Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-30 / 99. szám
8 ÍÖEJÍA IWEGTEl NEPŰJSAIÖ 1963, apiltís ». A szekszárdi mérkőzés után jelölik ki a svédek ellen pályára lépő együttest — Néhány játékos formája felfelé ívei és ez bíztató a svédek elleni mérkőzés előtt, — mondotta hétfőn délelőtt Baráti Lajos szövetségi kapitány, a magyar labdarúgó-válogatott május 5-i stockholmi erőpróbájával kapcsolatban. Baróti Lajos a továbbiakban ismertette a svédek elleni válogatott keretet, amely a következő játékosokból áll: Szentmihályi, Ilku, Mátrai, Mészöly, Sárosi, Káposzta, Solymosi, Sipos, Szojka, Sándor, Monostori, Göröcs, Albert. Tichy és Fenyvesi dr. Hétfőn a Népstadionban köny- nyebb edzést tartottak a válogatottak és ezt a csapatkapitány Sándor Károly irányította. Kedden a Népstadionban újabb edzés lesz, majd szerdán 16.30 órakor Szekszárdan a helyi Dózsa ellen játszik a csapat. — A szerdai mérkőzés után jelölöm ki a svédek ellen pályára lépő együttest. — folytatta a szövetségi kapitány. Három helyen kérdéses a válogatott összeállítása, Szentmihályi vagy Ilku lesz a kapus, Göröcs, vagy Monostori a jobbosszekötő. s ha Sipos kony- nyebb sérülése nem jönne rendbe, akkor Szojka a balfedezet. Albertnak ugyan a győriek elleni mérkőzésen a bal hüvelykujja kificamodott, de játékára mindenképpen számítunk. A válogatottak pénteken reggel repülőgéppel utaznak a svéd fővárosba, ahol a mérkőzésig szombaton egy edzést is tartanaik. • Az olimpiai keretet Lakat Károly az alábbiak szerint jelölte ki: Géléi, Szarka, Novák, Orbán, Ihász, Marosi, Palotai, Nagy, Szepesi, Györkő, Komora, Dunai II., Bene, Povázsai és Rossi. Az olimpiások, tekintve, hogy szombaton kerül sor a svédek elleni igen fontos mérkőzésre, kedden tartanak edzőmérkőzést Egerben. A végleges összeállítás -szerdára várható. Lapzártakor jelentik: Megyei ifjúsági okölvivi-válogatottunk csoportelső Hétfőn este került sor a Budapest II—Somogy megye ifjúsági válogatott ökölvívó-mérkőzésre, melyet Budapest csapata 12:10 arányban nyert meg. így Tolna megye válogatottja csoportelső lett. Erinek alapján részt vesz a július 6—7-én Pécsett megrendezésre kerülő országos döntőn. Az ökölvívó-torna végeredménye: 1. Tolna 2 1 1 — 23:21 3 2. Bp. II. 2 1 — 1 22:22 2 3. Somogy 2 — 1 1 21:23 1 Megöltek egy szurkolót Botrányos jelenetek az olasz labdarúgó-mérkőzéseken Róma (Reuter). Botrányos jelenetekbe fulladtak vasárnap az olaszországi Salernóban és Nápolyban a labdarúgó-mérkőzések. Salernóban a hazai Salernitana és a Potenza mérkőzött egymással. A bíró a vesztésre álló hazai csapatnak a második félidő vége felé nem adott meg egy büntetőrúgást. Erre kitört a vihar. Az általános verekedés során egy személy meghalt, 20 pedig megsebesült. A felhevült szurkolók felgyújtottak egy rendőrautót. A Nápolyban játszott Napoli— Modena mérkőzésen ugyancsak bírói ítélet körül tört ki a botrány. A bírói döntés ellen tiltakozó szurkolók lerohantak a pályára, összetörték a kerítéseket, az öltözőszobába kergették a bírót és megostromolták az ellenfél csapat tagjait. Negyven ember megsérült, tizenkettőt letartóztattak. A sebesültek között van a Modena-csapat négy játékosa és egy argentin edző is. A gyerek előre jött... — Bácsi kérem, nem voltak még itt a szüleim megesküdni?... , tSzegő Gizi rajza) Hatvan holdas ebédlő Tavaszi nyargalászik völgyben. A lastó vizét fodrozza. Hajtogatja a zsenge növények szárát. Hatvan holdnyi here zöl- dell haragos-mérgesen a domboldalon. Mintha láthatatlan kéz hajtogatná, bólogat a heretábla. Bólogat, s mintha hívogatna. Hívogatja a látogatót, fel, a dombtetőre. A lányok, asszonyok brigádjához. Hagymát kapálnak. Araszosra nőtt már a hagyma szára. A puha, porhanyós földben, mint a vajban, csúszik a kapa. A <brigád az utolsó négyszögöleket kapálja. A tizedik holdnál tartanak már, de úgy is mondhatjuk: még csak itt tartanak. Mert nagy ez az apar- hanti határ. S ennek a húszegynéhány kapás-fegyveres seregnek kell végigjárni éles szerszámával a határt. Irtani a gyomot, hogy fejlődjék a kultúrnövény... Nyargal a szél itt a dombtetőn is. Hordja, repíti a színes szoknyákat. Repked a lányok fején a fejkötő, valahonnan tán a faluból, vagy Bonyhádról, szétszaggatott harangszó• csapódik fülünkhöz... Ebéd. Abbahagyják a munkát. Belehúzza mindegyik kapás a szerszámot a földbe, éh ki csendben, ki ugrándozva, nevetgélve megy az ebédlőbe. 4z ebédlő a tábla szélén van. Szép, zöld térítővel borítva. Felette ezer méterekkel felhők száguldoznak... Az öltözőszekrény itt a bokor, vízcsap kézmosásra mindenkinek a szatyrában lévő pintes, literes üveg — tele vízzel. Kosár, szatyor, háló, ilyen, mag amolyan, divatos, meg régi kosarak kerülnek elő a zöld étkező kicsi zugából, egy kökénybokor aljából. S a kosárból előkerül az ebéd. Szalonna, kenyér, kolbász, szalámi, tej, sajt, vajaskenyér, gyümölcs, ícú. mit hozott, ki mit csomagolt reggel. Zsibong az ebédlő, szél tépi a lányok, asszonyok hangos csevegését, messze hordja tőlünk, talán valahol, a káposzta-palántá- zókig is elviszi, ahol ugyancsak most ebédelnek, s ott felismerik a szél-tépte zajból is, hogy a „twist-brigád” ebédezik. (pálkovÓKS) — Ügyeletes orvos május 1-én: dr. Bagi Emilia, Szekszárd, Kórház. — Kitüntették a Béke kupa fodrászverseny Tolna megyei résztvevőit. A hónap elején Kaposvárott megrendezett versenyen a megye első csapata első helyezést ért el, a csapat tagjai: Schönfeld József né. Szemmelroth Ibolya dombóvári, Töttös József- né, Hencsik József szekszárdi szövetkezeti fodrászok megkapták a kiváló dolgozó jelvényt. A második csapat tagjai kiváló dolgozó oklevelet kaptak. — A „Világirodalom gyöngyszemei” sorozatban a KISZÖV május 6. Pakson rendez előadást „Mosolygó tollhegyek" címmel, Greguss Zoltán, Gombos Katalin, Bánffy György, Gena Pruos és Érsek Mária közreműködésével. — öt úttörő üdül megyénkből az idén az NDK nemzetközi táborában. Kiss Júlia Bölcsikéről, Turbói Tibor Tamásiból, Kálmán Margit Szekszárdról. Frank Imre Váraljáról, Pandúr Ágnes pedig Dombóvárról utazik a németországi táborba. — A csecsemőhalandóság az elmúlt években csaknem mindig az országos átlag alatt volt Szekszárdan. Az idén az első negyedév statisztikája örvendetes képet mutat: egyetlen csecsemő sem halt meg az év első három hónapjában. — Ro/.ettázást — gipszmintás falfestést — is készítenek a Szekszárdi Festőipari Ktsz tagjai, akik budapesti kollégáikat keresték fel, hogy megtanulják ezt a szép lakásdiszítési módot. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága is a Megyei Tanács lapjo Főszerkesztő: Petrits Ferenc feladja: a Népújság Lapkiadó Vállatato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon! Szerkesztőség • 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4ó. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőkné1 Előfizetés; di; egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. — A Televízió műsora: 17.20: Hírek. 17.25: Iskolások műsora. 18.25: Világvárosi hétköznapok. A magyar tv kisfiimje Moszkváról. 18.45: Tv-híradó. 19.00: Szép álmokat, gyerekek! 19.05: Puszta- szabó les válaszol... 19.10: Vidéki színházak tv fesztiválja 1963. Közvetítés a Kecskeméti Katona József Színházból. Molnár Ferenc: Olympia. Színmű három felvonásban. Csak 16 éven felülieknek! Kb. 22.00: Hírek. A tv-híradó ismétlése. Mérséklődik az éjszakai lehűlés Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, főleg az ország északi felében többhelyen esővel. Mérsékelt, nyugati, délnyugati szél. Az éjszakai lehűlés mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—20 fok között. 459 210 televízió, 463 378 kerékpár trió. 468 179 rádió, 474 913 szoba- berendezés, 477 088 konyhafelszerelés, 483 514 modern otthon gépei, 484 684 hűtőgép, 489 591 tangóharmonika, 3 501 664 élelmiszerutalvány, 3 526 569 motorkerékpár, 3 552 087 csemege kosár, — 3 553 219 rádió, 3 561 657 villany- tűzhely, 3 566 040 rádió, 3 594 500 varrógép, 3 604 098 kerékpár, — 3 608 014 rádió, 3 621 901 bútor, — 3 633 997 külföldi társasutazás, — 3 646 107 élelmiszer utalvány, — 3 661 326 Trabant Combi személy- gépkocsi, 3 678 531 televízió, — 3 680 535 varrógép, 3 682 928 kerékpár, 3 699 204 rádió, 3 702 192 élelmiszer utalvány, 3 702 819 motorkerékpár, 3 704 277 csemegekosár, 3 710 991 televízió, 3 713 812 bútor, 3 731 912 külföldi társas- utazás, 3 736 263 rádió, 3 760 333 rádió, 3 765 887 motorkerékpár, — 3 770 678 vásárlási utalvány. — 3 771 953 bútor, 3 777 951 rádió, 3 783 431 padlókefélőgép. 3 787 002 rádió, 3 7/87 819 fényképezőgép, „Komakenif Hímeznek a sióagárdi asszonyok a moszkvai nőkongresszusra A Tolna megyei asszonyok gyönyörű kézimunkákat készítenek a Moszkvában júniusban megrendezésre kerülő nemzetközi nőkongresszusra. A kongresszus színhelyén külön bazárban árusítják majd a világ minden tájáról kapott ajándékokat, köztük a Tolna megyei kézimunkákat, hogy a bevételből a kapitalista és gyarmati országokból érkező küldöttek útiköltségét fedezzék. Az erre a célra szánt kisebb kézimunkákon kívül a híres sióagárdi népművész-asszonyok a megye nőtanácsaínak anyagi támogatásával nyolcvanszor-nyolcvan centiméter nagyságú szín pompás „komakendőt” hímeznek. Régi szokás szerint a gazdagon hímzett színes kendővel letakarva vitték az ünnepi kosarat a kismamáknak. vagy a lakodalmakba. A sióagárdi asszonyok ajándékát a magyar nőküldöttséig viszi el a moszkvai kongresz- szusra. 3 792 728 háztartási robotgép, — 3 797 210 porszívógép, 3 812 703 étkészlet, 3 819 077 rádió, 3 823 412 óra, 3 841 613 élelmiszer utalvány, 3 851 339 fényképezőgép, 3 886 014 vásárlási utalvány, 3 899 597 hűtőgép, 3 904 618 vásárlási utalvány, 3 906 609 élelmiszer utalvány, — 5 412 410 vásárlási utalvány, — 5 413 052 rádió, 5 426 184 élelmiszer utalvány, 5 440 751 kerékpár, 5 451 538 motorkerékpár, 6 005 060 rádió, 6 005 779 bútor, 6 010 311 rádió, 6 010 478 kerékpár trió, — 6 021 489 háztartási robotgép, —« 6 025 900 porszívógép, 6 038 673 bútor, 6 042 734 televízió, 6 057 212 rádió, 9 405 276 rádió, 9 428 892 bútor. 9 444 318 élelmiszer utalvány, 9 453 656 kerékpár. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes szelvényeket május 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz. GyorsJista a lottó 15. heti szelvényeinek jutalomsorsolásáról