Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-25 / 95. szám

4

170 000 forintos rakodó

Sok községben irigyelhetik a bátaiakat. Mert Bátán kívül aligha van olyan községe a megyének, amelyben 170 000 forintos rakodóról terelnék tehergépkocsira a marhákat szállítások esetén.

Talán valami ultramodern, luxuskivitelű rakodót kreáltak, amelyben a hosszabb-rövidebb útra induló szarvasjószágok szőnyegen sétálnak a teherautóra, s közben egy elmés szerkezet barátságosan megvakargatja a fülük tövét, és megveregeti a lapockájukat?

Nem, ilyen szerkezet nincs, de szőnyeg van. igaz, csak egyszerű gyepsfzőnyeg. amely már benőtte o volt. és a majdnem lett csárda helyét.

Sokán emlékezhetünk még Emma néni csárdájára, amely kedvelt kirándulóhely volt a község alatt, a holt Duna partján.. Az öreg csárdái 6-ban elvitte az árvíz, akárcsak az alszeg lakóházait, Amikor az újjáépítés megindult. a földművesszövetkezet, a község vezetői úgy határoztak, hogy felépítik a csárdát is újból, a réginél szebbre, tágasabbra, korszerűbbre. A szép környezet, a jó hátai halászlé'ugyanúgy vonzotta volna a vendégeket, mint azelőtt.

Jó, masszív alapot raktak a leendő vendéglőnek terméskőből, és több, mint egy méterrel magasabbra emelték, mint az öreg

csárdáé volt. Már álltak a falak, éppen csak a tető hiányzott, amikor megérkezett az ukász; nincs rá pénz, az építkezést le kell állítani. Még tovább: le kell bontani...

így amit tavasszal felépítettek, ősszel lebontottak, és — legalább amit elvesztettek a réven, visz- szajöjjön a vámon — a téglát, mint használt téglát értékesítették. Amikor már az építkezésbe beleöltek százhetvenezer forintot.

Az alap, a terméskőből rakott, masszív alap megmaradt, kihasználatlanul, mígnem valakinek eszébe jutott, hogy marhaszállítások esetén kitűnően lehet rakodónak használni.

Időközben a. fű már teljesen benőtte. Mi lesz a további sorsa, ki tudná? Talán így marfd ott, az emberi szűklátókörűség, az esztelenség örök emlékműveként... (Mert mi más bontatta le, amikor már csak a tető hiányzott róla?)

Talán valakinek egyszer eszébe ötlik. hogy mégis csak jó lenne újból felépíteni a vendéglőt, mert a környezet nagyon sok kirándulót idevonzana. Vagy megmarad továbbra is rakodónak, amely 170 000 forintba került...

Mert fordult ugyan az idő kereke, de mi, magyarok megmaradtunk nagyvonalú, gavallér nemzetnek. Mit nekünk holmi rongyos százezrek...

Bl.

Atni kimaradt a jegyzőkönyvből

„Nem kívánatos módon emelkedik a gyermektelen, vagy az egy- ' két gyermekes terhesség megszakítását kérők száma. Leggyakrabban házépítéssel, autóvásárlással, ritkábban az iszákos férjjel indokolják vi kérésüket.” (Jegyzőkönyv-kivonat)

A fiatalasszony súlyos teherként cipelte magával gondjait. Mit tegyen, milyen magyarázatot adjon férjértek. Úgy jött el hazulról, hogy mindenbe beleegyezett. Igen. beleegyezett, de milyen nehezen. Az autóbuszon végigsírta az utat a falutól a járási székhelyig.

— Jóformán még be se fejeztük a házépítést, adósságunk is van. A gyerek sok pénzbe kerül, majd. egy-kát év múlva, akkor majd jöhet a gyerek. — mondta a férje rábeszélően.

Másodszor fordult a bizottsághoz. Először három évvel ezelőtt, akkor is nehezen, de beleegyezett. Nagy gond volt vállukon a házépítés. Most már felépült a ház és berendezkedtek. Az igaz, hogy van még adósságuk, de ez nem sok. Mire a baba megérkezne ki tudnák fizetni. Nem is emiatt ellenkezik a férje, hanem azért, mert autóvásárlás gondolatával foglalkozik. Ö pedig hiába érvelt. Férje nem adta fel.

öt éves házasok. Már nem is ! fiatalok, mikor jöjjön a gyerekáldás. Megtörténhet, hogy később, ha szeretnének se lenne. Hallott már ilyen példákat.

Milyen jók és figyelmesek voltak a járási tanács egészségügyi csoportjánál dolgozó nők. Észrevették szomorúságát. Amikor érdeklődtek tőle, hogy miért olyan bánatos, azonnal elsírta magát. Nagyon jólesett, hogy kiönthette a szíve bánatát. Mindent elmondott. Utána azok beszéltek, nem úgy mint hivatali személy beszél az ügyféllel, hanem úgy. mint egyik asszony a másikkal, szeretettel. megértéssel. Biztatást kapott és tanácsot. A szíve szerint beszéltek. Majd férjének is elmondja az érveket, amelyet az a kedves arcú doktornő és a védőnő mondott. Talán sikerül férjét jobb belátásra bírni. És ha nem. akkor mi Lesz — nyilait szívébe a fájdalom úgy, hogy meg kellett állnia.

A kulcsot kereste, s remegő kézzel a zárral matatott. Úgy tudta férje nincs otthon, még nem érkezhetett haza. Az izgalomtól majdnem összeesett, amikor az ajtóban csaknem férjébe ütközött. Egy szót sem tudott szólni, de férje a beszéd nélkül is mindent megértett. Magához ölelte a könnyező asszonyt.

P. M.

MAI GYEREKEK

A két kislány, Kati és Zsuzsi, magukba feledkezve játszottak. A „napközist” — Zsuzsa volt az óvónéni. Kati a kismama, a baba a gyerek —, hamar megunták.

Uj játékot kellett kieszelni. Kati volt a kezdeményező.

■ — Játsszunk Teli Vimost — ajánlotta.

Zsuzsa kicsit vonakodott. de amikor Kati vállalkozott a Cess- ler szerepére és megtudta, hogy ő lehet a Teli. beleegyezett a játékba.

4. Gessler szerepét játszó Kati felfújta arcát, kidüllesztette mellét, hogy minél kövérebbnek lássák. Zsuzsa igazi hős módjára járt túl a helytartó eszén. Kakukkolt, s füttyjeleket adott le a helytartó bosszantására. Ez ment egy darabig, de már-már úgy látszott, hogy kifogynak az ötletből, s nem lesz érdekes a játék, amikor Zsuzsának mentő ötlete támadt.

Azt követelte_ „Gesslertől”, engedje a fejére tenni a tízóraira kapott almát, amit ő, a híres íjász eltalálna.

Katinak nem nagyon tetszett az ötlet, s végnélküli alkudozásba kezdtek, mire Zsuzsa mérgesen kifakadt.

— Hogy te milyen gyáva kukac vagy! Példát vehetnél Teli Vilmos fiáról, aki bátran ki mert állni, pedig az apja igazi nyíllal lőtte le az almát, és pedig csak játszásból akartam, hisz nincs íjam se.

— Nem vagyok gyáva, de ha

tudni akarod, azért nem tettem a fejemre az almát, mert a tv-ben sem úgy játszották. Ha én voltam a Gessler, maradjak is az. de alma nélkül — mondta olyan öntudatosan, ahogy csak egy nyolcéves kislány tud ragaszkodni a történelmi hűséghez.

P. M.

TÓÉN A freOYEI NÜPŰ.TS/ÍO

1963. április 23.

AÉEKSZANOR NASZIBOV;

EJTEKHELY

a<z‘&Lbán

Fordította: Szathmári Gábor

44.

— Ne gondoljon rólam túlságosan rosszat, — mondta Aszker — Nincs szándékomban semmiféle mű-szakállt ragasztani, vagy fekete kötést tenni a szememre. Pusztán csak leborotváltatom a hajamat, kicsit megnövesztem a bajuszomat: És szemüveget teszek. Csak egészen egyszerűt. Mondjuk plusz egy dioptriásat. A leggyengébbet...

— Ez menni fog.

— És aztán az öltözék. Valami tipikus gépkocsivezetői ruházatra lesz szükségem: lakk simlé- deres sapka, szerényebb zakó és nadrág, fűzős, száras cipő.

— Ehhez egy kis idő kell. ..

, — Nincs más hátra, minthogy várok valamelyest Úgyis ki kell várni, amíg a bajuszom megnő, — nevette el magát Aszker. — Másképp túlságosan veszélyes lenne. Az az illető, akivel az átjáróháznál összeakadtam, ha futólag is de mégis látta a külsőmet.

— S még ott van Herbert Lange özvegye is. Először arra gondoltam. figyelmeztetnünk kellene őt. hogy hallgasson. De aztán, amikor jobban átgondoltam, rájöttem, hogy ezt nem lehet.

— Semmi szín alatt! Olyan állapotban van az az asszony ... — Aszker lehajtotta a fejét. — Szegény Herbert! Milyen buta módon alakult ez az egész. Elképzelem. hogy össze lehet törve Lizel. És természetesen azt gondolja rólam, hogy feneketlenül aljas vagyok. Hiszen, ha ...

— Ugyan. Reméljük, hogy minden jóra alakul. — élénkítette egy kicsit a lehangolt Kerimovot Schubert, — Hiszen a fényképe nincs meg neki . . . Az én helyzetem viszont sokkal bonyolultabb. Oh, engem már kiválóan ismernek! Minden besúgójuk ész- revehet. Éppen ezért nappal nem járok ki, s éjjel is csak a legszükségesebb esetben. Mint például ma. Különben semmivel sem kockáztatok többet, mint bármelyik katona, aki golyózáporban megy támadásra .. . Schubert egy időre elhallgatott. — Igen. nagyon nehéz. Nehéz, de nekünk nem kell másfajta élet, amíg ennek a szürnyű állapotnak vége nincs, és nem lélegzik fel szabadon Németország. Elég belegondolni, mivé tették az embereket, mennyire el nyomorították a lelkűket. — Schubert felállt, s fel- indultan járkált a szobában le s fel. — Néha megkérdezem magamat: ugyanez a nép lenne az. amelyik Goethét és Einsteint, Beethovent és Bachot adta a világnak? .. . Nem, nem — mondta szinte kiáltva, amikor meglátta. ■ ■ « r «■»»■ ii'i m iiMniuiii

hogy Aszker tiltakozó mozdulatokat tett. — Azt akarja mondani ez nem a nép, hanem az árulók és a lakájok egy maroknyi csoportja? Tudom, mindent tudok. De miért kerültek hatalomra éppen az én hazámban?

Elhallgatott. Nem felelt Aszker sem. így telt el néhány perc. Aztán Schubert ismét leült, s idegesen dobolt az ujjával az asztalon.

— Tudom pusztulás vár rájuk Ehhez még csak árnyéka sem fér a kétségnek. De mennyit kell majd tenni, hogy ismét megtalálja magát a nemzet, hogy újra ép erővel teljen meg! . . . Azt hiszem érti. milyen erőre gondoltam?

Aszker bólintott, s kezel fogott vele.

— Éppen ez az! — Schubert ismét szélesen, gyermeki önfeledt- séggel elmosolyodott. — De beszéljünk tovább magáról ... Szeretne abba a gyárba kerülni, amelyikbe Max Wiesbach dolgozik?

— Ez lenne a legmegfelelőbb. De nem tudom, milyen lehetőségeik vannak az elvtársaknak...

— Bizonyos lehetőségeink vannak. A gyárban dolgozik emberünk.

— Stalecker?

— Van még ott más Is. . . Szóval megpróbáljuk. Ha nem sikerül, megpróbáljuk a szomszédos gyárban. Ott majd meglátjuk.

— Oskar, — szólalt meg Kerimov. miközben kezét Schuher- tére tette. — Egy évvel ezelőtt említette nekem a feleségét és a kislányát. Ott maradtak a lágerben’ . .

Schubert bólintott.

— És . . . semmi hír?

Schubert nem felelt.

*

1923.( november nyolcadikári München olyan volt. mint a felbolygatott méhkas. Tarka tömeg hömpölygőit az úttesteken. Svájcisapkák és tollas tirolikalapok. civilruhák és rangjelzés nélküli katonai zubbonyok, bakancsok és magas lakk-csizmák forgataga hullámzott az emberáradatban. De leggyakrabban katonai sapkát, m"»^»mi»»i'«rnnmni»

barna inget és ugyanolyan színű bricsesznadrágot lehetett látni. A tüntetők — sörtől és pálinkától alaposan felhevülve — torkuk szakadtából üvöltöttek a fasiszta dolgokat. Csaknem mindegyikük gumibottal, korbáccsal, vagy vas- ruddal hadonászott.

A kocsmákból és mulatókból a bürgerek, szatócsok, diákok és fezőrök újabb csoportjai rohantak az utcára, — szesztől kipirult arccal, kezükben fiaskókkal, botokkal — s csatlakoztak a tömeghez. amely egyre szaporodott.

A tüntetés hamarosan elárasztotta az utcákat. A tüntetők or- dítozásába rendőrsípok hangja és a továbbhaladással hasztalanul próbálkozó autók tülkölése vegyült.

A tömeget két férfi vezette.

Az egyik már hajlott korú volt: kimérten, de büszke katonás testtartással lépdelt, ami arról tanúskodott, hogy hivatásos katonaember lehetett valamikor. A másik egy harminc év körüli, hegyesorrú. keskenyajkú férfi volt. Izzadt hajának a vége elől a homlokába lógott, s időnként eltakarta lázas csillogó fekete szemét. Az öreg, Erich Ludendorff tábornok volt, a fiatalabb pedig egy Gefreiter: Adolf

Schickgruber — Hitler.

így kezdődött a müncheni fasiszták „sörös puccsa”, amelynek államcsíny volt a célja.

A puccsisták között volt egy huszonöt évnél alig idősebb, vörös hajú, zömök, kissé hajlott hátú, húsos tarkójú fiatalember is. Az volt a szokása, hogy folyton előrenyújtotta az állát, s közben apró, mélyen bentülő szemeivel hunyorgatott. Amikor az utcán ment, erősen lóbá’íta súlyos, hosszú kezét, amelyről az a benyomása támadt az embernek, hogy leér a térdéig. Az egész külseje egy nadrágba és bakancsba bújtatott fiatal gorillára emlékeztetett. A többieket túlordítva üvöltözött, s elsőnek verte be egy jókora kővel az egyik zsidó üzlet kirakatát, amikor a puccsisták elérték a Feldernhalle-t. Heinz Upitznak hívták a fiút.

(Folytatjuk)

Az acsaias idő, meg a penészles

kenyeresek

Egy fiatal tanárnő szólásgyűjteménye — Megyei szakkör alakul

Az újvárosban, útbaigazításul hallani még:

— Arra menjen, túl az Ácsai - árkon . ..

Persze, csak az idősebbek ismerik .gz elnevezést, a fiatalok már nem tudják melyik az „Ácsai árok”. Dehát, a szólások, amelyekről ezúttal szó lesz, amúgyis régi világba vezetnek. Az Ácsai név előfordul az óvárosban is, mostanában, áprilisban, gyakran meg lehet jegyezni:

— Amolyan Acsaias forma az idő .. .

Az idősebbek meg is magyarázzák a szólás eredetét.

Ősi szekszárdi gazda volt Ácsai aki jó időben, napfényben csak ült a háza előtt a padkán, és nézte a napszámba igyekvőket. Ha megkérdezték mi lesz a munkával. csak annyit mondott: „Most nincsen nekem való idő”. De ha beborult, akkor vette ő is a kapát s indult a szőlőbe. „Nekem való idő van, mondta". Mert az eső hamar visszakergette a házba.

Az óváros legidősebb települése a városnak, sok érdekes, kizárólag itt használatos szólásmondásra bukkanhat az érdeklődő.

— Találkoztam aztán megfejthetetlen jellemzésekkel! — mondja Czéh Klára a Közgazdasági Technikum fiatal tanárnője, aki

az előbbi mondást is közrebocsátotta. — A felsővárosiakra azt mondják az öregek ma is: hö- gyöstérdűek, csücskösök. Az újvárosiakat úgy ismerik: puha- cipósok. Ennek az az eredete, hogy az újvárosban szegények éltek, sok gyerekes családok, ahol állandóan kellett a kenyeret sütni. Az alsóvárosiakat penészles kenyereseknek mondták. Az ottani lakosokat zsugorinak ismerték, akikre a kenyér is rápenésze- det-t.

Régi világ hangulatát idézi ez mondás is: ..Mihaszna a mézke, ha csöppke”. „Szolga öröm — gazda bú”, és így tpvább.

— Szinte megható. — mondja' Czéh Klára. — hogy a szegények mennyire értették a képes beszédet. „Napnál ebédel” — mondták, vagy ami ezzel körülbelül egyértelmű:” ..Csillagot néz vacsorára”.

A fiatal magyar—német tanárnő a Pécsi Tan árképző Főiskolán végzett, ahol dr. Temessy Mihály, a neves nyelvész volt professzora. A néprajzi szakkörben munkálkodott a főiskolán, onnan hozta érdeklődését e sajátos népi kultúra iránt. Szakdolgozatát az óváros szólásaiból írta, s azt tervezi, hogy egész Szekszárdot feltérképezi ebből a szempontból.

— Ehhez igazán az utolsó órában vagyunk, — mondja. — Ha mostanában nem tudjuk kikérdezni az öregeket, nyoma vész a régi szólásoknak, s ezzel a város néprajza szegényedne. Nemcsak a nyelvi oktatás számára értékesek ezek a szólások ...

Ma, amikor olyan sok szó esik a fiatalok elvágyódásáról nagyobb, fejlettebb városokba, különösen fontos szerepe van a helytörténeti ismereteknek, amelyek révén megismerhetik és megszeretik a fiatalok szűkebb hazájukat. így az ilyen kutatások nemcsak érdekesek, hanem hasznosak is.

— Az én gyerekeim nagyon szeretik hallgatni, érdekli őket a gyűjtés anyaga — folytatja Czéh Klára. — Múltkor említettem nekik városrésznév-,,magyarázó” vidám mondásokat. ..Bödő—bor- döntő”. A borról jónéhány mondás él az óvárosiak között. „Kadarka, ne tángálj”. „Parászta, hol az embert megrázta." „Csatár, tüzes mint a tatár.”

Vég nélkül lehetne sorolni a régi, jellegzetes szólásokat. Csupán égy városrészben is mennyi él! Lesz hát munkája annak a kutató-csoportnak, amely most alakul Szekszárdon.

B. K,