tsz-tagok közül szüksége van valamire, Eigeman- nét keresik. ...Ugye megírja lelkem, azt a kérvényt? ... És a főkönyvelőnő bent marad munka után, megírja a levelet, intézi a gyerekek továbbtanulását. . ■ ■ Ugye eljön a nőtanács meg­beszélésére, segít az öregek nap­ját megrendezni? . .. Persze, hogy segít. Nem mondok . újat, ha azt állítom, hogy a dolgozó falusi háziasszony és édesanyá idő­beosztása még komplikáltabb, mint a városié. Igaz, Eigemannék ebben az évben beszerezték a bután-gázt. De így is: sok idő.el­megy a főzésre, takarításra, a család ruháinak q rendbetartásá­ra. Pedig olvasni kell minden nap. Szakirodalmat és szépirodal­mat. Nyolc újságot járat, rend­szeresen vásárol könyveket. — Most már sokkal könnyebb, de amikor a tanfolyamokat vé­geztem — éjszaka tanultam és nappal éppúgy helyt kellett áll- nom... „Kiváló Dolgozó” kitüntetésé­nek .joggal örül a szűkebb család, férje, kislánya és örül a nagyobb család: a Szabadság Tsz minden egyes tagja... I Storch Péterné az , al?ó~ !-------------------------------nanai Béke Tsz tagja „Kiváló termelő­szövetkezeti tag” jelvényt és ok­levelet kap április 4-én. Feketekendős, ráncos kis öreg asszony a Rézi néni. Karosszék- b-> ültetné az ember. És ki gon­dolná — évek óta az ő munka­egysége a legmagasabb az asszo­nyok között, kereken 200. Elölj ár, beleértve a kapálást, a kévekö­tést, vagy a dohánysimítást. — Nem csináltam én semmi különöset... Nem is értem miért engem javasoltak a tsz-irodán. Csak dolgoztam. Mert ugye a munkával nem lehet várni, azt akkor kell elvégezni, amikor itt az ideje. ... Hogy engem soha­sem kell bíztatni? ... Pedig Storch néninek nem volt könnyű, az élete. Családját rész­ben elvesztette, lánya férjhez ment és más faluba költözött, így került 14 év előtt Alsónánára jó ismerősökhöz. Családtagként kezelték, jól bántak vele. De ezért a „jó bánásmódért” alapo­san megdolgozott. SZTK tagsága is csupán a tsz megalakulása óta, négy éve van. Ilyen körülmények között nem csoda, ha lelkes tagja lett a közösnek. Az élet rendje az lenne, hogy a fiatalok támogassák az örege­ket. Rézi néninél ez is máskép­pen van. Legnagyobb öröme, ha megtakarított forintjaiból a tá­volban élő lányának, unokáinak juttathat. S mivel a Béke Tsz évről évre erősödik, mennek az ajándékok a családnak. Kitüntetésekor vele együtt örülnek az alsónánaiak. Ha va­laki, — mondják — a szorgalmas Storch néni megérdemelte ezt a magas helyről jött elismerést. G. Molnár Edit szerű ipart, nagyüzemi, szocialis­ta mezőgazdaságot, népi állam­hatalmat, magasszínvonalú kultú­rát, ütőképes hadsereget terem­tettünk, s ostromolja messziről jött országunk mindenben a világ- színvonalat. S e gigászi munká­ban élen jártak: a káderek. Azok, akik bányák mélyéről, munka- padok mellől, az eke szarvától, vagy eldugott, kopott kis íróasz­taloktól kerültek vezető funkció­ba. TIZENNYOLC ESZTENDŐ alatt új vezető gárdát termelt ki a nép önmagából, olyan vezető gárdát, amely teljesen alkalmas minden tekintetben a vezetésre. Tizen­nyolc esztendő alatt a nép olyan új értelmiséget nevelt, amely minden területen eredményesen veszi fel a versenyt a régivel, s bátran odaállhat bárhová, meg­mutathatja magát a világnak. Olyan politikusok nevelődtek fel nálunk, akik sikerrel viszik elő­re pártunk országot és embert felemelő politikáját, dicsőséget szereznek hazánknak a nemzet­közi politikában. Ma már nem is keresd senki, hogy honnan jöttek a káderek. Kinek jut eszébe a mi megyénk­ben ma már, hogy dr. Guzorán Gáspár jogász, a bonyhádi járás- bíróság elnöke mezőgazdasági cse­léd, majd munkás volt valaha. Vagy ki gondol arra, hogy Mohá­csi Károly, a Szekszárdi Állami Gazdaság kiváló igazgatója nyom­dász, Nagy Ferenc, a Bonyhádi Zománcgyár igazgatója munkás volt valaha? Varga István, a pak­si járási tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke az eke szarvától, Sajgó Ferenc, a Dombóvári Járási Tanács vb elnöke géplakatos szakmából, Vágány István, a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese cseléd­sorból került vezető beosztásba. Mind olyan vezetők, akiket a párt emelt magasra és akik méltókká váltak a bizalomra, mert nagyot nőttek tudásban, emberségben az elmúlt tizennyolc esztendő küz­delmei során. Igen, mi már nem nagyon tart­juk számon ki, honnan jött, ma azt nézzük, alkalmas-e funkciójá­nak ellátására. A követelmények nőnek, egyre magasabb színvona­lon kell gazdaságot vezetni, köz- igazgatást irányítani és politizál­ni. Nem nézzük, ki honnan került funkciójába, de büszke öröm tölt el minket, ha azt látjuk, hogy a vezető posztokon milyen dereka­san állják meg helyüket az egy­kor kiemelt káderek. A tizennyolc esztendő történel­mivé magasztosult tanulsága adott bátorságot a szövetkezetek­be tömörült parasztságnak is ah­hoz, hogy többezer holdas nagy­üzemek élére maguk közül vá­lasszanak vezetőket. A mezőgaz­daságban megismétlődött a 18 esz­tendő tanulsága. Olyan hivatott vezetők váltak egykori kis- és középparasztokból néhány eszten­dő alatt, mint G. Kovács István döbröközi tsz-elnök, Heimann Ferenc, a szekszárdi Jóreménység elnöke, Szili Péter, őcsényi elnök, meg a többiek, akikre méltán te­kint büszkén falujuk, termelő- szövetkezetük. A FELSZABADULÄS törte At az egyszerű emberek érvé­nyesülésének, tudásvágyának gát­jait. Népi országunk vezető poszt­jaira az országos funkcióktól a községi tisztségekig a nép fiai ke­rültek, akiknek évekig sok-sok nehézséggel kellett megküzdeniök, akik állták a sarat, elsajátították a vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Ma, fel- szabadulásunk ünnepén nagy tisz­telettel és elismeréssel adózunk a kádereknek. Amit ők tettek, tör­ténelmi tett, hősi tett, s olyan cselekedet, amelyet aranybetűkkel őriz meg a történelem. Amit ők tettek azért ma hálás az egész ország, mert méltán rászolgáltak a nép bizalmára. Gy. J. EGY ÉV UTÁN a gyönki tűszelep-üzemben A gyönki tűszelep-üzem első termelési értekezletéről egy év­vel ezelőtt írtunk. „Minden kez­det nehéz” — tartja a közmon­dás. Itt is így volt. Az indulást követő egy—két hónapban meg kellett fizetni a „tanulópénzt”. Baj volt a gyártmányok minő­ségével. Az üzemi életet próbálgató lányok, asszonyok előtt isme­retlen fogalom volt a terv, a norma, a munkaverseny. Ház­tartásból kerültek az üzembe. Az első termelési értekezleten még erősen érződött, hogy a szervezettség útján csak az el­ső lépéseket tették meg. Üzem­be kerülésük után valameny- nyien beléptek a szakszervezet­be, s elindultak azon az úton, hogy üzemi munkássá formá­lódjanak. Egy év után meglátogattuk a gyönki tűszelep-üzemet. A be­járatnál munkaversenytábla, a legfrissebb eredményekkel. (A neveket azért nem írjuk ki, mert naponta válioznak). Ko­vács Pál elvtárs, az üzem ve­zetője kalauzol végig a mun­katermeken. Hosszabb beszél­getésre — a gépek mellett dol­gozó asszonyokkal — nem igen van alkalom. De a kérdésekre adott rövid válaszokból kitű­nik. hogy szeretik üzemüket. — Fejlődünk — mondja az egyik fiatalasszony. — Ha egy­két hónap múlva jön hozzánk látogató, már a fürdőnket és az öltözőnket is meg tudjuk mu­tatni. Háromszázezer forintot kaptunk építési költségekre. A mi üzemünk, a mi öltö­zőnk. Ez is bizonyít. De az még jobban, hogy január és feb­ruár hónapban 30 000 tűszelep­pel gyártottak többet a terve­zettnél. Számokban kifejezve nem tűnik soknak a 30 000-es túlteljesítés. De ha úgy számo­lunk, hogy a hatvanhat dolgo­zó két és félnapi termeléssel adott többet, mint amennyit a terv előirányzott, említésre méltó teljesítmény egy kezdő üzemben. Fiatal üzem, alig egy éves múlttal és a fejlődés széles táv­lataival: Szociális létesítmény épül 100 munkás részére. Az idén bővül a tűszelep-üzem. A szomszédos épület átalakítását, tatarozását már megkezdték. A tűszelep-üzem mellett egy pa­tentgyűrűs f űzőüzem kezdi meg a termelést. Negyven dolgozót foglalkoztat majd. — A fejlődéssel szaporodnak a gondok. Megoldásukhoz sok segítséget adhatna az üzemi pártszervezet — jegyeztem meg. — Igen, mi is érezzük a párt- szervezet hiányát. Fiatal vezető vagyok és sokszor tapasztalom, hogy a több szem többet lát elvén egy jól működő pártszer­vezet sokat tehetne — mondta Kovács Pál elvtárs. — Amikor az üzem egy évvel ezelőtt meg­alakult, két párttagunk volt, de a fejlődés nem állt meg. Né­hány dolgozó, köztük magam is a községi alapszervezetnél kér­tük tagjelölt felvételünket. Je­lenleg öt párttagunk és két tag­jelöltünk van. Most már csak a járási pártbizottság hozzájá­rulását várjuk ahhoz, hogy az üzemi pártszervezet megalakul­hasson — mondotta. Bizonyára meg is kapják, s utána gyorsítani lehet a fejlő­dést. Az üzemi pártszervezet sokat segíthet a termelés párt­ellenőrzésében és sokat a dol­gozók üzemi munkássá formá­lásában. P. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents