Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-12 / 85. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1963. április 12. SPMBtT TORKA Bányai nyújtón első, összetett bajnokságban második lett Debrecenben Az elmúlt szombaton és va­sárnap Debrecenben került meg­rendezésre az országos közép- iskolás tornászbajnokság. Ezen 74 fiú és 72 lány vett részt. Tolna megyéből a szekszárdi Bányai, Lipovszky, Arató, a bonyhádi Falvai, míg a lányok versenyé­ben Bonvhádról Keresztes Ágnes és Kaszler Erzsébet, Szekszárdról Petkovics Ildikó képviselte me­gyénket. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fedett díszudvarán vasárnap délelőtt, mintegy kétezer néző tekintette meg a versenyt. A Tolna megyei középiskolások közül legeredményesebben Bányai Zoltán szerépeit, aki nyújtón or­szágos bajnokságot nyert, ugyan­akkor az összetett bajnokságban a második lett. A Szekszárdi Gimnázium másik tanulója, Li- povszki Gyula az első napon megsérült, és így a versenyt folytatni nem tudta. A bonyhádi Falvai Gyula nyújtón a harma­dik helyen végzett, ugyanakkor az összetett bajnokságban a ki­lencedik lett. Arató Lajos (Szek­szárdi a tizenötödik helyen vég­zett az összetett bajnokságban. A versenyen három budapesti és két debreceni pontozóbíró mű­Kosárlabda-híradó A Paksi Gimnázium legyőzte a Bácska II. csapatát A megyei kosárlabda-bajnokság hatodik fordulójában több meg­lepetés született. Ezek között is első helyen áll a Paksi Gimná­zium férfi csapatának győzelme a Bajai Bácska II. ellen. A va­sárnapi forduló eredményei. Nők: Szekszárdi Közgazdasági Techni­kum—Dombóvári Gőgös Gimná­zium 37:31 (25:11), Bajai Ruha— Paksi Gimnázium 28:12 (19:16), Bajai Ruha—Paksi Kinizsi 30:19 (13:10). Férfiak: Szekszárdi Gim­názium—Dombóvári 12 évfolya­mos iskola 56:41 (31:20), Dombó­vári VSE—Szekszárdi Közgazda- sági Technikum 57:^3 (31:9), Pak­ l si Gimnázium—Bajai Bácska II. 53:52 (20:26), Bátaszéki VSK— Bonyhádi Vasas 51:44 (20:24). Az április 14—i műsor: Bonyhá- don 9 óra: Bonyhádi Cipő— Szekszárdi Petőfi II. (női), 10.10: Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Pe­tőfi (férfi). Dombóváron: 13.00: DVSE—Bajai Bácska II. (férfi), 14.10: Dombóvári Gőgös Gimná­zium—Bajai Ruhagyár (női). Pak­son: 10.00: Paksi Kinizsi—Bajai Építők II. (női). Április 15-én, hétfőn Bátaszéken: 16.00: Báta­széki VSK—Szekszárdi Gimná­zium (férfi). A bajnokság állása: Nők: 1. Bajai Építők II. 11 11 — 602:381 22 2—3. Bajai Ruha 11 8 3 607:396 19 2—3. Sz. Petőfi II. 11 8 3 479:342 19 4—6. Dombóvári Gőgös Gimn. 11 7 4 401:446 18 4—6. Bonyhádi Cipő 12 6 6 441:406 18 4—6. Paksi Gimnázium 11 7 4 411:390 18 7. Dombóvári 12 évf. isk. 13 3 10 430:620 16 8. Sz. Közgazdasági Techn., 13 2 11 249:455 15 9. Paksi Kinizsi 11 — 11 208:379 11 Férfiak: 1. Szekszárdi Petőfi 13 12 1 1123:552 25 2. Baiai Bácska II. 12 10 2 750:501 22 3. Bonyhádi Vasas 12 9 3 723:527 21 4. Dombóvári VSE 12 7 5 747:703 19 5. Bátaszéki VSK 12 6 6 572:552 18 6. Szekszárdi Gimnázium 12 6 6 549:690 18 7. Sz. Közgazd. Technikum 13 2 11 428:791 15 8. Paksi Gimnázium 12 2 10 409:459 14 9. Dombóvári 12 évf. isk. 12 1 11 472:754 13 Készülnek a vasárnapi emlékversenyre l Szekszárdi Szpartakusz ke- páros-szakosztálya vasárnap nynyitó országúti kerékpár- senyt rendezett, melyen pécsi bajai versenyzők is részt vet- A versenyen a szekszárdiak ískedtek. ahol 42 kilométeres átlaggal Vajda Ferenc és Gaz­dag István holtversenyben első lett. A fél-versenykerekeseknél Kovács győzött Szűcs előtt. A vasárnapi verseny felkészülés volt az április 14-i Osztapenko 1 emlékversenyre, ahol a szekszárdi kerekesek szeretnének jól helyi- i állni. ködött, és ez erősen éreztette ha­tását a végeredményen. Az első nap versenye után Bányai veze­tett, azonban a második napon irreális körülmények között a második helyre szorult. A lányok nem értek el ki­magasló eredményt, a 72 induló közül a három Tolna megyei lány a mezőny közepén végzett. összetett bajnokság: 1. Herczeg Béla (Debreceni Tóth Árpád Gim­názium) 111,65 pont, 2. Bányai Zoltán (Szekszárdi Garay Gim­názium) 111,45, 3. Kónya Lajos (Debreceni Fazekas Gimnázium) 109,80, 4. Tihanyi Endre (Buda­pesti Puskás Tivadar Techni­kum) 109,50, 5. Bodó István (Szé­kesfehérvári József Attila Gim­názium) 109,35, 6. Riedl Richárd (Debreceni Csokonai Gimnázium) 108,85, 9. Falvai Gyula (Bonyhádi Gimnázium) 107,95, 15. Arató Lajos (Szekszárdi Gimnázium) 105,40 pont. Szerenkénti bajnokság: Korlát: 1. Herczeg Béla (Deb­recen) 19,20 pont. 2. Bányai Zol­tán (Szekszárd) 18,70, 3. Tihanyi Endre (Budapest) 18.60. Nyújtó: 1. Bányai Zoltán (Szek­szárd) 19, 2. Kónya Lajos (Deb­recen) 18,50, 3. Falvai Gyula (Bonyhád) 18.40. Lólengés: 1. Herczeg Béla (Deb­recen) 19,15, 2. Kónya Lajos (Debrecen) 18.70,3. Riedl Richárd (Debrecen) 18,45. Gyűrű: 1. Herczeg Béla (Deb­recen) 18.80, 2. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18.60, 3. Bartha László (Budapest) 18.40. Müszabadgyakorlat: 1. Verebély András (Eger) 18.80. 2. Tihanyi Endre (Budapest) 18.80, 3. Bá­nyai Zoltán (Szekszárd) 18.50. Ugrás: 1. Tihanyi Endre (Buda­pest) 19.30, 2. Herczeg Béla (Deb­recen) 18.60, 3. Bányai Zoltán (Szekszárd) 18.50. Kötelező gyakorlat: 1. Herczeg Béla (Debrecen) 56,30, 2. Bányai Zoltán (Szekszárd) 55.50. Szabadon választott gyakorlat: 1. Bányai Zoltán (Szekszárd) 55,95, 2. Herczeg Béla (Debrecen) 55.35. fg0£gä Dorogi Ferenc és Kálmán Já­nos. a Szekszárdi Dózsa ököl­vívója elutazott Tatára, ahol a válogatott keret készül a Francia- ország elleni mérkőzésre. Az el­utazás előtt Dorogi így véleke­dett: — Cserge már a harmat­súlyban indul, így a légsúlyban Klenovits (Gyöngyös) és Haran­gozó (Székesfehérvár) lehet még esélyes a válogatottságra. Kleno­vits küzdőmodora »fekszik ne­kem«, ellene’ még sohasem vesz­tettem, Harangozótói legutoljára vereséget szenvedtem. Mindent elkövetek, hogy bekerüljek a csa­patba. * A megyei asztalitenisz csapat- bajnokság eddig lejátszott 12 fordulójában Luszka József (Tol­na) 48 egyéni győzelmet aratott, s ezzel egyedül veretlen a me­zőnyben. Utána Link (Tolna) következik 47 győzelemmel és 1 vereséggel. * A Tolnai Szpartakusz Sportkör- meghívására április 14-én, va­sárnap Tolnán vendégszerepei az MTK tartalékcsapata. A Tolnai Szpartakusz ellen a következő MTK-játékosok lépnek pályára: Kovalik, Solymosi, Palicskó, Szimcsák II., Rattmann, Gál, Fa- iiszek, Burányi, Vasas, Guth, Szabó, Lieber. A találkozóra va­sárnap délután 4 órakor kerül sor, A szpartakiád megyei sakk- döntőjének eredményei A győztes dombóvári csapat. Balról jobbra: Tóth Gabriella, Pi- rifiger Imréné, dr. Iván Gyuláné, Egri Lajosné. A Megyei Testnevelési és Sport, tanács Szekszárdon rendezte a Falusi Dolgozók Téli Szpartakiád- jának megyei sakk-döntőjét. A női egyéni bajnokságot dr. Pál Gáborné (Tamási) nyerte, míg a férfiaknál Minarik László (Ta­mási) lett az első. Csapatban a férfiaknál Tamási fölényesen győzött, míg a nőknél Dombó­vár aratott biztos győzelmet. Eredmények: Férfi egyéni: Salamon—dr. Iván 0,5:0,5, Minarik—Koltai 0:1, dr. Iván—Koltai 0:1, Salamon— Minarik 0:1, Minarik—dr. Iván 1:0. Koltai—Salamon 1:0, dr. Iván —Salamon 1:0, Koltai—Minarik 0,5:0,5, Koltai—dr. Iván 0:1, Mi­narik—Salamon 1:0, dr. Iván— Minarik 0:1, Salamon—Koltai 1:0. A férfi egyéni bajnokság ■ vég­eredménye: 1. Minarik László (Tamási) 4,5 pont, 2. Koltai Jó­zsef (Mözs) 3,5, 3. dr. Iván Gyula (Dombóvár) 2,5, 4. Salamon Lá­zár (Felsőnána) 1,5 pont. Női egyéni: Plank Ferencné— dr. Pál Gáborné 0:1, Váraljai Erzsébet—Plank Ferencné ,0:1, dr. Pál Gáborné—Váraljai Er­zsébet 1:0. Női egyéni bajnokság végered­ménye: 1. dr. Pál Gáborné (Ta­mási) 2 pont, 2. Plank Ferencné (Tolna) 1 pont, 3. Váraljai Erzsé­bet (Dalmand) 0 pont. A női csapatbajnokságot Dom­bóvár nyerte 6 ponttal, második helyen Szakály csapata végzett 2 ponttal. A férfi csapatversenyt Tamási nyerte 9 ponttal, máso­dik lett Sióagárd 5,5 ponttal. A harmadik helyezett Dombóvár 5, míg a negyedik helyezett Hőgyész 4,5 pontot szerzett; A győztes tamási csapat: balról jobbra Brózik András, Szabados Árpád, Pápai Sándor, Kunos Ferenc. Az ifjúsági labdarúgó-bajnokságért Háza kétszámjegyű győzelmet aratott Simontornya felett A megyei ifjúsági labdarúgó­bajnokság vasárnapi fordulójá­ban több érdekes összecsapásra került sor. A forduló legnagyobb győzelmét a Máza-Szászvár csa­pata aratta Simontornya ellen, bár legalább ilyen értékes Kis- dorog 9:0-ás győzelme Cikó ellen is. Eredmények: Dunai öld vár— Tolna 0:0, Bátaszék—Gerjen 3:2 (1:1), Hőgyész—Dombóvár 0:4 (0:2) Máza-Szászvár—Simontornya 10:1 (6:1), Bonyhád—Győré 6:1 (3:0), Kisdorog—-Cikó 9:0 (4:0), Építők— Paks 3:0 (2:0), (A táblázat össze­állításánál figyelembe vettük az április 4-én lejátszott l:l-el vég­ződött Máza-Szászvár—Bonyhád mérkőzés eredményét.) A bajnokság állása: 1. Dunaíöldvár 16 11 3 2 59:15 25 2. Dombóvár 17 11 2 4 53: 8 24 3. Paks 16 10 2 4 45:14 22 4. Bonyhád 17 9 4 4 49:25 22 5. Tolna 17 8 6 3 37:19 22 6. Máza-Szászvár 17 7 6 4 37:24 20 7. Bátaszék 17 10 — 7 34:27 20 8. Sz. Építők 17 7 3 7 38:33 17 9. Győré 17 7 1 9 30:44 15 10. Simontornya 17 7 1 9 23:41 15 11. Fadd 16 6 2 8 24:33 14 12. Kisdorog 17 6 1 10 39:48 13 13. Cikó 17 3 3 11 21:53 9 14. Hőgyész 17 2 3 12 14:68 7 15. Gerjen 17 2 1 14 14:65 5 16. Gyönk v i s a z a 1 é P e t t

Next

/
Thumbnails
Contents