Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-28 / 98. szám
< Adósság A znap kapott fizetést. Na- '* gyón keveset. Harminc; százalékos letiltás egy vacak karambol miatt! Tizenkét hónapig hatszáz forint mínusz, nem kevés. Bár örülhet, hogy így megúszta, pedig a sofőr sem ivott többet négy féldecinél. OTP négyszáz, adósságra kellett, azt is levonják, számolja magában bosszúsan, marad ezer. Kovácstól 350-et kértem. Féléve... A szakszervezeti bizalmit is megvágtam 4 darab százas erejéig, az már hétötven. Kenderesi Donéi, a technikus háromszázat szeretne kapni, legalább a felét annak, amennyivel tartozom. Kis hülye, rötyög magában, hát tojom én a pénzt? Ott van még Kesztölczi Pista is, a villanyszerelő. Neki egy százas. A fene tudja, mire kellett. Elúszott az is. Manyi, a diri titkárnője, kétszázötven. Nem futja. Rongyos ezer forintból nem lehet megadni ezemégyszázat. És a lakbér? A villany? A rádió? És mit eszünk egész hónapon át? Kérni kell, töpreng. De kitől? Ez a Manyi kihúzhatja a sla- masztikából. Egy éve adta a kettő- ötvenet, azóta se említi. Annál többször hívott magához. Nyíltan, {lem szemérmes, úgy látszik. Lehet, hogy adna ezret is, ha elmennék hozzá?! Micsoda csípője van, micsoda melle, röhögéséi megint. Ideje lenne kifirtatni, mennyit ér ez a Manyi? Dobos utca négy... A Csónakpresszótól ötven lépés. — Tiszteletem, mérnök úr! A pincér hajlong. Neki éppenséggel nem tartozik, öt napja kérte a négy százast a bizalmitól, abból fizette ki. Most tehát úr lehet. Az is. Nagyszerűen tudja adni a nagyvonalút. — Üdvözlöm, Karcsikám! Megy a bolt, megy? — Gyengécskén, kérem. De talán ma este. Fizetés volt, ugyebár. — A legszomorúbb napom — szellemeskedik, aztán leül, megszokott helyére, a sárgán csillogó csempekályha mellé. — Fél — veti oda a pincérnek, az meg fordul egyet, és már hozza is a méregerős szilvát. Egy hajtás, aztán egy perc: a zsongás megkezdődik. Jó érzés. Könnyebb lesz tőle az ember. — Még egyet, Karcsi! , — Tessék, főmérnök úr. —• Ugyan! A pincér egészen közel hajol. — A Katóka üdvözli.... Ka kató, a presszóslány. Formás, szőke, és hihetetlen, mit tud inni. Odamosolyog. Int. Kató vissza, aztán felhúzza szépen ívelő szemöldökét, ami annyit jelent; megvársz ma este? Megrázza a fejét. Kató bosszús, rá se néz többet. — összevesztünk? — bizalmaskodik a pincér. Legyint. — Értem... Még bizalmasabb. — Én is hamar ráúntam, kérem. Semmi fantázia, semmi indirekt erotikum... Sok pénz. — Hozza a harmadikat, Karcsi, aztán ma nem iszom többet. A pincér most gúnyos. A képe valósággal tenyérbemászó. * — Helyes, mérnök úr, nagyon helyes. A kedves felesége várja. Sietnie kell. megértem. Már majdnem ráordít, hogy menjen a fehébe, de meggondolja. Karcsi szívesen hitelez. Félfüllel hallotta ugyan, hogy feltűnően érdeklődik a felesége iránt, egyszer, amikor Aliz is itt volt vele, valósággal ette a szemével a disznó, de hát mit tehet? A pincér sokat tűd. Kató az első éjszaka után elmondott neki mindent. Hát inkább nem szól. — írja fel. Karcsi — mondja a pincérnek később. — Kérem, tisztelettel — hajlong az, és vigyorogva súgja: — kellemes szórakozást, mérnök úr,. Megint elfutja az indulat, már lendülne a keze, de félútón mégis megáll. — Figyeljen ide, Karcsi. Kérnék magától valamit. — Parancsoljon, mérnök űr! — Hívja fel a feleségem, és mondja meg neki... csak éppen beugrottam ide, nem volt vonal, és nem tudtam telefonálni, hogy éjfélkor megyek haza. Rendkívüli műszaki értekezlet, hatkor kezdődött. Mondja, hogy itt a miniszterhelyettes, és hogy magát kértem meg.. Mondjon valamit! Elmegy. Dobos utca négy. Nem ér az élet egy hajítófát sem. Érdekes, tűnődik, ezen még sose gondolkoztam., Llűvös van. Tisztul. Fenn, a ** fekete esernyőn fénypontok remegnek. Csillagok. Aliz ma is hiába várja. Nem kell. Mit csináljon vele, ha nem kell?! Négy éve nem kell! Akkor esküdtek. •Aliznak lakása volt, meg 25 ezer a bankban. Már semmi sincs. Csak a lakás. És Aliz mégis várja. Minden este. Minek is? Dobos utca négy. Az ablak halkan nyílik. Manci picit sikolt, húg a hangjában az öröm. — Gyere., Itt a kulcs. Anya csak éjfélre jön. Túlórázik. — Gyere., A szobában sejtelmes sötét. Csak a falon, a heverő felett ég agy gyenge fényű, zöld villany- körte. Manyi pongyolában. A szoba meleg. — Nem is szólsz hozzám? Csak nézi a lányt. — Tudtam. Most már megszólal ő is. — Mit? — Hogy ma este, végre.. Szétnyílik a pongyola. — Vártalak., Milyen egyszerű. A zöld fény vibrál. Zöld szfinx. Mintha észre sem venné, leül az asztalhoz. — Baj van, Manyi. Pénz kellene. Nem kertel. Biztosra megy, hiszen a nő már reszket. Odabújik hozzá. — Ne most.. Majd beszélünk róla. Hajthatatlan. Csak így lehet. — Kétezer. Az utolsó kétezret vettem ki a bankból. A feleségem, ha megtudja.. Könnyű a hazugság most is. Manyi megrémül. — Mire kellett? — Kellett. Nem a te dolgod. Tudsz adni? — Csak ezerötszáz van ittnon. Elég? A homlokát ráncolja. — Mondjuk. — Megkapod. ^öld a teste. És koromfeke- te. Apró sikolyok olvadnak szét a csendben. — Megőrülök — kapkod levegő Után a lány, és görcsösen átfonja zöldszínű karjával a férfi nyakát. ...Amikor eljön tőle, undor fogja el, először ilyen kaland után. A gyomra rángatózik. Fullad a hányingertől. Hazavánszorog. A zsebében tizenöt százas lapul. Aliz várja. — Mi történt? — kérdezi izgatottan. — Semmi — hallja a saját hangját, mintha nem is ő beszélne. — Rengeteget cigarettáztam. Zsibbad a karom. Sokáig tartott. Eloltják a villanyt. A sötétben a pincér gúnyos képe vigyorog. Aliz odabújik hozzá. — Hát elfelejtetted? — Mit — kérdezi fakón. — Ma négy éve., A gyomra megint görcsbe rán- dul. A szíve úgy dörömböl, mint kalapács a kovácsüllőn. — Hol voltál? — kérdi az asz- szony, s furcsa ijedtség bújkál a hangjában, mintha félne a választól. Pedig megszokta már. — Mondtam Károlynak, hogy hívjon fel.. Tudhatod. — Ittál. Megint pálinkát. Nem jó az.. Közbevág. Ingerült. — Ne félts te engem. Bízd rám. Hagyj. Szeretne arrábbcsúszni. Aliz utána jön. — Rendbejövünk — súgja az asszony. — Felemelték a fizetésemet. Nem is tudtam róla, képzeld. Az asszony most már egész testével hozzásímul. Meglepődik. Nincs rajta semmi. Észre sem vette, amikor lefeküdt. Egészen a nyakáig be volt takarózva. Irtózatos kínok törnek rá. Ilyet sem érzett még. M intha Manyi kacagna: — Vártalak,. De most Aliz beszél. — Szeretsz még? Forró. Most mondani kell valamit. Manyi szaggatott sóhajait, hallja. — Telefonált? — kérdi rekedten. — Károly? — Igen. — Telefonált. — Meddig beszéltél vele? — Nem is tudom.. Azt mondta, hogy te., — Meddig beszéltél vele?! — Az asszony nem érti. De nem húzódik el. •— Nem néztem az órát, — Mást nem mondott? — Tudod, hogy mennyit fecseg össze-vissza,. — Fecsegett? — Igen. — Mit? — Hát,.. Hogy régen jártunk a Csónakban, együtt.. És., Kirobbant belőle a düh. — Udvarolt, mi? Aliz megmerevedik egy pillanatra. — Megőrültél? — Itt volt?! •— Kicsoda? — Az a disznó. — Itt? Nem vagy észnél. Mit akarna itt az az ember? — Téged! Az asszony nem válaszol. El- “ fordul a férfitől, és a sötétségbe íjéz, de nem lát semmit. És nem is szól. — Beszélj! — Aljas vagy. Nem gondoltam volna rólad ezt. Éjfél lehet. Megfagy közöttük a szó. Hosszú idő telik el, amíg az asszony újra megszólal. — Ne bánts., kérlek,, pont ma este, ne bánts. És újra, egész testével hozzásímul. — Akarod? Választ sem vár; máris egészen föléhajol. A szeme könnyes, de azt a férfi nem látja. — Megőrülök! — hallja Manyi sikolyait, és érzi a nyakán a fojtó karokat, — Nem! — üvölti és kiugrik az ágyból. — Nem!... Kirohan az előszobába, onnan a folyosóra, megragadja a korlátot, a hűvös levegőt érzi, hogy az arcába csap. megszédül, és amikor iszonyodva lendítené magát visszafelé, már nem ura önmagának. Vége. Három emelet, három másodpercig él még. A csattanás mesz- szird hallatszik, visszhangzik tőle a ház. Ajtók csapódnak, és az álmukból riadt lakók csak azt látják, hogy a harmadik emeleti folyosón meztelen asszony sikoltozik, lenn a mélységben pedig piros kör nagyobbodik egy összezúzott test körül. SASS ERVIN HERENCSÉNYI ILONA: Kiknek eszményképe... Női sorsok élnek bennem, törötten, befejezéstelen... Fiatalasszony, ki férjét szolgálja, gyermeket szül egyre-másra, mossa fürdeti őket, rendet tart egy házban, kifizeti félévre előre a nőtanácsi tagsági díját, csakhogy szabaduljon, mielőbb a külvilágtól, mert otthona menedéke a kérdések előL S te, aki könyvekben keresel választ, amelyek este kilenc felé, — a két műszakos napok után —> nyílhatnak meg kezedben, míg férjed. — hozzá nincs közöd — várod a kiszállásról haza. Szeretnéd, ha későn jönne, ő, a hívatlan vendég lakodba, hogy olvashass tovább ... De mégis lesed a kinti lépteket nyugtalanul, mert kétfelé szakadsz vállalt kötelezettséged és önmagad vágya között. Te, ki az uszodában partnerkeresőben jársz, s az utcán elnézel az asszonyok feje felett, — férjüket jól ismered... Büszke vagy ellenük, kik ilyen vagy olyan nék, s nem nők. mint te, s nem okosok. — Titkon szerepükre vágyói egy fiú oldalán, kivel m találkoztál, s mert megvetett, dacolsz. £s az anya. a jóságos tyúkanyó, vagy a távoli fenséges asszony, ki értő, s jó vigyázó szintén. — Egyik lányuk, a vibráló, szüntelen kacér, és mindvégig ifjú artistanő ki korán halt meg. s a másik, ki hu maradt fiatal, szerelmes férjéhez, ki özvegyen hagyta huszonnyolcévesként, két fiúgyerekkel. A talpraesett, férfiként érvényesült és erős Anna, ki gyárat vezet kórházat létesített, új ércet talált. Ellentéte Ági, ki csak azért élt, hogy Jancsiját megnyerje, — szerelme nélkül nem élhetett. — Veletek mind azonos vagyok, s keresem, mely alakban élhetnék most tovább? Mi vagyok, ki vagyok, kivé válik összességetek? Mind csak nők. nők. teherviselők, kiknek eszményképe férfi, — így, vagy úgy... Valami más. valami igaz. teljes élet ábrándja kerget, mint a lányt, vagy fiút, amikor még jegyes. Mosolyog hitük az enyém, hogy küszöbén állok, s feloldhatlak titeket is... KÓPIÁS SÁNDOR: Messzire szállnak Mi lesz ebből a nagy rügyezésből? Meddig terjed ez a megtervezhetetlen virágzás? A pergőtűz-szerű tavasz messzire űzi a téli fagyot, messzire szállnak a tájnyi-nagy szárnyú hó-madarak. A fényekből, mint szalmaszálakból, fészket, raknak az ereszek, s kibélelik a várakozás puha pe.lyheivel, A falvak fölött még a kemencék melege leng; a városok épp most nyújtózkodnak és vakaróznak, — testüket csípi a korom. Az. ég kis tócsái is kitavaszodnak, mint a tengerek. GALLAI KÁROLY: Formálódás Talán a twist is — nem szeretem talán az is a lépésemben van. Mindenféle rikoltó ritmusok, hírek, látások alakítanak. Ki sem bogozhatom, micsoda szövevénye vagyok az időnek. Néhány nagy dolog emléke él csak élesen s összefolyik a múlt. mint távolban az út. Minek tagadnám — sajgásaival, zajaival nevelt a kor. Meg nem szabadulhatok. Átívelve múltból a jövőbe emberhíd vagyok. így valósulok meg Én. halhatatlanul az idő láncszeme. Kaptam, adok, és életem a jelen tölti be. w "
