Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-25 / 95. szám
6 1963. április 25. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG Dorogi, Kálmán és Lampert nélkül Dunaújvárosi Kohász—Szekszárdi Dózsa 15:3 Horváth (jobbról) jól helytállt a nagy rutinnal rendelkező NB I-es Pulival szemben. Szekszárd, 400 néző. Vezette: Kovács (Pécs). A két csapat egymás elleni barátságos küzdelme sajnos nem szolgálta az ökölvívás népszerűsítését. Először azért, mert a szekszárdi NB Il-es csapat Dorogi, Kálmán és Lampert nélkül nem tudott méltó ellenfele lenni az NB I-es csapatnak. Felmerül a kérdés, helyes volt-e NB I-es edzőtársat keresni, amikor a kényszerű holt- idényben sérülésektől, kiütésektől kell tartani, amely döntően befolyásolhatja majd a bajnoki mérkőzések kimenetelét? A másik ok pedig az, ami miatt nem felelt meg a találkozó hivatásának, hogy sok volt a megbeszélt mérkőzés, és az is visszatetsző volt. hogy a hazai együttes NB I-es csapat ellen Lohner és Fábián személyében két olyan versenyzőt is szerepeltetett, akiknek ez volt az első mérkőzésük. De a vendégcsapatot is hibáztatnunk kell azért, mert két olyan versenyzőt is hozott magával, akiknek nem volt érvényes sportorvosi igazolásuk. Jó volt a találkozó arra is, hogy a hazai versenyzők hiányosságaira felhívja a figyelmet. Általános tapasztalat volt, hogy jobbak voltak a vendégek védekezésben, de lábmunkát és ütőerőt illetően is. Sajnos a kényszerszünet nem használt a szekszárdi csapat formájának, mert azért Dorogi, Kálmán és Lampert (az első kettő válogatott, Lampert beteg volt) nélkül sem kellett volna ilyen arányú vereséget szenvedni. Ehhez azonban az kellett volna, hogy Sörös ne legyen könnyelmű, Árpás pedig ne hallgasson a szurkolók oktalan kiabálására. Fellai pontozással veszt Csö- tönyi ellen. Csötönyi a II. menetben jól rohamozott és ezzel nyert. A védekezésre azonban több gondot kell fordítania. 0:2. Puli pontozással nyert Horváth ellen. Végig változatos küzdelem. 2:2. Varga—Almacht döntetlen. Al. macht tisztán ütött, egyeneseivel és rossz lábmunkájával tűnt ki. 3:3. Makó ellen Sörös az első menetben feladja. Sörös könny el - műsködött, majd amikor ellenfele földre küldte, az edző feladta a mérkőzést. 5:3. Czinkóczi pontozással győz Mar. kos II. ellen. Védekezésben és ütőerőben nagy volt a különbség, a dunaújvárosi versenyző javára. 7:3. Versenyen kívül öklözött Illés Sarkadíval. Illés (balról) ezen a találkozón nem nyújtotta azj, amit a közönség várt tőle, mert lassú, bizonytalan volt. Veres ellen Lohner az I. menetben feladja. A tapasztalatlan szekszárdi versenyzőt nem lett volna szabad ringbe küldeni. 9:3. Tóth ellen Fábiánt felkészületlenség miatt a vezetőbíró leléptette. Ennek ellenére az a véleményünk, hogy az alig 1—2 hónapja bokszoló szekszárdi fiúról még hallani fogunk. 11:3. Pálinkás kiütéssel győzött Árpás ellen. Árpás jól kezdett, a közönség már kiütésre buzdította, amikor beleszaladt Pálinkás egyik hatalmas ütésébe. 13:3. Csabai pontozással győzött Varga ellen. A mérkőzést a dunaújvárosi versenyző irányította. 15:3. Versenyen kívül Farkas Miklósival, Sarkadi Illéssel mérkőzött. Miklósi aratott nagyobb sikert. Illés igen lassúnak bizonyult. Kézilabda-híradó Az április 21-i mérkőzések eredményei. Nők: 'Nagymányok— Tolnai Textil 6:15, Tolnai Selyem —Máza-Szászvár 7:11, Simon- tornya—Kocsola 10:4. .Dombóvár —Iregszemcse 1:11. Férfiak: Dombóvár—Gyönk 19:18, Tolnai Selyem—Máza-Szászvár 13:9, Szekszárdi Honvéd—Mözs 16:13. Nagymányok—«Szekszárdi ITSK 18:11, Simontornya—Kocsola 28:8. A Dunaföldvár Tamási mérkőzés elmaradt, mely ügyben a szövetség a későbbiek során dönt. A bajnokság állása: Nők: 1. Tolnai Textil 3 3--------19:8 6 2. Iregszemcse 2 2-------15:4 4 3. S imontornya 2 2 — — 17:8 4 4. Mözs 2 1 1 13:6 3 5. Máza 3 1 2 17:18 2 6. Nagydorog 1 1 • 3:3 1 7. Kocsola 2 2 7:14 — 8. Nagymányok 2 2 9:25 — 9. Dombóvár 1 1 1:11 — 10. Tolnai Selyem 2 2 7:11 Férfiak: 1. Tolnai Selyem 3 3 — — 44:27 6 2. Simontornya 2 2 — — 45:14 4 3. Dombóvár 2 2 — — 41:28 4 4. Gyönk 3 2 — 1 56:44 4 5. Nagymányok 3 2 — 1 55:45 4 6. Sz. Honvéd 1 1 — — 16:13 2 7. Dunaföldvár 2 1 — 1 32:34 2 8. Máza 3 1 — 2 29:42 2 9. Kocsola 3 1 — 2 32:58 2 10. Tamási 2 — — 2 18:26 — 11. Szekszárdi ITSK 3 — — 3 34:51 — 12. Mözs 3 — — 3 40:60 — Szekszárdi Honvéd-— Dunaszentgyörgy 2:1 (1:0) Dunaszentgyörgy, 400 néző. Vezette: Bihari. Sz. Honvéd: Rajos — Farkas, Beck, Inczédi — Szántó, Kertész — Lasányi, Brucker, Barabás, Herczig, Pfaff. Duna- szentgyörgy: Dömötör — Pál, Gyöngyösi I., Szabó — Molnár, Horváth — Kiss, Oláh, Gyöngyösi II., Gödör, Kiss II. Az első félidő változatos játékot hozott, ahol a Honvéd Barabás fejes góljával már a 7. percben vezetéshez jutott. A második félidő 25. percében a hazaiak Oláh révén 11-esből egyenlítettek. Befejezés előtt 5 perccel Brucker távolról küldött lövése jutott Dömötör keze között a hálóba. 2:1. Jók: Beck, Farkas, Barabás illetve Szabó, Oláh és Kiss II. Dömötör GOLTOTO Beküldési határidő: 1963. április 27-én, déli 12 óra. Ellenőrző szelvény i. Szekszárdi Dózsa—Dombóvár (NB III-as mérkőzés) : 2. Simontornya—Dunaföldvár (Megyebajnoki mérkőzés) ■ 3. Fadd—Bonyhád (Megyebajnoki mérkőzés) m 4. Tamási—Iregszemcse (Megyei II. oszt. mérkőzés) m Pótmérkőzések 5. Nagymányok—Pécsszabolcs (NB III-as mérkőzés) : 6. Sióagárd—Tengelic (Megyei II, oszt. mérkőzés) • A feladó neve: Lakcíme: A fogadónál marad! A játékban csak azok a szelvények vesznek részt, amelyek szombat délig beérkeznek a szerkesztőséghez. Egy-egy személy több szelvénnyel is részt vehet a játékban. A tippelést gólokban kell kifejezni (Például: Simontornya—Dunaföldvár: 2:1). Azokat a szelvényeket, ahol 1, 2, X-el tippelik, nem vesszük figyelembe. A tippszelvényt felbélyegzett borítékban juttassák el a szerkesztőséghez. A tippszelvényekkel a következő tárgyak nyerhetők: 1. díj: karóra, 2. díj: cigaretta- tárca, 3. díj: egész évben érvényes minden megyei sportrendezvény megtekintésére belépő, 4. díj: könyvek, 5. díj: fél évi előfizetés a Tolna megyei Népújságra, 6. díj: művészi faragásé díszdoboz, 7. díj: negyedévi előfizetés a Tolna megyei Népújságraj 8—10. díj: 10 drb totószelvény. Az NB III hét tizenegye A Tolna megyei csapatok jó szereplése folytán ismét könnyű feladatot jelentett a hét tizenegyének összeállítása. A Petőfi adta a közvetlen védelmet, a Dózsa és Nagymányok a csatársort. Dombóvári a csapatban csak Kalmár képviseli. GreiUch (Petőfi) Hucker , Gellér Garamvölgrvi — Nagymányok) (Petőfi) (Petőfi) Molnár Kalmár (Nagymányok) (Dombóvár) Teleki Kormos Jánosi Gahó Ungi (Nagymányok) (Dózsa) (Nagymányok) (Dózsa) (Dózsa) Idénynyitó atlétikai verseny Bátaszéken A Szekszárdi Járási Atlétikai Szövetség Bátaszéken rendezte idénynyitó atlétikai versenyét, amelyen Tengelic, öcsény, Várdomb, Bátaszék, Szekszárd, Juhé 80 sportolója vett részt. A versenyt szokatlan korán rendezték, ennek ellenére a verseny alkalmas volt annak felmérésére, hogy hol tartanak a felkészülésbe az atléták. Eredmények: Nők: 100 m: 1. Bajai (Bátaszék) 14.8, 2. Borbát (Bátaszék) 14.9, 3. Bogdán (Várdomb) 15.3. 400 m: 1. Bogdán (Várdomb) 82, 2. Péter (Bátaszék) 87, Távol: 1, Kis (Bátaszék) 430, 2. Korodi (Bátaszék) 425, 3. Borbát (Bátaszék) 420, Magas: 1. Kis (Bátaszék) 120, 2, Korodi (Bátaszék) 120, 3. Borbát (Bátaszék) 115. Súly: 1. Korodi (Bátaszék) 825, 2. Hajnal (Várdomb) 751, 3. Kis (Bátaszék) 733. Gerely: 1. Korodi (Bátaszék) 27.30, 2. Zsikó (Bátaszék) 19.35, 3. Hajnal (Várdomb) 17.10. Férfiak: 100 m: 1. Harsányi (Bátaszék) 12, 2. Nyerges (Bátaszék) 12.4, 3. Somogyvári (Szekszárdi ITSK) 12.6. 400 m: 1. Kis (Várdomb) 58, 2. Lengyel (Bátaszék) 61, 3. Friedrich (Bátaszék) 64. 1500 m: 1. Kis (Várdomb) 5:42, 2. Papp (Várdomb) 5:50, 3. Schmidt (Várdomb) 5:51, Magas: 1. Nyerges (Bátaszék) 165, 2. Somogyvári (Szekszárd) 155, 3. Papp (Várdomb) 150. Távol: 1. Harsányi (Bátaszék) 813, 2. Holtz (Várdomb) 560, 3. Somogyvári (Szekszárd) 558. Súly: felnőtt: 1. Szegedi (Bátaszék) 10.71, 2. Patyi (öcsény) 9.20. Ifjúsági: 1. Illés (Bátaszék) 12.90, 2. Holtz (Várdomb) 11.20, 3, Darvas (Bátaszék) 10.60. Serdülő: 1. Kismődi (Bátaszék) 8.71. Diszkosz: felnőtt: 1. Szegedi (Bátaszék) 32.30. Diszkosz: ifjúsági: 1, Holtz (Várdomb) 33.64, 2. Darvas (Bátaszék) 30.33. Gerely: 1. Harsányi (Bátaszék) 41.10, 2, Holtz (Várdomb) 38,90, 3. Nyerges (Bátaszék) 37.45. Tolna1 sikerek a megyei se diilii leány-tornaversenyen A Tolna megyei Torna Szövetség Tolnán, a textiles kultúr- otthonban rendezte Tolna megye 1963. évi serdülő leány csapat- és egyéni tornabajnokságát. A versenyen a Tolnai Selyemfonó Vörös Lobogó Sportkör ver. senyzői szerepeltek a legjobban. Eredmények: Csapatversenyben: 1. Tolnai Selyemfonó Vörös Lobogó 168,6, 2. Dombóvári 12 évfolyamos iskola 163, 3. Szekszárdi Gimnázium 181,3, 4. Bonyhádi Gimnázium 156 pont. Egyéni összetett versenyben: 1. Nagy Klára (Tolna) 35,8. 2. Rózsavölgyi Eszter (Bonyhád) 35,6, 3. Stróbl Ildikó (Tolna) 35 pont. Korláton: 1. Bőmh Mária (Tolna) 8,8. Gerendán: 1. Décsi Éva (Szekszárd) 9,1, Talajon: 1. Dé- kány Enikő (Dombóvár) 9.1. Ugrásban: 1. Rózsavölgyi Eszter (Bonyhád) 9,4 pont,