Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-04 / 79. szám
1 SflOCSfÄ MEGYEI NBFÜJSüB 1963 április % TAVASZI HANGULAT AL.EKSZANDR NASZIBOV; EJTEKHELY a<zxíibán Fordította: Szathmári Gábor 28. — Alagutat vájtak a földbe. — fnondta. — Innen mintegy húsz méterre kezdték, a csatornában. Ravaszul kieszelték. A kiásott földet a csatornába folyó vízbe dobták, s az rögtön elmosta. A bejárat felől lépések zaja és kutyaugatás hallatszott. Megjöttek a nyomvezető kutyák és kísérőik. Az elől haladó katona — a legjobb vezető — szurokfekete farkaskutyával jött: Cézárral. — Kezdhetjük? — kérdezte Torp. Bohlm bólintott. Cézár szagot vett, felugatott, s a résbe vetette magát. Utána mentek a többiek is. .. Csaknem két óra telt el. A nyomozók áthaladtak néhány utcán, elhagyták a vasúti csomópont állomását, s már elérték az erdőt. Hajnalodott. Elől még mindig Cézár és vezetője haladt. Mögötte, kissé távolabb még két katona vezette kutyáját. Az erdőben lassabban jutottak előbbre. Cézár fáradtan lihegett. A két másik kutyát már elhagyta az ereje, folyton lefeküdtek. De ugyanilyen kimerültek voltak a vezetőik is. Bohlm és Torp otthagyták a gépkocsit, amely az erdő széléig hozta őket, s ők is a nyomkutatók után indultak. Hamarosan utolérték a csoportot. Cézár vezetője ekkor hátrafordult. — Egyre frissebb a nyom, — mondta rekedten, nehezen szedve a levegőt. — Utolérjük őket.. Nem fejezte be a mondatát, mert megbotlott, s elvágódptt a földön. Közben kiengedte kezéből a vezetőszíjat. Bohlm és Torp folytatta az utat. Egyszer csak a katona hangját hallották. — Idenézzenek, — kiáltotta a földre mutatva. — Mit találtam! A kémeíhárítók odaszaladtak. A katona egy fényes fehér kötél földből kiálló ágát vizsgálta már akkor. Néhány perc múlva három ejtőernyőt ástak ki a közelben a földből. Az óvóhely zsúfolásig tömve volt. A késő éjszakai légiriadó egyenesen az ágyból zavarta ide a lakókat. Csendesen beszélgettek az emberek. De a robbanásoknál, — amikor a falak és a boltíves mennyezet megremegtek, s az apró, hosszú zsinóron függő lámpa himbálózni kezdett, — egy időre mindenki elhallgatott. Síri csend lett. S csak ekkor lehetett hallani, hogy a távoli sarokban egy kisgyermek szipog. A kislány öt év körüli volt. Az anyja ölében feküdt. Az asszony szeméből bánat, megtörtség látszott. Szája szögletén is két keserű vonás húzódott alá. t Aludj, Rozié, aludj, — rinMiért őrül munkájának A MAI PARASZTEMBER? Mit tart eseménynek ' " kevésbé ismert tájaim próbáltam eljutni, 30. önkitárulikozástól tartózkodó szövetkezeti emberek érzéseit, gondolatait szerettem volna megközelíteni három olyan kérdéssel, amelyve az adandó válaszból is lehet egyne és másra következtetni. A módszer nem volt új. Levelet küldtünk több tsz-tagnak és arra kértük őket, hogy őszintén, kertelés nélkül, válaszoljanak három kérdésre: kit tart falujában boldog embernek, öröme telik-e munkájában, mi volt az esztendő első hónapjában a falu legnagyobb eseménye? Huszonnégyen — a megye minden részében élő szövetkezeti gazdák — küldték el válaszukat a kérdésekre. Jellemző, hogy nevüket többségükben aláírták, pedig eme nem kérte őket senki. Egy névtelen választ Oaoráról küldték, de Szekszárdon adták postára ezzel a szöveggel: „Jaj, jaj, jaj* Aki küldte bizonyára megvan róla győződve, hogy „véleménye” nem kerül nyilvánosságra. Elhallgatjuk, elsüllyesztjük azt. Erre azonban nincs semmi okunk. Éppen azért nincs rá okunk, mert ez a válasz végletes határeset, egyedi jelenség. Az a magyarázata, hogy Ozorán a műit években a termelőszövetkezetek működése kritikán aluli volt. A közös a tagjainak keveset adott, nem csoda hát, hogy a gazdák el vannak keseredve Az ottani helyzet javulása azonban jórészt rajtuk múlik és a meg- szilárdStási munka meg is kezdődött Az ozorai válasz negatív előjellel., a többi huszonhárom pozitív előjellel bizonyítja, hogy a lét határozza meg a tudatot. A boldogság fogalma törvényszerűen ugyan, de mégis sajátságos módon átértékelődött a parasztemberek gondolkodásában. Lápa- főről az első kérdésre egyebed? között ezt válaszolták: „ebben a gáttá az asszony a gyereket. — Mindjárt vége lesz, s akikor megyünk haza: A közelben ülő, nagy szarukeretes szemüveget viselő ma- mácska közelebb hajolt, megigazította a kislányon a plédet, aztán kutatni kezdett a táskájában, s egy olcsófajta, apró kis csomagolt cukorkát húzott elő onnan. Rozié felé nyújtotta. A kislány a fejét rázta, behunyta a szemét. — Vedd el no, — mondta a mamácska, s közelebb tolta hozzá a cukorkát. — Hiszen, ha a felnőttek adják, a jógyerekeknek el kell fogadnia. — Vedd el, Rozié. — súgta neki az anyja. A mamácska egy mélyet sóhajtott, s könnyet törölt ki lopva a szeméből. „Szerencsétlen asz- szony! — mondta magában'. — Pedig micsoda szép család volt ez! De a férjét elvitték katonának, s éppen most jött róla a levél a gyászkeretes borítékban.” A mamácska gyengéden átölelte, s magához vonta az asz- szonyt. — így ni, most jó — mondta alig hallhatóan, amikor az asz- szony az oldalához dőlt. — Próbáljon meg szunyókálni egyet, kedves. — Jó, Frau Streiber. — Aludjon csak, szegénykém, — suttogta a mamácska. — Aludjon.. .. Frau Streiber, Rozié és az édesanyja hajnalban mentek fel az óvóhelyről. Nem messze laktak onnan, Ostburg keleti szélén. Frau Streibernek volt egy kis háza, amely még az ura után maradt rá. Csaknem húsz esztendeig kuporgatták, rakták ösz- sze a maguktól megvont filléreket, hogy megvehessél? a házat. Ugyanilyen házacskája volt Rozié édesanyjának is, csak valamivel távolabb. (Folytatjuk) kis községben boldog ember dr. Wagner János vb-titkár...” Azért tartják boldognak, mert eredményesen fáradozhat a falu lakóinak érdekében. Közreműködésével bővíthették a villanyhálózatot, művelődési otthont építettek, aszfaltozták a járdákat. Grábó- con Varjú Sándor Tillmamn Ádá- mot azért tartja boldog embernek, mert „családi élete kiegyensúlyozott és békés”. A nagycsaládos, hetedmagával élő Batta Béla levelét szinte szó szerint kellene közölni, mert amiről ő ír az minden kommentár nélkül kifejezi a rendszer és a szövetkezeti mozgalom lényegét. Idézzünk leveléből: „Minden ember saját magából indul ki, ezért én, Batta Béla is ezt teszem. Boldog vagyok, mert nagycsaládommal szépen megélek a keresetemből. A nélkülözést nem ismerem, nem szenvedek benne. Hetedmagarnmal vagyok és fiammal datgozok, aki tizenhét éves. Fiam a major fogatosa.. Én a sertéstenyésztésben dolgozok ... Az idén 32 forintos értékkel zárt a Megértés Tsz, ennél fogva elszámoláskor 16 700 forint készpénzt kaptam. Persze egész évben felvettem a havi 10 forintos munkaegység-élőleget is és a természetbeni részesedést. Családomat szépen felöltöztettem, élelemmel biztosítva vagyuni? és dolgozunk továbbra is szorgalmasan”. Micsinaáné így ír: „A mi falunkban minden otthonban találni valamit, ami boldoggá teszi az embereket. Ismerek egy nagy családot, lányukról írok. Fél esztendeje ment férjhez, szülei segítségével elérte azt, hogy otthont teremtett. Uj szoba- és konyhabútort vásároltak, és edényeket, szóval mindent, ami egy háztartáshoz szükséges. Fiatalok, egészségesek. Szerintem ez a boldogság.” Pfeiffer Henrik szintén szárazd! lakos saját magát tartja a legboldogabb embernek, mert „egészséges vagyok, munkám után a megélhetésem és a szórakozásom biztosítva van.” Ehhez hasonlít nagyjából a többi tóelet is az első kérdésre. Ezek után úgy tűnhet, hogy a mai parasztember lelkivilágában a boldogság kritériuma leegyszerűsödött, mert a boldogság beteljesülésének az egészséget, a rendes megélhetést, a közösségért való munkálkodást, a tisztességes családi életet tartja. Mégsincs szó leegyszerűsödésről, inkább a boldogság fogalmának nemes ötvöződéséről. Aki ugyanis ismeri a falusi életet, az nagyon jól tudja, hogy húsz évvel ezelőtt mi számított a boldogság tetejének: egy hold földhöz még egy holdat, öt holdhoz három holtot, húsz holdhoz öt holdat ragasztani. Ez a fajta öröm ma már fehér holló. Helyét felváltotta más, a tiszta emberi, az, amiről a fürgedi Dózsa Tsz fogatosa, Kiss József így vall: „Én úgy érzem, nálam- nál boldogabb ember a községben nincs. Egyik fiam negyedéves egyetemi hallgató, egy fiam a tamási gimnáziumban tanul...” Külön érdekessége valamennyi válasznak a bölcsességgel párosuló értelem, a szabatosság, a gondolkodó főkre valló pontos fogalmazás. A munkáról szinte ünnepélyesen írnak, tisztelettel, s a sorok közül szépen kiolvasható, hogy a parasztembernek életeleme, szíve, lelke a föld, a jószág, a határ. Erre a második kérdésre beérkezett válaszok azt is elárul ják, hogy a parasztemberek döntő többségétől, a szövetkezeti gazdálkodás nem idegen, sőt egyre inkább olyan keret, amelyben otthonosan mozognak, benne nem vendégként, hanem gazdaként élnek. Idézünk egy teveli válaszból: „Férjes, két családos asszony vagyok, a tsz-be járok már jó pár éve. Miért örülök a munkának? Asért, mert benne nevelkedtem. szüleimtől tanultam meg dolgoz^ ni, és becsületesen élni... Ezt fogalmaztam én, Mohai Istvánná,’ és most már csak azt kívánom, hogy kitavaszodjon...” Kár, hogy valamennyi válasz leközlésére nincs elegendő hely. így csupán találomra, válogatás és kommeni tár nélkül írunk ide néhányat. Suri Lajos, Lápafő: „Állatgon^ dozója vagyok a tsz-nek, munkámat szeretem, pedig minden reggel 4 órakor kell fölkelnem. Csáki egy dolog bánt. Kevés osztalékot kapunk. Ezért legfőképpen a ve-, zetőséget terheli a felelősség, mert a tagók a munkájukat mindig elvégezték”. Barabás Bemét, Tevel: „Én a Kossuth Tsz-ben dolgozom, mint brigádvezető. Munkámban örömöm telik, különösen akkor, ha látom annak eredményét, örülök, ha fogatainkkal minél többet tudunk termelni, például a jelen esetben minél több trágyát kihordani.” Az egyik hatvan éves parasztember a következőket írja: „Kocsis vagyok a termelőszövetkezetben. Elég megfáradt ember, mert a múltban nem kíméltek. Éppen ezért, sokszor már nehezemre esik a dolog, de sok örömöm telik benne, mert aki ma iparkodik, azt megbecsülik.” adott válaszokból elég" megközelítően arra lehet főleg következtetni, hogy milyen ma a parasztemberek érdeklődési köre. Valamikor az élet, periférikus, silány, szomorú, Vagy közönséges szenzációi jelentették a falvakban az eseményt: bicskázás, szerencsétlenség, leány- szöktetés, stb. S ma? Nézzünk itt is néhány választ. „Nagy figyelemmel kísértük községünkben Hruscsov és Kennedy levélváltá* sának eredményeit”. „Januárban a faluban a tanácstagjelölést tartom a legnagyobb eseménynek, amely körzetenként kisgyűlése- ken folyt le.” „Tavaly felépült gyönyörű kultúrházunk, januárban átadták rendeltetésének. Ennek az egész község lakossága örült.” „Januárban a mi falunkban a zárszámadás volt a legnagyobb esemény.” „Községünkben megtörtént az egyik család újszülött gyermekének névadó ünnepsége.” „A termelőszövetkezetben új vezetőséget választottak”, Jankó József pincehelyi szövetkezeti gazdának is feltettük a három kérdést. Mindegyikre megválaszolt, majd ő kérdezett, „Tisztelt Szerkesztőség! Amennyiben tudtam, kérdéseikre válaszoltam. Most én szeretném kérdezni, hogy ezek a kérdések milyen célt szolgálnak?” Jankó elvtárs! Választ kerestünk, ez volt a cél, s gondolkodásra késztető válaszokat kaptunk a mai parasztemberek életéről, felfogásáról. 1963-at írunk! Szekulity Péter ; Az É. M. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, V.-ker. Kossuth L. tér 13-15.) azonnal felvesz budapesti munkahelyre kőműves, ács, állványozó szakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelőket, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Munkaruha és — vidékieknek — tanács-igazolás szükséges. Szakmunkások szerszámot hozzanak magukkal. _________ (23) A zenberi lélek Egy szárazéi asszony Az utolsó kérdésre
