Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-14 / 87. szám
Tr>63. 5prfl!s ÉL 10 ‘FOTNA WKfrrSf ^EPÜÍSXB Shakespeare évforduló vidéken — Társulati ülés a Déryné Színházban — Ünnepi társulati ülésen találkoztak az Állami Déryné Színház művészei, hogy értékeljék az idei évad eredményeiig ha nem is teljességében, de fő vonalaiban meghatározzák a színház előtt álló új feladatokat: Ascher Oszkár igazgató bevezetőjében - emlékezett a tragikus hirtelenséggel elhunyt Dékány János színművészre, s bejelentette, hogy munkássága elismeréseként emlékdíjat alapít a színház, amelyet mindert év március 18-án, Dékány János halálának évfordulóján adnak ki az idény legkimagaslóbb színészi alakításáért. Ezt követően üdvözölte a színház kitüntetettjeit. Meleg szavakkal köszöntötte a Kossuth-díjas Kassai Ilonát, és a Jászai-díjjal kitüntetett Feleki Sárit és Kamilly Juditot, valamint a negyven éves színészi jubileumot ünneplő Sándor Böskét és a negyed- százada színpadon szereplő Károlyi Juditot. A jövő évad terveiről szólva elmondotta: hamarosan nyilvánosságra kerül a színház új programja, amely a művészi munka magasabb színvonalra póló emelését célozza. Arról is tájékoztatott, hogy a Déryné Színház is részt vesz a nagy angol költőóriás, Shakespeare születése 400. évfordulójának megünneplésében. Az évforduló keretében színre hozzák vidéken Shakespeare Szent- ivánéji álom című al- kotását. Májusban tartja első túráját a% autóklub megyei csoportja Csütörtökön este Szekszárdon, I Hornok Istvánt,, a titkárság, tagjai - 1 I IT-klubhan megtartotta első vá Klem Györgyöt és Pásztor vezetőségi ülését az Autóklub . 71',, . ., , Tolna megyei Csoporja. Az első SaJldort választottak. Az autóklub vezetőségi ülésen megválasztották vezetőségének legközelebbi ülése a csoport tisztikarát. Elnöknek jövő hét csütörtökön lesz, amikorI is a május havi programot beszélik meg. Májusban rövid hazai túra szervezését tervezi a klub vezetősége. Jelentkezni a klub 1 titkárainál lehet. A csillogó autók a megyeháza előtt várakoznak, míg gazdáik bent a Magyar Autóklub Tolna megyei csoportját alakítják meg. Az alakuló gyűlésen sok mindenről esik szó, de a főszereplők mégis a kint, némán várakozó Skodák, Moszkvicsok, Trabantok, Wartburgok, illetve a velük megteendő kül- és belföldi túrák. ESEMÉNYNAPTÁR Hatszáz csibe bosszúsággal körítve Joggal hiszik a kölesdi asszo- óhajt, ezen a napon jelenjék meg nyok, hogy Pucz János felvásárló a felvásárló-helyen, mert kere- pajkos komolytalansággal arra ken hatszáz napos jószágot küld vetemedett, hogy bosszantsa űz- a Baromfifeldolgozó Vállalod. Az letfeleit. Mi másra gondolhatná- asszonyok kosarakkal felszerelve nak, hisz legutóbb Pucz János a kívánt napon és a kívánt he- felbíztatta őket, hogy április 4-én lyen megjelentek, majd türelme- lesz naposcsibe, s aki vásárolni sen várakoztak. Eltelt egy óra,- kettő, három, aztán eltelt a délelőtt és a délután is, de csirke sehol. A türelmesebbek úgy döntöttek, várnak. Mások már; délelőtt hazamentek és bosszatikod- va mondogatták; őket ugyan ne tegye lóvá senki. Pucz János pedig, mit tehetett mást, mentegetőzött, ö nem tehet semmiről. Neki előző nap a vállalat embere megígérte a csirkét’ és ezért bátorkodott az asszonyoknak szólni. A felvásárló tehát nem hibás. Feltehetően bajok vannak azonban a Baromfifeldolgozó Vállalat kirendeltségén a munkafegyelemmel, vagy a szervezettséggel, esetleg a felelősséggel. Nincs kizárva, hogy közbejött valami. Ilyesmi előfordulhat. Annyira azért illik becsülni a kölesdi háztáji termelőket, hogy legalább telefonáljanak — ilyen esetben. Ezt iS elmulasztották. A földművesszövetkezetnek kellett érdeklődni, hogy mi történt. Ez viszont eső után köpönyeg, mert a hatszáz naposcsibe helyett azon a napon egy csomó bosszúságot vittek haza a kölesdi asszonyok. Kinek, és mire jó ez? Ha nincs aprójószág, akkor ne ígérjenek, ha viszont ígérnek, akkor szállítsanak. Ez elég elemi követelmény. A vállalat most új időpontot állapított meg: április 18-án mégis csak szállítják a hatszáz naposcsibéit Csak ne úgy, mint 4-én! — szp — Nyikcioj Mikluho-Maklaj 75 évvel ezelőtt, 1888. április 14-én halt meg NYIKOLAJ MIKLUHO-MAKLAJ, a leghíresebb orosz felfedezők egyike. A hei- cielbergi egyetemen tanult, majd 25 éves korától kézdve egész életét a távol- keleti szigetvilág kutatására szentelte. 1871-től UJ-Guineát, a Fülöp-szigetekel, a Maláj-félszigetet, Melanéziát, végül újból kedvenc tartózkodási helyét, Uj- Guineát utazta be. Etnográfiai és antropológiai kutatásai főleg a pápuákra nézve nagyjelentőségűek. 1947-ben a Szovjetunió néprajzi intézetét róla nevezték el. Művei közül olvasásra ajánljuk: PÁPUÁK VILÁGÁBAN címűt. * A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT 1925. április 14-én alakult meg. TTTYTTTT'fVVVfTVTTTTTTTT¥TTT¥TTTTTTTTTTTTTfTTTTTf SZAPORULAT... Píb — Az angyalát, megint ellenőrt hozott, nem agronómust! (Szegő Gizi rajza) Aj fok nyílnak az űrbe Mi is hozzájárulunk az űrkutatáshoz. Létesítünk olyan középületeket, melyek megnyitják az utat, mondhatni tárt kapukkal, az űr felé. Csak lépni kell egyet, és irány a nagyvilág... Híres a mi városunk sok egyébről. Hogy mást ne mondjak, arról is, hogy a huszonhét lakásos bérházhoz huszonhat fáspincét terveztek. Hallottunk már arról is, hogy... no, szóval, most a legfrissebb furcsasággal kívánom megismertetni a tisztelt olvasót, mégpedig városunk hírességével — mert nyilván azzá lép elu — az ajtóval, amely az űrbe nyílik. Üt nagy ajtóról van szó. Az ajtók két szárnyasak, mint minden valamirevaló, hasonló nyílászáró szerkezet. Ezek is széfek, úgy látszik, még passzentosak is, van rajtuk két szép, lepkeszárnyhoz hasonló fogantyú, kívül is, no, meg bévül is. Ez a lepkeszárny formájú f )- gantyv azon nemes célt szolgálja, hogy ha az ember be akar merni a helyiségbe, akkor azt a fogantyút 1 kell megfogni, és nyomni, befelé, avagy húzni kifelé, kinek hogy, s milyen kedve van az ajtónyitáshoz. Pontos törvényszabta szabálya nincs annak, hogy az ajtót húzni, avagy csak nyomni lehet... Aztán van ezeken az ajtókon zár is. Jófajta ELZETT, — ha jól ismertem fel, — biztonsági zár. Kulcsát bizonyára az épület portása őrzi, hogy ne tudjon mindenki kénye kedve szerint akkor, s úgy az űrbe lépni, közvetlen az ajtóból, amikor akar. Mert csak egyet kell lépni, és máris a légben kalimpál majdan űrutazásra induló hazánkfia. Kilép a vásárcsarnok ajtaján, és zuhan egyenesen lefelé, csekély négy métert. Mi ez a négy méter? MWWWVWWWWWl/ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megye! Tanács lap]a Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség* 20—11 Kiadóhivatalt 20—10 KészOl a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utco 4ó. Telefon: 21—21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkné* Előfizetés] díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. Mi ez a négy méter ahhoz, amit Gagarin és társai utaztak? De félre a tréfával, nézzék meg kedves olvasóim azokat az ajtókat, a nemsokára átadásra kerülő vásárcsarnoknál — mire is szolgálhatnak azok ott, egy emelet magasságban, ha nem arra, hogy az űrbe lépjünk, közvetlen a küszöbről. Persze lehet, hogy az ajtók más rendeltetésre készültek, de nyilatkozzék erről nekünk mondjuk a tervező, vagy a megrendelő. Szívesen közöljük nyilatkozatát. — Pj — — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Bagi Emilia, Szekszárd Kórház, hétfőn: dr. Ferenczy’ József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. — A szülői munkaközösség szerepéről, az iskolai és az otthoni nevelés kérdéseiről tart megbeszélést a szekszárdi járási nőtanács és a járási művelődési osztály április 17-én Szekszárdon, a városi tanács klubjában. — A Bonyhádi Gépállomáson huszonnyolcán végezték el a három hónapos traktoros-iskolát. Az új traktorosok közül a legtöbben termelőszövetkezetükbe , tértek vissza. . — Ötezer térképet készítettek az elmúlt öt év alatt az Ireg- szemcsei Kutató Intézetben. A tájkutatási munkák keretében készített térképek nagy segítséget adnak a termelőszövetkezeteknek a talaj hasznosítási és talaj javítási munkákban, s a termelés szakosításának helyes kialakításában. — Több száz méhész működik a megyében, akik az idén 15 vagon méz értékesítésére kötöttek szerződést a földművesszövetkezetekkel. — Hatvanan neveztek be az ifjú silókukorica-termesztők versenyébe a szekszárdi járás fiataljai közül. A fiatalok 123 holdon termelnek silókukoricát. — A Televízió műsorai 9.40:' Uttörőhíradó. 9.55: Űrhajós-vetélkedő. Az Intervízió műsora Berlinből. 11.00: Asztalitenisz VB. Egyéni középdöntő közvetítése Prágából. 13.45; A Magyar HirNincs öttalálatos a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 15. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öt találat nem volt. Négy találatot negyvenhárom fogadó ér el, nyereményük egyenként 91 252 Ft. Három találatot ,3744 fogadó ért el, nyereményük egyenként 524 Ft, két találatot 105 983 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18 Ft 50 fillér. de tő műsora. 13.55: Asztalitenisz VB. Egyéni döntő közvetítése Prágából. 18.55: Utinapló az NDK-ból, A Magyar Televízió kisfllmje. 19.05: Egy költő arca; Emlékezés József Attilába, születésének 58. évfordulóján. 19.30: Tv-híradó. 19.50: A tv mesekönyve. 19.55: Esti beszélgetés, 20.05: Jó dolog fiatalnak lenni. Magyarul beszélő angol film. 21.35: Kirándulás Japánban. 21.55: Telesport. 22.15: Hírek. — A Televízió műsora hétfőn: 9.50: Csibék az úton. Magyarul beszélő csehszlovák film. 10.55: Mesterművek. A Berlini Állami Szimfonikus zenekar hangversenye. 15.50: Ferencváros—Rapid húsvéti kupa labdarúgó-mérkőzés. 18.00: Tavaszi körkép. 18.20: Látogatás Kun vári Bella védett magángyűjteményében. 18.50: Divatrevü. 19.30: A tv-híradó húsvéti melléklete. 20.00: Szép álmokat, gyerekek! 20.05: Táncdalok. 20.50: Kreutzer-szonáta. (Csak 16 éven felülieknek)! 21.50: Hírek. Az éjszakai lehűlés fokozódik Várható időjárás vasárnap estig: Kevesebb felhő. Néhány helyen kisebb záporeső. Élénkebb északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik. A nappali fel- melegedés kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—15 fok között.