Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-07 / 81. szám

TOLNA MEGYEI NßPÜJSAG

1963. április 7.

Megszelídítik a vizet

Zsaluk m

Hőgyészen, a nevelőotthonnal szemben mély árkot vágott a dombról lezúduló víz. Most kőgátakat építenek, hogy a további rombolást megakadályozzák.

I Üres a ház... ,Az“teáról

I---------------------------- legalább is

így látszik. A szomszédok látták elmenni az öregeket. Az anyja még hajnalban szaladt egy szülő asszonyhoz, hivatták. Az apja a tsz-irodába ment, délig nem is jön vissza. Talán az anyja hamarabb megérkezik. Ugatnak a kutyák. Valaki be akar jönni? Hát hiszen zár. va a kapu. és kiírták, hogy Vigyázat! Mert harapósak az állatok.

Egyen? Reggelizzen maga? Inkább megvárja az anyját, majd ő készít neki valamit. Tartotta tovább a könyvet a kezében. Tegnap befejezte a Mato Grosso titkát, most meg belevágott a Jangce folyóról szóló útleírásba. Itt ül a szobában, távoli vidékekről olvas, és közben azon járnak a gondolatai, hogy tulajdonképpen nem is létezik. Az egész falu azt hiszi, eltűnt, vagy disszidált Néha valakinek eszébe jut, megkérdi anyjától-apjától, van-e már hírük a Pista fiukról. Csak rázzák a fejüket, nem tudnak róla semmit. És ő közben ül a szobában, olvas, rádiózik csendesen. Ezt azért jól kifundálták. Senki nem hinné, hogy az eltűnt fiú itthon van, meghúzza magát az első szobában, ahová senkit nem eresztenek a háziak. Jól sejtették, hogy mindenütt alaposan fogják keresni, csak majd itthon érik be kérdezősködéssel a hivatalos emberek.

Halkan maga elé nevet a Jangcéről szóló sorok felett. Utánanéz a szálló cigaretta- füstnek. Sovány vigasz • ezekért az eltékozolt esztendőkért. Már olyan régóta tart ez az állapot, a létezésnek ez a halvány,, szö- rongó utánzata, hogy eszébe sem jut felugorni, valami munkát köresni a házban, fiatalos ereje régen felőrlődött az első.' szobai börtönben. Legfeljebb... Jelet rak' a könyvbe, remegő kezével polcra helyezi, aztán rendbe hozza az otthagyott ágyakat.

Söpröget, amikor az anyja megérkezik.

— Eredj 'be; fiam, apád ven- .déget hoz..; •

Meghúzódik az elsőszoba sarkában. Üveges az ajtó, függö- nyös, de azért jobb vigyázni, nehogy meglássák. Micsoda szerencse, hogy .ez alatt a hat év alatt sikerült megőrizni a titkot.

|Csok o szülein múlott,

hogy nem fedezték fel. De már - nem is tudja, hálás-é ezért? És meddig fog ez tartani? Meddig kell reszketni, ha a: kutyák látogatót jeleznek, meddig kell még zsaluk mögül figyelni a falu életét?

Sose került szóba a családban, hogy meddig lesz így? Hogy okosan határozott-e annak idején a Pista? Mert ő határozott úgy, hogy nem megy vissza a katonasághoz. Annyi mindent -beszéltek az emberek. Hogy majd orosz katonát csinálnak belőlük is. Megijedt. Igeh, ijedtség volt. Ma már nem is érti, miért nem jelentkezett az alakulatnál a felhívásra. Félt a büntetéstől, inkább az első szobát választotta. Múlták a napok, megváltoztatta volna az elhatározását, de ha később jelentkezik, még súlyosabban esik latba távol- maradása — gondolta. Múltak a napok, nőtt a felelősség, és ő maradt,.; Á könyvespolcon szaporodtak az elolvasott könyvek. Az r Aranykönyvtár, az Olcsó Könyvtár, útleírás-sorozatok kötetei mellett a mező- gazdasági szakirodalom is szép számmal jutott el az elsőszobai fiúhoz. Olvasott a zöldségtermesztésről, paprikatermesztésről' — ez már igazán közel állt .hozzá. Ez érdekelte, szerette, ezzel akart foglalkozni. Munka.;..,. ;

— Gyenge vagy fiacskám — mondta az anyja, ha fát akart vágni.

A sudár fiúból viaszsápadt; bizonytalan mozgású ember lett.

Meddig lesz így?

Hat és fél év telt el mozdulatlanságban. Ö gubózott be a világ elől, s mégiscsak kívülről jött a segítség]

Akkor este a rádiót hallgatták. így tudták meg, hogy a kormány felmenti mindazokat; akik az 1956-os eseményekkel kapcsolatban megsértették a törvényeket. Az amnesztia kizáró kitétele rá semmiképpen sem vonatkozott.

— Na, mit határozol, fiam?

— kérdezte az apja.

— Alszom rá egyet, — válaszolt.

Reggel pedig jelentkezett a járási ügyészségen, a rendőrségen, a ki égés zí tő parancsnok Ságon.

Vasárnap délelőtt járt egyet a faluban. Benézett az italboltba egy pohár sörre. Megrohanták az ismerősök, mindenki fizetni akart neki. De nem-csak ezért menekült haza.

f— Nem ismerem a fiatalokat

— mondta az anyjának, amikor hazaért.

De az első csodálkozáshullám után szívesen fogadta a falu az előkerült fiút. Hallották, hogy ott akar dolgozni a téeszben. Az elnök a közgyűlésen javasolja majd felvételét. Támogatni fogják továbbtanulási kérelmét is. Az emberek azt mondják, jobban megbüntette saját, magát, mintha vállalta volna a fegyelmi vétség következményeit.

De az első szoba zsalui már nyitva vannak...

— Bencze —

félfogadás 8-12-ig

ft

ALEKSZANDR NASZIBOV:

EJTEKHELY

az xlLhán

Fordította: Szathmári Gábor

30.

— Menjetek — szólt megadóan. — Menjetek, de szedjétek az irhátokat, az ördögöt belétek! A vonatig negyedóra van még, vagy talán már annyi sem.

Az út szabad lett. Aszker és Langfj lassan elindult. Kerimov bosszús volt. Közbejött az első kellemetlen dolog, amire nem számítottak: meglátták őket

amint kijöttek az erdőből. Az első nyom lehet ez, amely köny- hyen a kémelhárítók kezére juttathatja őket. Egy pillanatra átvillant rajta a gondolat: esetleg meg kellene semmisíteni az őrt. Ez igén könnyű is lenne. Ott áll, egészen közel hozzájuk, arcát jól ki lehet venni a sötétben. Fgy mozdulat és... Nem, nem lehet, nem tudnák hova ’elrejteni a holttestet. S ha még sikerülne is elrejteni, kirésni kezdenék a katonát. Megindulna a nyomozás. Nem. nem, ez a legrosszabb lépés lenne. így 'viszont remélni lehet, hogy tartja a száját, nem fecsegi el az esetet. Saját érdeke ellen ' ten ne vei e.

Aszker és Lange tehát folytatta útját.'

Néhány perc múlva az állomásra értek. Az őr igazat mondott,

Az állomás hangosbeszélője éppen akkor jelezte, hogy kelet felől vonat érkezik.

Az állomás kijáratánál lévő el_ lenőrző poszton könnyűszerrel jutottak át. Az idős, szemüveges ' katona átlapozta az iratokat, rájuk nézett, s szalutálással jelezte, hogy minden rendben van, mehetnek. A katona mellett álló tiszt valami egyébbel foglalkozott, ügyet sem vetett a két jövevényre.

Hajnalodott, amikor a térre lépett a két felderítő: Aszker, a magas, széles vállú, karcsú férfi, s Lange, aki valamivel alacsonyabb testesebb, háta kissé hajlott, s a lába is enyhén görbe volt. Mind a ketten viseltes katonaruhában voltak. Lange rang. jelzése: Öbergefreiter. Aszkeré pedig káplár. Egyszerű, kopottas kis, bőröndöt, vitt mind a kettő. Köpenyüket a karjukra terítették. Langet nehezen ismerhette volna fel bárki is. Szakállt növesztett, s bajuszt, amelynek két végét hegyesen felfelé pödörte, szemét sötét szemüveg takarta el.

Az állomás előtti tér nem volt nagy. Jobboldalát egy ferdén álló, hosszú, földszintes épület foglalta el.

— Raktár — mondta halkan Lange. Aszker érdeklődő tekintetére. — Katonai raktár.

Aszker bólintott. Azonnal megismerte a sötétpiros téglafalat, a erős vasrácsokkal védett ablakokat, s a görgőkön nyüó súlyos vasajtókat. Lange pontosan írta le a várost.

Balra, ugyancsak ferdén, három lakóház állt, falaikon az egykori borostyán-indák maradványaival. Az egyik egy keskeny, magas épület volt, cikornyás erkéllyel. Ablakait különböző minták díszítették. Csúcsos tetőzete — amelynek a széle olyan fogazott volt, mint valami keresztvágó fűrész —, az ég felé tört.

Az épületek félkör alakban ölelték körül a teret. Ahol a kör megszakadt, ott kezdődött az utca.

— Ez a Mariannen-Strasse? — kérdezte Aszker.

Lange nem válaszolhatott. Égy utitáskás asszony lépett hozzájuk:

— Elnézést kérek — fordult Aszkerhez. — Mondja meg, legyen szíves, hogyan juthatok el a Grossalle-ra?

— A Grossallera? — szólt gyorsan közbe Lange. — Itt jön ez a villamos. Erre szálljon fel. A negyedik megálló a város központjában. Ott tessék leszállni. Ott kezdődik a Grossalle.

Az asszony megköszönte a felvilágosítást és a villamoshoz indult.

Aszker hálásan nézett utitár- sára. Igen, úgy látszik. Lange igazolja, hogy nem volt alaptalan a bizalom iránta. Jól állja a különleges helyzetet, nyugodt, magabiztos.

— Nekünk is erre a villamosra kell szállnunk, — mondta Lange.

(Folytatjuk)

Egyik közeli ismerősöm, aki néhány hónappal ezelőtt, a Hazafias Népfront aktívájaként estéről estére részt vett a választási előkészítő munkában, szomorúan panaszkodott, hogy nem általános, de olyan jelenséggel találkozott, melyről jó. lenne, ha lapunkban írnánk. A panasz jogos.

Panaszolja, hogy több községben, igencsak elszaporodtak a tanácsházak irodáinak ajtaján a „Félfogadás 8—12-ig” feliratú táblák. S az a baj — mint mondja ismerősöm — . a tábla nem a pénztárak ajtaján van, hanem sajnos elnöki és elnökhelyettesi ajtókon is. És persze, ebből következik, hogy akkor már az előadó is kiteszi ajtajára a táblát. És mindebből következik: bosz- szankodik, jogosan háborog a választó. Mert amikor szavazáskor voksát leadta, nem e „8—12-ig” szokásra mondott igent. Igent mondott arra, hogy úgy, mint eddig, de jobban következetesebben haladjunk a szocializmus építésének útján. És ehhez nemcsak a nagy dolgok tartoznak. Nemcsak a DCM felépítése, nemcsak az Erzsébet híd, ezernyi iskola, lakóház •megléte, felépítése, sok élelmiszer, fogyasztási cikk, hanem emberség is, és nem ilyen táblák.

Mert valljuk be, az emberek félnek az ilyen tábláktól. És az ügyfél, a? állampolgár nem hivatott arra," hogy ügyes-bajos dolgával kalapolgasson napokon át. Ott van a hivatali szervezet, annak dólgozói, hogy intézzék bajos dolgait. Az semmiképpen sem jó. ha az ügyfél dolgavégezetle- nül távozik a tanácstól. Semmiféleképpen nem hasznos ez.

Míg eddig jutottunk ismerősömmel a társalgásban, a megyei pártbizottság egyik munkatársa is a beszélgetésbe kapcsolódott. S megerősítette, mit barátom mondott. 0 már példákkal.

Bátaszéken és Faddon, — hogy csak e két községet említsem — dívik ez az új szokás. Rossz szokás — tegyük hozzá mégegyszer és azonnal, mert már akkor kell ellene szólni, ha csak egy tanács egy ajtajára teszik ki a táblát. De példa van több.

Amikor a választások után megalakultak a tanácsok, megválasztották a tisztségviselőket, nem ebben a „8—12-ig” szellemben tették ezt. Hanem abban, ' amit pártunk, kormányunk követ már, lassan évtizede. És ez a politika mentes volt eddig, s ezután is mentes lesz, mert nekünk, választóknak és választottaknak kell róla tenni: Ne terjedjen,' s mielőbb szűnjön meg ez az új szokás.

Szeretünk arra hivatkozni, mert bizonyítva érezzük ezt- munkánkban nap mint nap, — hogy népünk ma már magasabb mércét támaszt munkánk iránt, mert magasabbra nőtt az igény, az igénylő egyaránt. S a hivő- tali szerveknek kell ehhez igazodni. S ha az emberségességben lépnek előre egy kicsit, közelebb kerülnek az emberekhez, az ügyfelekhez. .

A községek tanácsain fontos és nélkülözhetetlen munkát végez a megyében közel kétezer ember. Ennyi ember jó, rossz munkájától is függ jórészt az, hogyan, s miként vélekednek a választók, az ügyfelek államhatalmi szervünkről. Ha pedig, leveszik ezeket a táblákat Bátaszéken és Faddon, másv.tt pedig fel sem engedik tenni, akkor elégedettek lehetünk. Mert maradjon meg csak ez a tábla ott, ahova való, ahol értelme van: tartsuk csak tg-, vább magunkat ahhoz: efféle tábláknak pénztárablakokban a helyük, nem pedig emberi sorsokat intézők ajtaján.

— V) —